A régi korok számomra legizgalmasabb kérdése az, hogyan éltek az emberek. Nem a híres emberek, akik valahogyan befolyásolták a dolgok útját, hanem az egyszerű, hétköznapi emberek, akik a néma, kitartó munkájukkal, észrevétlenül építették a világot. Mit gondoltak a világról, a korról, amiben éltek, hogyan látták egymást és önmagukat. Szeretek ilyen 'nyomokat' keresni a múltban.
Épp ezért nagy kedvencem az Aquincumi Múzeumban látható sírkő, ami egy anyát és a lányát ábrázolja. A nők a történelemben szinte láthatatlanok, néhány karakteres kivételtől eltekintve. Ez a sírkő viszont két római nőt mutat be nekünk. Római nők, akik itt éltek, Aquincumban, ám hiába a latin nyelv és a római kultúra, megőrizték az őseik hagyományait. Ezen a két nőn jól megfigyelhető a hagyomány és az új világ találkozása: ott van, és mégsincs.
Rómaiak, hiszen a sírfelirat latin nyelvű. A sírkőn ábrázolt jelenet is 'római': az anya átkarolja a lányát, mindketten szembenéznek a nézővel. Egy kicsit mosolyognak is. A lány egy almát tart: az örök élet szimbóluma, kedvelt motívuma a halotti kultusznak. Az örök élet természetesen a halál UTÁNI örök életet jelenti...
Ám a lelkük mélyéig kelták. Minden, ami egy nőnek fontos a megjelenésében, amit önmagáról üzen a környezetének, az nem római, hanem kelta, az őslakosok hagyománya. A ruhájuk, a hajviseletük, az ékszereik mind-mind egy barbár világot idéznek. Hajviseletük egyszerű: középen kettéválasztva, szigorúan lefésülve. Ám a lányon látunk egy érdekes hajválaszték díszt, ami egyáltalán nem római. Szintén a lányon látjuk a nyakdíszt is: a kelták jellegzetes, csavart torquesét. Az anya tunicája magasan felér a nyakáig, nem látni, hogy van-e rajta ékszer. Az is lehet, hogy az anya minden kincsét odaadta a lányának. Hogy miért? Mert a halott a leányzó. Noha anya és lánya mindketten szerepelnek a képen, a halott, akinek a sírkő készült, csupán a lány. Talán ezért adta az anya minden díszét neki. Mert hosszú útra ment a gyermeke...
Ez viszont csak a feliratból derül ki:
D(is) M(anibus)/ Manil(ius) Roga/tus
vet(eranus) et (A)elia/ Dubitata Ze/buca(e)
fil(iae) ann(orum) X/ parentes vivi/ fec(erunt).
A halotti isteneknek. Manilius Rogatus veteranus és Aelia Dubitata, szülei 10 évet élt leányuknak, Zebucának készítették (a sírkövet), még életükben.
Az ókori sírfeliratok sajátja, hogy hangosan kell felolvasni őket. Mert addig élnek a halottak, amíg emlékezünk rájuk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése