Az ókori épületek - oszlopok kavalkádja. Első ránézésre talán ugyanolyannak tűnnek, de gondosabb megfigyelés után nyilvánvalóvá válnak a különbségek. Mert az oszlopok nem ugyanolyanok. Megvan a maguk múltja és története, az építészet éltes korú tagjai. Bár már a görög és a római templomépítészet közötti különbség első látásra nem biztos, hogy szembetűnő, mégis az oszlopok különlegességét szeretném hangsúlyozni ezzel az írással.
Az oszlopok néha zömökek, néha karcsún és kecsesen égbe törőek, ám egy dolog azért közös bennük: súlyt tartanak, az épület roppant tömegét cipelik. Ilyenek a kővé dermedt lányok is, a kariatidák, akik évezredeken keresztül tartják a fejükön az antik épületeket. És persze ott vannak a kamuflázs-oszlopok, akik csak díszítenek, mert faragvány lényük eleve nem tarthat semmit, de azért azt üzenik nekünk, szemlélőnek, hogy az épület bár könnyed és súlytalannak tetszik, az oszlopok, a megbízhatóság és szilárdság jelképei jelen vannak. Bár néhány épület esetében az oszlopoknak valójában semmilyen szerepük nincs, csak hozzá tartoznak az összképhez, az eleganciához, a klasszikus értékekhez, a fenségességhez. Összességében tehát nagyon is fontosak. Nincs klasszikus építészet oszlopok nélkül!
Az oszlopok az építészet történetében végig jelen vannak, és az idővel maguk is változnak. Az ókori épületek - noha a világ egyre jobb lett és a fejlődés egyirányú - egy része mind a mai napig áll és hirdeti a régi építészek dicsőségét. Sok oszlop hever a földön is, szomorú látvány, szívfacsaró, amikor az oszlop nem az ég felé néz, az oszlop, ami arra hivatott, hogy az épületet, templomot az istenekhez, égi magaslatokba emelje.
Különféle oszlopok léteznek és különféle oszloprendek, amelyeket nem találomra választottak ki, hanem komoly szándék, üzenet, kifejezés áll a választás mögött. Az oszlopok 'koronája' vagy feje (oszlopfő) a legjellegzetesebb részük, innen általában könnyen beazonosítjuk őket. De ez messze nem minden, az arány, az oszloptest és a felette található rész is az oszlop világához tartozik, elválaszthatatlan egységet alkot vele. Mik is ezek az oszloprendek? Az oszlop teljes környezete, az elemek milyensége, aránya és viszonya egymáshoz, az egész megjelenés, amit talán első ránézésre nem is tudunk szétbontani, mert egynek látjuk. Az oszloprend a szépség anatómiája, hogyan születik meg a tökéletesség az apró részletekből, miként lesz az egyszerű fenséges és hogyan lesz egy sima oszlop lépcső az égbe.
Toszkán oszloprend. Kevésbé ismert oszloprend, a klasszikus oszloprendek tárgyalása során gyakran elsikkad. Nyilván azért, mert maga Vitruvius sem említi, talán azért, mert ez az oszloprend az ő korában sem örvendett nagy népszerűségnek. Sebastiano Serlio ír róla a 16. században. Szerinte ez asz oszloprend a legkevésbé díszített, a legegyszerűbb és legszolidabb. Rájött, hogy ez az oszloprend minden bizonnyal egy ősi építészeti elem, története a dór és ión oszlopoknál régebbre nyúlik vissza. Serlio leírása szerint az oszlop talapzata nagyon egyszerű (bár nem fejti ki pontosan, hogy milyen az alapzat); minden bizonnyal inkább kerek, mint szögletes lehetett. A törzse egyenes, a nyaka sima, a korona pedig teljesen dísztelen. Ezt az oszloprendet tartották a legmegfelelőbbnek raktárak, erődítmények, városkapuk, lőszerraktárak, börtönök és kincstárak építésére.
Dór oszloprend. A klasszikus görög oszloprend: az oszlopok férfiai a női iónokkal szemben. Ezek az oszlopok zömökek, erősek és robosztusak szemben a karcsú és kecses ión oszlopokkal, innen a nemi polaritás, ami az oszlopok használatát is nagy mértékben meghatározza. Függőleges tengelyük végig barázdált: konkáv horonyokkal szabdalt. A korona teljesen sima, szinte kivirágzik magából az oszloptestből, beleolvad az architrávba. Legjellemzőbb épülete a Parthenon. Vitruvius szerint a dór oszlopok átmérője a tetején akár hat- hétszerese is lehet a tövén mért átmérőnek; emiatt tűnnek zömöknek.
Ión oszloprend. A nőies jellegű oszloprend szintén a görög építészet jellegzetessége. Míg a dór a nyugati, a ión a keleti területekre jellemző. A ión oszlop jellegzetessége a volutája (a 'kalapja'): a csigavonalba kunkorodó oszlopfő mind a mai napig éles elméleti és gyakorlati vitákat vált ki. A volutából a széles nyaki részen keresztül gyakran virág- és növényfüzér omlik le. Már is sokkal csajosabb elem a dór oszlopok puritánságával szemben.
Korithoszi oszloprend. Sorrendben az utolsó a három fő oszloprend után a görög és a római építészetben. Az elnevezés Korinthosz városából származik, de az oszlopnak önálló legendája van, Vitruvius írja le. A kariatidák története után igazán nem csodálkozunk, hogy ismét egy oszlop, amit a nők inspiráltak.
"A harmadik [oszloprend], amit korinthoszinak mondanak, a szűzi gyengédség utánzata, mivel zsenge koruk következtében finomabb tagokkal alkotott szüzek díszeikben ékesebben hatnak. Ezt a fejezetet pedig, mint mondják, ekként találták fel. Egy korinthoszi polgárságú szűz, aki immár nászra érett volt, megbetegedett és meghalt. Temetése után dajkája összeszedte edénykéit, amelyekben annak a szűznek életében kedve telt, és kosárba rakva a síremlékhez vitte őket és a tetejére téve, hogy szabad ég alatt tovább megmaradjanak, egy tetőcseréppel fedte be. A kosarat véletlenül egy aaknthosz gyökere fölé tette. [...] Az akanthoszgyökér tavasztájban leveleket és indákat hajtott, hajtásai a kosár oldalai mentén növekedtek, és a cserép sarkainak terhétől kényszerítve kénytelenek voltak kifelé volutákba hajlani. Ekkor a síremlék mellett elment Kallimakhosz, akit márványmunkáinak eleganciája és finomsága miatt az athéniak katatekhnosznak neveztek, felfigyelt erre a kosárra és körülötte a növekvő levelek bájos voltára, s mivel gyönyörködött annak módjában és a forma újdonságában, ennek hasonlatosságára csinált a korinthoszikanál oszlopokat és határozta meg a szimmetriáikat."
Vitruvius IV,1.
Mindez kifejlődhetett egyiptomi mintára is, mert az egyiptomi építészetben találunk egy hasonló oszlopot, ahol az oszlopfő szintén harang alakú, ám az akanthoszlevelek helyett lótuszlevelek díszítik. A két oszloptípus között különbség még a magasság és az arányok: az egyiptomi lótuszos oszlop zömökebb.
Kompozit oszloprend. A ión oszlop volutáit vegyíti a korinthoszi oszlop elemeivel. Inkább római építészeti elemnek tekintjük, az oszlopok jóval magasabbak ebben a rendben, mint a többiben. Titus császár diadalíve egy példa rá, a reneszánsz során nagy népszerűségre tett szert: előszeretettel használták a női szentek és a Szűz Máriának címzett templomok építésénél a női finomság, légiesség, könnyedség miatt.
Végső soron a vegyes oszloprend is lehet harmonikus. Nézzük csak meg a Colosseumot, ahol az összes oszloprend egyetlen épületen belül megtalálható: mégis harmonikus az épület!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése