A
jelenlegi Aquincumi Múzeumtól északnyugatra, az esztergomi
vasútvonal és a Szentendrei út szögletében láthatók a
polgárváros amfiteátrumának nyomai. A két amfiteátrum között
feltűnő a méretbeli különbség, ami magában véve is jelzi a
polgárváros kisebb jelentőségét. Körszínházának ellipszise
86,5, illetőleg 75,5 méter hosszú tengelyvonalakon alapul. Ezért
nézőtere, kb. 3320 négyzetméternyi területével, csak 6-7000
főnyi közönséget fogadhatott be. Ez a szám megfelel a
polgárváros felnőtt, szabad lakosságának. Aquincum két
városában i.sz. 150 körül eszerint, a gyermekekkel és a
rabszolgákkal együtt, mintegy 50-60 ezer főnyi lakosság élhetett.
A
polgárvárosi körszínház külső övező fala csak 125-170 cm
vastagság között változik. Viszont negyvenhat, vagyis a katonai
amfiteátruménál több sugárirányú támfal, illetőleg támpillér
erősítette. Az aréna felé elágazó sugárirányú falak
valószínűleg az ülősorok besüppedését akadályozták meg. Az
ülősorok a két övező fal közét feltöltő földlejtőn
nyugodtak ebben a körszínházban is.
A
polgárvárosi amfiteátrum alaprajzi tervezése kevésbé világos
és egységes. A külső körfalból befelé és kifelé elágazó
támfalakat kissé rendszertelenül helyezték el. Az aréna felé
tartó falak tudatosan sűrűsödhettek az északnyugati és
délkeleti karéjrésznél, ahol a külső zárófalhoz a két
lépcsőtorony kapcsolódott. Eszerint, mint a pompeji amfiteátrumnál
látható, a közönség itt nem sok kisebb kapun át, a nézőtér
alá vágott folyosókon, hanem a lelátó koronájához épített
lépcsőtornyokon keresztül juthatott ülőhelyére. A 17-20 méter
hosszú, 3-4 méter széles lépcsőtornyokból már csak falnyomokat
találtak a feltáráskor. A pompeji amfiteátrumnál kétoldalú
lépcsőtornyok voltak, de Aquincumban csak egyoldali
lépcsőfeljárattal számolhatunk. Melléklépcsők nyomai a keleti
és a nyugati főkapu két oldalán bukkantak fel. Ezek azonban 50 cm
keskenyek voltak és lehet, hogy az elkülönített díszülőhelyekhez
vezettek. A nézőknek előbb kívülről kellett felmenniük a
lelátó tetejéig, majd innen jutottak le a lejjebb lévő
ülősorokba.
A
gladiátorok díszes menete a nyugati kapun vonulhatott be, amerre a
viador- laktanya falnyomait állapították meg. A polgári
amfiteátrum főkapuinak oldalfalait több szobor díszítette; a
keleti kapuban egy, a nyugatiban három, falba vágott üreg
tanúskodik erről. Az egyikben az a Fortuna mészkő- szobrocska
állott, amelynek 42 cm magas torzóját a régészek megtalálták.
Egy másik fülke márvány férfiszobrát fej nélkül találták
meg; ez Apollo istent ábrázolhatta.
„Libitinae
porta”-ját ennél a körszínháznál is az aréna északi oldalán
létesítették. Nemezis szentélye a nyugati főkapunál épült. Az
aréna szennyét az a kőfalakból alkotott csatorna vezette el,
amely a keleti főkapu kőburkolata alatt visz a Duna irányába. Az
aréna porondjának keményre döngölt agyagtalaját itt is
kaviccsal kevert homok fedte. A porondot környező mellvédfal
vörösbarna trachit kőkockákból épült. Eredetileg 2 méter
magas lehetett, de ezen felül még 60 cm magas kőhasábokból
rakott korláttal toldották meg. Néhány ilyen korlátkő jelenleg
is az aréna körül látható. Legfelül a mellvédre kb. 75 cm
széles és 40 cm magas kőlapokból a falánál szélesebb párkányt
fektettek. A pódium eszerint mintegy 3 méter magas mellvédet
képezett. A küzdőtér egyébként csak 53,3x45,5 méter
kiterjedésű volt, de még így is nagyobb lehetett a pompeji
arénánál. A küzdőtér méretei alapján a polgárvárosi
körszínház az eddig feltárt, hasonló építmények sorában
középhelyet foglalt el. A nézőtér befogadóképessége alapján
harmincnegyedik helyen áll a birodalmi amfiteátrumok között
(1956-os adat).
Az
aréna peremén sorban lerakott kőtömbök közül azok, amelyek nem
a mellvéd, korlát vagy párkányzat tartozékai voltak, az előkelő
nézők ülőpadjai lehettek. A lakosok nevüket vagy nevük
kezdőbetűit bevésték a kőlapokba, amelyek a legújabbkori
kőanyagkitermelés során a nézőtér lejtőjéről kerülhettek a
jelenlegi lelőhelyükre. Az ülőpadok magassága 25-67 cm között
változott, szélességül 35-70 cm, hosszúságuk 67-163 cm.
Feltűnő, hogy az egyik kőhasábon egy nő foglalt magának helyet:
G(aia) Valeria Nonia. Természetes, hogy az előkelők nem a kőlapok
kemény felületén ültek órákon át, hanem párnákat hozattak a
rabszolgáikkal. A pompeji amfiteátrum példájára itt sem
szektorok és kapuk különítették el a társadalmi csoportokat,
hanem a nézőtéren vontak övezeteket. A legalsó sorokat az
előkelőségeknek, tisztségviselőknek tarthatták fenn, a középső
lelátó- részlegeket a jegyet vásárló vagy az ingyen jegyekkel
rendelkező polgárok számára jelölhették ki. A felső sorba a
belépés itt is szabad lehetett. Augustus császár rendelete
szerint a nők csak a legfelső sorokban helyezkedhettek el. Az
említett „ingyen” jegyeket azok a gazdagok vásárolhatták meg,
akik a jegyek osztogatásával népszerűséget akartak szerezni a
szegények körében.
Az
aréna teréből nagy tömegben kerültek elő a tetőfedő téglák.
Aquincum éghajlata miatt állandó tetővel fedhették a nézőtér
egy részét. Másutt, pl. a katonai körszínháznál is, a tűző
napsütés vagy a zápor ellen vitorlaponyvát feszíthettek ki. A
téglatetőt fapillérek tarthatták, erre egyik pódiumfedő kőlapon
látható két, hosszúkás négyszögű lyuk is utal. A küzdőtér
földjéből őz, farkas- és vadkancsontokat vetett fel az ásó.
Nyilvánvalóan az állatviadalok alkalmával elhullott állatok
maradványai.
Az
amfiteátrum romjait ma földtöltés veszi körül, amelyet a
feltáráskor kiemelt földből emeltek. A töltés a rajta nőtt fák
koronájával együtt csökkenti a szelek romboló erejét és
völgykatlanszerű védett térbe zárja az antik műemléket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése