Oly sok bánatosan leharcolt római rom után most következzen egy igen vidám látnivaló! Még mindig a néhai legiotábor területén bandukolunk, itt tényleg sok a látnivaló. Talán a korábban már említett kaszárnya és ókeresztény templom romjait őrző parkhoz esik a legközelebb: a pontos cím: Óbuda, Kórház utca 7.
Természetesen a lakótelepek világában nem jártasoknak nem feltétlenül egyértelmű a megközelítés, de semmi pánik: egy felnőtt itató (a szomja nép szavannája, értsd: kocsma) útbaigazítást ad. Itt a környék meglepően rendezett, csinos kis kertek, szeretettel és sok munkával kialakított mini-zöldfelületek törik meg a panelváros egyhangúságát. Ebben a hangulatos környezetben lapul a legiotábor keleti kapuja, egy kis parkkal megspékelve.
Ő lenne a méltán híres porta praetoria, vagyis a legiotábor főkapuja, a Dunára néző (jelen esetben keleti oldal) kap, ami éjt nappallá téve nézett farkasszemet a rettegett ellenséggel, a keleti part vérszomjas barbárjaival. Maga a kapu nagyon pazar látvány, pláne így, rekonstruálva, tényleg érzékelteti a néhai római nagyságot. Képzeljük el a Domitinus alatt (89-ben) megépült 6000 főnyi helyőrség befogadására alkalmas katonai tábort, a maga régi fényében, ahonnan több mint 350 éven át irányították a Római Birodalom északkeleti szakaszán állomásozó katonai csapatokat!
A kapu maga három nyílású volt, hajdanán, néhány évvel ezelőtt még lefotóztam a helyszínen egy kőtáblát a kapu rekonstrukciós képével, de az idei évben már nem találtam ezt a bizonyos táblát. Nem akarom tudni, mi lett vele. Tehát ezt a háromlyukú kaput két oldalról egy-egy emeletes, nyolcszögletű kaputorony fogta közre. Talán épp ezek a saroktornyok lennének a leginkább látványosak, de NEM ezt látjuk a helyszínen.
Akkor mit is látunk? A három átjáróból a középső volt a legszélesebb és a legnagyobb, itt hajtottak át a kocsik, szekerek. A két szélső viszonylag kisebb kapu, kifejezetten a gyalogosoknak. Ez a szép ív, amit most rekonstruált állapotban első pillantásra a látogató szemébe ötlik, az egyik ilyen kisebb, gyalogos átjáró. Tele galambbal, csak az igazán bátrak mernek ilyen bio-bombázók alatt ácsorogni! Viszont viccet félretéve, érdemes felnézni, mert a boltív záróköve az eredeti mintájára készült, díszes, faragott kő(másolat).
A kapuívtől a panelok felé egy térdig érő követ látunk: ez a másik oldali kapuív tartója, vagyis az ív és a kőtömb között volt a „nagy” átjáró, ott vezetett az út, a via praetoria, a kőlapokkal burkolt elegáns díszút, egészen a parancsnoksági épületig (vagyis a Flórián bevásárlóközpont alagsorában meghúzódó élelmiszerboltig). A kocsiút, vagyis a széles út alatt csatornarendszer vezetett egészen a Dunáig, ennek a nyomait is láthatjuk a fűben lapuló nagy, széles kövek formájában.
A kaputorony egyik oldala már egészen a panelház tövében húzódik meg, be lehet menni, nincs lezárva, viszont az arra járót egy nagyon kellemes, hangulatos kis kert fogadja. Sok mediterrán növénnyel, kőkerttel, madáritatóval. Semmi enyészet, semmi fekália. Egészen megbizsereg az ember szíve, hogy vannak még ilyen szépen gondozott helyek!
Sajnos a kaputorony másik oldaláról ezt már nem lehet elmondani: az nem egy lélekvidámító hely. Tele van firkálva. Ami nem lenne baj, ha valakinek van kézügyessége és ihlete, igazán méltón emelhetné a hely hangulatát és a saját hírnevét egy pompás kompozícióval, egy teljes rajzzal. De ezek az össze-vissza odahányt értelmetlenségek csak a szennyesség érzését fokozzák. De komolyan, a falfestés művészet, és mint ilyen nagyra értékelem a kiemelkedő munkákat. De olyan gagyi vackokat, amit én is el tudnék követni, az csak imposztorság. Változnak a képek, az alkotók becsületére legyen mondva, néha el lehet csípni egy-egy egész jó kis alkotást is, mint ez a róka.
Egy oszlop-cafatkát is elcsíphet az avatott szemű látogató. Ez a via praetoria elegáns és igazán rómais hangulatát kívánja megidézni, ugyanis nem elég, hogy az út végig burkolt volt, de két oldalon végig oszlopsor szegélyezte. (Ez legalábbis az én értelmezésem a rekonstrukciós látképet illetően.) Sajnos ez a kis tömpe csonk nem adja vissza a hajdani oszlopok kecses testét, de képzeljük oda.
A kapu mellett még a rekonstruált kapuív mellett, a kaputorony alapjából kifutva falmaradványt látunk. Ezek a masszív falak 1,4 m vastagságúak, kívülről kváderkövekkel borították, belülről pedig kőalapozású sánc erősítette. Nem vicceltek, amikor megépítették! A falakat kívülről egy keskeny út szegélyezte (berma), ami alatt viszont mély árokkal fokozták a fal megközelíthetetlenségét. Ezt a római kor végén, a középkorban betemették (mármint az árkot) és más funkciójú épületeket emeltek ide. Ezek a néhai táblán „későbbi épületfalak” megjelöléssel szerepeltek.
A keleti táborkapu ma látható képét Hajnóczi
Gyulának köszönhetjük és az ott lakóknak, akik igazán hangulatos hellyé
varázsolták ezt a remek műemléket!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése