A történelmet állítólag a férfiak írják. Ám megkapargatva a fecsegő felszínt, bizony nőkkel is találkozunk, akik a maguk módján ugyan, de kézbe vették az irányítást és beírták magukat a történelemkönyvekbe. Ki a saját érdekében tette pusztán hatalomvágyból, ki a Sors kerekén kívánt fordítani, ki pedig szerelmetes gyermeke jövőjét tartotta szeme előtt. Az itt felsorolt híres nők közül négy a politikában hagyta ott a kézjegyét, és egy nő a tudományban. Bár a tehetősebbek taníttatták a lánygyermekeket is, azért az oktatás mégsem tekinthető azonos színvonalúnak a fiúk oktatásával. Az uralkodói szerepre szánt lányokat pedig különös figyelemmel oktatták, ám mégis, a legtöbb dolognak maguknak kellett utána járniuk.
Ezek azok a nők, akik nem az otthon melegét választották, hanem egy igencsak maszkulin világban férfiak módjára mérettettek meg. Számomra ez sosem azt jelentette, hogy egy 'nőnek mi a dolga'. Mármint háztartás, gyereknevelés, az otthon csinosítgatása vagy karrier. Vannak nők, akik az egyik feladatban jók, és vannak, akik a másikban. Ez nem egy séma, amit rá lehet húzni mindenkire. Mindig is voltak olyan nők a történelemben, akikben amolyan férfi-lélek lakott, szomjazták a tudományt vagy ugyanolyan férfias agresszióval ragaszkodtak a hatalomhoz. Azt gondolom ez nem jó vagy rossz dolog, ez van és kész, ilyenek vagyunk: különbözőek. Mégis, nézzük azokat a nőket, akik igencsak kilógnak a sorból és a kortársaik szerint is igencsak úttörőnek bizonyultak!
1. KLEOPÁTRA
Szinte adja magát, hogy elsőnek Kleopátrát válasszam, a legendás egyiptomi királynőt. Lehet őt imádni és gyűlölni, de mindenkinek megvan a véleménye róla és mind a mai napig ismert a neve (és talán az élete is). Bár sajnos javarészt legendás szépségével (vagy nem-szépségével) és szövevényes szerelmi életével foglalkozik a legtöbb kortárs alkotás, az egyiptomi királynő igencsak művelt nő volt, járatos a filozófiában és a hadviselésben is, kortársai kiváló stratégaként jellemzik.
I.e. 69-ben született és i. e. 30-ban, augusztus 30-án halt meg, egy évvel Marcus Antonius legendás actiumi veresége után. Kleopátra Egyiptom fáraónője volt (férfi uralkodótárs nélkül), az utolsó a Ptolemaidák között. Tanult, olvasott és művelt nő volt, i. e. 51-ben lépett trónra társuralkodójával, férj-testvérével XIII. Ptolemaiosszal együtt, tehát 12 éves korában. Két év leforgása alatt Ptolemaiosz a rómaiak segítségével nagyobb befolyásra tett szert, mint Kleopátra, ezzel megborult a hatalmi egyensúly. Pompeius Ptolemaioszt ismerte el Egyiptom törvényes uralkodójaként – és tette mindezt egész Róma nevében. Pompeius a nemes gesztus ellenére fejetlenül találta magát, és a legrómaibb római, Iulius Caesar sietett Egyiptoma az ügy felgöngyölésére. Kleopátrát – érthető okokból – vonzóbbnak és kezelhetőbbnek találja férj-testvérénél, így az ifjú Ptolemaiosz szintén fejetlenül találja magát az egyiptomi-római konfliktusban. Ám Kleopátrának sikerült a politikai útvesztőben megtalálnia a helyes irányt, békét és jólétet teremtett Egyiptomban.
Iulius Caesar noha házas ember volt, évekre Egyiptomban ragadt Kleopátra királynő oldalán, és úgy éltek, mint férj és feleség. Ebből a gyümölcsöző politikai szövetségből született meg Kleopátra fia, akit bár Caesar hivatalosan nem ismert el fiaként, mégis a Caesarion nevet kapta.
Mi több, Caesar egy alkalommal magával vitte Kleopátrát Rómába. Ez már egy kicsit túl sok volt a rómaiak kényes gyomrának, és egyik vastag indítéka volt a Caesar elleni – sikeres – merényletnek.
Kleopátra visszatért Egyiptomba és tárt karokkal várta az újabb római titánt, Marcus Antoniust. Antonius is, mint derék római férfi, ekkor már házas volt, Octavia Rómában nyelte a könnyeit a keserű megaláztatás miatt. Marcus Antonius is Egyiptomban ragadta a királynő kedveseként és szerelmük gyümölcseként a királynő három gyereket szült. A megbántott és megalázott Octavia bátyja Octavianus, a későbbi Augustus, aki könyörtelen hadjáratot indított az elegyiptomiasodott Marcus Antonius ellen. Ez a hadakozás torkollott az actiumi csatába, ahol Marcus Antonius és Kleopátra brutális vereséget szenvedtek. Kleopátra Octavianus foglya lett, aki fel akarta vonultatni a diadalmenetében. A királynő egy kis időt kért, hogy felkészülhessen, és ekkor mérgezte meg magát. Mert inkább a halál, semhogy Octavianus díszállata legyen, akit körbehordozhat és mutogathat.
Kleopátra diadala az, hogy Egyiptom népe békében és jólétben élt uralkodása alatt, és nem az, hogy két római hadvezért is az ujja köré tudott csavarni. Tette mindezt hazafias asszonyi kötelességből.
2. LIVIA
(I.E.58 – I.SZ.29)
Kleopátra királynő kortársa, Livia Drusilla Octavianus, a későbbi Augustus császár felesége.
Augustus előtt Tiberius Claudius Nero felesége, akitől két fia született (Tiberius és Nero Claudius Drusus). I.e.38-ban Augustus elválasztotta a férjétől, hogy ő maga vehesse feleségül, ám közös gyermekeik nem születtek. Augustus uralkodása alatt Livia a háttérben munkálkodott, kiismerte a közélet és az állam működését, testközelből tanulta a politikát, és minden erőfeszítése arra irányult, hogy hatalomhoz juttassa a fiait. Bármi áron a trónt akarta a fiúknak, noha azok nem voltak Augustus vér szerinti örökösei.
Érdekes módon Augustus közeli rokonai, akiknek egy leheletnyi esélyük is lett volna a trónra, sorra haltak meg. Így csakis Livia fiai maradtak, mint a trón kizárólagos várományosai. Tiberius a császári bíborig vitte, és Livia a haláláig a háttérben munkálkodott.
Augustus halála után az Augustus-kultusz első számú rajongója Livia volt, mi több, ő szorgalmazta, hogy Augustust nyilvánítsák istenné. Tiberius viszont miután hatalomra került igencsak megnyirbálta az anyja ambíciózus törekvéseit és a befolyását a lehető legkisebbre csökkentette. Csak az unokája, Claudius nyilváníttatta istenné 42-ben.
Liviát tekinthetjük az állam első asszonyának, az első first ladynek. Gyakran úgy festik le, mint számító, rideg asszonyt, és azt sugallják, hogy ő tette el láb alól Augustus összes lehetséges örökösét (ami nem kizárt). A kortársai is azt mondják róla, hogy túl messzire ment, és még mai szemmel is igencsak merész vállalkozásnak tűnik, amit a politikai életben letett az asztalra. Még ha nem is nyíltan tette, amit tett, a befolyását soha senki nem kérdőjelezte meg. Persze ma már nehéz kideríteni az igazságot, hogy mi is történt valójában. Bárhogyan is volt, Livia egy erős, szilárd, céltudatos és kitartó nő volt, aki a férje halála után is meg tudott állni a saját lábán.
3. A FIATALABBIK AGRIPPINA
Livia után néhány generációval a fiatalabbik Agrippina szinte megismételte Livia egyedülálló életútját. 28-ban ment férjhez Gnaeus Domitius Ahenobarbushoz, akitől megszületett a méltán híres fia, Nero. 40-be nAhenobarbus elhalálozott, így az özvegy feleségül ment a bácsikájához, Caludius császárhoz. Claudiusnak már volt egy saját fia, Britannicus, de Agrippina elérte a császárnál, hogy fogadja örökbe a saját fiát, Nerót is. Ezzel lehetővé tette Nero számára, hogy mint a trón várományosa lépjen fel, egyáltalán esélye legyen az uralkodásra. Nero még csak 17 éves volt, amikor Agrppina szerint megérett az uralkodásra, Claudius tisztázatlan körülmények között elhalálozott. Egyes történetírók Agrippina kezét vélik felfedezni a dologban, hogy ő tette el láb alól a császárt, hogy a saját fiát ültesse a helyébe.
Eleinte Agrippina uralkodott Nero helyett, ő hozta a döntéseket. Ám Nerónak hamar elege lett az anyáskodásból és száműzette Agrippinát. Viszonyuk megromlott. Vagy eleve rossz volt, csak ekkora lett a fiú elég nagy hozzá, ezt ki is nyilvánítsa.
A történetírók szerint Nero minden volt, csak a trónra alkalmas nem, és Agrippina is, mint előtte Livia, túl messzire ment. Britannicust viszont annál alkalmasabbnak találták, ám a szomorú sorsú fiúnak nem adatott meg, hogy kipróbálhassa magát a politikában.
Nero és Agrippina viszonya olyannyira megromlott, hogy Nero elrendelte az anyja megölését. Elvitték hajókázni és a hajó léket kapott. Ott kellett volna meghalnia, de Agrippina kiúszott a partra, ám sejtette, hogy nem véletlen baleset áldozata lett. Végül a saját otthonában kaszabolták le.
Agrippina a szülői szeretetnek azon félreértett megnyilvánulása, amikor a szülő a gyermekében a saját vágyait akarja kiélni, és nem vesz róla tudomást, hogy a gyermek nem az ő maga fiatalabb (és jelen esetben előnyösebb pozícióban lévő férfi) változata. Nem egy kis test, egy edény, aki alig várja, hogy anyu és apu beletöltse a vágyait és megmondja neki, hogy miről kell álmodnia. Agrippina magának akarta a hatalmat, ő akart uralkodni, és ehhez kiváló eszköznek tűnt a fia, már csak azért is, mert férfinak született és esélye volt a politikai szerep betöltésére, ami akkoriban egy nőnek nemigen adatott meg.
Agrippina járatos volt a politika világában, kitartó és céltudatos és tűzön-vízen keresztül tudta vinni az akaratát. Igaz, hogy Nero személyében az egyik legrosszabb császárt sikerült Róma trónjára ültetnie, de az akaratának ereje megkérdőjelezhetetlen. Még Seneca sem tudta kompenzálni Nero vadhajtásait. De csoda, ha egy ilyen anya árnyékában kellett felnőnie? Érdekes, mindig drága Senecának róják fel Nero ámokfutását, és soha senki sem veti fel a rossz szülői hátteret...
4. HATSEPSZUT
Ugorjunk egy nagyot az időben! I.e. 1473-ban Hatsepszut lépett Egyiptom trónjára. I. Thotmesz lánya, aki Kleopátrához hasolnóan a testvéréhez ment feleségül, II. Thotmeszhez. Tette mindezt szintén 12 éves korában. Férje halála után pedig a mostohafia gyámja lett.
II. Thotmesz halála után hét évvel már Hatsepszut kezében összpontosult a politikai hatalom nagy része. Ez akkoriban páratlan és példa nélküli dolognak számított, hogy egy nő, még ha fáraónő is, ilyen hatalomra tegyen szert. A hatalom ilyen mértékű koncentrálódása, ha hihetünk az antik híreknek – az asszony nagyravágyásának és hataloméhségének volt köszönhető. Persze értelmezhető úgy is, hogy minden erejével a trónt akarta megvédeni az idegen hatalmaktól és trónbitorlóktól, mert jelentkező bizony bőven akadt a berkeken kívülről és belülről is.
Néhány ábrázoláson zavarba ejtő módon egy férfit látunk, pedig Hatsepszut nő volt, nagyon is nő. Ez a szakállas megjelenítés a hatalom megerősítését szolgálta, igyekeztek mindennemű úton-módon legitimizálni a fáraónőt. Hatalmas építkezéseket indított Thébában, fellendítette a kereskedelmet és gazdagságot hozott Egyiptomnak.
Valamikor a negyvenes éveiben halt meg és a Királyok Völgyébe temették. Mostohafia, III. Thotmesz követte a trónon, ám Hatsepszut minden nyomát igyekezett eltöröltetni. Egészen 1822-ig a fáraónő ismertelen volt a történelem számára. Ma már viszont három olyan nőt is ismerünk Egyiptomból, akik a fáraó teljes hatalmával rendelkeztek.
5. ALEXANDRIAI HÜPATIA
Az eddig felsorolt nők mindannyian a politikai életben jeleskedtek. A politikai hatalom talán azért volt egy népszerűbb sport az ókorban, mert könnyebb volt egy férj vagy egy fiú révén befolyásra szert tenni és általuk mozgatni a szálakat, mintsem tanulni, önmagukat képezni. Azt ne felejtsük el, hogy az ókorban a nők oktatását azért nem vitték túlzásba, és ez általában nem választás kérdése volt, hogy 'papa, én tanulni akarok', hanem mint jó üzlet, férjhez adták a lányokat. Nagyon keveseknek adatott meg a kiváltság, hogy az egész életüket a tudománynak, a művelődésnek szentelhessék.
Hüpatia a legismertebb ókori matematikus, csillagász és filozófusnő. 355 körül született és 415. márciusában halt meg Alexandriában. Apja alexandriai Theón szintén híres matematikus volt, és halála után lánya vitte tovább a munkásságát. Foglalkozott geometriával, számelmélettel és csillagászattal is. Akkoriban a számmisztika még szerves része volta matematikának (számomra a matematika szerves része a misztikának, de ez az én bajom). Élete során a vallási viták lángjai magasra csaptak, szent Kürillosz alexandriai püspök boszorkánynak nyilvánította és a keresztény csőcselék brutálisan kivégezte. Műveit elégették és semmi sem maradt az utókorra, csak néhány levél.
Hüpatia öröksége, hogy egy nő a saját jogán is meg tudja állni a helyét és igenis tud annyit, mint egy férfi. Egyike volt az ókor utolsó nagy gondolkodóinak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése