Tiberius: tehetséges vezető vagy szörnyeteg?

   Született Tiberius Claudius Nero, majd miután Augustus örökbe fogadta, Tiberius Iulius Caesar, császárként pedig Tiberius Caesar Augustus néven uralkodott, ám a történelemben egész egyszerűen csak Tiberius császárként híresült el. Izgalmas figura, hiszen a megítélése mind a mai napig kétséges. Egyesek zseniális vezetőnek tartják, fegyelmezettnek és céltudatosnak, míg mások egy perverz, beteg szörnyetegnek. Nagyszerű hadvezér, erős kezű uralkodó, aki egyszerre könyörtelen zsarnok. Mi lehet az igazság? Ezt talán már sosem fogjuk megtudni. Viszont a rendelkezésünkre álló információkból mazsolázgathatunk, hogy mit is gondoljunk Róma második császáráról, Róma ikonikus alakjáról.

Fiatal évek

    I.e. 42-ben született Tiberius Claudius Nero és Livia Drusilla fiaként, a híres Claudius nemzetség sarja. Három éves korában az anyja elvált a vér szerinti apjától, és bár várandós volt a második gyermekével, feleségül ment a későbbi Augustushoz. A kis Tiberius eleinte a vér szerinti apjával élt (valószínűleg Augustus bízott benne, hogy a saját gyermekeivel töltheti meg a házát), egészen az apja haláláig. Tiberius ekkor kilenc éves, és az apja temetése az első alkalom, amikor egy beszéddel bemutatkozik a nyilvánosság előtt. Apja temetése után átkerül az Augustus-házba, ahol a mostohaapa uralkodói habitusa erősen rányomja a bélyegét a fejlődő gyermek személyiségére, és talán ekkor formálódik meg benne a legfőbb jellemvonása, a bizalmatlanság.

Első sikerek

    Augustus egész élete azzal telt, hogy az örököseivel foglalkozott. Mármint azokkal az örökösökkel, akiknek meg kellett volna születniük, de a természet tréfája miatt a kétgyermekes Livia nem szült utódot Augustusnak (akkoriban a terméketlenség a nők „hibája” volt). Szóval vér szerinti örökös hiányában a közvélemény és a politikai elit úgy vélte az örökös csakis Tiberius lehet, aki ugyan fogadott fia, de mégiscsak Augustus nevelte fel. A fiú a mostohaapa vigyázó szemei kereszttüzében lépett be a közéletbe, jó szónoknak bizonyult, és hamar bebizonyosodott a rátermettsége is a vezetésre. Makulátlan előmenetele lett, amikor a keleti hadjáratos során több legio vezetését is rábízták. Tiberius nem okozott csalódást, hiszen a párthusok által orvul elrekvirált sasokat is sikeresen visszaszerezte (a hadijelvényeket, melyeknek hiánya igen súlyos morális megzuhanást eredményezett a hadseregben). Aztán a Birodalomhoz csapta Raetia és Noricum provinciát. Átkelt a Dunán és farkasszemet nézett a markomannokkal. Ezek után több germán törzs ellen is a Tiberius-csodafegyvert vetették be, hiszen sikeresen kezelte az ókori világ legádázabb fenevadait. Ám Augustus legfőbb támasza, bizalmasa és barátja, Agrippa meghalt, és Tiberius számára is új fordulatot vett az élet. Augustus visszahívta Rómába, és véget értek a vandálverő szép napok.

Tiberius karrierje felfele ível

    I.e. 11-ben Augustus úgy döntött, hogy Tiberiusnak sürgősen el kell válnia szeretett feleségétől, Vipsaniától, akivel már volt egy közös gyerekük is (Drusus). Új feleségül Agrippa özvegyét, Iuliát jelölte ki. A házasság igencsak szerencsétlennek és gyermektelennek bizonyult. Hiába a fényes katonai karrier, Tiberius egyre megkeseredettebb lett, és szeretett feleségét, Vipsaniát sem láthatta soha többé. A boldogtalan magánélete miatt az Augustusszal való kapcsolata is erősen megromlott.

    Ennek ellenére i. e. 6-ban Augustus őt nevezi ki a keleti hadjáratok vezetőjévé. Talán azért, hogy egy kicsit eltávolodjon Rómától, talán azért, mert Tiberius a legjobb a vademberek ellen, vagy talán mind a kettő fontos érv lehetett. A nagy megtiszteltetés ellenére Tiberius lemondott és nem vállalta a feladatot, amit minden bizonnyal könnyedén el is tudott volna végezni. Nem, Tiberius nem egyszerűen lemondott, hanem fogta magát (és kis udvartartását) és önkéntes száműzetésbe vonult Rhodoszra. Mindennemű hadászati és politikai témából kivonta magát, a festői szigeten csakis a filozófiának és a retorikának szentelte az életét.

    Hogy miért szánta el magát erre a drasztikus lépésre, nem tudni. Lehet, hogy tisztában volt a helyzetével, hogy Augustus már nem őt tekinti az örökösének, ám az sem kizárt, hogy a ráerőszakolt új feleség (Iulia) botrányos és leplezni sem próbált erkölcstelen élete keserítette meg ennyire, hogy végzetes döntésre kellett elszánnia magát. Iulia és Agrippa fiai idő közben szépen felserdültek, és Augustus nem titkolt rajongással volt irántuk...

    Az önként vállalt rhodoszi száműzetés szép lassan valódi száműzetéssé vált, amikor Tiberius már az anyja, Livia kérésére sem mehetett vissza Rómába.

    Augustus viszont az unokáival sem volt szerencsésebb: fiatalon haltak meg. Ismét Tiberius maradt a lehetséges örökös. Ekkor végre visszatérhetett Rómába és ismét betölthette az őt megillető tisztségeket. Bár Augustus mindig is vonakodott Tiberiust tenni meg örökösének, Livia kitartó és határozott befolyása idővel azért meghozta az eredményét, és az anyai szilárdság elősegítette a fiú előmenetelét.

Tiberius császár lesz

    I.sz. 14-ben Augustus az örök vadászmezőkre lépett, és ekkor más semmi kétség nem volt, hogy Tiberius az örököse. Az uralkodás boldog pillanatai helyett azonnal egy sereg gond szakadt az új császár nyakába: a dunai és rajnai legiók pont ekkor érezték szükségét egy kis lázongásnak. A legiókat pedig nem lehetett félvállról venni. Tiberius testvérének a fia, Germanicus szintén kiváló hadvezér hírében állt, lecsillapította a forrongó hadsereget. Ezzel bizonyította hűségét és Tiberius valódi támasza lett.

   Tiberius a rossz hírét a történetíróknak, Tacitusnak és Suetoniusnak köszönheti, akik minden sorukkal zsarnoknak állították be. Ám ott van az ellenpólus, Velleius Paterculus, aki elfogult rajongással ír Tiberiusról.

    Tiberius Augustus megkezdett munkásságát folytatta, így a nép számára a béke és a gyarapodás időszakát jelentette Tiberius uralkodása. Ám hiába követte az előde által kijelölt utat, kapcsolata a politikai elittel botrányosan rossz volt. Az sem sokat javított a helyzeten, hogy sok szenátort kivégeztetett (ugyan nem csak úgy, minden indok nélkül, hanem az állítólagos összeesküvések résztvevőit).

 

  A nép körében hihetetlen népszerűségnek örvendő Germanicus megmérgezését is az ő számlájára írják (a feltételezett mérgezésről bővebben olvashatsz a Válogatott Caligulaságok 3. pontában).

    Mindez már túl sok volt Tiberiusnak, ezért visszavonult Capri szigetére, ahol a hírek szerint a művészeteknek és a perverz hobbijainak hódolt. Róma irányítását gyakorlatilag Seianusra bízta, az etruszk származású praetorianus gárda vezetőjére. Seianus igencsak vasmarokkal uralkodott, és ha lehet, még több szenátort kivégeztetett (kivéve akit önkezűleg végzett ki). Hatlaami ambíciói azonban nem álltak meg a teljhatalomnál, egyenesen a császári bíbort kívánta magára ölteni.

    Seianus intim kapcsolatba bonyolódott Tiberius menyével, Livillával és árulást szőttek a császár ellen. Tiberius valahogyan mégis rájött, hogy mi zajlik az orra előtt – hiszen nem is a háta mögött csinálták az egészet, mondván, a császár úgysem törődik semmivel. Kedélye még nyomottabb lett, gyanakvása és bizalmatlansága egészen a paranoiáig fokozódott. Utódjául Caligulát jelölte ki.

    I.sz. 37. március 16-án halt meg huszonhárom évnyi uralkodás után. Egész életében Augustus rendszerét igyekezett megszilárdítani, hogy megakadályozzon egy lehetséges polgárháborút. Kétségtelenül erős kezű uralkodó volt (eleinte), ám a munkásságát a történetírók művei alapján ítéljük meg, akik nem kizárt, hogy néhány dolgot túlhangsúlyoztak, vagy egész egyszerűen sokkal kegyetlenebbnek és zsarnokibbnak mutatták be, mint amilyen valójában volt.

    Bárhogyan is, a politikai elit és a római nép nem szerette Tiberiust, annyira nem, hogy később, a halála után sem kapta meg az uralkodóknak kijáró istenek közé való besorolás méltóságát.