Czibak András Odysszeiája

  Czibak András sem „valódi fordító”, ő is átdolgozta Homérosz Odüsszeiáját. Bár sok soronkénti egyezést, eredeti szófordulatot ígér, akkor is egy prózai átdolgozás, amolyan homéroszi történet.

  A könyv 1942-ben jelent meg a Dante kiadó gondozásában. A kiadó nagyon sikeres volt, rengeteg ifjúsági könyvet adott ki, szép példányszámmal. Az Odysszeia pedig egy különösen szép kiadás volt: illusztrált, jó minőségű papíron, szép kötéssel és jó szöveggel. Ennek ellenére egyetlen kiadást ért meg a könyv, ám ma is fellelhető az antikváriumokban. Az illusztrációk vörös-fekete grafikák, a görög vázafestészet világát idézik, és remekül illenek a könyvhöz. A képek Biczó András munkái.

   A prózai forma mellett a homéroszi huszonnégy énekes felbontást sem tartotta meg a szerző. Harminchat fejezetben meséli el az Odüsszeia teljes történetét, a tagolás változása miatt maga a történetmesélés ritmusa is megváltozik. Viszont a homéroszi Odüsszeia teljes története benne van, nincs kihagyás (mármint a történésekben) és nincs vad, önkényes átírás sem benne. Ő maga is a bevezetőben rendíthetetlen hitelességet ígér.

   A fejezetek a következőképpen alakulnak:

1. fejezet: Zeusz olympuszi palotájában az istenek és istennők között Odysszeuszra fordul a szó. Athéné Telemachoszhoz indul.

2. fejezet: Mit látott az istennő Odysszeusz házatáján és milyen  tanácsot adott Télemachosznak.

3. fejezet: Télemachosz gyűlésbe hívja a görögöket és éjnek idején titkon hajóra száll.

4. fejezet: Télemachosz megérkezik Pyloszba, ahol éppen áldozatot mutatnak be Poszeidónnak s Nesztór elmondja hazatérését Trója alól.

5. fejezet: Télemachosz megérkezik Spártába, találkozik Meneláosszal, megismeri Helénát és nyomra bukkan.

6. fejezet: Hogyan szereztek tudomást Ithakában Télemachosz elutazásáról a kérők és Pénelopé. A kérők terve.

7. fejezet: Athéné újra az istenek tanácsülése elé hozza Odysszeusz ügyét és Hermészt Kalypszó nimfához küldik, elrendelve, hogy bocsássa el a hajóst.

8. fejezet: Odysszeusz tizenhét napon át nyugodt és kedvező szélben hajózik, de a tizennyolcadik napon hajótörést szenved.

9. fejezet: Egy királylány különös álmot lát és reggelre kelve udvarhölgyeivel a folyópartra megy, hol ruhákat mosnak, majd labdajátékba kezdenek.

10. fejezet: Odysszeusz fölébred, megtalálja Nauszikaát és udvarhölgyeit, tőlük ruhát kap s égi és földi asszonyok segítségével a városba jut.

11. fejezet: Odysszeusz megérkezik Alkinoosz házába s ott szíves fogadtatásra talál.

12. fejezet: Ünnep a phaiákoknál. Versenyek lefolyása s Odysszeusz szereplése a versenyeken.

13. fejezet: Odysszeusz elbeszélése: megérkeznek Iszmaroszba, feldúlják a várost, vereséget szenvednek s egy elhagyott szigeten kötnek ki.

14. fejezet: Odysszeusz rémületes kalandja a barlangban. A csel.

15. fejezet: Odysszeusz és társai különös szigetre érkeznek és felbecsülhetetlen ajándékot kapnak. A legények kapzsisága vesztüket okozza.

16. fejezet: Odysszeusz elveszti tizenegy hajóját és bajtársainak javarészét. Újra egy titokzatos szigetre érkeznek.

17. fejezet: Odysszeusz elveszett társai keresésére indul. Hogy bánik el a méregkeverő asszonnyal?

18. fejezet: Odysszeusz elmondja, hogy mint szállt le az Alvilágba s mit látott és hallott odalenn.

19. fejezet: Odysszeusz visszaérkezik Aiaié szigetére. Kirké tanácsai.

20. fejezet: Odysszeusz újra hajóra száll. Hogyan jut át a tengerszoroson s hogyan veszti el utolsó bajtársait?

21. fejezet: Odysszeusz hazaérkezik Ithakába.

22. fejezet: Odysszeusz felébred álmából. Athéné meglátogatja.

23. fejezet: Odysszeusz első útja Ithakában. Mit tudott meg a kondástól, Eumaiosztól.

24. fejezet: Athéné fölkeresi és hazatérésre bírja Télemachoszt.

25. fejezet: Eumaiosz elmondja Odysszeusznak élete történetét.

26. fejezet: Télemachosz Eumaioszhoz érkezik s találkozik Odysszeusszal. Odysszeusz leleplezi magát fia előtt.

27. fejezet: Riadalom a kérők közt. Pénelopé haragra gyullad.

28. fejezet: Télemachosz hazatér és beszámol útjáról. A jóslat.

29. fejezet: Odysszeusz vén koldus képében palotájába érkezik és találkozik a kérőkkel.

30. fejezet: A két koldus párviadala. A kérők újra megsértik az Idegent.

31. fejezet: Az Idegent felismeri egykori dajkája. Pénelopé elmondja álmát.

32. fejezet: Felvirrad az utolsó lakoma napja. Zeusz jelt ad, a kérők mulatnak.

33. fejezet: A kérők Odysszeusz nyilával versenyre kelnek. Az Idegen kezébe veszi az íjat.

34. fejezet: Odysszeusz végez a kérőkkel.

35. fejezet: Odysszeusz felfedi kilétét felesége és öreg apja előtt.

36. fejezet: A kérők árnyai az Alvilágba érkeznek, az ithakabeliek Odysszeusz ellen indulnak, Athéné Zeusz nevében békét teremt.

   El kell mondanom, hogy talán ez volt a legjobb Odüsszeia-átdolgozás, amit eddig olvastam. Czibak a görög föld szerelmese, és ezt a lángolását nem is tagadja. Az átdolgozás leginkább tetten érhető vonása éppen ez az olthatatlan görög-rajongása. A leíró részek ugyanis gazdagon ecsetelik a görög táj, a tenger, a természet szépségét. És bármily hihetetlen, ez az őszinte rajongás, tisztelet, csodálat új életet az egész elbeszélésnek. Talán kevésbé fennkölt, de sokkal érzékletesebb. Az istenek pedig ebben a semmihez sem hasonlítható görög napfényben sütkéreznek, léteznek, és egészen görögösek lesznek Czibak tollán. Kedélyesek, türelmesek, ragyogóak. Nem lehet őket nem szeretni! Még a vad bukolikus romantika ellenére is.

„Zeusz csendesen morzsolgatta kezében a villámokat, futó mosoly játszott a szája szélén. Baljával könnyed és barátságos kézlegyintést tett. Elhajtott egy apró, pihés bárányfelhőt, mely gyermeki szemtelenségében egész az arcáig merészkedett és fennakadt szakállában.”

(1. fejezet)

  Mivel átdolgozás, első sorban fiataloknak, gyerekeknek szánta a szerző, de azoknak is szívesen ajánlja, akik most ismerkednek Homérosz világával. Ebben maximálisan egyet értek, hogy hatékonyabb és szórakoztatóbb elolvasni előbb egy ehhez hasonló átdolgozást, és utána nekikezdeni az „igazi” műnek, akkor is, ha az ember már nem gyerek. Nincs benne az a genealógiai orgia, ami a Devecseri-féle fordítás olvasását (szerintem) megnehezíti. Pláne ha nem mozog otthonosan a görög mitológia világában, a sok eltitkolt történet, a sok álca és hivatkozás könnyen egy érthetetlen katyvasszá válhat. Ezek itt mind NEM szerepelnek, vagyis a történet ilyen szempontból igencsak le van csupaszítva, hiszen teljesen Odüsszeusz és családja történetére koncentrál. Nem baj ez, könnyebben érthető a történet magva a mitológiai kalandozások nélkül.

A szinte már pajkosnak nevezhető istenek mellett az egész görög világ tele van bájjal, kellemmel és játékos könnyedséggel. A szófordulatok, állandó jelző valóban feltűnnek, ám mégis azt gyanítom, hogy nem a görög eredetit olvasva készült az átdolgozás, hanem a már meglévő fordítások alapján dolgozott Czibak. De ez csak az én személyes véleményem. A rózsáujjú hajnalt, pedig ha lehetséges, még élőbbé és elevenebbé varázsolta:

„Másnap, mikor reggeltájt a hajnal rózsás ujjai felkúsztak az égre, újra befogták a lovakat, s kocsizörgés és ostorpattogás vidám zaja mellett robogtak a dúsan termő földek között mindaddig, amíg a nap fenn járt az égen s a naplenyugvása után az árnyék újra be nem födte előttük az összes utakat.”

(4. fejezet)

   Vékony a határ a bukolikus romantika és a giccsbe hajló színpadias túlzás között. A hajnal rózsaszín ujjai egyszer talán még jól hangzik, viszont a folyamatos ismétlés egy kicsit elveszi az önfeledt vidámságát. Azért vannak ám ilyen túlzások is:

„Az istenek pedig másnap, alighogy a hajnal ráfonta rózsaszínű ujjait a halványkék égboltra, tanácsülésbe gyűltek és a hegycsúcson mennydörgő Zeusz elnökölt köztük.”

(7. fejezet)

   Helené szépségéről alig esik szó. Pedig a túlcsorduló, gazdag jelzők cunamijában szinte izgatottan vártam, hogy a világ legszebb asszonyát hogyan fogja jellemezni. Csalódnom kellett ez irányú várakozásomban, mert Helené egészen szerény kis nőként lép elénk, és a varázslatos csodaszere, a mólü (ami itt nincs megnevezve) egész egyszerűen mint isteni származású lény természetes kelléke. Pedig a varázsszer egyáltalán nem isteni, mi több, nagyon is emberi, hiszen Egyiptomban kapta, amikor Thón királynál vendégeskedtek Meneláosszal, hazafelé Trójából. Egészen pontosan Thón felesége, Polüdamna adta neki a füvet (akik szintén nem szerepelnek az átdolgozásban). Ilyen apróbb eltérésekből egészen sok van, de szerintem első olvasásra nem zavaró. A bubusok meg lelkesen vadásznak az ilyesmikre, és hízik az ember mája, amikor felfedez valamit.

„De szép Heléna sajnálta volna máris befejezni az érdekesnek ígérkező estét, melyben szépsége úgy csillogott. Jó ötlete támadt, fölkelt, elővett egy kancsót az egyik szögletből és tölteni kezdett. A vendégek poharaiba csodatevő varázsszert töltött, mely fölszárítja a könnyeket s azt is megvigasztalja, akinek egy órával előbb halt meg apja, anyja. Mint Zeusz lányát megillette a csodatevő ital.”

(5. fejezet)

   A női szereplők bátrak, merészek és kifejezetten vagányak. Még Nauszikaa is, akinek talán nincs is szüksége rá, hogy Athéné bátorságot öntsön a szívébe, hiszen mint egy lelkes cserkészlány, alig várja az újabb kalandokat. Amikor megálmodja a mosás ötletét, úgy adja elő apjának a tervét, mint egy hadvezér a stratégiát. Alkinoosz persze mulat rajta, de nagyon kedves jelenet, ahogyan apa és lánya ugratják egymást. Odüsszeusszal szemben már sokkal formálisabb a királylány, nem enged meg magának olyasmit, amit az apjával szemben igen. Már-már annyira hivatalos, mint egy légiutas kísérő hölgy a fedélzeten, miközben Odüsszeusz egy trubadúrt megszégyenítő szózattal igyekszik hódolatát kifejezni.

   Alkinoosz palotájánál aztán végleg elszabadul Czibak fantáziája. A szobrok fehéren villannak fel (tehát nem festettek), a fal mellett pedig rendre fiúszobrok vannak felsorakoztatva, aranyból mind, és lángoló fáklyát tartanak a kezükben. Az udvarban pedig fügefák, narancs- és citromfák és körte illatozik, hogy a luxus görög hangulatot el tudjuk képelni. Mondjuk el is tudtam képzelni...

  Ugyanitt, Alkinoosz palotájában, amikor Odüsszeusz belép, evés után azonnal be is mutatkozik. Mint már korábban írtam, a mellébeszélős történetek, álruhás jelenetek teljesen kimaradtak, és ennek szellemében Odüsszeusz itt sem talál ki egy mesét arról, hogy ki is ő valójában és honnan jött, hanem egyenesen megmondja, hogy ki ő. Aztán a következő fejezetben Démodokhosz, a lantjátékos a trójai történetről és hősökről énekel, Odüsszeusz pedig elsírja magát. Démodokhosz és a többiek pedig úgy tesznek, mintha most jöttek volna rá, hogy ez maga Odüsszeusz.

  A küklópszos történet jól megvilágítja az emberi társadalmak, az emberi közösségek szerveződésének lényegét: a rendet és a rendszert. Bár már egész fiatalon sem értettem, hogy miért jó az, hogy sokak verejtékes munkáját kevesek élvezik, de ez már túl mélyre vezetne a nyúl üregébe. Lapozzunk. Rend és szervezettség kell, mindenkinek ki kell vennie a részét a társadalomból, a munkából, ám a küklópszok a maguk aranchiájában élnek (zárójelben jegyzem meg, hogy azért jól elvannak a maguk lesajnált életével), amit kedves olvasó: félelmetesnek kell tartani. Mert a homéroszi eszmény szerint ami jó, az szép, és ami szép az jó: tehát a küklópszok randák és félelmetesek, ergó rosszak. Röviden és tömören összegezve:

   A szervezett társadalom hiánya elég rémítő dolog egy ókori embernek, és ami még ennél is hátborzongatóbb lehet: nem embernek lenni. Mert mi különbözteti meg az embert az állattól? Az ókoriak szerint a beszéd. Még ma is azt mondjuk valakire, aki egy általunk ismeretlen nyelvet beszél, hogy vakog, karattyol, gágog. Vagyis úgy beszél, mint egy állat, tehát nem ember. Ez az ókori gondolkodásra fokozottan igaz. Amikor Kirké elvarázsolja Odüsszeusz társait, az, hogy szőrösek lesznek és négylábúak, még csak a kezdet. Furcsa, bizarr. De amikor a beszéd képességét elveszítik, és állati hangokat adnak ki, na az a vég. És a varázslás legsötétebb oldala, hogy mindezt az emberi tudatuk megőrzésével kell átélniük, vagyis teljesen tudatában vannak emberi mivoltuk elveszítésének. Czibak ezt a részt a rövid, tömör mondataival drámaian megszaggatta, nagyon hatásos megoldás a lehető legrosszabb dolog érzékeltetésére. Azzal, hogy felismerik a helyzetet, vagyis emberi tudatukkal felfogták, hogy Kirké mit csinál, azt is megértették, hogy a szarvas, akit megettek, tényleg a barátjuk volt, nem csak jelképes értelemben (hogy mi mind élők a Földanya gyermekei vagyunk). Ez is elég borzasztó dolog. Nem részletezi, hiszen ez egy gyerekbarát verzió. Azért a figyelmesebbek hamar kiszúrják...

   Az Odüsszeia talán legizgalmasabb része mégis a Neküia, az alvilágjárás. Sötét praktikák és titkok derülnek ki, és igen, túlvilági beszélgetéseknek lehetünk tanúi. Homérosz meglepő részletességgel írja le a halottidézés szertartását, ám Czibak gyerekekre/ifjakra szabott változata ezeket a részeket szépen elhallgatja. Nem baj, nem biztos, hogy a Homérosszal ismerkedő lelkes olvasónak mindjárt a túlvilági rituálékat kell olvasnia. A vér, véráldozat, élő áldozat valahogy nem elfogadott téma, hipokrita módon a szentségtelenségek közé sorolja az újkori kultúránk, pedig valaha a legnagyobb szentségek közé tartozott. Változik a világ, változnak a dolgok.

„Itt előhúztam a kardomat. Gödröt vájtam vele és italáldozatot mutattam be az összes halottak lelkeinek. Előbb édes tejet áldoztam, majd édes bort s legvégül tiszta vizet és fehér lisztet szórtam a kiöntött ital fölé.”

(18. fejezet)

   Fontos jelentet még az Argosszal való találkozás. A hűséges kutya azonnal felismeri a gazdáját (ami ugye az emberekről nem mondható el), és ott leheli ki a lelkét. Odüsszeusz sírni szeretne, talán ez fáj neki a legjobban, jobban, mint a társai elvesztése.

   Végezetül a kérők lemészárlása, a hosszú sorokon át hömpölygő véres leszámolást Czibak gyorsan és elegánsan elintézte: tényleg abszolút gyerekbarát módon, tekintettel az érzékeny lelkű olvasókra, akik nem kérnek a tengernyi vérből (talán épp ezért borvörös a tenger a görögök szerint, és nem kék...). Mivel nem rakta tele az átiratot nevekkel, így a hosszú leszámolás is indokolatlanná válik, tehát nem is zavaró, hogy gyorsan lerendezi. Az egész mű jó érzékkel lett átdolgozva, kellemes olvasmány, és boldogság a szép magyar nyelvet olvasni, ízléses formában, választékosan. Nincsenek benne régies kifejezések vagy archaizáló szavak, ma is ugyanolyan élmény olvasni.