Orpheus halála

PHANOKLÉSZ:ORPHEUSZ HALÁLA

ΟΡΦΕΥΣ

Vagy mint hajdan Oiagrosz sarja, a trák dalos, Orpheusz,
      zárta szivébe Kalaiszt, Bóreasz égi fiát.
Sokszor sírt dala vágyakozón a sötét liget árnyán,
      mert epedő szive nem telt nyugalomra soha,
álomhessegető bús vágy mardosta a lelkét,
      Kálaisz oly viruló bájain álmodozott.
Ám Bisztónia női alattomosan nekiestek
      s átdöfték köszörült karddal a drága dalost.
Ő volt az, ki a trákok közt a fiú-szerelemre
      szított, és kit a nők kéje sosem hevitett.
Törzséről a fejét lenyiszálták és a habokba
      dobták, s egyben a szent, andalitó kobozát;
egymáshoz szegecselve ragadta magával a kéklő
      hullám sodra, tovább, messze a tengeren át,
ámde a szürke hab-ár odavitte a leszboszi parthoz;
      isteni lantzene szállt át a vizén, szigetek,
habvert sziklafokok sora közt, míg sírba temették
      ezt a zenélő főt hűszivü férfi-lakók,
s véle csodás kobozát, amely elbűvölte a néma
      sziklakövet s a sötét phorküszi ár rohamát.
Zengőn száll e vidéken azóta a dal meg a hárfa
      víg szava; nem volt még ily dalos-ihletü táj.
Közben a harcos trákok az asszonyaik boszujáról
      kaptak hírt, s a maró kín a szivükbe nyilalt;
és nejüket mind megtetováltak volt, hogy a kéklő
      bélyeg az orgyilkos tett örök átka legyen.
Így viselik még most is a trák nők testükön - Orpheusz
      rút megölése miatt - bűntudatuk jeleit.

Franyó Zoltán fordítása

 Gustave Moreau