Odüsszeia: a teljes olvasónapló énekenként

Az illusztrációk William Russell Flint mitológiai témájú festményei és rajzai.

Első ének: Az istenek gyűlése, Athéné intelme Télemakhoszhoz (1-444)

   Zeusz Hermészen keresztül üzen Aigeszthosznak, hogy ne vegye nőül Agamemnón hitvesét (Klütaimnésztrát). Lám hiába minden isteni intelem, végül Agamemnón fia, Oresztész, meggyilkolta Aigiszthoszt. Az istenek ugyan azt is tudatták vele, hogy magára Agamemnónra sem kéne kezet emelnie, de hiába, Aigisztosz biztos volt a saját igazában.

   Pallasz Athénénak személyes favoritja Odüsszeusz, most az ő érdekébe fordul Zeuszhoz. Maga Zeusz is elismeri Odüsszeusz nagyságát, ám mivel Poszeidón haragszik Odüsszeuszra, mert az megvakította a kedvenc kicsi Polüphémoszát (óriás küklópsz, anyja egy nimfa, Porkhüsz lánya), így nincs mit tenni. Meg ugyan nem öli, de nem engedi hazamenni. Ám Athénét sem kell félteni, ha némi furfangról van szó: Hermészt küldi Ogügié szigetére, hogy megmondja a nimfának (Atlasz lánya Kalüpszóról van szó, de itt még nincs megnevezve), engedje Odüsszeuszt útjára, mert ez az isteni döntés.Athéné ezzel a lendülettel Odüsszeusz fiát, Télemakhoszt pedig Spártába tereli, hogy ott szerezzen híreket az apjáról. Hogyan is vette rá az istennő ezt a félig fiú, félig férfi Télemkhoszt, hogy útra keljen? Ithakába ment, és Mentész alakjában (Ankhialosz fia, Taphosz fejedelme), és emberi jelmezében betoppant Odüsszeusz házába. Itt lehangoló kép fogadta; a kérők kockáznak, szolgák hada bort és húst szolgál fel a léhűtő bandának (ja, és még istenkáromlók is, mert kockázni, szerencsejátékot játszani az istenek ellen való vétek- a sors útjai a halandók számára kifürkészhetetlenek, csakis akkor lehetséges, ha azt az istenek akarják, ők mutatnak meg valamit). Télemakhosz veszi észre a betoppanó vendéget, illedelmesen (!) bánik vele, Athéné megpillantja a fiúban apja szellemét (valljuk be még a bölcs istennőt is elbűvölte Odüsszeusz). Télemakhosz igazi görög úriember: görög szokásokhoz méltóan (és az ókorban ez volt az etikett) előbb megvendégeli a jövevényt, étellel, itallal ellátja, és csak miután a vendég jóllakott, kérdezi jövetele célját. Megbeszélik, hogy a kérők botrányosan viselkednek. Athéné- emberi jelmezében, de- kimondja, hogy Odüsszeusz hamarosan haza fog térni. A tátott szájú Télemakhosznak elsorolja a tennivalókat: másnap gyűlést kell összehívni, és szólítsa fel a kérőket a távozásra, majd pedig hajózzon el Püloszra Nesztórhoz, majd Spártába Meneláoszhoz és érdeklődjön az apja felől nyilván, ők látták utoljára valahol a messzi Trója lángoló partjainál). Csakis akkor engedje az anyját, Penelopét férjhez menni, ha azt hallja, hogy Odüsszeusz halott (mert Odüsszeusz hiányában a fiú-férfi Télemakhosznak kell kezébe venni a családi gyeplőt, latin kifejezéssel élve ő lesz a pater familias- ő dönt a család minden tagjának a sorsáról). Aténé egy kicsit felrázza ezt a jámbor és illedelmes fiút, hogy tessék egy kicsit tökösebben viselkedni, itt az ideje, hogy felnőtt férfiként viselkedjen.

   Egy énekes (Phémiosz, a lantos) a trójai hősök hazatéréséről énekel. A dalt meghallván a szobák rejtekéből előjön Penelopé (Íkariosz lánya), és megkéri, hogy ne énekeljen ilyen szomorú dalt, mert még mindig vérzik a szíve.

   Télemakhosz hazaküldi a kérőket, akik ugyan meg sem moccannak (nemhogy elindulnának), de mindenesetre elcsodálkoznak, hogy a kisfiú, akit eddig levegőnek néztek, mégis létezik. A kérők (Antinoosz és Eurümakhosz) Télemakhosz vagyonát és királyi örökségét vonják kétségbe („védje meg javait, ha tudja”). A kérők sejtik, hogy a titokzatos vendég (Athéné) borzolta így fel a kedélyeket, próbálják is kihúzni a fiúból, hogy kapott-e valami hírt az apjáról. Télemakhosz azonban ügyesen eltereli a szót, nem árul el semmit. Ennyiben is marad a dolog, megy mindenki lefeküdni. Télemakhosz egész éjszaka Athéné szavain töpreng.

Második ének: Az ithakaiak gyűlése, Télemakhosz elutazik (1-434)

   Athéné némi bűbájjal látja el Télemakhoszt, aki épp az első népgyűlést hívja össze, mióta Odüsszeusz elment. Az első, aki szóra emelkedik: Aigüptiosz. Az ő fia, Antiphosz is elment Odüsszeusszal Trójába, és a hazaúton a küklópsz Polüphémosz őt (is) megvacsorázta- de ezt most még nem tudja a boldogtalan apa, csak mi, olvasók tekinthetünk egy kicsit előre. Az apának még három fia van (az egyik pont Eurünomosz, Penelopé kérőinek egyike), de ez az egy, akiről nem tud semmit, nem hagyja nyugodni.

   Télemakhosz elmondja, hogy a házukat ellepték a kérők, valóságos invázió alá vették. Erre elsírja magát (ne tessék felháborodni, ez nem egy hisztis kisfiú kirohanása, hanem a férfivá serdülő, még támaszra szoruló fiú tehetetlensége, hogy nagyon is szüksége lenne az apja tanácsára, jelenlétére).

   Antinoosz nem hagyja szó nélkül a kifakadást: Penelopé mindannyiukat hitegeti, és ennek lassan már négy éve. Mindig azzal hárítja el az egyenes választ, hogy amint befejezi Odüsszeusz halotti leplének megszövését, akkor fog férjet választani. Egy nő azonban leleplezte Penelopé titkát, és gyorsan le is buktatták: amit nappal megsző, éjszaka lebontja. Penelopé így ultimátumot kapott: addig ülnek a nyakán a kérők, amíg nem választ közülük, és amíg végre férjhez nem megy. (Egy kis kitérő: itt nyilván nem a lelkileg megtört nő fékezhetetlen vonzerejének nem tudnak ellenállni, hanem Odüsszeusz vagyonának, és a királyi trónnak. Itt azért megjegyzem, hogy Penelopé maga választhatja ki a neki tetsző akháj férfit: senki sem kényszeríti bele egy elrendezett házasságba.)

   Télemakhosz elátkozza a kérőket:bosszulatlanul haljon meg mind Odüsszeusz házában! (Ez elég vérmes dolog, egy halott szellemet örök nyugtalanságra kárhoztatni…) Zeusz két sasmadarat küld a hegyek tetejéről, akik a gyűlés fölé repülve megtépték egymást, majd jobbfele elrepültek. A jel mindenkit megdöbbentett. A legidősebb, Halitherszész Masztoridész értelmezi az égi jelenséget: Odüsszeusz már közel van, a kérők számára már elültette a halál magvait. Egyébként ez a Halitherszész volt az, aki jósolt Odüsszeusznak, mielőtt elment Trójába. Ő mondta ki, hogy Odüsszeusz csak húsz év múlva fog visszatérni, és minden társát el fogja veszíteni. Ez a jóslat most teljesedik be.

   Eurümakhosz (Polübosz fia) azonban leinti a jóslást, szerinte Odüsszeusz már rég meghalt valahol. Nyomatékosan figyelmezteti Télemakhoszt, hogy küldje végre vissza anyját az apja házába (Láertész), aki majd elrendezi Penelopé házasságát. Télemakhosz most mondja ki, hogy Püloszba és Spártába utazik, hogy apja felől érdeklődjön, és ha ott megtudja, hogy Odüsszeusz halott, akkor fogja csak férjhez adni az anyját.

   Mentór emelkedik szóra: gyalázatos ez a nép, hogy senki sem mozdul meg, hogy megtisztítsa Odüsszeusz házát a potyázó kérőktől. Mentór Odüsszeusz régi barátja; mikor elindult Trójába, Mentórra bízta a házát és a vagyonát, hogy vigyázzon rá, amíg ő távol van. Leiókritosz szerint viszont magának Odüsszeusznak sem lenne esélye a kérők hordáival szemben. Sőt, Penelopé tovább ülhet a parton és várhatja a híreket, nem csak Odüsszeuszról, hanem Télemakhoszról is.

A gyűlés után Télemakhosz teljesen letört, a parton bóklászik, amikor Athéné Mentór alakját magára öltve erőt önt belé: felszerelnek egy hajót, és titokban útnak indulnak, hogy senki se tudjon róla. Télemakhosz új lendülettel veti magát a feladatba.

   A palotában Antinoosz nyájaskodni próbál Télemakhosszal, hogy üljön le szépen lakomázni közéjük, de Télemakhosz lerázza, hogy ő már nem egy ostoba, magatehetetlen kisfiú, aki eddig volt. A kérők gúnyolják. Télemakhosz azonban nem törődik velük, készülődik, a feladatára koncentrál. Eurükleiát, a kedves szolgálót (dajkája) küldi, hogy csomagoljon neki élelmet az útra (bort és őrölt lisztet visznek). A dajkát megesketi, hogy titokban tartja az utat, mert senki sem tudhat róla. Eurükleia gyanítja, hogy a kérők valamilyen úton el szeretnék tenni Télemakhoszt láb alól, nagyon félti.

   Mindeközben AthénéTélemakhosz képében a várost járja és útitársakat toboroz. Hajót Noémóntól kér kölcsön, aki szívesen adja.

Este Athéné sűrű álmot bocsát Odüsszeusz egész házára, hogy Télemakhosz könnyen ki tudjon osonni. Mentór alakjában van az istennő, együtt szállnak hajóra. Pallasz Athénének áldoznak (amit a jelen lévő istennő nagyon helyénvalónak tart) és útnak indulnak.

Harmadik ének: Püloszban (1-497)

   Püloszt Néleusz építette. Amikor Télemakhoszék megérkeznek épp barna bikákat áldoznak a pülosziak Poszeidónnak (500 ember ül 9 sorban, minden sor 9 bikát ad áldozatul). Nesztórt körülveszik a fiai, áldozati húst sütnek. Peiszisztratosz, Nesztór egyik gyermeke vezeti az idegeneket a lakomához, és Tharszümédész mellé ülteti le őket (Nesztór egyik fia, ez a hely nagy megtiszteltetést jelent a vendégeknek). A tengerparton ülnek, ott sütik a húst, állatbőrökre telepedtek le (csak hogy jobban el tudjuk képzelni a szituációt).

Lakoma és áldozás után Nesztór kifaggatja a jövevényeket. Télemakhosz előadja jövetelük célját, hogy apjáról szeretne hírt kapni (nagyon illedelmesen beszél Nesztórral, akire ha emlékszünk az Iliászból- nagy tudású és nagyon eszes ember). Nesztór szívesen elmesél mindent.

   Miután feldúlták Tróját, népgyűlést tartottak. Meneláosz azt javasolta, hogy minél előbb szálljanak vízre és térjenek haza. Ám Agamemnón szerint előbb százökör- áldozatot kell bemutatni Athénénak, engesztelésül, és csak utána indulhatnak haza (azért ledarálni egy várost a teljes lakosságával nem annyira becsületre méltó hőstett…). Természetesen nem tudnak megegyezni, hogy mi legyen, így a sereg fele elindul haza, a másik fele marad az áldozatra. Akik Meneláosszal tartottak, a gyűlés után el is hajóztak, Agamemnón csapata Tenedosz szigetére vonult (nyilván ők is hajóval tették ezt), és az áldozat bemutatása után onnan hajóztak tovább, ki-ki hazafelé, a maga útjára. Itt Odüsszeusz még Agamemnónékkal volt. Nesztórék szerencsésen hazatértek, hogy a többiekkel mi történt, azt csak hallomásból tudja. A mürmidónokat Akhilleusz fia vezette haza (ha nem ismerősek a szereplők, az Iliász hajókatalógusában mindenkit részletesen megtalálsz, ki ő, honnan jött), a krétaiak Ídomeneusz vezetésével térhettek haza (ők sértetlenül és létszámveszteség nélkül érkeztek meg).

   Aigiszthosz megölte Agamemnónt, de az apja haláláért fia, Oresztész bosszút állt. Aigiszthosz Agamemnón távollétében elcsábította Klütaimnésztrát (Ag. felesége). Agamemnón míg távol van, egy énekest (?!?) rendel a felesége mellé, hogy vigyázzon rá. Aigiszthosz ezt az énekest egy kopár szigetre száműzte, ahol keselyűk falták fel.

   Meneláosz és Nesztór egy darabig együtt utaztak, ám a Szunion- foknál Apollón lenyilazta Meneláosz kormányosát, Phrontisz Onétoridészt; ezért Meneláosz ott maradt, hogy engesztelő áldozatot mutasson be az isteneknek. Amikor Meneláosz tovább indult, a maleiai csúcsnál Zeusz vihart bocsátott rá, a gályák fele Krétára sodródott, a másik fele (köztük Meneláosz is) Egyiptomba került. Mindeközben ölte meg Aigiszthosz Agamemnónt, aki hét évig ült Agamemnón trónján, bitorolta a kincseit és sanyargatta a népet. A nyolcadik évben érkezett meg Oresztész, aki lemészárolta apja gyilkosait (vérbosszú az apja haláláért- ezt ma már kicsit nehezen fogadjuk be, de gondoljunk a még mindig létező vendettára), természetesen Klütaimnésztra is ebbe a csoportba tartozott, a saját anyja. A bitorlók halotti torát ülte az argoszi nép, amikor megérkezett Memláosz, és a kincsekkel megrakott hajói.

   Nesztór ezért azt javasolja Télemakhosznak, hogy Meneláoszhoz menjen hírekért, aztán térjen haza hamar, nehogy teljesen kiforgassák a vagyonából. Nesztór a palotájába invitálja vendégeit. Athéné azonban nem megy, neki más dolga van, de még Nesztórt is ellátja tanácsokkal, utasításokkal: másnap szárazföldön küldje Télemakhoszt Spárátba és küldje vele az egyik fiát is kísérőül. Mondandóját miután befejezte, tengeri sas képében szállt el. Nesztór igen elcsodálkozott, hogy a fiatal fiút ilyen nagy isten segíti.

   Nesztór fiai: Ekhephrón, Sztratiosz, Perszeusz (nem az a bizonyos Perszeusz), Árétosz, Tharszümédész és Peiszisztratosz (csak őket említi név szerint, de Nesztór nem vesztegette az idejét, rengeteg gyermeke van). Olyan ökröt áldoznak Athénénak, amelynek a szarva arannyal van körülöntve (ez nagyon gazdag ajándék). Az áldozat köré árpadarát hintenek, majd a levágott homlokszőrét a tűzre vetik. Egy bárddal Tharszümédész csapja le a jószág fejét, erre az áldozatnál jelen lévő nők felsikoltanak (Nesztór lányai és felesége, Eurüdiké- Klümenosz lánya). A felszentelt combhúst hájjal takarják be, ezt fán pörkölik, miközben Nesztór borral locsolja, körben ötágú villákat tartanak az ifjak (hát igen, a görögök aztán tényleg értenek a hús elkészítéséhez). Közben Télemakhoszt Polükasztré, Nesztór legkisebb lánya fürdeti (ez is egyfajta tisztelete a vendégnek, valószínűleg egyedül is meg tudott volna mosakodni). Lakoma után Télemakhosz és Peiszisztatosz szekérre ülnek és együtt indulnak Spártába. Éjszaka Phéraiba értek, ott Dioklész házában szálltak meg. Másnap este indulnak tovább Spártába. 

Negyedik ének: Lakedaimónban (1-847)

   Meneláoszéknál éppen lakodalom van. Meneláosz egy lányát Akhilleusz fiának ígérte még a trójai háború alatt, Spártából pedig Alektór lányát vette fiához, Megapenthészhez (ő nem Helené gyermeke; egy szolgálótól született, Helené egyetlen gyermeke Hermioné).

   Meneláosz fegyvernöke, Eteóneusz látja meg a jövevényeket és kíséri a palotába. Lakomáznak. Télemakhoszék nem tudnak betelni a sok szépséggel és gazdagsággal, Meneláosz szerényen bevallja, hogy csarnokait Zeuszéhoz szokták hasonlítani. Ám ő maga halandó, tudja, hogy csak élvezője ennek a gazdagságnak, és nem birtokosa, mivel őelőtte is más birtokolta, és őutána is más fogja. Sajnálja, hogy testvérét (Agamamnónt) megölték, emiatt nem is tudja önfeledten élvezni ezt a nagy gazdagságot.

   Közben bejön Helené, és amint rápillant Télemakhoszra, felismeri, hogy csakis Odüsszeusz fia lehet. Együtt siratják a halottaikat, a veszteségeiket. Helené „varázsszert” rak a borba (nem tudjuk, pontosan mi ez, valami fűféle, Helené még Egyiptomban kapta Polüdamnától – Thoón feleségétől): a titkos szertől lecsillapodnak a kedélyek, abbahagyják a sírást.

   Felidézik Odüsszeusz történetei a háború idejéből. A trójai faló is Odüsszeusz ötlete volt. Helené majdnem lebuktatta őket a falóban: körbejárta, hívogatta őket, és Meneláosz kis híján felelt neki, de Odüsszeusz megakadályozta. Utána mindannyian lepihennek.

   Másnap Meneláosz és Télemakhosz beszélgetnek, Télemakhosz elmondja jövetele okát, hogy hírt kapjon apjáról. Meneláosz szívesen mesél el mindent, amit tud. Azért volt kénytelen Egyiptomban vesztegelni nyolc évig, mert elfelejtett áldozni egy istennek, és ez lett a büntetése, hogy nem térhetett haza. Először Pharosz szigetén kötött ki a hajójuk, ott húsz napot töltöttek, amikor Próteusz leánya, Eidotheé megsajnálta őket és elmondta, hogy melyik isten haragszik rájuk. Eidotheé Poszeidónt szolgáló egyiptomi halhatatlan, ő mondja el, hogyan kell Próteuszt leigázni. Próteusz fóka képében éjszakára kijön a partra aludni (több fóka társaságában), akkor kell elcsípni. Amikor lefogják, különböző alakokat ölt (csúszómászó, tűz, víz), de nem szabad hagyni elmenekülni. (Tessék felfigyelni rá, hogy Próteusz mágikus alakváltozásai a mágia tipikus megnyilvánulásai: a tűz csak akkor fog megégetni, ha a hős nem hisz benne, hogy képes felülkerekedni rajta, ha feladja. Egyébként az elemek nem sértik meg az embert; nem lesz égett, vizes, stb., csakis akkor fognak rajta az elemek, ha megijed, ha abbahagyja, ha megretten). Amíg Meneláoszék fókabőrbe lapulva várják Próteuszt, Eidotheé ambrosziát cseppent az orruk alá, mert a tengeri szörny (Próteusz – a szörny nem a legjobb kifejezés rá, mert ő a tengeri vén, a végtelen bölcsességgel rendelkező időtlen lény) bűze amúgy elviselhetetlen. Amikor elkapják Próteuszt, tényleg bekövetkeznek az alakváltások: először oroszlán, aztán sárkány, párduc, vadkan, víz és fa alakját öltötte magára. Végül Próteusz feladja, és felel Meneláosz kérdésére: Aigüptosz szent folyamához kell visszaérnie és ott kell áldozatot bemutatnia Zeusznak és a nagy isteneknek. Eztuán Meneláosz megkérdi, mi lett a többiekkel. Aiasz vízbe fulladt: a víz egy sziklához sodorta, de Poszeidón megmentette. Ekkor Aiasz dicsekedni kezdett, hogy ő az istenek akarata ellenére megmenekült; Poszeidón felháborodva az önteltségén kettéhasította a sziklát, amin állt, és így fulladt vízbe. Agamemnónt Aigiszthosz ölte le saját otthonában, épp amikor megérkezett. Ám Oresztész bosszút állt apja gyilkosain. Odüsszeusz pedig él és virul, Kalüpszó nimfa tartja „fogságban”.

   Ithakában közben a kérők felfedezik, hogy Télemakhosz jól átverte őket. Hadihajókat szerelnek fel, hogy a hazatérő fiút még a tengeren veszejtsék el. Penelopé megtudja, hogy a fia mégis elment az útra, halálosan kétségbe esik, hogy férje után most a fiát is el fogja veszíteni. Athénéhez imádkozik, hogy mentse meg a fiát a kérők gyilkos karmai közül. Penelopét Athéné álmában látogatja meg, Iphthímé alakjában (Íkariosz lánya, Eumélosz felesége), ő Penelopé húga, akit rég nem látott. Athéné megnyugtatja, hogy Télemakhosz épségben fog hazatérni.

Ötödik ének: Odüsszeusz tutaja (1-493)

   Athéné elpanaszolja Zeusznak, hogy Kalüpszó nimfa fogolyként tartja magánál Odüsszeuszt a szigetén. Zeusz Athéné szavaitól megenyhül, és Hermészt küldi a nimfához, hogy engedje már végre útjára Odüsszeuszt. Kalüpszó rettentő dühös lesz, hogy Zeusz még ezt a halandó szerelmet is sajnálja tőle, pedig magától aztán nem tagad meg semmit (mármint szerelmi dolgokat). A nimfa magában füstölög, de nem mer ellent mondani Zeusz akaratának. El is mondja a „jó hírt” Odüsszeusznak. Odüsszeusz kétkedik a nimfa szavaiban, ezért megesketi, hogy semmi rosszat, ártó szándékút nem fog ellene cselekedni (akkoriban az eskü fontos dolog volt, nem ígértek meg csak úgy semmit, azt be kellett tartani). A nimfa szándékai valóban tiszták, szívesen tesz esküt. Odüsszeusz tutajt ácsol, Kalüszó pedig minden földi jóval ellátja és felkészíti az útra.

   Tizenhét napi utazás után megérkezik a phaiákok földjére. Már majdnem kikötne, amikor Poszeidón észreveszi, hogy Odüsszeusz csak tengerre szállt. Hatalmas vihart kelt, de Leukotheé megkegyelmez rajta (tengeri istennő, korábban halandó volt). Madár képében odaröppen Odüsszeusz tutajára, és elmondja neki, hogy inkább hagyja a hajóját veszni, és ússzon ki a partra, különben itt fog meghalni. Odaadja neki varázslatos fátylát, ami minden bajtól megmenekíti. Csak annyit kér, ha Odüsszeusz kiér a partra, dobja vissza a vízbe a fátylat. Odüsszeusz eleinte hezitál, nem szívesen válik meg a tutajától, de rövidesen nem marad más választása és kénytelen magát az istennő utasításai szerint a habokba vetni, kezében a fátyollal.

   Néhány sebbel gazdagabban, nagy küzdelmek árán, de sikerül partot érnie. Egy olajfa árnyékában pihen le, a lehullott lombokkal takarja be magát, hogy ne fagyjon meg. Athéné nyugtató álmot bocsát a szemeire.

Hatodik ének: Odüsszeusz megérkezik a phaiákokhoz (1-331)

   A phaiákok királya Alkinoosz. Pallasz Athéné álmában felkeresi Alkinoosz lányát, Nauszikaát, Dümász alakjába rejtőzve (Nauszikaá jó barátnője). Elmondja neki, hogy hamarosan férjhez megy, így másnap készítsen össze szekereket a szennyessel, és nőtársaival egyetemben vonuljon ki mosni, mossák ki a lány összes holmiját.

   Így is tesz, már nagyon várja, hogy végre férjhez menjen, találgatja, milyen lesz a jövendőbelije. A folyóparton kicsapják az ökröket legelni, jó hangulatban mossák a ruhákat. A tisztákat kiteregetik a tengerparton, majd mindannyian megfürdenek, olajjal megkenekednek, és letelepednek lakomázni. Ebéd után a szolgálólányok és a királylány önfeledten együtt labdáznak, táncolnak, énekelnek. A labda beesik a tengerbe, mire a lányok sikongatnak. Erre felébred a közeli rejtekhelyen szundikáló Odüsszeusz, maga megy megnézni a lányokat és a randalírozás okát.

   Amikor megpillantják a megviselt Odüsszeuszt, a lányok újabb sikoltási hullám közepette szétfutnak, csak Nauszikaá a bátor, aki nem retten meg. Odüsszeusz elmondja neki, hogy Ogügié szigetéről jött és hajótörést szenvedett, de többet nem árul el magáról (a nevét sem mondja meg, a lány pedig nem mer kérdezni semmit). Nauszikaától ruhát és útmutatást kér, amit a lány nem is tagad meg tőle. Odüsszeusz megfürdik és felöltözik – máris vonzó férfiként jelenik meg a királylány és a visszasomfordált szolgálólányok szemében.

   Neuszikaá elviszi Odüsszeuszt a szekerén a város kapujáig, de nem együtt mennek be (egy királylánynak már akkor sem illett egy idegen férfival együtt kocsikáznia), hanem elmondja, hogyan és hol találja meg Alkinoosz királyt. Jó tanácsként azt is hozzáteszi, hogy a biztosabb siker érdekében forduljon azonnal a királynőhöz, kulcsolja át a térdét és hozzá intézze szavait, tőle kérjen segítséget. Odüsszeusz a feladat előtt Athéné ligetében könyörög az istennőhöz, hogy a phaiákok legyenek kegyesek hozzá és fogadják be őt (ne bántsák).

Hetedik ének: Odüsszeusz belép Alkinooszhoz (1-347)

   Odüsszeusz a phaiákok városában bolyong. Athéné egy korsót vivő lány alakjában toppan elé, hogy megmutassa neki az utat a várba, Alkinooszhoz. Athéné kedvesen megmutatja az utat, és ő is azt tanácsolja, hogy legelőször Arété királynő bizalmát igyekezzen megnyerni.

   Itt megtudjuk Arété isteni eredetét: Poszeidón és Peiriboia (Eurümedón, a gigászok fejedelmének legkisebb lánya) házasságából született Nauszithoosz, aki Rhéxénórral nemzette Arétét. Rhéxénór viszont meghalt, mielőtt fia születhetett volna, Apollón lenyilazta, így Arété az egy szem lánya.

   Arétét a származása miatt mindenki tiszteli, a király maga is, hallgatnak a szavára. A bejáratnál két ezüstből készült kutya van, ami Héphaisztosz keze munkája, hogy örökké őrizzék a palotát. A palotát és környékét nagy gazdagság, bő termés, jólét jellemzi.

   Odüsszeusz belép a perembe, de Athéné ködbe burkolja, így senki sem veszi őt észre egészen addig, amíg el nem ér Arété királynő lábaihoz. Átkulcsolja a térdét és könyörög. Azt kéri a királynőtől, hogy szánja meg a sorsát, majd a tűz mellé, a hamuba ül. Ekhenéosz, az öreg hős szólal meg először és figyelmezteti Alkinooszt, hogy illene a vendéget az asztalhoz invitálnia. Alkinoosz kézen fogja Odüsszeuszt, és maga vezeti az asztalhoz, fia, Láodamász helyére.

   Pontonoosz, a hírnök keveri a bort, Zeusznak áldoznak (mert ő kíséri a tisztes vándort az úton). Lakoma után Alkinoosz hazaküldi a phaiák előkelőket, csak hárman (Odüsszeusz, Alkinoosz, Arété) maradnak az asztalnál. Arété felismeri a ruhákat, rá is kérdez. Odüsszeusz ravaszul onnan meséli el a történetét, hogy nyolc évig élt Kalüpszó nimfa szigetén. Alkinoosz büszke rá, hogy a lánya helyesen járt el, és megígéri Odüsszeusznek, hogy segít neki hazajutni. Odüsszeusz nem árulja el, hogy hol is van az a bizonyos haza.

Nyolcadik ének: Odüsszeusz a phaiákok között (1-586)

   Alkinoosz összehívja a phaiák népgyűlést, hogy döntsenek Odüsszeusz sorsa felől. Athéné körbejárja a várost és felkeresi a phaiák előkelőket, hogy minél többen vegyenek részt a népgyűlésen. Odüsszeusz vállára bájt hint: szimpatikusabbnak, megnyerőbbnek látszik (így segíti az istennő Odüsszeusz hazajutásának az ügyét).

Alkinoosz a phaiák vezetőket a palotájába hívja lakomára. Itt szerepel a híres lantjátékos is, Démodokosz (ő az, akinek a Múzsák egyszerre adtak jót és rosszat: vak, de kitűnő a hallása). Démodokosz Odüsszeusz és Akhilleusz vitájáról dalol. A dal Odüsszeuszt szíven találja, arcát a köpenyébe rejti és sír. Alkinoosz azonban észreveszi a könnyeket.

   A phaiák előkelők ifjai felsorakoznak a versenyre: Akoneósz, Óküalosz, Elatreusz, Nauteusz, Prümneusz, Ankhialosz, Eretmeusz, Ponteusz, Próreusz, Thoón, Anabészineósz, Amphialosz, Eurüalosz, Naubolidész, Láodamász, Haliosz, Klütonéosz (az utolsó három Alkinoosz fia). A verseny futással indult, ezt Klütonéosz nyerte meg, majd birkózással folytatták, amit Eurüalosz nyert meg. Ugrásban Amphialosz lett a legjobb, koronghajításban Elatreusz, ökölvívásban Láodamász. Láodamász próbálja Odüsszeuszt is bevonni a versengésbe, Eurüalosz egyenesen provokálja a vonakodó Odüsszeuszt, hogy nem is férfi, aki nem verseng. Odüsszeusz ezen nagyon felbőszül, megragadja az első keze ügyébe akadó diszkoszt, és elhajítja. Természetesen messzebbre, mint bárki más. Elmondja, hogy nála csak Philoktétész volt jobb íjász a trójai háborúban. Mindenki ledöbben, Alkinoosz ment meg a kellemetlen szituációt: birkózásban meg futásban nem jobbak ők, mint bárki más, na de a hajózásban!

   Táncmulatság következik, ahol ismét Démodokosz énekel. Ezúttal a téma egy szerelmi háromszög. Aphrodité rendszeresen csalta a férjét, Héphaisztosz Árésszal, amint a férje kitette otthonról a lábát. Héphaistosz azonban készített egy különleges béklyót, ami in flagranti rabul ejtette a bujálkodókat. A leláncolt párhoz odahívta a többi isteneket, hogy nézzék meg, mit csináltak (így akarta őket megszégyeníteni, rávilágítani a tettükre, de az egész történet teljesen másképp sült el). Az istenek nevetnek rajta, nem is csodálkoznak, hogy ez megtörtént, sőt, a férfi istenek közül szinte bárki szívesen lenne Árész helyében. Héphaisztosz dühe nem hogy csillapodna, egyre ingerültebb.

   Odüsszeusz ajándékokat kap a phaiák vezetőktől: ruhákat és egy talentum aranyat, Eurüalosztól (aki megsértette) egy érckardot, Alkinoosztól pedig egy arany kelyhet (hogy rá emlékezzen, ha Zeusznak loccsant belőle – áldozati kehely, minden bizonnyal azért készült színaranyból). Odüsszeusz húst küld Démodokosznak, tisztelete jeléül. Most ő maga kéri meg az énekest, hogy meséljen el egy trójai történetet: egész pontosan a faló történetét kéri. Odüsszeusz már nem is titkolja, hogy zokog. Alkinoosz végre egyenesen rákérdez, hogy ki is a vendége, Odüsszeusz pedig elárulja a nevét.

   A phaiák hajóknak nincs kormányosuk, a hajók tudják, hogy mi az utasa szándéka, hova tart, merre kell menni, és oda is viszik, utána pedig maguktól hazamennek. Ismerik az egész világot. Ám Poszeidónnak már nagyon a bögyében vannak a phaiákok, mert mindenkit sértetlenül elvisznek oda, ahova kéri. Ezért Nauszithoosz, Alkinoosz apja egyszer régen azt jósolta, hogy Poszeidón ezt meg fogja torolni (azt hiszem ehhez nem kellett a jövőbe látni). A jóslat szerint egy hazafele tartó hajót szét fog törni, és egy heggyel fogja a várost eltorlaszolni.

Kilencedik ének: Odüsszeusz elbeszéli kalandjait Alkinoosznak, Küklópeia (1-566)

   Odüsszeusz végre felfedi magát. Hiába bűvölte el Kalüpszó nimfa, vagy Kirké, a varázslónő Aiaié szigetén, az ő szíve akkor is hazahúzott, Ithakába. Trójából útnak indult, Iszmarosznál kötött ki, a kikón népnél. A város földúlták, kifosztották. Ám túl sokáig maradtak ott és mulatoztak, a kikónok megmaradt kis csapata megtámadta őket és szépen meg is tizedelte soraikat. Alig tudtak elmenekülni. Már Maleia fokánál jártak, amikor hatalmas viharba keveredtek, és Boreasz a hajójukat a lótuszevők szigetére sodorta. Két felderítőt és egy hírnököt küldött ki, hogy megtudja, milyen népek ezek a lótuszevők. Nem bántottak senkit, békések és barátságosak voltak, ám aki megkóstolta a lótuszt, az többé nem akart hazamenni, mindent elfelejtett. A belótuszozott társakat erőszakkal a gályák padozata alá kötözték, úgy vitték el őket onnan – mondanom sem kell, heves tiltakozásuk és bánatuk ellenére történt mindez.

   Tovább hajóztak, és a küklópszok szigetén kötöttek ki. Odüsszeusz tizenkét társával indul neki felfedezni a szigetet. Közben Homérosz jó vezetőként elárulja nekünk, amit Odüsszeuszék még nem tudnak: a küklópszok nem művelnek földet és nincsenek törvényeik, tehát semmi emberi nincs bennük (egy kis ízelítő a küklópsz – etikettből). Egy barlangban sajtot, tejet és birkákat találnak. Ám a jó görög mit csinál? Igen, kiszolgálták magukat, bevacsoráztak. Odüsszeusz javaslatára felfüggesztették a sziget további felfedezését és a barlangban várták meg a tulajdonosát, mondván, hogy ha megérkezik (és nem dühöng a megzabált élelmei miatt) illőn vendégül fogja őket látni, sőt, még ajándékot is fog adni. Este meg is érkezett a várva – várt gazda, aki a bejáratot egy hatalmas sziklával torlaszolta el, némi csevegés után ajándék helyett ő is kiszolgálja magát ízletes vacsorával. Odüsszeusz néhány társát csokorba fogja, falhoz csapja és befalatozza őket. A vacsorát frissen fejt tejjel öblíti le. Reggel két embert fogyaszt el, majd indul dolgára. Persze előtte a maradék emberhúst gondosan bezárja a barlangba, a sziklával torlaszolja el a kijáratot. Este a szokásos vacsora – ám Odüsszeusz nem hagyja annyiban a dolgot; a nap során van ideje gondolkodni és tervet szőni. Este leitatják a küklópszt jó borral, majd a részegen elterült óriást egy doronggal megvakítják. Reggel a vak óriás úgy engedi ki a juhait legelni, hogy mindegyiket áttapogatja. Odüsszeuszék a juhok hasához kötik magukat, így vitetik ki magukat a barlangból. Távozóban azért még némi szópárbajba keveredik az óriással, mert nem bírja fékezni a nyelvét, hogy ne hencegjen, ő aztán túljárt az óriás eszén. Polühémosz, Poszeidón fia, kérdi Odüsszeusz nevét. Odüsszeusz zseniálisan azt feleli, ’Senkise’. A megvakított óriás dühödten üvöltözi, hogy Senkise bántotta, és a társai természetesen nem értik, hogy ha senki se bántja, akkor minek ordít. Néhány juhot azért becsomagolnak a hajójukba vigaszdíjul. Odüsszeusz hencegése közben a küklópsz egy sziklát dob utánuk, a hullámok visszasodorják a hajójukat a partra. Alig bírnak elmenekülni. Ekkor már a társak sem értik, hogy miért kell még mindig ingerelni a küklópszot, hagyja már vére békén és menjenek. Nyilván a hősünk nem éri be ennyivel, miért is tenné, megmondja, hogy ő nem Senkise, hanem a nagy Odüsszeusz Ithakából (ezt kár volt). Pölüphémosz azon nyomban apunak, Poszeidónnak panaszolja be Odüsszeuszt, és kéri, ne engedje, hogy hazajusson (vagy ha haza is jut, nagy szenvedések árán tehesse). A küklópsz még egy sziklát küld utánuk, aminek a hullámai egyenesen a következő szárazföld felé repíti a hajósokat.

   Egyébként Polüphémosz már korábban kapott jóslatot, hogy Odüsszeusz fogja elvenni a szeme világát, de az óriás egy hatalmas hőst várt, nem egy kis nyomorultat. A jóslatot Télemosz Eurümidész tette neki, aki maga is a küklópszok között élt.

Tizedik ének: Aiolosz, a laisztrügónok, Kirké (1-574)

   Aiolié úszó szigetén kötöttek ki, itt él Aiolosz Hippotadész, minden szelek ura. Jó vendéglátó, bőségesen ellátja Odüsszeuszékat minden jóval. Amikor útnak indulnak, Aiolosz ad Odüsszeusznak egy nagy bőrtömlőt, benne mindenféle szelekkel. Odüsszeusz berakja gálya padja alá.

   Kilenc napon át hajóznak, amikor a tizedik napon végre megpillantják Ithaka partjait. Ekkor Odüsszeusz végre elalszik (eddig nem merte lehunyni a szemét), a társai viszont hirtelen kíváncsiak lesznek, hogy mi van a tömlőben. Azt hiszik, hogy Odüsszeusz kincseket kapott, és nem akar osztozkodni velük, ezért a tömlőt felnyitják. A szelek kiszabadulnak, és visszakerülnek Aiolié szigetére. Aiolosz nem segít még egyszer, mert az istenek minden bizonnyal gyűlölik az utazókat, ha ennyire nem akarják, hogy hazajussanak.

   Odüsszeuszék tovább hajóznak, a laisztrügónok szigetén, Lámosz váránál (Télepülosz) kötnek ki. A kikötőben találkoznak a laisztrügón király, Antiphatész nagytermetű lányával, ő mutatja meg az utat a palotába. Ott még nagyobb méretű emberekkel találkoznak. Megérkezik maga Antiphatész is, azon melegében két görögöt bepusszant (a laisztrügónok is gigászok?). Odüsszeuszék épp csak el tudnak menekülni, hatalmas sziklákat dobálnak utánuk, és úgy vadásznak rájuk, mint a halakra. Csak egyetlen hajójuk marad, a többi odavész.

   Aiaié szigetén kötnek ki, ott él Kirké, a varázslónő. Odüsszeusz maga járja be a szigetet, és elejt egy hatalmas szarvast, amit a társaival együtt lakmároznak be (a későbbiekre vonatkoztatva tegyük fel a kérdést, hogy vajon ő is ember volt-e?). Kirké Aiétész isten húga, Éeliosz gyermeke (Ókeanosz lányaa Perszé, Perszé és Éeliosz gyermekei Kirké és Aiétész).

   Fel kell deríteni a szigetet, hogy biztonságos-e, ezért sorsot húznak, hogy ki legyen a szerencsés. Eurülokhosz nyeri meg ezt a feladatot, huszonkét társával nekiindul a szigetnek. Megtalálják Kirké házát, amit vadállatok vesznek körül, ám ezek az állatok mind szelídek (mert nem is állatok, hanem emberek, csak Kirké varázsolta el őket). Kirké a házában dalol, kedvesen beinvitálja a hajósokat, akik gyanútlanul be is mennek, csak Eurülokhosz marad kint. Kirké megvendégeli a hajósokat, a borba mérget kever („honi földjüket ők attól leigázva feledjék”), majd megérinti őket a pálcájával és azon nyomban disznókká változnak (a tudatuk emberi tudat marad). Eurülokhosz viszi a hírt Odüsszeusznak, hogy mi történt, aki maga indul el Kirké házához.

   Útközben Hermésszel találkozik a legszebb korú szép fiatal képében. Hermész varázsfüveket ad, amivel el lehet hárítani Kirké gonosz varázslatait. Hermész részletesen elmeséli, hogy mit kell tennie, hogy legyőzze a varázslónőt és megtörje a hatalmát.

Odüsszeusznak nem csak a varázslatot sikerült elhárítnia, hanem eléri, hogy Kirké megesküdjön rá, nem tervez ellene semmilyen merényletet. Azt is eléri, hogy a társait változtassa vissza emberré (valamivel megkeni a malacokat, amitől lehullik a sertéssörte, és még szemrevalóbb legények lesznek, mint voltak). Kirké házában egy éven keresztül lakomáznak. Ám mielőtt hazamennének, Odüsszeusznak le kell mennie Hádészba Teiresziászhoz, a thébai vak jóshoz (Perszephoné csak neki adott eszmélést a halál után, a többi csak puszta szökellő árnyként bolyong). Hogyan találja meg Hádész birodalmát? Nem kell semmit tennie: az északi szél elviszi az Ókeanosz legszélső partjaihoz. Itt van Perszephoné ligete: nyárfák és meddő füzek magasodnak itt. Hádész palotájánál az Akherónba ömlik a Püriphlegetón és a Kókütosz (a Sztüx folyamából ágazik le), és itt kell egy áldozati gödröt ásni, abba pedig áldozati italt tölteni a halottaknak (az áldozati ital tej, méz, bor, víz és daraliszt keveréke). Majd a gödör fölött fekete kost kell áldozni (egész pontosan egy fekete kost és egy fekete nőstényt), majd az áldozatot fejjel lefele kell a gödörbe temetni (a fejüket Erebosz felé kell fordítani, így kell áldozatot bemutatni Hádésznak és Perszephonénak). Ha jönnek a halottak, addig senkit se engedjen oda a vérhez, amíg nem beszélt Teiresziásszal. Teiresziász meg fogja mondani, hogyan tud Odüsszeusz hazajutni.

   Odüsszeuszék indulni készülnek, de Elépnór, aki a tetőn aludt, felriadt és leesett, meghalt (Elpénór nem túl eszes fiú, sokat ivott, azért feküdt a tetőre). Kirké felpakolja a hajóra a két éjszínű kost.

  Egy kis kitérő (az már nem tartozik az olvasónapló tárgyához): Kirké gyakran szerepel az elemzésekben mint gonosz varázslónő. Homérosz nem jelenti ki egyértelműen, hogy Kirké jó vagy rossz lenne. Van egy olyan olvasata is a dolognak, hogy Kirké egy ízig – vérig nő, amolyan ősasszony, aki mindenkiből kihozza azt, ami benne lakik. Ezért változnak át a férfiak disznókká – nem sertéssé, hanem disznókká, mert iszákosak, és nem illendően viselkednek, ahogyan azt a küklópsz barlangjába lépve is láthattuk (még ajándékot is vártak). Kirké igazából egy tükör, ami megmutatja, hogy mi lakik belül. A háza körül többféle állat kóricál, némelyek egész szimpatikusak, így nem kell arra gondolni, hogy „minden férfi disznó”.

   Még egy kis kitérő: Az Odüsszeia kapcsán egy vitatott pont, hogy a most következő alvilág – járás mennyire az eredeti szöveghez tartozik, mert lehet, hogy utólagos betoldás (ezen jókat tudnak vitatkozni). Mindenesetre egy nagyon érdekes rész, mert vannak benne apró furcsaságok. Például az, hogy Odüsszeusznak alá kell szállnia Hádész birodalmába, holott néhány sorral később kiderül, hogy ez nem egy fizikailag lent lévő hely (mint pl. Orpheusz alászállása Eurüdikéért), hanem a földön van egy ideális hely, ahol gyakorlatilag szellemidézést hajt végre. A következő, alvilági fejezetben is lesznek ilyen apróságok, érdemes figyelmesen olvasni (igyekeztem a részletekre rávilágítani), vagy ha mást nem is, ezt az éneket mindenképp érdemes elolvasni, mert szerintem a legizgalmasabb rész, itt tudhatjuk meg a legtöbbet az ókori görög lélekről.

Tizenegyedik ének: Neküia (1-640)

   Odüsszeusz bemutatja az áldozatot a halottaknak, akik elő is jönnek, mind az áldozati vér körül nyüzsögnek. Elsőnek Elpénór szelleme érkezett (aki Kirkénél leesett a tetőről), akit még el sem temettek. Utána Odüsszeusz anyja, Antikleia (Autolükosz lánya) jelenik meg, Odüsszeusz nem is tudta, hogy az anyja meghalt, míg ő távol volt. A halottak mind a vért akarják, de Odüsszeusz nem engedi őket oda.

   Végre felbukkan Teiresziász szelleme is, akit enged inni az áldozati vérből. Elmondja, hogy a Földrázó Poszeidón haragszik Odüsszeuszra, amiért megvakította fiát. Thrínakié szigetén legelnek Héliosz tehenei, oda kell menniük. Héliosz mindent lát, és a szent marhákból egyet sem szabad megölniük, mert Hélioszt nem lehet kicselezni. Ám ha mégis megöl egyet a szent marhákból, beláthatatlan nagy vész vár rá. Otthon, miután majd megölte a kérőket, egy evezővel a vállán kell útnak indulnia, és addig menni, amíg olyan népet nem talál, akik nem ismerik az evezőt (egy másik vándor magszórónak fogja nevezni az evezőlapátot, na ott kell leszúrni az evezőt és Poszeidónnak engesztelő áldozatot bemutatni). Ha így cselekszik, hosszú öregkor vár rá, a halála majd a tenger felől fog közelíteni. Odüsszeusz megkérdezi Teiresziászt, hogy ő látta ugyan az anyja szellemét, de az anyja nem látta őt, nem tudott hozzá szólni. Miért? A holtak csak a vér által tudnak megnyilatkozni (beszélni).

   Odüsszeusz Teiresziász távozása után az anyját is az áldozati vérhez engedi. Antikleiát az otthoni dolgokról, a fiáról és a feleségéről kérdezi. Antikleia hosszas betegség után halt meg, elmondja az otthoni helyzetet is, mire Odüsszeusz sírva fakad a megindultságtól. Antikleiától tudjuk meg azt is, hogy a halotti máglya elemészti a húst és az inakat, a halott szellem már test nélkül röpköd, megfoghatatlan és megölelhetetlen. Odüsszeusz egyesével a vérhez engedi a többi halottat is, elmondatja velük az életüket.

   Türó szólal meg (Szalmóneusz lánya, Aiolidész Krétheusz felesége. Poszeidón lángra lobbant iránta – magáévá is tette – fiai születtek: Peliász és Néleusz), utána Antiopé meséli el az életét (Ászóposz lánya, Zeusz kedvese), majd Alkméné (Amphitrüón felesége, Zeusztól született fia Héraklész), Megaré (Kreón lánya, Amphitrüón fia vette feleségül), Epikaszté (Oidipusz lánya, öngyilkos lett: felkötötte magát), Khlórisz (Néleusz felesége), Léda (Tündareósz felesége, fiai Castor és Pollux), Íphimedeia (Aóleusz felesége), Phaidra, Prokrisz, Ariadné (Artemisz ölte meg), Maira (Artemisz társnője, Zeusszal esett szerelembe, ezért kellett bűnhődnie), Klümené, Eriphűlé (férjét egy nyakláncért árulta el) is feltűnik Odüsszeusz előtt. Nem mindegyikükkel beszél, de az ő szellemüket látja.

   Odüsszeusz végére ér a történetnek, ismét a phaiákok között van. Arété királynő szorgalmazza, hogy segítsenek neki hazajutni. Alkinoosz kimondja a döntő szót: segítenek hazajutni Odüsszeusznak. Odüsszeusz azt is elmondja, hogy találkozott Agamemnón szellemével. Agamemnón maga mesélte el, hogy hazatérve hites felesége, Klütaimnésztra a szeretőjével együtt hogyan mészárolták le őt (Aigiszthosz) és embereit (és Kasszandrát, akit rabnőjeként vitt magával a hites feleségéhez) a lakomán. Agamemnón figyelmezteti Odüsszeuszt, hogy ne egyenesen térjen haza, hanem titokban, előbb fürkéssze ki a helyzetet, csak azután állítson be. Bár Agamemnón úgy érti, hogy a nőkben nem lehet megbízni, így Odüsszeuszt is erre figyelmezteti, hogy ne bízzon a feleségében, a nők kiszámíthatatlanok.

   A trójai háborúban elesett társakkal is találkozott: Akhilleusz, Patroklosz, Antilokhosz, Aiasz. Akhilleusz meg is szólja és elmondja, hogy inkább élne utolsó nincstelenként, mint lenne a holtak fejedelme (ezzel az ókori halál – filozófiát mondja ki). Neoptolemosz (Akhilleusz fia) még harciasabb, mint az apja (ő még él), erre Akhilleusz kifejezetten büszke. Telamón fia Aiasz viszont még halálában is haragszik Odüsszeuszra, mert az elnyerte tőle Akhilleusz fegyvereit. Odüsszeusz ugyan bocsánatot kér tőle, de Aiasz nem szól hozzá, csak elmegy.

   Látja még Mínoszt (a holtak királya, Zeusz fia, az alvilág bírája), Óriónt, Titüoszt és Tantaloszt (az istenek asztaltársa és a titkok kifecsegője; ő egy tóban áll, de nem bír belőle inni, mert a ví elhúzódik tőle, a fák fölötte pedig elhúzzák a gyümölcseiket, amikor értük nyúl), Sziszüphoszt (Aiolosz fia, egy sziklát görget, ami mindig visszahullik), Héraklész képmását(!) (mert ő maga az örök istenek között él, csak a képmása van jelen az alvilágban), akinek a felesége Hébé (az ifjúság istennője), Thészeuszt, Perithooszt. A holtak szinte ellepik Odüsszeuszt, aki futva menekül a szellemek elől.

  Neküia= alvilágjárás Ez az Odüsszeia egyik legvitatottabb pontja, hogy az eredeti szövegtörzshöz tartozik-e vagy sem, egyes vélemények szerint utólagosan került bele a történetbe. Tény, hogy már témájánál fogva is nagyon kilóg az egész eposzból, de szerintem ez Odüsszeusz belső utazása, a lélek legmélyére. Kicsit másképp ugyan, mint a „világi” kalandjai, de ezek a tapasztalások, beszélgetések is rengeteg dologra megtanítják. Az alvilágjárás után már nem lesz ugyanaz az ember, mint előtte volt. Ő is, hasonlóan a többi antik alvilágjáró hőshöz (Orpheus, Héraklés) belenézett a mély és sötét kútba, és az visszanézett rá. És Homérosz írói ereje pont ebben van, hogy az olvasó is belenéz ebbe a kútba, ami kultúrától és időtől függetlenül jelen van minden élő entitás létében, egyszer mindenkinek bele kell néznie.

Tizenkettedik ének: A Szirének, Szkülla és Kharübdisz, Héliosz tehenei (1-453)

   Aiaié szigetén kötnek ki ismét, Elpénórt tisztességesen eltemetik. Kirké mondja el Odüsszeusznak a további teendőket: a Szirének dala elveszi az ember eszét, így tömje be viasszal a fülét, ha feléjük közelít. (Homérosz szerint két Szirén van – ez vita tárgyát képezi az ókori szerzők között, hogy hány Szirén is van). Ha elhagyják a Szirének földjét, Odüsszeusz előtt két út van: azt ugyan Kirké nem tudja, hogy Odüsszeusz melyiket fogja választani, csak a két lehetőségről tud. Az egyik a Bolygó Sziklák útja (még egy galamb sem tud leszállni a sziklára; itt csak az Argó menekült meg, Héra maga mentette meg Iaszónt, mert kedvelte), a másik Szkülla és Kharübdisz útja (Kirké inkább ezt javasolja).

   Szkülla: egy szörny, még az istenek is tartanak tőle. Éles a hangja, tizenkét lába van, levegőben leng valamennyi, hat hosszú nyaka van, mindegyiken félelmetes fej, a fejekből három sor foga rémít, a fogak mérgesek („tele éjszínű szörnyű halállal”). A teste serékig benn áll az üregben, a fejek a nyílásból kihajolnak. Egy hihetetlen simaságú, égig érő sziklában van egy barlang, ott tanyázik a Szkülla. A barlang olyan magasan van, hogy még nyíllal sem lehet odáig fellőni. A barlang belül mély, leér egészen Ereboszba („szörnyen ugatva üvöltő Szkülla”).

   Egy másik szirt, szemben a Szkülláéval, rajta egy sűrűlombú fügefa, itt van a Kharübdisz. A Kharübdisz naponta háromszor szívja be és löki ki a tengervizet.

   Odüsszeusz megkérdi, hogyan tudná legyőzni ezeket? Kirké elmondja, hogy ha elhajóznak Szkülla mellett, az hat társát ki fogja rántani (mert „csak” hat feje van), eközben Odüsszeusz kiáltsa Szkülla anyjának a nevét: Kratáisz; ez majd megfékezi, nehogy újra támadjon. Kirké szerint még mindig biztonságosabb a Szkülla felé hajózni, mert az hat embert fog megölni, ellenben Kharübdisz mindannyijukkal végezne.

   Ezek után Trínakié szigetére fognak kerülni, ahol Éeliosz tehéncsordája és hét juhnyája legel. Ezek az állatok halhatatlanok, istennők őrzik őket: Lampetié és Phaetúsza (két nimfa, Éeliosz Hüperión és Neaira lányai). Ezeket az állatokat tilos bántani!

   Hajnalban útnak is indulnak. A Szirének énekét Odüsszeusz természetesen hallani akarja, így az árbochoz kötteti magát, társai fülét pedig viasszal tömi be. A Szirének a minden tudás ígéretével csábítják Odüsszeuszt. Alighogy elhagyták a Sziréneket, hatalmas robajra lettek figyelmesek. Közeledtek Szkülla és Kharübdisz felé. Odüsszeusz felfegyverezve állt a hajó orrában, ám a Szkülla ellen tehetetlen, ki is rántja hat társát a hajóból. Odüsszeusz szomorú, hogy nem tudott társain segíteni, de tovább is hajóznak Héliosz marhái felé.

   Odüsszeusz tudja, hogy nem jó ötlet a szigeten kikötni, ám Eurülokhosz meggyőzi, hogy éjszaka hajózni még rosszabb ötlet, így kikötnek. Odüsszeusz megesketi a társait, hogy semmilyen állatot nem ölnek le. Ám egy hónapon keresztül fújt Notosz szele, és kifogytak az élelmiszerből. Odüsszeusz hiába könyörög az istenekhez, nem tudnak továbbmenni.

   Gyalázatos dolognak tartják az éhenhalást, ezért vadakra, madarakra és halakra vadásznak, ám Eurülokhosz az, aki felbuzdítja a többieket, hogy dézsmálják meg Héliosz marháit. A marhamészárlást áldozatbemutatásnak tüntetik fel, ám az isteneket nem lehet becsapni. Héliosz borzasztó haragra gerjed: ultimátumot ad Zeusznak, vagy megbünteti Odüsszeuszt és társait méltóképpen, vagy ő maga, Héliosz fényét leviszi Hádészba (és nem lesz többé fényesség a földön, csak a sötét).

   A dézsmálók isteni jelet kapnak: a marhák mozogni és bőgni kezdenek a nyárson – minden elveszett. Hat napon át lakomáznak, végül a hetedik napon útnak indulnak, ekkor Zeusz villámaival megsemmisíti a hajójukat. Odüsszeusz egy hajódarabon menekül, ám a vihar Kharübdisz felé sodorja. A Kharübdisz éppen kifele lövelli a vizet, Odüsszeusz a szikla tetején lévő fügefán köt ki. Ki kell várnia, mire a Kharübdisz újra kifújja a vizet. Ekkor bukkan fel az árboca, leugrik és belekapaszkodik. Szkülla az istenek akaratából épp nem néz oda. Kilenc napon át hánykódik a tengeren, amikor végre kiköt Ogügié szigetén. Ott él Kalüpszó nimfa.

  Egy kis kitérő: A görög világ nem csak veszélyes, hanem végzetes is. Amit a Sors elrendelt, az így vagy úgy, de teljesülni fog. Itt nincs happy end, az emberi élet küzdelmes és kihívásokkal teli. Itt senki sem menti meg a világot, ám az élet mégis szép, mert szép maga a küzdelem, és szép a halál, amikor a hős megtette, amit meg kellett tennie.

Tizenharmadik ének: Odüsszeusz elhajózik a phaiákoktól és megérkezik Ithakába (1-440)

   Maga Alkinoosz pakolja össze Odüsszeuszék hajóját, sok szép és értékes ajándékkal halmozza el (a kincseket a padozat alá rögzíti, hogy ne „zavarja” az evezősöket). Zeusznak áldoznak, lakomáznak. Útnak indulnak, Odüsszeusz elalszik a fedélzeten.

   Megérkeznek Ithakába, Phorküsz (tengeri isten) kikötőjénél teszik ki az alvó Odüsszeuszt (ez egy természetes kikötő, egy szélvédett öböl, ahol még ki sem kell kötni a hajókat, olyan csendes a víz). Kincseit egy olajfa alá teszik, ha felébred, megtalálja. Itt van egy barlang, a Néiaszok (nimfák) szent pihenőhelye. A barlangban vegyítővödrök, kétfülű kancsók vannak – kőből. A nimfák itt szoktak vásznakat szőni kő szövőszékeken. A barlangnak két bejárata van és források vannak benne.

   Poszeidón dühöng, hogy Zeusz engedte ilyen simán hazajutni. Zeusz igazat és szabad kezet ad neki. A phaiákok hazatérő hajóját Poszeidón kővé változtatja, így hajó formájú hegylánc torlaszolja el a szigetüket (Poszeidón rácsap a hajóra, ami kővé válik és a mélyben gyökeret ereszt). Szkheira: a phaiákok szigete. Alkinoosz tudja, hogy ezzel apja jóslata teljesedett be. Poszeidónnak tizenkét bikából mutatnak be áldozatot, és megígéri, hogy többé senkit sem juttat haza.

   Odüsszeusz felébred, de Athéné ködbe burkolta (hogy ne ismerjék fel és ne essen bántódása), így nem ismeri fel szülőföldjét. Athéné fiatal pásztor alakjában elmondja Odüsszeusznak, hogy Ithaka földjén van. Odüsszeusz nem akarja magát kiadni, azt mondja az ifjúnak, hogy Krétáról jött. Athéné felkacag és felfedi magát. Együtt szövik a tervet, hogyan tovább. Odüsszeusz végre elhiszi, hogy tényleg Ithaka földjén van. A kincseket elrejtik a barlangban.

   Odüsszeusz ha nem vigyáz, könnyen Agamemnón sorsára juthat. Athéné csúf vénemberré változtatja Odüsszuszt (aki amúgy szőke), hogy senki se ismerjen rá. Odüsszeusz először a kondáshoz, Eumaioszhoz megy. A disznók a Holló – szikla alatt, Arethúsza vizénél legelnek. Athéné közben Spártából hazahívja Télemakhoszt.

Tizennegyedik ének: Odüsszeusz látogatása Eumaiosznál (1-533)

   Eumaiosznál az őrző kutyák megtámadják Odüsszeuszt, Eumaiosz éppen csak ki tudja menekíteni régi gazdáját (nagyon megalázó, hogy saját birtokán támadnak rá a kutyák). Eumaiosz beinvitálja Odüsszeuszt a kunyhójába (nem ismeri fel, mert Athéné elvarázsolta), a lehető legnagyobb vendégszeretettel fogadja, pedig nagy szegénységben él. Panaszkodik az új helyzetre, siratja régi gazdáját. Eumaiosz elmondja, hogy akárhány vándor vetődik Ithakára, mind Penelopé térdeinél köt ki, mert az asszony híreket szeretne tudni férjéről, és ezért sokat is fizet (sok szélhámos fosztotta már ki így Odüsszeusz hiszékeny feleségét).

   Odüsszeusz vigasztalja a nekikeseredett kondást, hogy bízzon, mert Odüsszeusz hamarosan hazatér. Eumaiosz említi azt is, hogy a kérők cselt szőnek Télemakhosz ellen (egészen konkrétan meg akarják ölni). Ekkor viszont Odüsszeusz adja elő a kitalált történetét önmagáról: Krétáról jött, Kasztór Hülakidész ágyastól született fia, Ídomeneusszal hajózott Trójába, Trója után Egyiptomba hajózott, de a társai parancsa ellenére feldúlták a várost, ám az egyiptomiak megvédték magukat, a király túszaként – vendégeként élt ott két évig, majd egy phoinikiai tolvajjal elhajózott Phoinikiába, de a ravasz phoinikiai egy évvel később Libüában eladta rabszolgának. Új gazdájával hajózott, amikor hajótörést szenvedetek, amit csak Odüsszeusz élt túl, a theszprótok földjén kötött ki, ahol Pheidón, a fejedelem látta vendégül. De ők is csak rabszolgának akarják eladni, amikor Ithakánál hajóznak, Odüsszeusz elszökik tőlük.

   Eumaioszt teljesen meghatja az Odüsszeusz által elmesélt történet, bár azt, hogy Odüsszeusz hazatér, nem akarja elhinni, fogadást kötnek. Megjön a többi kondás, mindenki nagy tisztelettel bánik a vendéggel. Lakomáznak. Odüsszeusz próbára teszi Eumaioszt, hogy vajon a kondás odaadja-e neki egy szem köpenyét az éjszakára. Odaadja. Eumaiosz egy subában a disznók között alszik. Odüsszeusz örül, hogy a kondás így vigyáz a vagyonára a távollétében is.

Tizenötödik ének: Télemakhosz megérkezik Eumaioszhoz (1-557)

   Athéné felkeresi Télemakhoszt Spártában, és sürgeti, hogy menjen mielőbb haza, mert az anyját férjhez akarják adni Eurümakhoszhoz. Azt is elmondja, hogy a kérők meg akarják ölni a hazafele vezető úton, így ha utazik, éjszaka tegye azt. Legelőször a kondáshoz menjen.

   Télemakhosz azonnal felébreszti Peiszisztratoszt és útnak is indulnak. Jelet is kapnak: a lovaktól jobbra egy sas szállt fel, karmai között egy kövér, fehér lúddal. Helené értelmezi a jelet: Odüsszeusz már otthon van. Meneláosz és Helené elbúcsúztatja őket, ajándékot is adnak. Helené egy szépen hímzett ruhát ad Télemakhosz jövendőbeli feleségének, Meneláosz egy arany vegyítőedényt ad.

   A következő éjszaka (szárazföldön mennek, szekérrel) elérik Phérai várát, itt lakik Dioklész (Alpheiosz unokája, Orszilokhosz fia). Másnap tovább indulnak, elérik Püloszt. Nem mennek be Püloszba, mert Télemakhosz nem szeretne több időt veszíteni és Nesztór nagyon nyájas vendéglátó. Ezért Peiszisztratoszt kéri meg, hogy mentse ki Nesztórnál. Peiszisztratosz azonnal felpakolja Télemakhoszt és a kincseket a hajóra, ő pedig megy Püloszba (Nesztór még a hajóról is lerángatná Télemakhosz, csak hogy vendégül láthassa). Télemakhosz a hajón Athénének áldoz, amikor odarohan hozzá Theoklümenosz (Argoszból jött futva, Polüpheidész, a jós fia) és felzaklatva kérdi Télemakhosz nevét. Télemakhosz fel is fedi kilétét, Theoklümenosz fedig felkéredzkedik a hajójára. Télemakhosz nem tagadja meg tőle a segítségnyújtást.

   Theoklümenosz: Püloszban élt hajdan, Melampúsz törzséből született, hazájából Néleusz űzte el. Argoszba ment, ott két fia született: Antiphatész és Mantiosz. Antiphatész fia Oikleusz, az ő fia Amphiaráosz. Amphiaráosz két fia Alkmáón és Amphilokhosz. Amphilokhosz testvérének két fia Kleitosz és Polüpheidész (Apollón papja, jós). Törzsbeli embert ölt, a vérbosszú elől menekül.

   Odüsszeusz mindeközben próbára teszi a kondást. Azt mondja, hogy el fog menni a városba, Odüsszeusz palotájába koldulni, és hátha adnak neki munkát is. Ám Eumaiosz lebeszéli róla, inkább maradjon közöttük, van élelem elegendő. Beszélgetnek Odüsszeuszról. Odüsszeusz apja, az agg Láertész ugyan még él, de elemészti a bánat eltűnt fia miatt, szeretne inkább meghalni. Eumaiosszal jól bántak Odüsszeusz szülei, szerette őket nagyon. Eumaoisz elmeséli a saját történetét is. Szürié szigetéről származik, az apja Ktésziosz Ormenidész, a sziget két városának királya volt. Volt egy phoinix szolgálólány (a lány Szidónból származott, apja Arübász, taphoszi rablók ragadták el rabszolgának), aki szerelembe vegyült egy phoinix hajóssal, aki a szigeten járt. Azt tervezték, hogy a hajós hazaszökteti a lányt Phoinikiába. A szolgálólány ellopta a gazdája kulcsait, és a kisfiút is (ez Eumaiosz), így szökik el a palotából. A szolgáló útközben meghalt, a phoinix hajósok pedig a kisfiút Ithakán eladták rabszolgának. Láertész, Odüsszeusz apja vette meg a fiút.

   Hajnalban Télemakhoszék kikötnek Ithaka partjainál. Theoklümenosz téblábol, hogy hova is menjen. Télemakhosz nem tudja a saját házukba hívni, azt javasolja, hogy Eurümakhoszhoz menjen, anyja kérőjéhez. Ám amikor ezt kimondta, egy sólyom szállt fel jobbra tőlük, karmai közt egy galambot tartva. Ezt jó jelnek tekintették. Télemakhosz megkéri a barátját, Peiraiosz Klütidészt, hogy szállásolja el a vendéget maguknál, amíg Odüsszeusz házában nem oldódik meg a kérők ügye. Télemakhosz pedig elindul Eumaiosz kunyhójához.

Tizenhatodik ének: Télemakhosz felismeri Odüsszeuszt (1-481)

   Eumaiosz nagyon megörül a hazatérő Télemakhosznak, össze – vissza csókolgatja, beviszi a kunyhóba. Télemakhosz nem ismeri fel az elváltoztatott Odüsszeuszt (meg amúgy sem emlékezhet rá; ő még kisgyermek volt, amikor apja elment). Nagyon kedves a vendéggel, de elmondja, hogy a házába nem viheti, mert nem bír a kérőkkel. Ad neki ruhát é fegyvert, de a házat ellepő kérők ellen képtelen felfegyverezni, elmeséli az otthoni helyzetet.

   Odüsszeuszék nem egy szapora nemzetség: Arkeiszosz egyetlen fia volt Láertész, Láertész egyetlen fia Odüsszeusz, Odüsszeusz egyetlen fia Télemakhosz. Télemakhosz elmondja, hogy anyja már hajlik a házasságra, csak nem tud dönteni. Eumaioszt küldi el, hogy vigye el Penelopénak a hírt, hogy épségben hazatért.

   Amikor Eumaiosz elmegy, Athéné bukkan fel női alakban (a kutyák látják, de nem ugatnak, hanem elpucolnak) Odüsszeusz előtt, de Télemakhosz számára láthatatlanul. Pálcájával megérinti és visszaváltoztatja Odüsszeuszt a régi alakjába, még szép ruhát is ad rá. Odüsszeusz így lép vissza a kunyhóba, Télemakhosz istennek véli. Odüsszeusz felfedi kilétét, sírva örülnek egymásnak. Odüsszeusz elmeséli Ithakába jutásának történetét.

   Télemakhosz sorra veszi a kérőket: 52 ember plusz a szolgák (6) Dúlikhionból, 24 férfi Számé szigetéről, 20 férfi Zakhüntoszból, 12 férfi Ithakából, Medón a dalnok és két szolgáló (Medón nem kérő; a kérők a környező szigetekről jöttek). Tervet szőnek. Odüsszeusz koldus alakjában fog bemenni a házba és Télemakhosznak tűrnie kell, bármily rútul bánnak is vele. Télemakhosz pedig szépen elvegyül a kérők között, és közben szépen elpakolja Odüsszeusz összes fegyverét a hálóterembe. Télemakhosz aggódik, hogy ketten nem győzhetnek ekkora seregen, de Odüsszeusz megnyugtatja, hogy őket Pallasz Athéné és maga Zeusz segíti. Ez jó próba lesz a nőkre és a szolgálókra nézve is: ki az, aki becsüli Odüsszeuszt és Télemakhoszt, és ki az, aki már nem áll mellettük.

   Penelopé megkapja a hírt, hogy Télemakhosz hazatért. A kérők ezt nem értik, hogyan történhetett, ám nem tesznek le tervükről, hogy a fiút eltegyék láb alól. Most a városon kívül, egy szántóföldön akarják megölni. Az egyetlen kérő, aki nem akakrja megölni Télemakhoszt: Amphiszomosz (Núszosz Arétiadész fia) Dúlikhiónból. Vele szimpatizál Penelopé a leginkább. Penelopé megtudja, hogy meg akarják ölni a fiát. Eurümakhosz, az egyik kérő megnyugtatja, hogy Télemakhosznak nem eshet bántódása.

Athéné visszaváltoztatja Odüsszeuszt a koldus képébe, mire visszatér Eumaiosz.

   Kitérő: Penelopé kérői csupa olyan ifjak, akiknek apjukat még Odüsszeusz király mentette meg szorult helyzetükből. Sokakat Odüsszeusz csecsemőként még a térdén ringatott =ezek a fiúk Télemakhosz korúak lehetnek, nagyon fiatalok (a hatalmat és a vagyont akarják).

Tizenhetedik ének: Télemakhosz hazaérkezése Ithakába (1-606)

   Télemakhosz hazamegy a palaotájukba. Legelőször Eurükleia, a dajka látja meg. Mindenki nagyon örül neki. Penelopé sír az örömtől. Télemakhosz a kérők közé megy, Athéné isteni bájt hint rá. Télemakhosz elmeséli az útját, és azt, hogy megtudta, Odüsszeuszt Kalüpszó nimfa tartja fogságban. Arról azonban nem szól, hogy ő már találkozott is az apjával.

   Theoklümenosz azonban azt jósolta Penelopénak, hogy Odüsszeusz már itt van a szigeten.

   Közben Eumaiosz beviszi a koldus Odüsszeuszt a városba. Ott Doliosz fia, Melantheusz hajtja épp a kecskéit haza. Jól leszólja a koldust és Eumaioszt, hogy a koldusok lusták dolgozni, csak potyázni akarnak, bezzeg ha dolgoznának, nem lennének ilyen siralmas állapotban. Jól bele is rúg a koldusba, erre Odüsszeusz azon gondolkodik, hogyan ölje meg. Végül nem tesz semmit, csak tűr.

   Eumaiosz Odüsszeusz palotájához vezeti a koldust. A palota mellett, a trágyában, ott fekszik Odüsszeusz tetves kutyája, Argosz. A kutyát még kicsi korában nevelte Odüsszeusz, de aztán elment Trójába. Argosz megpillantja Odüsszeuszt és farkcsóválva utolsó erejével megpróbál odamenni hozzá. Már öreg a kutya (20 év telt el), amint odahúzza magát régi gazdájához, meg is hal.

   Odüsszeusz belép a palotába, a kérőket sorra járja és koldul, és megtudja, ki az, akiben van egy kis emberség, és ki az, aki kegyetlen: bár ez sem fogja őket megmenteni a rájuk váró haláltól. Antinoosz kifejezetten bántó szavakat vág a koldus, majd Eumaiosz fejéhez. Aztán még egy zsámolyt is hozzávág Odüsszeuszhoz, de az meg se moccan. Ezen a tettén azért a többi kérő is megbotránkozik: mi van, ha a koldus valójában egy isten, aki ilyen emberi álcával járja a városokat, hogy felfedje, ki a jóra törekvő és ki a rossz. Ám Antinooszt ez egy cseppet sem érdekli. Penelopé magához hívatja a koldust, hogy kifaggassa, tud-e valamit Odüsszeuszról. Eumaiosz visszatér a malacokhoz.

Tizennyolcadik ének: Odüsszeusz és Írosz ökölharca (1-428)

   Írosz (Arnaiosz) koldus Odüsszeusz házában, állandóan a hasát szeretné tömni. Odüsszeuszt, a másik koldust el akarja kergetni a palotából. Antinoosz verekedésre biztatja a két koldust: aki győz, az attól kezdve velük lakomázhat.

   Összecsapnak: Odüsszeusz egy gyors ütéssel leteríti Íroszt. Penelopé le akar menni a férfiterembe, de Athéné álmot bocsát rá: ezalatt a szolgálók megfürösztik, Athéné pedig megszépíti a testét.

   Arra kéri Télemakhoszt, hogy ne időzzön túl sokat a kérőkkel, mert azok gonoszok, rossz hatással vannak rá. Meg is feddi amiatt, hogy engedte, hogy a vendég ökölharcba bonyolódjon – ezt nem lett volna szabad hagynia. A kérők körüllengik Penelopét, nyásjaskodnak és hízelegnek neki, Odüsszeusznak pedig ezt is el kell tűrnie. A kérők egymással is szüntelenül civakodnak.

Tizenkilencedik ének: Odüsszeusz és Penelopé beszélgetése, a lábmosás (1-604)

   Odüsszeusz utasítja Télemakhoszt, hogy pakolja el a fegyvereket. Ha a kérők kérdezik, minek vitte el őket, mondja azt, hogy már nem olyanok, mint régen („megfeküdt már mindje”) = tönkre mentek. Felviszik őket a nők termeibe. Másnap a nőket is el kell zárni.

   Télemakhosz lepihen, Odüsszeusz továbbra is szemmel tartja a házat. Este a nők lakomára készülődnek. Melanthó, a szolgálólány megszidja Odüsszeuszt, hogy csak legyeskedik a nők körül. Ám Odüsszeusz figyelmezteti, hogy könnyem megfordulhat a jó sora, ha hazatér Odüsszeusz.

   Penelopé kikérdezi Odüsszeuszt, beszélgetnek. Penelopé maga meséli el a cselt, hogyan tudta kikerülni három évig a kérők ostromát (halotti leplet szőtt nappal, majd éjszaka lebontotta; egy szolgálólány árulja el, a kérők jól leteremtik és megfenyegetik, hogy most más döntenie kell). Odüsszeusz azt mondja magáról, hogy Krétai, Ídomeneusz testvére, őt Aithónnak hívják. Penelopé nagyon zokog, de Odüsszeusz megvigasztalja, hogy Odüsszeusz hamarosan haza fog érkezni, már itt van a közelben.

   Eurükleia, az öreg szolgáló megmossa Odüsszeusz lábát. Eurükleia felismeri Odüsszeusz lábsebét: vadkan ejtette, amikor Odüsszeusz a Parnasszoszon járt Autolükosznál (Autolükosz: tolvajlásban és hamis esküvésben bárkit felülmúlt; Hermésztől kapta ezt a képességét, neki áldozott sokat). Autolükosz épp Ithakában járt, amikor a lánya fiút szült. Eurükleia a térdére tette a csecsemőt, és arra kérte, hogy nevezze el (Autolükosz ígéretet tesz, hogy ha Odüsszeusz ellátogat hozzá a Parnasszusra, sokat ad neki a kincseiből). Így kapta az Odüsszeusz nevet Autolükosztól. Odüsszeusz anyjának anyja Amphitheé, amikor Odüsszeusz elment hozzájuk, nagy szeretettel fogadták. Másnap Autolükosz fiai és Odüsszeusz vadászni indultak. A Parnasszoszon találkoztak a vadkannal, aki térde fölött megharapta Odüsszeusz lábát, jó darabot kiharapva belőle, ám a csontot nem érte támadás (nem lett maradandó baja).

   Eurükleia felismeri ezt a sebet, ám Odüsszeusz a torkánál ragadja meg a szolgálót, és megesketi, hogy senki sem tudhatja meg a házban, hogy Odüsszeusz már itt van. Penelopé elmeséli az álmát Odüsszeusznak, és kéri, hogy fejtse meg: álmában egy sas csapott le ludaira, mindet meg is ölte, a ludak pedig holtan hevertek a teremben. A nők sírtak. A sas visszarepült a ház tetejére, és azt mondta Penelopének, hogy ő az ura, és csúf halált hozott a kérőire (ludak). Odüsszeusz szerint ez egy egyértelmű jel, ám Penelopé kétkedik. Az álmok két kapun át jönnek a közelünkbe, az egyik szaruból van, a másik elefántcsontból. Azok az álmok, melyek az elefántcsonton keresztül érkeznek, csalókák, csak hitegetnek, ám a szarun át érkező álmok mutatják meg a színigazat. Penelopé tart tőle, hogy ez az álom is elefántcsont kapun keresztül érkezett.

   Penelopé másnapra íjászversenyt hirdet. Odüsszeusz fejszéit sorban kirakják a termeiben, akár a hajóbordákat. Odüsszeusz annak idején mind a tizenkét fejsze fokán át tudott lőni. Ezt tűzi ki Penelopé: aki Odüsszeusz íját fel tudja ajzani és mind a tizenkét fejsze fokán át tud lőni, ahhoz megy feleségül.

Huszadik ének: A kérők leölése előtt (1-394)

   Odüsszeusz lent alszik az előcsarnokban. Nem is alszik, éberen figyel, gondolkodik. Előjönnek a nők a termekből és a kérőkkel szerelembe vegyülnek. Odüsszeuszt annyira dühíti a dolog, amit a saját házában tapasztalt, hogy már azt tervezi, az éj leple alatt orvul legyilkolja a kérőket.

   Athéné álmot bocsát Odüsszeusz szemére, hogy pihenjen, a sorsa most már jobbra fog fordulni. Penelopé felébred, zokog, és Atremiszhez fohászkodik, hogy vegye el az életét, mert nem akarja, hogy más férfi lelje benne örömét, és ha halott lenne, legalább láthatná szeretett férjét (az összes kérő hitványabb, mint Odüsszeusz, egyik se ér a nyomába).

   Odüsszeusz jelet kér Zeusztól és meg is kapja. A tiszta égboltból mennydörgés hallatszik, egy lisztet őrlő asszony mondja is, hogy ez minden bizonnyal egy csodajel, és reméli, hogy annak a jele, hogy az utálatos kérők az utolsó ebédjüket fogyasztják. A nők takarítanak és felkészítik a házat az újabb napra.

   Megjön Eumaiosz is, három hízott malacot hoz. Megjön Melantheusz is, kecskét hoz. Nem bírja megállni, hogy ne kötözködjön Odüsszeusszal. Philoitosz két tehenet hoz a lakomához, ő még nem találkozott a koldus Odüsszeusszal. Kézfogással üdvözli a vendéget, barátságosan viselkedik. Philoitosz elmondja, hogy már régen el kellett volna szöknie, más király szolgálatába állnia, de ő még mindig reménykedik, hogy Odüsszeusz haza tér és rendet tesz. Odüsszeusz meg is ígéri neki, hogy Odüsszeusz hamarosan haza fog térni, Philoitosz pedig segítő kezet ígér a kérők leöléséhez. Többen azért barátságosak a koldussal, mert így képzelik Odüsszeuszt is, ha még él, hogy valahol máshol koldusként bolyong; szánják.

   Közben a kérők Télemakhosz elveszejtését tervezgetik. Közben madárjós-jelet látnak: balról egy hegyi sas suhan felfele, karámban gyönge galambbal. Amphinomosz értelmezi a jelet: ő egyértelműen úgy látja, hogy Télemakhosz elölésének sikerét jelzi.

   Télemakhosz a koldust a lakomázó csarnokban ülteti le egy kis asztalhoz (ez egy igen provokatív dolog). Bántani nem merik ugyan a kérők Odüsszeuszt, de szavakkal igen erőteljesen bántalmazzák.

   Ktészipposz (Szamé szigetéről) egy ökörlábat hajít Odüsszeuszhoz, de Odüsszeusz elhajol, a lábcsont a falnak csattan. Damasztoridész Ageláosz próbálja Télemakhoszt jobb belátásra bírni: Odüsszeusz már sohasem fog hazatérni, ideje lenne, hogy Penelopé végre férjhez menjen és akkor a kérők sem pusztítanák tovább a ház vagyonát. Athéné a kérők eszét kicsavarta, csak vihognak, mint a veszett kutyák. Az őrület eluralkodik. Theoklümenosz emelkedik szóra, jelezvén, hogy baj van:

„Jaj, nyomorultak, míly átok sujt? Éjbe borult már

teljesen arcotok és fejetek, meg a térdetek is lenn,

úszik a könnyben az orcátok, fölhangzik a jajszó,

ázik a síkos vérben a fal meg a szépmivü fülkék,

árnyakkal telt már meg a csarnok, telt meg az udvar,

szállnak a mély Ereboszba, homályba; a nap kialudt már,

nincs odafönt, s a sötétségnek vészes köde terjeng.”

(351-357, Devecseri Gábor fordítása)

   De a kérők tovább nevetnek. Eurümakhosz jelzi, hogy ha sötétnek találja bent a helyzetet, hát menjen ki. Hiába menne el, a közelgő vész elől nem lehet elég messzire szaladni, egyiküknek sem, mert mindannyijukat utoléri a végzetük, hogy Odüsszeusz javait pusztították/pusztítják. Eurümakhosz el is megy Peiraiosz házához, ott be is fogadják. A kérők nem törődnek a közjátékkal, tovább lakomáznak és Télemakhoszt piszkálják. Közben Penelopé is odahúzott egy széket, szem- és fültanúja volt a kérők gyalázatos viselkedésének.

Huszonegyedik ének: Az íjverseny (1-434)

   Penelopé előkészíti Odüsszeusz íját és nyilait. Ezt az íjat Odüsszeusz még Lakedaimónban kapta ajándékba Íphitosz Eurütidésztől („haláltalanokra hasonló”). Kalózok háromszáz birkát raboltak el az ithakai parasztoktól, ezért Odüsszeusz kárpótlásért ment Messzénébe, itt találkozott Íphitosszal. Íphitosz eltűnt tizenkét kancáját kereste, ám amikor Héraklésznél vendégeskedett, Héraklész a vendég tiszteletének minden szabályát fölrúgva megölte őt és a tizenkét kancát megtartotta. Ekkor (mielőtt meghalt) adta Íphitosz az íjat Odüsszeusznak, ő az íjat Eurütosztól, az apjától örökölte. Odüsszeusz cserébe kardot és dárdát adott. Odüsszeusz háborúba sohasem vitte magával ezt az íjat, a barátság emlékére otthon őrizte.

   Penelopé kihirdeti a versenyt: aki Odüsszeusz íjával átlő a tizenkét fejsze fokán, ahhoz megy feleségül. Antinoosz titokban bízik benne, hogy ő lesz az, aki megnyeri a versenyt, ám ő lesz az első, aki megízlelheti Odüsszeusz nyilát (sértegette Odüsszeuszt és a többieket is ellene hangolta).

   Télemakhosz leássa a fejszéket (a termekben döngölt padló van, ezért lehet bent leásni a fejszéket), maga is megpróbálja az íjat, de felajzani sem tudja. Utána Leiódész (Oinopsz fia) próbálja meg, ám ő sem tudja még felajzani sem. Antinoosz utasítja Melantheuszt, a kecskepásztort, hogy hozzon faggyúkorongot és gyújtson be, hátha ettől megpuhul az íj. Így sem tudták a kérők fölajzani az íjat. Az udvarban Odüsszeusz felfedi magát Eumaiosz és a kondások előtt. A segítségüket kéri: a nőket zárják el, a kérőket pedig ne engedjék ki a palotából.

   Odüsszeusz Antinooszt kéri, hadd tegyen egy próbát az íjjal. A dölyfös kérő elutasítja, nagyon lekezelően beszél vele. Penelopé avatkozik közbe: miért ne próbálhatná meg az íjat bárki? Télemakhosz közben betereli az anyját és a nőket a felső termekbe. Eumaiosz adja az íjat Odüsszeusz kezébe. Odüsszeusz végre a kezében foghatja szeretett fegyverét, gondosan megtapogatja, hogy nem rágta-e meg a szú, amíg távol volt. Erőlködés nélkül fölajzza az íjat. A nyíl akadálytalanul suhan át a tizenkét fejsze fokán. Döbbent csend. Télemakhosz idő közben felfegyverezte magát.

„Most pedig itt az idő vacsorát készíteni nekik

napfényben, s azután még máshogyan is mulatozni

tánccal, lantszóval, mely a víg lakomák koronája.”

(428-430 Devecseri Gábor fordítása)

Huszonkettedik ének: A kérők megölése (1-501)

   Antinoosz az első, akit Odüsszeusz lenyilaz. Odüsszeusz felfedi magát a kérők előtt, rémület tör ki. Eurümakhosz próbálja menteni a helyzetet és az életükért könyörög: Antinoosz volt minden bajok okozója, ő akarta megölni Télemakhoszt, de ő most már halott, így Odüsszeusz kímélje meg a többieket. Sőt, még kincseket is összehordanak neki, kárpótlásként a fogyasztásukért. Ám Odüsszeusz őt is lenyilazza, eszében sincs kegyelmezni senkinek. Amphinomoszba Télemakhosz mártja a lándzsáját. Télemakhosz hoz fegyvereket és sisakot, a kondást, Eumaioszt is felfegyverzi. Melantheusz fegyvereket és pajzsot hoz a kérőknek, így azok is fel tudnak szerelkezni.

   Eumaiosz rájön az árulásra: Melantheuszt elfogja a csűrben, összeköti kezét – lábát és egy oszlophoz kötözi, hogy ne tudjon segíteni a kérőknek.

   Pallasz Athéné Mentór alakjában jelenik meg. Odüsszeusz sejti, hogy ő maga az istennő, ám úgy beszél vele, mintha Mentór lenne. Damasztoridész Ageláosz is próbál segítséget kérni Mentórtól a maga ostoba módján: ne küzdjön Odüsszeusz mellett, a kérők ellen, mert őt is megölik. Athéné maga azonban nem harcol: fecske képében a háztetőre száll. Az Odüsszeuszék csapatára dobott lándzsákat azonban mind eltéríti. A lantos Odüsszeusz térdét átkulcsolva könyörög kegyelemért.

   Télemakhosz elmondja, hogy míg Odüsszeusz távol volt, a lantos tényleg rendesen viselkedett, így neki megkegyelmeznek. Medónnak is megkegyelmeznek, mert amíg Télemakhosz kicsi volt, óvta, vigyázott rá. Akinek megkegyelmeztek, azokat kiküldik az udvarra, Zeusz oltáránál ülnek le és várnak, amíg Odüsszeusz befejezi a mészárlást.

Odüsszeusz behívatja a dajkát, Eurükleiát. A dajka a sok kérő leölt tetemét látva ujjongani szeretne, de Odüsszeusz figyelmezteti, hogy csak csendben örüljön, mert a leölt emberek felett ujjongani kegyetlen dolog. Odüsszeusz arra kéri Eurükleiát, adjon számot a szolgálók tetteiről, míg ő távol volt: ki hűséges hozzá és ki fordult ellene. Eurükleia tizenkettőt nevez meg, akik sem Penelopét, sem Télemakhoszt nem tisztelték. Odüsszeusz behívatja a tizenkét megnevezett szolgálót. Velük hordatja ki a halottak tetemét, velük takaríttatja ki a csata helyszínét. A bűnös szolgálók keservesen sírnak. Amikor végeztek, Télemakhosz és Eumaiosz az udvarban leölik a hűtlen szolgálókat (felakasztják őket).

   Melantheuszt ekkor elővezetik az udvarra és kegyetlenül megkínozzák (belehal?), majd mindannyian visszamennek az immár rendezett csarnokba. Eurükleia behívja a terembe a hűséges szolgálókat is, akik nagyon megörülnek régi gazdájuknak, csókkal borítják. A termet megtisztítják, kénkővel füstölik ki.

Huszonharmadik ének: Penelopé fölismeri Odüsszeuszt (1-372)

   Eurükleia felmegy a hálótermekbe és felébreszti Penelopét. Elmondja, hogy itt van Odüsszeusz. Penelopé nem hisz neki, el akarja kergetni. Ám amikor azt mondja, hogy Télemakhosz ezt már rég óta tudja, csak titkolta, hogy bosszút állhassanak a kérőkön, Penelopé felvillanyozódik. Eurükleia elmondja, hogy Odüsszeusz leszámolt a kérőkkel, ám Penelopé még mindig nem mer hinni: valami isten végezhetett a kérőkkel, mert Odüsszeusz már biztosan rég meghalt egy távoli földön.

   Odüsszeusz és Penelopé egymással szemben ülnek, szótlanul méregetik egymást. Penelopé nem ismeri meg Odüsszeuszt. Próbára akarja tenni és Odüsszeusz nem ellenkezik. Odüsszeusz zenét és vigaszságot rendel el: hadd menjen híre a kérők leölésének, és hogy Penelopé férjhez ment, és az ő lakodalmát ünneplik. Athéné bájt önt Odüsszeusz vállaira, sokkal szebbnek látszik. Odüsszeusz megszépülve lép ki a kádból, ám Penelopé még most sem vet rá egyetlen pillantást sem, most sem hiszi el, hogy a férje tért haza.

   Penelopé utasítja Eurükleiát, hogy vesse meg Odüsszeusz ágyát, de kint, az udvaron. Ezt az ágyat Odüsszeusz maga ácsolta: egy nagy olajfa állt a kertben, ebből készítette el az ágyat, és így építette köré a hálótermet, majd a házat. Tehát az ágyat nem lehet elmozdítani, és erre emlékezteti is feleségét. Penelopé erről a jelről már felismeri Odüsszeuszt, el nem meri hinni, hogy tényleg az ő férje tért haza. Mindig attól félt, hogy valaki rászedi, hogy egy hamis emberről azt fogja hinni, hogy a férje és átveri. De most már végre mer hinni benne, hogy az ő hitvese tért haza, sírva egymás karjaiba borulnak.

   Odüsszeuszra azonban még vár egy feladat, amit Teiresziász jósolt neki. Egy evezőt kell a kezében hordozva városról – városra járnia, egészen addig, amíg olyan népet nem talál, akik tengert nem láttak, az ételüket nem sózzák, és nem ismerik a hajókat. Ez a nép azt fogja mondani az evezőlapátra, hogy magszóró lapát. Ott kell Odüsszeusznak a lapátot leszúrnia a földbe és Poszeidónnak áldozni. Amikor pedig hazatért, szent hekatombát kell bemutatnia sorra az isteneknek.

   Odüsszeusz elmeséli a kalandjai Penelopénak. Az alvilági kalandot úgy meséli „mint ért Hádész nyirkos palotája ölébe” (322); ez olyan, mintha tényleg alászállt volna az alvilágba. Hajnalban Odüsszeusz elmegy az apjához. Ám az otthon maradott Penelopét és háza népét fegyveres őrizettel látja el: ma már biztosan híre megy, hogy Odüsszeusz visszatért és végzett a kérőkkel.

Huszonnegyedik ének: Békekötés (1-548)

   A leölt kérőket a Külléné- hegyi Hermész szólítja. A pálcáját megsuhintja (arany bot, amivel a halandókat megigézi), a halott lelkek követik őt. A halottak szellemei úgy követik Hermészt surrogva, mint a barlangból kirepülő denevérek. Ókeanosz sodránál, Leukasz szigete tövében mentek, át a nap kapuján, ahol az álmok népe tanyázik (Aszphodelosz – rét). Itt tanyázik Akhilleusz, Patroklosz, Antilokhosz, Aiász lelke. Jön Agamemnón szelleme is. Akhilleusz szól Agamemnónhoz: azt hitték, Agamemnónt szerette a legjobban Zeusz, ezért lett ő az akhájok vezetője. Bárcsak Trójában a csatában eshetett volna el (Agamemnón), és nem kellett volna ilyen csúfos halált halnia. Agamemnón váratlanul elmondja, hogyan siratták el Akhilleuszt, amikor elesett, és amikor Thetisz, az anyja megtudta, hogy fia meghalt, fájdalmában följajdult, amitől az akháj seregek annyira megijedtek, hogy el akartak futni. Egyedül Nesztór tudta, hogy ez a hang a tengeri nimfák sírása, nem kell elfutni. Akhilleusz csontjait egy arany korsóba szedték össze: ezt a korsót Dionüszosz adta, Héphaisztosz maga készítette. Akhilleusz csontjait – ahogyan kérte – Patroklosz csontjaival együtt temették el. Akhilleuszt illő módon temették el: a csontjaira halmot emeltek. A sír „ott, hol a part belenyúlik a sík Hellészpontoszba” (82). Akhilleusz neve semmit sem kopott. Ám Agamemnón maga mit ért vele, hogy ő ugyan túlélte az egész trójai háborút, haza is ment, de otthon az elvetemült felesége és szövetségese, Aigiszthosz lemészárolták, mint egy kutyát.

   Így beszélget Agammenón és Akhilleusz, amikor megérkezik Argoszölő Hermész és hozza a friss lelkeket, akiket Odüsszeusz megölt. Agamemnón felismeri Meneláosz fiát, Amphimedónt (vendégül látta). Agamemnón csodálkozik, hogy miért halt meg ez a sok dalia, életerős ifjú. Amphimedón elmondja az igazat, hogy semmi hajószerencsétlenség, sem harc nem történt: a távol lévő Odüsszeusz feleségét akarták elvenni (és vagyonát), ám Odüsszeusz hazatért és leszámolt velük. Ám senki sem tudja, hogy Odüsszeusz lemészárolta őket, holttesteik temetetlenül hevernek. „Hádész háza ölén, rejtett mélyében a földnek” (204).

   Odüsszeusz közben elért az apja házához. Az apját a kertben találja, rongyokban, épp a szőlőt kapálja. Sírva egymás nyakába borulnak. Odüsszeusz elmondja, hogy megölte a kérőket.

   Odüsszeusz házához sereglenek a kérők rokonai: ki-ki viszi el a saját halottját eltemetni. A távolabbi városokból érkezők tetemét hajóra rakják, így küldik haza. Eupeithész emelkedik szóra: nagy baj lesz abból, hogy ennyi derék akháj fiatalt lemészároltak, itt, Ithakán, nem tehetik meg, hogy nem bosszulják meg a gyilkost. Ekkor kilép Odüsszeusz házából Medón, a hírnök. Elmondja, hogy Odüsszeusz mindezt isteni támogatással tette. Halitherszész Masztoridész, az agg jós emlékezteti a népet, hogy annak idején ő megmondta a kérőknek, hogy tartózkodjanak a bűntől (a legnagyobb hős vagyonát megnyírták és feleségét meggyalázták), de azok balgák és ostobák voltak, hát most így jártak. A nép mégis Eupeithészre hallgat, fegyvert ölt és bosszút akar állni a halottakért.

   Athéné megkérdezi Zeuszt, hogy hogyan tovább. Zeusz kimondja, hogy Odüsszeusz már megbosszulta az őt ért sérelmeket, legyen végre béke, és legyen újra Odüsszeusz a király.

   A nép felfegyverkezve Láertész házánál tombol. A házból Odüsszeusz lép ki és mellette Athéné, Mentór alakjában. Odüsszeusz dárdája a lázító Eupeithész fejét döfi át. Az első sort le is mészárolja Odüsszeusz és Télemakhosz vállvetve, ám amikor Athéné megálljt parancsol és kimondja, hogy itt a békekötés ideje. Odüsszeusz a menekülők után küld még egy lándzsát, de Zeusz egy villámmal jelzi, hogy most már tényleg legyen vége.

  Kitérő: Hol temették el Akhilleuszt? Ez a kérdés azóta is piszkálja a fantáziámat, szeretek nyomozni ezzel kapcsolatban. Ha érdekel a téma, a Suda lexikon és a trójai háború szemtanúi (Krétai Dictys, Frígiai Dares) érdekes adalékokkal szolgálhatnak. Ez egy izgalmas kaland, ami évezredek óta foglalkoztatta az embereket…