Ez a sírkő (is) az egyik legrégebbi sírkő a
Magyar Nemzeti Múzeum római Lapidáriumában, saját története van. A sírkő
valamikor a 19. században került elő a Gellérthegyről, a kőbányák 'feletti'
területről, azonban a pontos lelőhelye nem ismert. A Magyar Nemzeti Múzeum
szerint a sírkő lelőhelye a gellérthegyi Engelhard szőlő, a Citadellla
környékén, és a követ báró Graffenried-Burgenstein Manó kapitány ajándékozta a
múzeumnak (vagyis nem történt szakszerű feltárás). A báró nagylelkűen a múzeum
rendelkezésére bocsátotta a sírkövet, és azóta is, mind a mai napig a múzeum
római lapidáriumában lapul. Jöttek a háborúk, forradalmak és rendszerváltás, de
a Nemzeti Múzeum Lapidariuma kitart. Legalább van egy biztos pont a világban.
A Gellérthegyen volt a kelta eraviszkusz
törzs vallási és törzsi központja, a kultuszközpont, a pénzverés központja, a
gazdasági élet központja. Bár a rómaiak jöttek, láttak és elfoglaltak, a
gellérthegyi kelta temetők továbbra is működtek, és a hegy tetején található
szentélyt még az i.sz.3.században is használták.
A sírkő portrét sajnos nem mutat az előkelő
kelta hölgyről, csak a megrongálódott felirat maradt ránk, puritán módon
keretbe foglalva, gondos, precíz betűkkel kifaragva.
Felirata: Iulia Utta Ep|ponis f(ilia) Florin|na Iu[l(i)] Anarti (coniux) ann(orum) | LXXXV h(ic) s(ita) e(st).| Cobromara regill(a) matri t(itulum) m(emoriae) p(osuit).
Ez a Magyar Nemzeti
Múzeum katalógusában közölt felirat. Természetesen az olvasást megnehezíti,
hogy a tábla törött. A Budapest Régiségei 1892-es kiadásában így olvashatjuk a
szöveget:
Iulia Utta E[p]ponis
filia Florinna, Iul(ia) Anarti (uxor) ann(orum) LXXX... h(ic) s(ita)
e(st); Cobromara Regili (filia) matri t(itulum) m(erenti) p(osuit).
Magyarul:
Iulia Utta Florinna,
Eppo lánya, Iulius Anartius felesége, aki 85 évet élt, nyugszik itt. Cobromara
királylány anyja emlékének
állíttatta a sírkövet.
Ez megint a Magyar Nemzeti Múzeum
olvasata. A sírkő egy előkelő család három generációját említi. A Budapest
Régiségeiben megjelenő szöveg nem szó szerinti fordítást közöl, csak tartalmit:
Itt van eltemetve Iulia Utta Florinna,
Eppo lánya, Iulius Anartus felesége, aki több mint 80 évet élt. A sírkövet
leánya Cobromara Regilus nevű lánya állíttatta.
A két olvasat között lényegi eltérés van. Fontos felfigyelnünk rá, hogy
Iulia Uttának van egy harmadik neve is: Florinna. Az eredeti neve feltehetően a
'barbár' hangzású Utta lehetett, ahogyan az apját is Eppo-nak hívták. A lánya a
Cobromara nevet kapta, aki viszont inkább ezt a kelta nevet használta. Az oka
az lehet, hogy Utta/Florinna elnyerte a római polgárjogot, hiszen a férje,
Iulius Anartus is 'rómaias' nevet visel. A lány viszont talán nem így házasodott.
És itt következik a lényegi eltérés a két szövegértelmezés között. Míg a
régebbi értelmezés, a Budapest Régiségei (Frölich Róbert) szerint a leány neve
Cobromara Regilus, addig a Magyar Nemzeti Múzeum újabb értelmezése szerint a
Regilus nem személynév, hanem azt jelenti, hogy 'Cobromara királylány'. Mindkét
értelmezés jogos, hiszen épp a regil(?) szónál sérült meg a kő. Csak annyi
látszik, hogy regil. Utána lehet bármi. A két értelmezés másnak tűnik, ám ha
egy kicsit meditálunk rajta, valójában ugyanazt jelenti. A MNM szerint
királylány, tehát az apja király. Cobromara apja Iulius Anartus, Iulia Utta
férje. A nevének említésekor nem tér ki a felirat a titulusára, ám ez a név
egybecsen az Észak-Alföld, Észak-Erdély területén élő Anartus kelta törzs nevével.
Ugyanerre a kapcsolatra Frölich is utal, miszerint az Anartus a dáciai törzsek
elnevezése (hivatkozik Ptol. Geogr. III. 8,3.). Frölich szerint a család
Daciából került Pannoniába, az Anartus nevet a származása tiszteletére tartotta
meg. A MNM a regil-tövet regillának egészíti ki, vagyis királylánynak, így
teljesen helytálló az olvasat. Frölich viszont regilusnak egészíti ki,
személynévként értelmezi, így Cobromara Regilus lánya lesz, végső soron a
király lánya, tehát királylány. Anartus római neve Iulius, amiből arra lehet
következtetni, hogy a kelta család a Iulius-dinasztia uralkodása idején
(Augustus vagy Tiberius) kapott római polgárjogot.
Ennek alapján a sír keltezése az i.sz.1.század végére tehető.
BIBLIOGRÁFIA
- Budapest Régiségei 4.
(1892.)
Hampel József: Az eraviszkusz nép emlékei
Frölich Róbert: Aquincumnak római feliratai
- Nagy Tibor: Budapest
története I.
Az őskortól az Árpád-kor végéig
- Hampel József: A
Nemzeti Múzeum legrégibb pannoniai sírtáblái (1905.)
- Budapest Régiségei 40.
(2007.)
Maráz Borbála: Budapest-Gellérthegy és
környékének késő La Téne-kori településtörténete
- Nagy Mihály: A Magyar
Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője – Római kőtár (2007.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése