Halld
meg a dalt, e világ gyönyörű úrnője, királynőnk,
Róma,
te csillag az ég fény-tele sarkai közt,
halld
meg a dalt, emberek anyja, nagy istenek anyja,
templomi
fényed a mennyboltra vetíti nevünk!
Rólad
zengünk, rólad, ameddig tűri a Végzet,
míg
a szivünk dobban, nem feled el sohasem.
S
még ha a Nap lángjára felejtés vak köde hull is,
állni
fog oltárod, itt, a szivünk közepén.
(Naumantius:
De red. suo 1,47-54 Horváth István Károly fordítása)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése