Egy sírkő, ami első ránézésre nem tűnik különösen izgalmasnak, ám valójában mégis az. Lássuk csak a titkok nyitját!
Az Aquincumi Múzeum Lapidariuma a béke szigete, bár volt két világháború meg egy ötvenhat, a lapidarium egy bombatalálatot leszámítva változatlan berendezéssel várja a látogatókat. Vagyis nem igazán nyúltak hozzá az elrendezéshez. Nem cserélgetik. Szóval, van ez a koszorúval díszített sírkő-felső. Dis Manibus, vagyis az elhunytat a halotti istenek kegyére bízza. Van egy csomó ilyen, nem ettől lesz izgalmas a sírkő. Bár ennek a darabnak a felső része letört, az oromzatában még azonosítható a rozetta, az alatta lévő mezőben két oszlop közt szalaggal átkötött koszorú, benne két betű:
D(is) M(anibus).
A halotti isteneknek.
Az
izgalmat az okozza, hogy derékban kettétört a kő, az alja, a feliratos rész
mégiscsak előkerült! Mindennek már lassan egy emberöltőnyi ideje, hogy
rájöttek, a két darab összetartozik, ám a két rész a maga fizikai valójában
mégis igen távol leledzik egymástól, mi több, egy izgalmas felirat sem hívja
fel a kedves érdeklődő figyelmét, hogy minő felfedezés birtokában vagyunk!
Szóval kedves olvasó, Te, aki lelkesen végigolvasod Bebius Valens kövének
történetét, beavatottá leszel, és értő szemmel bökhetsz ezentúl erre a koszorús
sírkő-felsőre, hogy tudod, hogy ez nem akármilyen tucat-faragvány, hanem
egyenesen a Bebius sírkövéhez tartozó darab!
Maga a feliratos
darab egészen szerény, visszafogott faragás: gondosan faragott betűk rendezett
sorban, léckeretben. Ám ne becsüljük le a szerénységet, szépsége az arányokban,
a nyúlánk, kecses megjelenésében lakozik. Talán ezért is lenne szerencsés a két
darabot mégiscsak összepasszintani, hiszen a kecsesség és arányosság akkor
érvényesül csak igazán...
A sírkő felirata:
D(is) M(anibus)/ Bebius Valens/ ann(orum) LX h(ic) S(itus) e(st)./Iulia Casta/ con(iugi) pien(tissimo)/ et sibi viva/ t(itulum) m(emoriae) p(osuit).
Itt nyugszik Bebius Valens, aki 60 évet élt. Iulia Casta állította emlékül a sírkövet drága élettársának és önmagának.
A sírkő
lelőhelye ismeretlen, Frölich 1892-ben már mint „megtalált” sírkőről ír, a
felirata miatt, és azt írja, hogy a Görz-féle házban van, Budán. Feltehetően
innen került be az Aquincumi Múzeumba a kirobbanthatatlan helyére. A kora:
i.sz.1.század vége – 2.század eleje.
BIBILOGRÁFIA:
- Budapest Régiségei 4. (1892.)
Frölich
Róbert: Aquincumnak római feliratai
- Budapest Régiségei 22. (1971.)
Nagy
Tibor: Kőfaragás és szobrászat Aquincumban
- Németh Margit: Vezető az Aquincumi Múzeum
kőtárában
Megjegyzések
Megjegyzés küldése