Cardea, más néven Carda ősi római istennő: az ajtók és sarokvasak, a zsanérok istennője (a latin cardo, cardinis szóból). A rómaiak az ajtó nyitódását és csukódását forgócsapos zsanérral oldották meg. Ovidius szerint Carda azonos (vagy legalábbis nagyon közeli kapcsolatban állnak) egy másik ősi istennővel, Carna-val, aki egy nimfa. Az, hogy Ovidius a két istennő alakját egybemosta, feltehetően csupán egy hatásos költői fogás, de mivel Carna kilétét a mai vallástörténeti tudomány sem tisztázta, nem kizárt, hogy Ovidius egy létező ősi mítoszra tapintott rá (arról nem is szólva, ha pontosan tudta, hogy a két istennő azonos, csak a forrást nem kötötte az orrunkra).
A korai keresztények szerint Cardea valójában két istennő: Forculus (a fores szóból), mert a legtöbb középületnek kétszárnyú ajtaja volt (és a gazdagabb magánházaknak); és Limentinus (a limen, liminis szóból), a küszöb védelmezője. Szent Ágoston mélységesen elítéli ezeket az „apró isteneket”, és ha teheti, fel is szólal ellenük. Szerinte az ajtók őrzésére bőven elegendő lenne egyetlen istenség, ehelyett a rómaiaknak mindjárt három is van belőle. A mai kutatók szerint azért szükséges ennyire „szétaprózni” az ajtó részeit, hogy a rítus során a szent teret pontosan ki lehessen jelölni. A határok kijelölésének istene egyébiránt Terminus.
Weinstock szerint a három ajtó-őrző istenség képe a csillagászatban is megtalálható (Ianitores Terrestres – a Föld kapujának őrei), ők őrzik a földi szférákat. Ők a legalacsonyabb rangú istenségek körébe tartoznak, míg Ianus például a legmagasabb rangúak közé tartozik, aki ennél fogva a hivatalos vallási életbe is bekerült. A csillagkép elrendezése a IANUE COELI elrendezését követi, a mennyország két kapujának képe, ami a napfordulók megszemélyesítése. Sevillai Izidor szerint a IANUAE COELI-ből kettő van: az egyik emelkedik/felszáll (a keleti oldalon), a másik süllyed/lefele ereszkedik (a nyugati oldalon): a Nap a két kapu között mozog. Sevillai Izidor meghatározását nyomban a 'cardines' szó (a cardo többes száma) magyarázata követi: az észak-déli tengely „sarokvasai” mentén fordul meg maga a földgolyó is. Ennek analógiájára van a római ajtók sarkvasainak külön fenti és külön lenti istensége.
A cardo kifejezés nem csupán ajtót jelent, hanem a római várostervezésnek is meghatározó része. A cardo a város észak-déli irányú utcája, aminek kijelölését az augurok végezték, hogy a városban is, az univerzum elrendezésének mintájára kijelöljék az égi és a földi teret (az emberi és az isteni dimenziók meghatározására). A cardo a római hadsereg táborának is fő útvonala volt: ezek az utak törték át a tábor falait és egymást keresztezve kijelölték a tábor kulcsfontosságú pontjait. Ahol az utak áttörik a falakat, ott találjuk a tábor négy kapuját, a négy égtájnak megfelelően.
Macrobius szerint Carna neve a carno (hús, étel) szóból származik, és ő volt a szív és a főbb belső szervek őrzője és védelmezője az emberi testben. A mágikus-babonás világban is erre épül a strigák elleni védekezés (mármint Carna alakjára, mint a „hús védelmezője”): tehát az elhárító bűbájt a küszöbre kell rögzíteni (ez pedig máris elvezet Cardeához).
Carna ünnepe a római naptárban NEFASTI, azaz olyan ünnep, szabad nap, amikor a bíróság sem ülésezhet.
És mi jár az istennőnek, mint RES DIVINAE? Összetört bab disznózsírral. Emiatt ezt a napot mint KALENDAE FABARIAE is említik, mint amolyan bab-kalendae. A bab mint mágikus vallási elem rengeteg helyen feltűnik a görög-római vallásban, ezzel is bizonyítva, hogy az egyik legfontosabb növény, táplálék volt.
Warde szerint Carda ősi, archaikus istennő lehetett, akinek kultusza, tisztelete a későbbi vallásban újraéledt, alakja újraformálódott és a köztársaság korára felismerhetetlenül átalakult. Wissowa szerint khthonikus istenség, Dumézil szerint pedig a táplálkozás istennője. Bármi is az igazság, a rejtőzködő istennő alakjával valamilyen formában mindenképpen találkozunk.
Ovidius Római Naptárában Carnae nimfát Ianus erőszakolja meg, akit egyébként Ovidius bölcsnek állít be. A történet lehet a fantázia műve, de lehet a Vesta-szűz meggyalázásának előképe is Priapus által (VI. könyv). A Fasti kiváló elegye a mítosztöredékek, régi legendák, töredékes ismeretek és a költői fantáziának. Ovidius Augustusnak kívánt kedveskedni a művel, amit ortodox vallási kézikönyvnek szánt, eszközül a birodalmi vallási propagandához, és mint ilyen, az ősi hitvilág újraélesztését láthatjuk benne. De Cardea történetéről meséljen inkább maga Ovidius!
„Júniusunknak ilyen kapcsolat adta nevét.
Három ok is van hát. Nézzétek el, isteni lények:
köztetekezt az ügyet meg nem itélhetem én.
Dönteni nem fogok úgy, mint egykor a trójai bíró:
ártani kettő - több, mint, ha segítene – egy!
Elseje, Carna, tiéd! - Ajtósarok istene Carna:
nyitja hatalma, ha zárt; s zárja, ha nyitva a zár.
Hol veszi ezt az erőt, múltak köde leplezi hírét.
Ám, ha tanulni akarsz, felfedi néked e dal.
Ősi Helernus berke terül Tiberis folyamánál.
Főpapok abban ma is hordanak áldozatot.
Ott született Carnae: - így hívták egykor a nymphát-
sok kérő gyakran kérte, hiába, kezét.
Járta a réteket és vadakat hajszolt gerelyével;
sodrott hálóval zárta a völgyeket el.
Tegze se volt, mégis Phoebusnak a húga lehetne.
Nem lett volna reá szégyen a büszke leány.
Hogyha szerelmes szót szólt hozzá bármelyik ifjú,
készen volt mindjárt arra a válasza is:
„Erre világos van. Magamat szégyenlem előtted.
Ott a sötét barlang! Menj oda! Ott leszek én!”
Elhiszi és szalad az. De a lány sürü bokrokat érve
elbúvik, s azután nem leli senki nyomát.
Látja a lányt Ianus. Szerelem rabul ejti a lelkét.
És csali, lágy szavakat mond a keményszivünek.
Régi szokása szerint távol barlangba meneszti
ezt is, előbb vele megy, s – elmarad útja felén.
Balga! Hiszen Ianus lát mindent háta mögött is.
Ellene mit sem tehetsz: tudja a rejtekedet.
Mit se tehetsz, mondom, mert elkap a sziklaodúban,
s hő ölelések után szól, hogy a vágya betelt:
„Mert szeretőm voltál, ajtósarok asszonya légy te!
Vesztett lányságért ezt a jutalmat adom.”
Szólt és néki tövist nyújtott át, tisztafehéret,
hogy vele ajtóból messzire űzze a bajt.”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése