A fordítás, műfordítás rég óta piszkálja a fantáziámat. Hogy mitől jó, mitől rossz, miként működik, hogyan hat. A szavak titkos kémiája, ahogyan átitatják az olvasó lelkét és beeszik magukat a legmélyebb gondolatainkba. A nyelv hatalma, a szavak ereje, az üzenet ezer arca, az értelmezések lehetőségei. Éppen ezért felkerestem a számomra oly kedves Catullus vers magyar fordításait (Vivamus, mea Lesbia…) és Lesbia alakja ezer és ezer módon körvonalazódott bennem. Nincs két vers, amelyik egyformán mutatná meg ezt a titokzatos nőt. Nyilván, az élő embert (vagy eszményt, álomképet) sem lehet néhány szó börtönébe zárni, határozott vonalakkal körülrajzolni. Lesbia, a nő, aki a költő szerelmétől lett halhatatlan, az utókor férfiszemein keresztül tárul most elénk. Hol éterien, hol viccesen, hol bukolikusan, hol romantikusan. Íme Lesbia arcai, ahogyan hét gondolkodó férfi tükrözi őt vissza:
először lássuk az eredetit:
V. Ad Lesbiam
Vivamus mea Lesbia, atque amemus,
rumoresque senum severiorum
omnes unius aestimemus assis!
soles occidere et redire possunt:
nobis
cum semel occidit brevis lux,
nox est perpetua una dormienda.
da
mi basia mille, deinde centum,
dein mille altera, dein secunda
centum,
deinde usque altera mille, deinde centum.
dein, cum
milia multa fecerimus,
conturbabimus illa, ne sciamus,
aut
ne quis malus invidere possit,
cum tantum sciat esse basiorum.
V.
Éljünk, Lesbia, és szeressük egymást,
és a mord öregek fecsegjenek csak,
egy garasra se tartsuk ümmögésük.
Eltűnvén a nap, újra felragyoghat:
egyszer tűnik a kurta fény szemünkből
s álmunkból sosem ébredünk utána.
Adj hát csókokat, ezret, újra százat,
aztán újra csak ezret, újra százat
s még, még, újra csak ezret, újra százat.
Aztán majd, ha sok ezreket cseréltünk,
számuk összezavarjuk, elfelejtjük:
egy gonosz se legyen, ki tudva számát
csókjainknak, irígyen árthat nekünk!
(Devecseri
Gábor fordítása)
V.
üss! a kő dudogó napádat! édes
Erzsim! hadd haragudjék, hadd eméssze
dünnyögéseivel hektiás tüdőjét!
Ne gondolj vele, mit locsog felőlünk,
ha vendégeivel guzsalynak ülvén,
minket s másokat ízre- porra nyelvel.
Csússz hozzám csak azért is; ő moroghat!
s nyomd bátran ajkamra gyönge szácskád.
Adj egy csókot, hamar!- még egyet!- újra
nem lát most- hamar egyet!- ah, ne rettegj,
nyomd jobban!- szaporázd s ne kapd el ajkad!
Adj százat!- hamar!- ezret!- újra százat!
adj, adj harmadik ezret!- újra százat!
ismét más ezret!- meg újra százat!
add számláltalan!- hogy se mi ne tudjuk
számban tartani, mennyi csókot adtál,
se zsoltárra szorúlt napád ne győzze
édes vétkeinket rovásra róvni!
(Kazinczy
Ferenc fordítása)
V.
Éljünk, Lesbia lelkem! és szeressünk,
és a mord öregek komor beszédeit
egy fél pénzre becsüljük öszveséggel.
Lám a nap lemegyen, s meg újra felnő.
Nékünk egyszer enyész rövid világunk
s hosszú éjet örökre kell alunnunk.
Adj csókot nekem ezret, újra százat,
osztán adj ezret, majd újra százat,
osztán más ezret, meg újra százat,
osztán majd ha sok ezret véendünk,
tévesszük mi is össze, hogy ne tudjuk
vagy hogy meg ne sokallja más irigyszem,
számát tudva mi ennyi csókjainknak.
(Földi
János fordítása)
V.
Éljünk, Lesbia kedves, és szeressünk!
Csak mormogjanak a mogorva vének,
fittyet hányunk vígan a sok beszédre.
Nézd: a nap lemegy este, de reggel éled;
de mi, hogyha kis életünk kilobbant,
a hajnaltalan álmu éjbe hullunk.
Adj hát csókot a számra százat, ezret,
aztán ezret elölről, újra százat,
ezret, százat, ezerre százat ismét,
és majd, hogyha ezernyi százat adtál,
eltévesztjük a számítást a végén,
hogy ne tudjuk a számot sem mi, sem más:
így tán nem lesz irígye csókjainknak.
(Rónai
Pál fordítása)
V.
Éljünk Lesbia, és szeressük egymást,
hadd zsörtöljenek a mogorva vének:
nem ér a szavuk egy lyukas fityinget!
A Nap megteheti, hogy nyugszik és kel:
bennünket, ha kihúnytunk, semmi többé
föl nem ver soha örök éjszakánkból.
Csókot ezret előbb, utána százat,
s ezret másikat adj, és újra százat,
ezret újra utána, s újra százat,
s ezrek ezre ha csattant már a szánkon,
belezavarodtunk a számolásba,
s jobb ha nem sejti az irigy gonosz, hogy
ennyi csók is létezik a világon!
(Szabó
Lőrinc fordítása)
V.
Éljünk, Lesbia- édes, és szeressünk,
házsártos nagyapók ha zsörtölődnek,
egyetlen garas ára sincs szavuknak.
Ellobbanhat a nap, megint fölizzik:
bennünk hogyha a kurta fény kilobban,
már csak egy örök éj nagy álma vár ránk.
Adj hát csókot ezert, s utána százat-
s ezret újra, utána százat, aztán
újra ezret, utána újra százat.
S majd ha már sok ezerre nőtt a számuk,
elkeverjük a nagy csomót: magunk se
lássuk, mennyi- s irígy gazok s tudják
számon tartani csókjaink özönjét.
(Kardos
László fordítása)
V.
Éljünk, Lesbia, éljünk és szeressünk
és a mord öregek sok zsémbelődő
szitkát többre ne tartsuk egy garasnál.
Lám,
a nap lemehet s fölkelhet ismét:
ránk, ha kurta napunk
leáldoz egyszer,
mindörökre lehull az éj s az álom.
Adj
hát csókot, ezert, utána százat,
aztán újra ezert és újra
százat
és harmadszor ezert és újra százat.
És ha már
sokezerre gyűlt a csókunk
- úgysem fontos a szám -, zavarjuk
össze:
ellenség nehogy elkivánja tőlünk,
hírét
hallva, hogy ennyit csókolózunk.
(Dsida
Jenő fordítása)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése