Az Aquincumi Múzeum hihetetlenül sok kincset rejt. A sírkövek, még ha néha igen hiányosak is a felirataik, sokat mondanak a múltról, az életről, az emberekről. Szeretek itt sétálni, sírköveket nézni és olvasni. Az ókori Aquincum régen is olyan volt, mint ma a Kárpát-medence: a népek országútja, ahol a legkülönfélébb emberek találkoztak. Ez mindig is egy izgalmas hely volt.
Ez a sírkő is a feliratot tekintve igen szófukar, csupán ennyi maradt meg belőle:
---]sen/[---/---
Viszont nézzük magát a sírkövet, hiszen kép van rajta! A
kőemléket felül háromszögletű oromzat zárja le, amelyet
kétoldalt egy-egy sarokdísz (akrotérion) díszít. Az alatta lévő
mezőben az elhunyt házastársakat ábrázoló dombormű. Római kori sírkő a római hagyományoknak megfelelően, tehát egy ízig-vérig római, vagy legalábbis romanizált házaspár képét várnánk. Ez viszont egy kicsit római, egy kicsit kelta, vagyis a helyi eraviscus őslakosság hagyományait látjuk. Egymás
kezét fogják, a nő helyi viseletben, fején turbán, nyakán
vastag nyakperec (torques), csuklóin karperecek. Ezek az ékszerek hagyományosan igazán "keltás" divatot tükröznek! A férfi ruházata alig kivehető, de szemmel láthatóan nem a hagyományos római toga. Az asszony a
termékenységet és az örök életet jelképező almát, a férfi szerszámot tart a
kezében. Erősen megkopott a kép, de még így is lenyűgöző a romanizált Aquincumban jelen lévő kelta hagyomány. A nők, mivel idejük nagy részét otthon töltötték, nem vettek részt a "közéletben", lassabban változtak és változtattak, mint a férfiak, tehát a nők tovább megőrizték a hagyományaikat, ápolták a gyökereket. És mégis, maga a sírkő római, római stílusú, tehát a lassú beolvadás már látható. Az örök változás kőbe vésett lenyomata.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése