Villa Hadriana

   A Rómától 30 km-re fekvő Tivoli (az ókorban Tibur) a gyönyörű természeti környezetnek és a birodalom központjához való közelségének köszönhetően már a köztársaság utolsó két évszázadában a római nemesek kedvelt pihenőhelyének számított, Augustus korára pedig a legdivatosabb üdülőhellyé vált, ahol a császár, a jómódú előkelőségek és a művészek is szívesen időztek.

   Az ókori városkán kívül (amelyből sajnos nem sok minden maradt fenn) a közelben található régi Hercules szentély, a Sybilla jóshelye és a síkság kénes fürdői csábították leginkább a látogatókat, akik közül Hadrianus császár Tivoli mellé álmodta meg az utazásainak emléket állító impozáns palotakomplexumot.

   A katonacsászárok közé tartozó Hadrianus igazi nagy utazó volt, aki uralkodásának túlnyomó részét a birodalom távolabbi részeinek meglátogatásával töltötte. Rajongott Görögországért, a görög kultúráért, a haját és a szakállát is görög divat szerint nyíratta, a görögök támogatását megköszönve Athén még a város díszpolgárává is avatta.
A Hadrianus villában a világlátott császár tulajdonképpen azokról a helyekről és épületekről szeretett volna megemlékezni, amelyeket utazásai során meglátogatott és a szívébe zárt, ezért mindig a közelében akarta tudni őket.

   A villa együttes a várostól dél-nyugatra fekvő Tiburtinus domb fennsíkján áll, a 120 hektár területű komplexum összetettsége és művészi gazdagsága révén ma Itália egyik legérdekesebb régészeti látványosságának számít. 

    A palota valójában egy köztársaságkori villa helyére épült, az épületek spontán hatásukkal tökéletesen beleillenek a környező tájba, elhelyezkedésükben azonban a felületes szabadosság ellenére is felfedezhető az előrelátó tervszerűség.

   Hadrianust, mint a hellenisztikus hagyományok nagy csodálóját híres elődök inspirálták, akik műveit szabadon leutánozta, így a villa a birodalom jellegzetességeinek egyfajta kvintesszenciája lett. Ennek megfelelően a villában számos építészeti stílus és megoldás felfedezhető, különös tekintettel az előszeretettel alkalmazott boltíves mennyezetekre, melyeknek megalkotásakor az építészek főként a fény-árnyék hatások kihasználására alapozták a különös látványvilágot.

      A villa feltárása során rengeteg szobor is előkerült, köztük a canopusi kariatidák, amelyek az athéni Erekhteion női alakjait idézik, valamint Pheidiasz és Polükleitosz szobrainak különböző másolatai.

   Az épület komplexum építése K. u. 118 és 133 között zajlott. A munkát a meglévő épületek átépítésével és megnagyobbításával kezdték, ezután fogtak neki a gymnasium, a fürdő, a hivatalos lakomák céljára szánt terem és a többi épület kivitelezésének. Az újabb és újabb létesítményeket aztán lépésről lépésre haladva építették, egészen addig, amíg a monumentális együttes el nem nyerte végső kiterjedését.

    Annak érdekében, hogy a mindennapi mozgás ne zavarja az előkelő lakók és vendégek életét és nyugalmát az egész területet föld alatti utak hálózták be, melyek némelyikén akár még kordéval is lehetett közlekedni. A villa főbejárata a Temple völggyel párhuzamosan futó Tibertinus úton keresztül volt megközelíthető, a völgy a nevét egyébként a görög Thesszáliában lévő gyönyörű völgy után kapta, melyet még a múzsák is nagyon kedveltek.
   A bejáratnál állt a biztonsági szolgálatként funkcionáló praetorianusok épülete, a Hospitalia, a közelében pedig két könyvtárként ismert terem található, melyek még a legkorábbi épületből maradtak meg. A térséget uraló Szigetvilla, melyet tévesen Teatro Marittimo, azaz Tengeri Színház néven is ismernek, az épületegyüttes legvonzóbb helyének számít, az építmény tulajdonképpen egy támfallal körbevett, befelé néző porticus.

     A kerek szigetecskét csatorna öleli körbe, melyen két híd ível át, a szigeten lévő, díszkutakkal és kis fürdővel kiegészített apró villába a melankolikus természetű császár gyakran visszavonult, hogy a külvilágot kizárva kedvére elmélkedhessen és kipihenje magát. Az épület némiképpen Augustus Palatinus dombon lévő palotáját idézi, és stílusában a Szürakuszaiban található Dionüszosz palotára is emlékeztet.

    A Szigetvillán kívül helyezkedik el a központi park, melyben a könyvtárak udvara, a mai Palazzo, a nymphaeum, a vigilusok kaszárnyáinak dór oszlopos terme valamint a nagy peristyliummal és kétszárnyú porticussal körülvett Piazza d Oro található.
A jelenlegi basilica dór oszlopos terme egykor a trónterembe vezetett, amelyben a különböző összejöveteleket tartották. A Piazza d Oro északi oldalán egy nyolcszögletű csarnok áll, melynek mennyezete a szelvényes kupola kiképzés egyik nagyszerű példája. Déli irányban haladva a félköríves medence és esetleg egy szabadtéri triclinum (étkező) lehetett.
A poikülé, vagyis a porticusokkal körülvett nagy tér rövid oldala egyfajta xystust alkot, ami a kellemes séták és nyugodt beszélgetések ideális színteréül szolgált. Ez a hely beépült a Filozófusok Termének falába, míg kelet felé a szabadtéri ebédekhez használt cenatio épülete áll.

    A következő termek sora több kisebb-nagyobb fürdőt is magába foglal, és itt található a villa talán legcsodálatosabb része, a Canopus, ami színpadias kialakításával Hadrianus császár művészetek iránti rajongását jelzi. A kis völgyben lévő széles csatorna rövid oldalait félköríves oszlopsorok díszítik, míg a hosszabb oldalain szabadon álló szoborsorok futnak, híres görög szobrok másolataival. 

   A völgy a Serapeummal zárul, a nagy, félkör alakú exedrán egykor sima és homorú szelvények váltakozásából felépített félkupola emelkedett. A Canopus alaprajzát egyértelműen az egyiptomi templomok ihlették, és így nagyon jól illeszkedik a mellette lévő tóhoz. (Alexandriát annak idején csatorna kötötte össze Canopus városával, ahol a híres Serapis templom állt.

   A csatorna partján, és magában a városban számtalan összejövetelt és lakomát, úgynevezett symposiumot tartottak, melyek hangulatát többek között a híres palestrinai Nílus mozaik is hűen érzékelteti.)

   Hadrianus császár köztudottan mindkét nemhez vonzódott, a homoszexualitást azonban eltűrték az ókori Rómában, az általa rajongva szeretett Hellaszban pedig mindennapos dolog volt, sőt a férfiszerelemről még a költők is ódákat zengtek. Hadrianus legnagyobb szerelme az ifjú bithüniai Antonius volt, akinek szomorúan szép, érzéki arcáért valósággal lelkesedett az esztétizáló, filozófikus hangulatú császár, akinek szenvedélye talán még a fizikai vonzalomnál is erősebb rajongásból táplálkozott.

    Amikor szerelme az egyik egyiptomi útjuk során a Nílusba fulladt Hadrianus vigasztalhatatlan lett. Antoniust később istenné nyilváníttatta, szerelme emlékének pedig számos szobrot állíttatott, melyek közül többet a Canopus mellett helyeztek el.

    A csodálatos villa együttes az ókor végére elhanyagolt hellyé vált, és később ugyanarra a gyászos sorsra jutott, mint számos szebb napokat látott ókori építmény: kőbányának használták a középkori építkezésekhez. A gyűjtők és kutatók érdeklődése a 18. században éledt fel iránta, a szisztematikus feltárás és kutatás azonban csak 1870-ben kezdődött el, amikor az olasz kormány tulajdonába kerültek az épületek.

   A századok viharai, a természet és az emberi kezek rombolása ellenére a Hadrianus villa igéző szépségű hely, ahol a múlt emlékei között sétálgatva a letűnt kor csodája és hangulata kézzel fogható közelségbe kerül.

Forrás:
http://www.amoreitalia.hu/Latnivalok/Hadrianus-Villa-Tivoli.html