Az előszót Kodály Zoltán írta. Úgy sejtem az ötvenes évek elején talán még nem ismerték el a Devecseri-fordítások erejét és múlhatatlanságát, mivel Kodály is azt írja, hogy „de a görög költő csak üres szó a mi népünknek, ha nincsen olyan nyelvű és ritmusú teljes Homérosz-fordításunk, melyet a magyar nép is megért és élvezni tud. Ilyen Odisszea-fordítás régi adósságunk.” Micsoda?!? A költő Devecseri Gábor műfordítása 1947-ben jelent meg és ezt Kodály Zoltán nem minősítette megfelelőnek?
Mészöly írt egy hosszas értekezést erről, „Az Odisszea magyarra fordításának módszere” címmel. Mészöly Gedeonról annyit feltétlenül tudni kell, hogy fő kutatási területe a régi magyar nyelv és irodalom, a magyar kódexek és nyelvemlékek stíluskritikai vizsgálata, illetve nyelvtörténeti kérdések voltak. Magyar-latin szakos tanárként diplomázott Kolozsvárott, majd a szegedi egyetem Finnugor Nyelvészeti Tanszékének vezetője volt.
Ez a tanulmány elég nyakatekert módon foglalkozik az Odüsszeia-fordítás kérdésével. Vagyis úgy fogalmazza meg a véleményét a műfordításról, hogy gyakorlatilag az összes korábbi fordítót jól leminősíti, hosszasan, kéjelegve és alázatos nyájassággal elemzi, hogy miért rossz – mindegyik. Egészen röviden úgy összegezhetném ezt a tanulmányt, hogy ezidáig csupa dilettáns nyúlt a homéroszi szövegekhez, de lám most itt van nekünk Mészöly Gedeon, a tündöklő magyar csillag, és ő bizony egyes-egyedül úgy fordította le az Odüsszeiát, ahogyan azt kell. És igen, ha már itt tartunk, Devecseri is csak valami intellektüel, hibáktól hemzsegő fércmunkát nyújtott át a Homéroszra éhes magyar olvasóközönségnek. Mi több, Devecseri csak réteigényeket elégít ki, magához hasonlatos álértelmiségi, felületes olvasókat, az IGAZI olvasók igényeiről persze még pajzán elképzelései sincsenek. És különben is, azért, mert költő, ne gondolja azt magáról, hogy a kis nyelvi leleményeivel és trükkjeivel el tudja leplezni azokat a hibákat és pongyolaságokat (ezt a szót egy régi tanárom használta olyan mély megvetéssel, hogy még ma is feláll tőle a hátamon a szőr) a szemfüles Mészöly elől, az igazság egyetlen bajnoka és a helyes fordítás letéteményese elől.
Mi a gond? Az összes korábbi fordítás – leszámítva azt, hogy rossz az egész, úgy, ahogy van – legfőbb hibája a formája. Vagyis kedveseim, egy vad hexameter-vita kellős közepébe csöppentünk!
Mert bizony hiába lett az eredeti szöveg hexameterben megírva, Mészöly szerint ez nem hogy nem a megfelelő forma, hanem egyenesen hiba, vétek az eredeti hexameteres fordítást visszaadni, mert az idegenül cseng a magyar olvasó fülének. Mármint az olvasók széles – teljes – közösségére gondolt, nem csak a túlolvasott értelmiségiekre, hanem a kétkezi munkásokra is. Mi több, főként rájuk gondolt, a nép egyszerű gyermekére, aki természetes intelligenciájának köszönhetően azonnal felfedezi a legkisebb magyartalanságot is. Épp ezért rímes alexandrinokban, vagyis felező tizenkettesekben fordította le az egész antik szöveget. Tényleg jó kis magyaros ritmus, de a kérdés az, hogy mennyire kell megmagyarítani egy ógörög szöveget? Mészöly szerint mindennemű interpretálás rossz és téves, ami nem a nép (esetünkben a magyar nép) tiszta és ősi hangján szólal meg.
Érdekes felvetés, ami elvezet egy igen fontos kérdéshez: mennyire kell szöveghűen, kultúrahűen fordítani valamit és mennyire kell interpretálni, átültetni a jelen korra, a beszélt nyelvre, az olvasó kultúrájára. Ez a kérdés már Salinger Zabhegyezője kapcsán sem volt egyszerű, és ha jól tudom, egységes konszenzus mind a mai napig nem született a témában. Az új fordítás a „Rozsban a fogó” címet kapta, de a kedélyborzoló címváltoztatáson túl ugyebár maga a regény is új színekben tűnik fel, ami jobban alkalmazkodik a mai korhoz. Mégsem nyerte el az olvasók osztatlan tetszését. És ez egy modern mű. Aztán Spiró újrafordította a Csehov Cseresznyéskertjét, amiből Meggyeskert lett sok olvasó bánatos panasza ellenére. Mi a helyzet akkor az olyan művekkel, amelyek korban és kultúrában nagyon messze vannak tőlünk? Épp ezekre a különböző korszakokban keletkezett értelmezési, fordítási különbségekre vagyok kíváncsi, ezért kezdtem neki az összes megjelent (és beszerezhető) magyar Odüsszeia-fordítások olvasásának!
Mészöly Gedeont és a fordítási kérdéseket kivesézve most már térjünk át magára a szövegre!
A felező tizenkettesek valóban népies jelleget adnak az egész műnek. Erről lehet vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz dolog, hogy Odüsszeusz Árgyélus királyfi hangján szólal meg, viszont szerintem vitathatatlan előnye az egyszerűsége. Vagyis azoknak az olvasóknak, akik nem rendelkeznek a klasszikus műveltség alapjaival, könnyebb olvasmány, mint a Devecseri-féle fordítás, tehát gyerekeknek talán első találkozásnak szerencsésebbnek tűnik. Ám ami az előnye, az egyben a hátránya is. Amíg Árgyélus királyfi története a felező tizenkettesek lágy hullámain hömpölyög, és vitathatatlanul jól áll neki, addig az Odüsszeia történet bizony meg-megbicsaklik és a könnyed ritmus nem ritkán egy megerőszakolt vers-torzóvá válik, ami még annál is rosszabb, mintha prózában leírta volna az egészet. Sajnos hiába a hexameter-ellenszev és a hexameter-tagadás, a 'természetes' ritmus nemigen akar illeszkedni az ókori történetre.
A sorok hossza is teljesen eltér a hexameteres változattól: minden ének jóval hosszabb, mint a Devecseri-fordítás sorai. Ami önmagában nem lenne baj, hiszen a hosszabb megoldás esetleg biztosíthatja a gördülékenyebb sorokat. Ám sajnos minden előnyével együtt el kell ismerni, hogy sok benne az erőltetett, rímek és ritmusok miatt meggyalázott sor. Kár érte. Pedig ahogyan Mészöly Gedeon beharangozta magát, remekművet vártam. És azért, mert nem hexameteres a fordítás, még simán lehetne remekmű. De újra meg kell állapítanom, bár igen elfogult vagyok, hogy Devecserit NEM LEHET felülmúlni. Őt tényleg homlokon csókolta a Múzsa.
Az összehasonlítgatásoktól egy kicsit eltávolodva nézzük meg az Odüsszeia izgalmas pontjait, vagyis az állandó jelzőket és az ismétlődő sorokat! Mert vannak részek, amelyek újra és újra visszatérnek, egyfajta az énekektől független tagolást adnak a műnek. Ilyen például a „mi szökkent ki fogaidnak kerítésén” (vagyis így kérdezik meg a szereplők, hogy mit is mondtál?). Ezt a visszatérő sort Mészöly így fordítja:
„Szád ajtaja nyiltán mi beszéd röppent el?”
Vagy a másik jellegzetes rész, amikor a szereplők nekikezdenek a lakomának és éhesen rávetik magukat a finom ételekre. Ez Devecserinél így hangzik:
„S ők kirakott kész étkek után kezüket kivetették.
Majd miután elverték végül az éhet, a szomjat,
akkor a kérőknek más gond kélt már a szivükben.”
(I. ének)
Ez Mészölynél így hangzik:
„S a készbül a kérők nekiláttak kedvvel.
De mihelyst éhük, csillapodott szomjuk,
Másra támadt nékik egyszeriben gondjuk.”
Vagy amikor Athéné figyelmezteti Télemakhoszt, hogy most már ideje egy kicsit megemberelnie magát, viselkedjen férfihoz méltóan, lépjen fel határozottan a kérőkkel szemben, hiszen már nem gyerek, Mészöly így adja vissza:
„Encenbenc dolgokkal már ne bíbelődjél,
Hisz' a gyereksorból ugyancsak kinőttél.”
(I. ének)
Ami viszont egy szépen pergő, lüktető rész és öröm olvasni:
„A boros vödröket ott előkészítik,
Borral azok vannak koszorúzva színig;
Áldomást belőlük isteneknek űlnek,
Sok halhatatlannak, örök életűnek,
De legislegjobban köztük megimádják
Athénét, Zeusznak csillagszemű lányát.”
(II. ének)
És ha már itt tartunk, ne feledkezzünk meg az állandó jelzőkről sem!Poszeidón rendszerint Pozidon-ként szerepel, ami egy kicsit furcsa, de végül is meg lehet szokni. Az aithiopok szerecsenek, ami még abban a korban nem számított botrányos kifejezésnek. Ma már nem is tudom hogyan lehet Memnón népét megnevezni, hogy ne sértsünk vele senkit. Zeusz semmi fennkölt jelzőt nem kapott, csudajópajzsú Zeuszként szerepel, ami lássuk be nem sugall velőtrázó isteni fenségességet. Athéné csillagszem Athéné vagy csillagszemű, kellemesen semleges. A phaiákok feákszok, és általában szokni kell a nevek átírását, amiről Mészöly maga azt nyilatkozta, hogy azért használja ilyen alakban a neveket, mert azok így terjedtek el a nép nyelvén, így ismeretesek. Erről nem tudok nyilatkozni, érdemes lenne utánajárni...
Néhány jól sikerült idézettel azért még szeretném illusztrálni az egész fordítást. Ezeket külön szedtem, önmagukban is megállják a helyüket!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése