A könyv, amit már nagyon vártam! A Pompeji
Régészeti Park igazgatója mesél: nem csak az élő városról, a múzeumról, a
leletekről és a régészetről, hanem önmagáról, viszonyáról az ókorhoz és a
klasszikus művészethez. Elgondolkodtató, vitaindító kérdéseket vet fel, hogy
mennyire van a klasszikus kultúrának létjogosultsága az életünkben, egyáltalán
hol van a régmúlt helye a mában. Mit jelentenek a múzeumok, a kiállítások, a
régészeti leletek a mai kornak? Provokatívan feszegeti az ókori műkincsek körül
kialakult kötelező pátosz világát. Beszél arról is, hogyan éltek ebben a
városban az emberek, és a mai kor nyelvére fordítja le a mondanivalóját. Talán
a leginkább testhezálló könyv a témában, hiszen modern szemmel nézi az antik
világot. Ezzel lehet is vitázni (magam ortodox módon ragaszkodom a
klasszikushoz), és jó, hogy ilyen szempontokat hoz a könyv, mert ezekről a
dolgokról kell is vitázni.
Mindezt
megkoronázza a minőségi képmelléklet, a szép, magyaros, olvasmányos fordítás, a
gondozott szöveg és a játékosan könnyed betűtípus használata az alcímekben.
Ez az a könyv, ami újabb és újabb kapukat nyit
meg, kérdéseket vet fel, gondolkodásra ösztönöz. Mi kell még?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése