Phaedrus: De vulpe et uva

Fame coacta vulpes alta in vinea

uvam appetebat, summis saliens viribus.

Quam tangere ut non potuit, discedens ait:

"Nondum matura es; nolo acerbam sumere." 

Qui, facere quae non possunt, verbis elevant,

adscribere hoc debebunt exemplum sibi.

Liber IV. 3. 

Először is, a magyar fordítás:

Szőlőlugasba ment az éhes róka, és 

Ugrálva kapkodott egy dús gerezd után.

De el nem érte, s ily szavakkal távozott:

"Nem érett még; fanyarra nincs is gusztusom."

Ki szidja azt, mit elérni képtelen,

Mesém tanulságát magának vonja le.

(Terényi István fordítása)

Más fordításban:

A bortermű lugasban éhes róka járt,

Ugrált magasba egy szép szőlőfürt felé,

S hogy el nem érte, elkullogva így beszélt:

"Éretlen ez még: savanyút enni nem fogok."

Akik ócsárolják, mit megtenni nincs erejük,

Azokra írtam ezt a példabeszédemet.

Megint más:

Az éhes róka megkívánta a magas szőlőt

lugasban lévő fürtöt és teljes erejéből ugrálni kezdett.

Mivel nem érte el, elment és így szólt:

„Még nem érett, nem akarom savanyúan leszedni.”

Aki leszólja azt, amit nem képes megtenni,

vegye magára ezt a példát.

És a történet kapcsán egy mese, Rónay György nyomán, ami ugyan nem az eredeti fordítása, de egy kis csavarral itt is az alapmotívummal találkozunk:

Róka koma napok óta alig talált magának harapnivalót. Éppen a szőlőhegyre tartott, amikor elébe toppant a farkas.

- Mit akarsz ott? - kérdezte a rókát.

- A tyúkpecsenye után jólesne egy kis csemege. - felelt a róka.

És már futott is tovább. A szőlőben a lugasok léceiről lógott a sok érett, édes, finom fürt. A róka lábujjhegyre állva ágaskodott, ugrált, kapkodott a szőlő után. Mindent megpróbált, de sehogy sem tudott elérni egyetlen szemet sem. Bosszúsa visszafordult. A szőlőhegy aljában már várta a farkas.

- Nos, ízlett? - kérdezte a farkas.

- Mi?

- A csemege.

- Miféle csemege?

- Hát a szőlő!

- Ja, vagy úgy! Nem kellett. Utálom a savanyút.

És most cincáljuk szét!

de+ablativus: -ról, -ről

vulpes, -is, f.: róka

uva, -ae,f: szőlő(fürt)

ago, 3. egi, actus: űz, hajt; elsősorban az állatok összeterelésének igéje

fame coacta vulpes: az éhséégtől hajtott róka

vinea, -ae, f: szőlőtőke

altus (3): magas

alta vinea: magas szőlőtőke (mert a rómaiak felfuttatták a szőlőt)

appeto 3,  -ivi, -itum: megkíván valamit, kapkod utána (amit + acc.)

summis viribus: teljes erejéből

salio 4: ugrál (mint a Salius-papok, akik "ugráló" papok; a táncukra utalva)

tango 3, tetigi, tactum: érint, elér

quam...ut: ahogy, azt

Nolo, nolle, nolui: nem akar

nolo acerbam (uvam) sumere: nem akarom a savanyút leszedni = nem akarom savanyúan enni

maturus (3): érett

acerbus (3): savanyú

verbis elevare: szavakkal kisebbíteni, leszólni

discedens: távozóban

discendo 3, -cessi, -cessum: eltávozik

ait: mond, így szól

nondum: még nem, mégsem

debeo 2, -ui, -itum: tartozik, kénytelen, kell

ascribo 3, -scripsi, -scriptum: hozzáír, feljegyez, magára vesz

debebunt sibi ascribere: kötelesek lesznek magukra venni = jegyezzék fel maguknak

Néhány gondolat a mese műfajáról:

- Eredeti formája a próza lehetett, s a verses mese egy későbbi fejlődés eredményének tekinthető

- Theón: "egy hamis történet, amely az igazságot példázza"

- Sajátos alfaja a tanító célzatú állatmese

   =>főszereplői többnyire állatok, emberi tulajdonságokkal felruházva

      =>gyakran jellegzetes embertípust személyesítenek meg, s mégis állatok maradnak

  =>a 'tündérmese' hangulat teljesen hiányzik belőle, illúziómentesen ábrázolja a világot, sötéten, de kiutat keresve a sötétségből

- Többnyire valamilyen alkalomhoz, esethez kötődik és abból von le valamiféle tanulságot

- Az első ilyen mesét Hésiodosnál találjuk meg (Munkák és napok 202-212)  

- Formáját tekintve rövid, tömör, egyszerű nyelvezetű

- Szerkezetileg többnyire két részre oszlik: az első rész maga a mese, a második pedig a levont tanulság

                  PROMYTHION: a tanulság a mese elején van

                  EPIMYTHION: a tanulság a mese végén van

- A későbbiek folyamán is a népiesebb hangvételű ,műfajokban (IAMBOS), a komédiában (DIATRIBÉ) és a szatírákban bukkan fel a leggyakrabban

- "Feltalálója" egy frígiai rabszolga, AISZÓPOSZ volt => sok regényes történet keringett róla már az ókorban is, az újkorban pedig egyenesen kétségbe vonták a létezését

- Aiszóposz politikai eszköznek is használta a meséit => ezt a funkcióját az aiszóposzi mese a későbbiekben is megtartotta, a retorikában EXEMPLUM formájában indukciós bizonyítékul szolgált

- Az aiszóposzi meséket összegyűjtötték , első kiadásukat phaléroni Démétrios jelentette meg a kre.4-3. század fordulóján egy könyvben

- A COLLECTIO AUGUSTANA-t, az Augsburgi Kódex mesegyűjteményét valószínűleg a kru.1-2. század fordulóján állították össze

- Phaedrus Aiszóposz meséit dolgozta fel verses formában, latin nyelven => ezzel a mese igazi irodalmi műfajjá vált

- Hellyel-közzel a római irodalomban is találkozhatunk mesével:

        ENNIUS: A búbospacsirta meséje

        LUCILLIUS: Az oroszlán barlangja

        HORATIUS: A városi és a falusi egér

Végezetül néhány illusztráció a pórul járt rókáról: