A szépszavú Kalliopé

„Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolyongott

s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját”

(Homérosz: Odüsszeia, 1-2. sor, Devecseri Gábor fordítása)

    A remélem mindenki által jól ismert Odüsszeia kezdő sorai ezek, ami természetesen a Múzsa meghívásával kezdődik. Az énekmondó első és fő feladata, hogy segítséget, támogatást kérjen a vállalkozásához, hiszen halhatatlan dalt előadni messze túlmutat az emberi képességek határain. Homéroszunk szerény ember, és nagyonis tisztában van emberi mivoltával, halandóságával, éppen ezért egy Múzsát hív segítségül, hogy a haláltalanok hatalmával támogassa meg a munkáját.

(Joseph Fagnani)

    Bár Homérosz maga nem nevezi meg, hogy a Múzsák közül pontosan melyiket hívja segítségül, abban biztosak lehetünk, hogy csakis egy hölgyeményről van szó. Homérosz nem nevezi meg, mert talán annyira közeli kapcsolatban vannak, ő meg a Múzsája, hogy feleslegese lenne megnevezni azt, aki a leginkább kötődik hozzá, a legfontosabb valaki az életében. A hagyomány úgy tartja, és a modern kor pedig átvette, hogy ez a szóban forgó, titokzatosan meg nem nevezett Múzsa Kalliopé. Végül is a kilenc Múzsa közül ő a legöregebb és a legfontosabb (ahogyan ezt hamarosan látni fogjuk), és mégiscsak az ékesszólás Múzsája, tehát ő áll a legközelebb Homéroszhoz.

    A kilenc Múzsa-lány azonban már egy egészen újhullámos dolog. Eredetileg három Múzsát ismertek (már akik akkoriban a Múzsák kegyeit keresték). Ők név szerint: Melété (a Gondolat), Mnémé (az Emlékezet) és Aiodé (a Dal). Nyilván beszédes nevükből felismerhető a költői mesterség és az énekmondás elengedhetetlen hozzátevői. A három Múzsa Uranosz és Gaia lányai, ősi istenek. Később Zeusz (a nőcsábász) Mnémoszünével, az Emlékezet istnnőjével kilenc egymást követő éjszakát tölt (igencsak meghitt hangulatban), és Mnémoszüné kilenc hónappal később, kilenc napon kersztül szüli meg a Múzsa-lányokat, akik szépségükben és kellemükben mintha ikrek lennének, hasonlítanak is egymásra, ám mind-mind valami más képességgel rendelkezik. Őket szokták az Olümposz hegyén ábrázolni, Apollón vagy Dionüszosz társaságában, talán ismertebbek is, mint ősi nővéreik.

    Egy valamire való költőt bizony a Múzsák tanítanak. Ha hihetünk az ókoriaknak – és miért ne tennénk – akkor Hésziodoszt is a Múzsák tanították a költészet, a dal mesterségére.

„Egyszer dalra tanytották meg Hésziodoszt, míg

szent Helikón lejtőjén őrizgette nyáját.”

(Hésziodosz: Istenek születése 22 – 23. sorok, Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

    Hésziodosz elbeszélése szerint a Múzsák Pireiában születtek meg, és a lányok közül Kalliopé volt a legjobb:

„s Kalliopé, minden nővérénél is kiválóbb,

mert fényes fejedelmek hű kísérete-társa.”

(Hésziodosz: Istenek születése 79 - 80. sorok, Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

   Természetesen Hésziodosz sem teheti tökéletessé a művét az őt pártoló Múzsák említése nélkül, noha nem ezzel indul az 'Istenek születése':

„Üdv nektek, Zeusz lányai, adjatok énnekem ékes

dalt, zengjétek örökkéélők szent születését,

mindazokét, kik eredtek Földtől s csillagos Égtől,

és a sötét Éjből, s akiket Tenger vize táplált.”

(Hésziodosz: Istenek születése 104 - 107. sorok, Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

(Charles Meynier)

    Apollodórosz tovább is folytatja Kalliopé történetét, és tőle tudjuk meg, hogy az ékesszólás Múzsájának van fia, aki nem más, mint a halhatatlan hírű dalnok, Orpheusz.

„Kalliopé szülte Oiagrosznak – a szóbeszéd szerint Apollónnak – Linoszt, akit később Héraklész megölt; valamint Orpheuszt, a dalnokot, aki ékesszavával köveket és fákat indított meg.”

(Apollodórosz: Mitológia 1.könyv III.2. Horváth Judit fordítása)

    Kalliopé fiához, Orpheuszhoz hasonlóan kedveli az erdőket, gyakran ott énekel és fuvolázik. Az ékesszólás és a kifejezőképesség viszont már az ókorban is tudott dolog volt, hogy kevésbé tanult, sokkal inkább veleszületett/örökölt, vagy mint ókori gondolkodó az istenek ajándékaként jut el a halandó emberekhez. Tanulható, egész magabiztos szinten megszerezhető ez a tudás, de a művészi töltet, az a kis plusz valami, ami Homérosszá teszi a költőt, az bizony az istenektől, egészen konkrétan a Múzsáktól jön.

„Van, hogy megtisztelnek a Zeusz-táplálta királyok

közt valakit s ránéznek már születéskor a Múzsák,

ennek nyelvét öntözi édes harmat, amannak

szájából mézizű szó folyik és mikor ítél,

ráfüggesztik a népek mind szemüket, s az igazság

biztos alapján tesz törvényt s a szavával azonnal,

súlyos bár a viszály, ő az, ki megoldja megértőn.”

(Hésziodosz: Istenek születése 81 - 87. sorok, Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

    Kalliopét kezében könyvvel és aranykoronával a fején szokták ábrázolni, de Ovidius szerint zilált hajjal és babérkoszorúval a fején is találkozhatunk vele.

„Szertezilált fürtjét akinek koszorúzza borostyán,

szólani kezd Múzsák elseje, Calliope”

(Ovidius: Fasti V.79 – 80. sorok, Gaál László fordítása)

(Jose Louis Munoz)

    Tehát Kalliopé nem egyszerűen az ékesszólás Múzsája, hanem egy nagyonis közeli isteni lény az emberek, a halandók világában. Kalliopé közeli kapcsolatban van az emberekkel, a világunkkal, talán jobban, mint sok istenség, akikhez az ókori emberek fohászkodtak. Emiatt gyakran találkozunk vele a legkülönfélébb ábrázolásokon, egészen az ókori görög vázafestészettől kezdve az 'újkori' klasszikus festészetig. Kedvelt témája a reneszánsz festészetnek, így Kalliopé szó szerint végighömpölyög a művészettörténet évszázadain. Kalliopé figyel, és a háttérből mozgatja a szálakat. És talán az igazán nagy zseniknek megadatott, hogy személyesen is ismerjék. Bár ez az ismeretség néha nem áldás, sokkal inkább átok...