A nézőteret övező belső alacsonyabb és a külső magasabb fal között feltöltött földlejtőbe rögzítették a „lelátó” padjait. Ezek fából készülhettek. A nézőtéri torlódásnak elejét vette az a körülmény, hogy a 20 bejáraton át a közönség arányosan elosztva juthatott fel a lelátóra. Tehát minden hat- hétszáz néző számára külön kapu jutott. Ugyanekkor a nézőtér egyes körcikkeit fenntartották a városkerületek, különféle testületek, előkelőségek, stb. számára, amint azt Nyugat- Pannónia fővárosának (Carnuntum) amfiteátrumából előkerült feliratos kőemlékek bizonyítják.
Az amfiteátrumi játékok az elhunytak vallásos tisztelet kapcsán rendezett párviadalokból fejlődtek ki. A viadalokat fegyverzet és harcmód szerint különböztették meg. A fegyvereket csak a viadal kezdetének pillanatában adták át a harcosoknak. A bátorsághoz tartozott, hogy a gladiátor lekicsinylően tekintsen az első kapott sebekre, még ha a közönség fel is kiáltott láttukra.
Seneca jegyezte fel, milyen szavakkal fakadt ki a gyáva magatartás ellen a közönség, az „ezerfejű caesar”: „Öld meg, égesd, korbácsoljad!”- kiáltották az arénába.- „Miért esik ez ennyire húzódva a kard élébe?”; „Miért öl ez ilyen gyengeszívűséggel?”; „Miért hal az meg annyira kelletlenül?” A nézőközönség ugyanis tiszteletlenségnek tekintette, ha a gladiátor nem vállalta szívesen és bátran a halált. A megfutamodókat korbáccsal és tüzes vassal kergették vissza a porondra. Megengedett szokás volt, hogy a harcképtelenné vált viadorok fegyverüket letegyék, majd bal hüvelykujjuk felemelésével kérjék a kegyelmet, az „elbocsátást”. A közönség kendőlobogtatással vagy a hüvelykujj felemelésével jelezte a megkegyelmezést és a hüvelykujj lefele tartásával a halált: „Fogadd magadba a kardot!”- kiáltották. Az elesett harcosok testéhez tüzes vasat érintettek, hogy megbizonyosodjanak: nem színlelik-e a halált. A győztesek pálmaágat kaptak, olykor pénzjutalmat, végül- minden viadalt ha túléltek és megöregedtek-, mint veteranusok elbocsátásban részesültek. Az arénában halálos ítéleteket is végrehajtottak. Az elítélteket gladiátoroknak öltöztették, esetleg cölöpökhöz kötözték, ahol a vadállatok szétmarcangolták őket.
Tacitus panaszolja: „…városunk sajátos fonákságai a színház túlzott kedvelése és a gladiátorok meg a lovak iránti szertelen érdeklődés… Ha ilyen dolgok érdeklik leginkább ifjúságunkat, mennyi idő marad a tudományok számára? Vajon hány embert találsz, akik egyébről hajlandók beszélni?” Epiktétosz jegyezte fel, hogy a fiúk a viadorokat utánozzák a játékaikban. Aquincumban is számos tárgy került elő gladiátorok ábrázolásaival, ami uralkodó népszerűségükre utal. Pompeji falkarcolatokon gladiátorokat neveznek meg, mint a „lányok vágyát és büszkeségét”, a „leánykák urát” és a „lányok orvosát”.
A játékok rendezői az aquincumi katonai amfiteátrumnál a legio altisztjei közül kerültek ki. Az Aquincumi Múzeum előcsarnokában látható az egyik játékmester síremléke, amelyre állatviadal- jeleneteket faragtak; bikának medve, lónak vadmacska vagy párducszerű állat az ellenfele. Aquincumban, mint határmenti katonai központban, a gladiátorok a frissen ejtett hadifoglyok közül kerülhettek ki. A küzdőtér rendkívüli mérete azt a feltevést is lehetővé teszi, hogy a legiói körszínház arénájában nagyszabású gladiátor- csaták és vízi ütközetek játszódhattak le. A műsorszámok szüneteiben itt is működhettek a szavalókórusok; a nézőtéri tömeg kórusban próbált a helytartótól és a hatalmasoktól „népszerű” intézkedéseket kivívni.
A legiói körszínház közelében, -miként a Titus császár által befejezett Colosseumnál- diadalív állhatott. Felajánló emléktábláját megtalálták. Ebből kitűnik, hogy az amfiteátrumot Antoninus Pius császár (138-161) előtti hódolatként a legio II adiutrix emelte. A legio egyébként három évszázadon keresztül állomásozott Aquincumban. Az amfiteátrum építése előtt érkeztek vissza osztagai az algériai harctérről.
A legiói amfiteátrum i.sz.375 körüli időkig szolgált a véres játékok színhelyéül. Ekkorra egyrészt már elterjedt a kereszténység, amely élesen tiltotta híveinek a császárkultusz ápolását előmozdító körszínházi ünnepségek látogatását; másrészt ebben a korszakban már annyira sűrűsödtek az ellenséges betörések a Duna túlsó partjáról, hogy az amfiteátrum hatalmas épületét és erős falait is belevonták a határerődítmény- rendszerbe. Ennek bizonysága például az, hogy a húsz nézőtéri bejárat kapunyílásait elfalazták s így biztosabban lezárt körerődítményt nyertek. Az elzáró falazatba olyan téglákat is beleépítettek, amelyek- bélyegek szerint- i.sz.364-375. években készülhettek. Az elzáró falak feletti rétegben talált IV. századi római érmék bizonyítják, hogy az építmény lerombolása már a római uralom végén bekövetkezett. A tudományos kutatások során a körszínház déli főkapujának kövezete alól előkerült longobárd kincslelet (két darab aranyozott ezüst- csésze, két darab aranyozott ezüst- gomb, stb.) pedig arra enged következtetni, hogy az építmény a népvándorlás idején elhagyatott lehetett. Ugyanis sűrűbb forgalom esetén hamarosan kiforgatta volna egy jármű a meglazított kőlapot és így napfényre tárja az elrejtett kincset. Más felvetés szerint a longobárd germán nép- amely a várakkal és azok hadi előnyeivel már megismerkedhetett-, az építményt várként használta. Aquincum építményeit- így az amfiteátrumot is- a honfoglaló magyarok még jó állapotban láthatták. Anonymus valószínűleg ezért azonosíthatta a polgárváros vagy ennek körszínházának romjai „Attila király városával”, a legiói amfiteátrumot pedig „Kurszán vezér várával”. Tény az, hogy a X-XVIII. századokra jellemző összefüggő falmaradványt nem találtak a feltárás során. Az egyetlen gótikus pillér- vállrész és néhány apró építészeti töredék alapján legfeljebb kisebb építményre lehet következtetni. Van egy olyan felvetés is, hogy valamelyik királynak vagy királynénak faépület- nyaralója állt itt a XIII-XV. századokban. Viszont az előkerült vasbilincsek és lefejezett csontvázak arra utalnak, hogy valamikor „elátkozott kivégzőhely” volt ez a romos domb, amire a XVII-XVIII. századi elnevezései is utalnak: Kutyadomb, Sintérhegy, Galgenberg. A német mondák Etzilburgját, Attila várát alighanem ide képzelték el. A Dilich- féle rézmetszet még 1606-ban lapos dombon kiemelkedő körfalat és romok képét örökíti meg, egy templom romjai mögött. A kép azt bizonyítja, hogy a katonai amfiteátrum körfalai 1606-ban még mindig jó állapotban voltak láthatók.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése