"Ahogy apám hazafelé indult a szőlőskertjéből, szokásom szerint lóra kaptam, rátértem az országútra, s egy darabon előrenyargaltam. Egy helyütt az úton annyi juh sereglett össze, mint valami félreeső legelőn, mellettük mindössze négy kutya, két juhász és semmi több. Az egyik juhász, megpillantva a kis csapat lovast, odakiabált a másikhoz:
- Ügyelj azokra a lovasokra! Az ilyesfélék szokták elkövetni a legnagyobb rablásokat!
Ahogy ezt meghallottam, sarkantyúba kaptam lovamat, és a juhok közé vágtattam. A megrémült juhok szétugrottak, és tolongva – bégetve rohantak szerteszét. A juhász felénk hajította a vasvilláját; a vasvilla a nyomomban ügető lovast találta. Mikor továbbvágtattunk; így esett, hogy aki a juhát féltette a „rablóktól”, a vasvilláját veszítette el.
Mesének véled? Pedig valóban megtörtént!"
(Fronto:
Ep. ad Marcum Caes. 2,12 Borzsák István fordítása)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése