Pompeji,
a táncoló szatír szobra. Annyira vidám és élettel teli, hogy
nem lehet mellette szó nélkül elmenni. Egy kisebb szobor egy
medence közepén, ami igencsak vidám látványt nyújthatott: a
szatír vízzel telefröcskölve. Talán az arckifejezése, vagy a
testtartása az, ami annyira élővé teszi, nem tudom. Először
Castiglione Pompejiről szóló könyvében láttam a szobrot, egy
kicsi, rossz minőségű fekete-fehér képen - szerelem volt első
látásra. Azóta is szeretem ezt a szobrot: a vidámságát, az
életét, mindenét. Mindig azt gondolom, ha egy pillanatra
félrepillantok, lelép a talapzatról és dalolva, táncolva
elvonul. Persze akkor jönnek utána a Menádok is, és mindenki
énekel és vidámsággal kacagja tele a világot. Akkor én is velük
megyek...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése