Élményfürdőzés az ókori Rómában

  „Először a helyet kell kiválasztani, éspedig mennél melegebbet, tehát olyant, amely nem észak, illetve északkelet felé néz. A meleg és a langyos vizű medence télen nyugat, vagy, ha ezt a helyi adottságok nem tennék lehetővé, legalábbis dél felől kapja a fényt, mert a fürdés szokásos ideje déltől napestig terjed. Hasonlóképpen ügyelni kell arra, hogy a női és a férfi caldarium ugyanazon a részen feküdjék és szomszédos legyen: így érhető el, hogy mindkettő meleg vizes medencéjét közös fűtőberendezés lássa el.

   A fűtőberendezés fölött három üstöt kell elhelyezni, egyet a forró, egyet a langyos, egyet pedig a hideg víz számára. Ezeket úgy kell összekapcsolni, hogy amennyi forró víz kifolyt a forró üstből, annyi töltődjék utána a langyosból; hasonlóképpen a hideg vizes tartályból a langyosba. A fürdőmedencék padlóját közös fűtőberendezés melegítse.”

(Vitruvius: De architect. 5,10,1 Maróti Egon fordítása)

   Tegye fel a kezét, aki nem szereti a fürdőket! Na ugye? Szerintem benne van a tíz legjobb dologban a világon. Mármint a fürdőzés és az élményfürdőzés, vagyis minden vizes kényeztetés. Míg nekünk a gyógyfürdők, élményfürdők alkalmi kikapcsolódást jelentenek, addig az ókori Rómában ezt minden nap élvezték – persze egészen más formában mint mi manapság. Milyen egy ókori fürdőzés? Ma ennek járunk utána!

   A divatos kifejezés, amit szinte minden vizes élvezetre használunk, a 'SPA' bár nagyon divatos szó, mégsem annyira modern, mint első ránézésre tűnik. Egy elmélet szerint a spa szó egy belga városról kapta a nevét, Aquae Spadanae-ről, ami a legendák szerint egy híres gyógyvizekben gazdag város volt. De most komolyan, Magyarországnál nagyobb gyógyvízhatalom? Tudom, kicsit elfogult vagyok, de akkor is! Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a spa szó egy rövidítés, illetve egy latin kifejezés kezdőbetűinek összeolvasása. Ez a Sanitas Per Aquas kezdőbetűiből képzett szó, ami annyit tesz: vízzel gyógyít.

   Salus a legősibb római istenek közé tartozik, Hygieia görög istennő romanizált megfelelője (innen ered a higiénia szavunk is). Salus a jólét, a jól lét, az egészség, a biztonság és a jó szerencse megtestesítője, saját temploma volt a Quirinus dombon. De lássuk végre mitől is lesz valami spa!

   Masszázs. Valójában enélkül nem is igazi spa élmény az élmény, ha nincs masszázs. Azon túl, hogy hihetetlenül jó érzés, amikor valaki végigdögönyözi a testünket, ez egy ősi gyógymód, Rómánál jóval régebbi. Csökkenti a fájdalmat, sőt, akár meg is szüntetheti. A masszázs nyomáskifejtésen alapul, ám nagyon nem mindegy, mely pontokon történik a nyomás. Már a görögök is jól tudták, hogy a sportolókat értő kezeknek kell átgyúrniuk, hogy izmaik ki tudjanak lazulni, egészségesek maradjanak. A rómaiak szinte azonnal átvették ezt a jó szokást a görögöktől és a nyilvános fürdőikben képzett masszőrök (javarészt rabszolgák) várták a megfáradt rómaiakat. A magánházaknál, ahol megengedhették maguknak a saját fürdőt, szintén tartottak masszírozó rabszolgát, aki a fürdőben nem luxusnak, hanem alapvető szükségletnek számított.

   Ám a fürdők közelében lakni mégsem tűnik olyan jó dolognak, ha Senecára hallgatunk, nem engedünk a csábításnak, hogy csak egy papucsban le tudjunk csattogni a fürdőbe, hiszen borzasztóan lármás hely!

  „Üdvözöllek, Luciliusom! Pusztuljak el, ha a tanulmányaiba mélyedő ember számára valóban olyan nélkülözhetetlen a csend, mint általában hiszik. Tessék: mindenfelől hangzavar harsog körülöttem – közvetlenül a fürdő felett lakom! És most képzelj el magadnak mindenféle zajt, ami csak a fülnek gyűlöletes lehet. Mikor például az edzettebbek tornáznak, és kinyomják a kezükben tartott vaskos súlyzót, amikor erőlködnek vagy megjátsszák az erőlködőt, és hallom a nyögést, valahányszor meg kieresztik a visszatartott levegőt, a sziszegő és sipító kilégzést. Mikor egy petyhüdt és olcsó bedörzsölésre fanyalodó vendéget küld a sors, hallom a tagjait paskoló kezek csattogását, amelyek hangszíne aszerint változik, hogy feszes-e vagy öblös a lecsapó tenyér. Ha meg befut egy labdázó is, és elkezdi hangosan számlálni az ütéseit – az mindennek a teteje!

   Vedd aztán a kötekedőt, a tetten ért tolvajt, s azt, aki a fürdőben énekesnek képzeli magát. Vedd aztán azokat, akik hatalmas csobbanással ugranak a medence vizébe. De ezek legalább természetes hangok! Csak gondold még hozzájuk a szőrtelenítőt, aki – hogy felhívja magára a figyelmet – szüntelenül éles, rikácsoló hangot hallat, s legfeljebb addig marad csendben, míg a szőrszálakat tépdesi, vagy ha valaki éppen magához szólítja. Ott van még a lepényárusok tarka zsivaja, a lacikonyhás, a cukrász, s a sok szatócs, kocsmai árus, aki mind a maga egészen jellegzetes hanghordozásával kínálja portékáját.”

(Seneca: Ep. 56, 1-2 Maróti Egon fordítása)

   Illatok. Szebbik nevén aromaterápia. Az ókorban sokkal jobban tudták az emberek, hogy az illatok, szagok, vagyis minden inger, ami az orrunkon keresztül érkezik, nagy hatással van ránk. Vagyis egyes illatok lenyugtatnak, elálmosítanak, míg mások egészen felzaklatnak. Az aromaterápia ma már kicsit a tudományos gyógyítás szélére sodródott, ám az ókori Rómában még teljesen elfogadott dolog volt, hogy növényekből, növényi részekből készült olajok, főzetek, kenőcsök, füstölők jótékonyan képesek befolyásolni nem csak az érzelmeinket, de azon keresztül az egészségünkre is képesek hatni.

   Az illatokat masszázsolajként is használták, a fürdővízbe is tettek belőle, füstölték, égették, olaj, krémek és számtalan formában használták az illatok gyógyító erejét. Mivel szappant akkoriban nem használtak, a test tisztítása olajjal történt. A teljes testet bedörzsölték olajjal, majd egy erre alkalmasított eszközzel (mint egy hajlított spatula) lekaparták az olajat. Ma már furcsán hangzik, de aki egyszer kipróbálta, tudja milyen hatékony. A fürdőkben ezeket az olajokat illatosították, mi több, egy fürdő elképzelhetetlen volt illatos olajok nélkül!

   A fürdőket férfiak és nők egyaránt használták, erre egy külön rabszolga állt a rendelkezésükre, aki a testüket bedörzsölte olajjal (általában olívaolajat használtak), ők az unctores. Ebbe az alap-olívaolajba kerültek bele a különféle illatok, igény szerint.

   Forró víz. A fürdőzés egyik legfontosabb pontja. Maga a thermae szó (fürdőt jelent) is eredetileg forrót jelent, a görög thermos szóból származik. A római fürdők felépítése és elrendezése a birodalomszerte egységes volt. A központi rész a caldarium, a forró vizes fürdő, amit a hypocaustum (központi fűtés) melegít). A fűtőcsövek az egész fürdő alatt keringtek, kívülről lehetett fűteni, a mai padlófűtéshez hasonlatos elvvel. Ezután egy langyos vizes medence, majd egy hideg vizes medencében mártóztak meg (ez a frigidarium). A hideg/meleg vizes váltófürdőt mind a mai napig használjuk.

   Szauna. A mai szauna szavunk finn eredetű, lényege a fokozott izzadás elérése, hogy ezáltal tisztuljon meg a szervezet a méreganyagoktól. A rómaiak ez laconicumnak nevezték, de a lényeg ugyanaz: izzadd ki a mérged! A szaunában a száraz meleg és a nedves meleg levegő váltakozik: vagyis a brutálisan felfűtött helyiségben vizet locsolnak izzó kövekre. A rómaiak ezt a két folyamatot nem különítették el ennyire, bár a laconicum mellett az izzadásra utalva a sudatorium szót is használták ezekre az izzasztó helyiségekre.

  Tehát legközelebb ha wellnesszelni mész, jusson eszedbe, hogy már a rómaiak is így tettek!