A küklópszok védelmében

   Az Odüsszeia talán egyik legismertebb epizódja a küklópsz-kaland. Vagyis amikor Odüsszeusz és társai kikötnek a küklópszok szigetén, bemennek Polüphémosz barlangjába, ahol csapdába esnek, és csak úgy tudnak kiszabadulni, hogy Odüsszeusz indítványozására kiszúrják a küklópsz egyetlen szemét, megvakítják, és a reggel legelni induló birkák hasába kapaszkodva kisurrannak. Ugyanis Polüphémosz, mivel egyetlen szeme híján nem lát, minden egyes birkáját végigtapogatja, mielőtt kiengedné őket a legelőre. Röviden ennyi a történet.

   Valahogyan mindig olyan magától értetődő, hogy a küklópszok rosszak és gonoszak. Minden irodalmi elemzés hosszú sorokat szán az elvetemültségük taglalására. A küklópszok képi megjelenítése pedig mindig riasztó, félelmet keltő. Ostobának, nagy, tohonya tuskóknak ábrázolják őket, akár egy illusztrált könyvben, akár egy képregényben vagy egy filmben. Tényleg ilyenek lennének? Sokáig én is elhittem a küklópsz-marketinget, amit elém tártak. De mivel már messze tíznél többször olvastam el, végre felmerült bennem a kérdés, hogy valóban annak alapján ítélem meg őket, ahogyan látom a küklópszokat, ahogyan megjelennek akár a különböző fordításokban, vagy én is csak úszom a többiekkel, és nyilvánvaló evidenciának tekintettem (mindig is), hogy a küklópszok rosszak, gonoszak, ostobák és agresszívek. Sajnos én is bedőltem a tézisnek, hogy ők a rossz oldalon állnak. Persze az, hogy Polüphémosz megevett egy csomó embert, nem 'jó' dolog. De azért ennél sokkal árnyaltabb a kép. Ezt szeretném most egy kicsit körüljárni.

   Odüsszeusz kis csapatának néhány tagja a lótuszevők szigetén rekedt, egy örök gondtalan boldogságba ragadva, ami a társadalom-és rendszerető görög léleknek ugyanolyan veszteség, mintha meghaltak volna. Vagyis Odüsszeusz számára meghaltak. Innen hajóznak tovább, a küklópszokhoz.

„Onnan előrehajóztunk hát, keseregve szivünkben;

s törvénynélküli dölyfös Küklópsz-nép mezejére

ért a hajónk, kik a nemmúló örök égilakókban

bízva, kezükkel nem szoktak soha szántani-vetni,

s minden megterem ott, noha földbe nem ültet senki:

búza meg árpa, s a szőlő is, mely a nagy szemű fürtből

adja a bort és Zeusz zivatarja növeszti a termést.

Megszentelt törvényük nincs, gyűlésbe se járnak;

laknak az égbenyuló ormok meredek tetejében,

mélyöblü barlangban, s törvényt maga lát kiki sarja

és felesége fölött, egymással mitse törődnek.”

(Homérosz: Odüsszeia IX. 105-115 sorok, Devecseri Gábor fordítása)

Andrej Ribovtcsev

„Mert hisz a küklópszoknak nincs vörösarcu hajójuk,

és ácsmestereik sem akadnak jóevezőjű

gályát elkészíteni, mellyel az ő ügyeikben

más városba elérjenek, úgy, mint szoktak a népek

járni a tengeren át egymáshoz a fürge hajókkal,

kik mívelhetnék e sziget mezejét virulóra.”

(125-130 sorok)

  Ezek alapján joggal jelenik meg az olvasó lelki szemei előtt egy őskorban ragadt, primitív lény. A küklópszok sok kis szigeten laknak, és amikor Odüsszeuszék megérkeznek és kikötnek, épp egy (talán) laktalan szigeten ütnek tábort. Jól bevacsoráznak a sziget kecskéiből, és következő reggel Odüsszeusz egy hajóval nekivág, hogy felfedezze a legközelebbi szigetet, ugyanis este hangokat hallottak. Ez a leírás a kilencedik ének legelején senkit ne tévesszen meg, mert Odüsszeusz nem tudta, hogy hova érkeztek. Az előzetes ismertetés oka, hogy Alkinoosz phaiák király udvarában van, ott meséli el a küklópsz-kalandot: vagyis ő már tudja a végét, nem az eposz valós idejében történik.

   A kiadós kecske-reggeli után áthajóznak a szomszédos szigetre, ahol egy barlangban még a reggeli álmukat alvó pihepuha nyájat látnak. No és a gazdáját:

„Benne aludt az órjás férfi, ki félrevonulva

egymaga őrizgette a nyáját, nem közeledve

másokhoz, külön élt, s értette lenézni a törvényt.

Roppant termetü szörny, nem olyan, mint búzafogyasztó

férfi, hanem mint erdős hegycsúcs, égbemagasló

bércek legtetején, mely a többi fölött kimagaslik.”

(186-190 sorok)

Steve McAllister

   Bár szemmel láthatóan nem ember, hiszen hatalmas, Odüsszeusz meg se retten, meg se inog, hanem egyenest a barlang felé veszi az irányt. Egy embere marad a parton őrizni a hajót, tizenkettőt pedig magával visz (vagyis összesen tizennégyen indultak el a hajón). Mire felérnek a barlanghoz, a küklópsz már nincs ott. Üres. Viszont szépen berendezve találják: a házi tejfeldolgozás és sajtkészítés szinte minden eszköze szép rendben ott sorakozik. És van is kész sajt, amire úgy tekintenek, mint szabad préda:

„Ott legelőször is engem kértek szóval a társak,

hogy vigyük el sajtját, forduljunk vissza, s utána

gyorsan a fürge hajókra vezetve a sok gödölyét és

bárányt aklukból, hasogassuk a sós vizet újra;

s én, noha jobb lett volna bizony, nem ügyeltem a szóra,

mert őt látni akartam, s azt, hogy ajándékot ád-e”

(224-229 sorok)

   Tehát Odüsszeusz úgy értelmezte, hogy ha nincs otthon a barlang lakója, akkor ő annak javaival bátran kiszolgálhatja magát. Miközben a görögök annyira el vannak telve a humanizmusukkal és szellemi magaslatukkal, hogy észre sem veszik, hogy Odüsszeusz, a fékezhetetlen agyvelejű hős nem több, mint egy enyves kezű kis tengeri kalóz. Ilyen értelemben viszont az erkölcsi lecke, hogy a küklópszok miért nem 'jók' nem igazán állja meg a helyét. Alkinooszt egy olyan dologról próbálja meggyőzni, ami őrá is áll. Vagyis hogy a küklópszok nem ismernek törvényt. A görög törvények sem támogatják a másik kirablását.

   Mégsem viszik el a sajtot meg a tejet, hanem ott helyben fogyasztanak belőle. Mert mint a szemelvényben is olvasható, Odüsszeusz nem érte be azzal, hogy élelmet zabrál maguknak, látni akarta a küklópszot, szemtől szembe állni vele, és a pofátlanság csúcsa, még el is várta, hogy kapjon valami szép és drága holmit! Nyilván, a görög vendégbarátság az ajándékozást is magába foglalja, de azzal Odüsszeusz is tisztában volt, hogy épp nem görög területen van: elvárni a másiktól, hogy ismerje az ő szokásait (és be is tartsa) elég vakmerő, öntelt és ostoba dolog.

   A tolakodás folytatásaként meg is szólítja a küklópszt, aki sokáig nem is veszi észre, hogy van valaki (valakik) a barlangjában. Hosszú monológjában így szól a küklópszhoz:

„(...)S most a te térded elé ideértünk.

Hátha te megvendégelsz, vagy tán még ezen is túl

adsz oly kincset, mit vendégnek az ősi szokás oszt.”

(266-268 sorok)

   Nem kertel, egyenesen 'követeli' az ajándékát. Itt tényleg úgy viselkedik, mint egy ostoba, harácsoló kalóz. Szüksége van kincsre? Nem. Élelemre lenne szüksége, hogy megetesse a legénységét, és élelemre, ami kitart, amíg hazaérnek. És útmutatásra lenne szüksége, hogy merre is van Ithaka. De egyiket sem kéri, hanem kincseket kér. Erre a gondolatmenetre tényleg nem lehet azt mondani, hogy bölcs, megfontolt és helytálló lenne!

   A végkifejlet pedig az, hogy a küklópsz hamm, bekapja őket. Odüsszeusz erre kitalálja, hogy meg kell vakítani, és akkor elszabadulhatnak. Igen ám, de a küklópsz a barlang szája elé minden éjszaka egy hatalmas sziklát görget, amit csak ő tud eltolni. Ezért kapaszkodnak a birkák hasába, hogy amikor reggel Polüphémosz végigtapogatja őket, ne vegye észre, hogy a nassolnivaló foglyai megszöktek. Odüsszeusz megmenekül, és még a nevét is elárulja elbizakodottságában, ami újabb problémákhoz vezet.

  Tehát a küklópszokról csupa szörnyű és hátborzongató dolgot olvashatunk. Először is: magányosak. És úgy tűnik, őket ez nem zavarja. Vagyis nem magányosak, hanem azok az emberek, akik szeretnek társaságban lenni, azt mondják azokra, akik nincsenek társaságban, hogy magányosak. A társaság szónak a magány az ellentéte. Nincs rá külön szavunk, hogy valaki nem AKAR társaságban lenni, vagy szeretne ugyan, de a vágya bizonyos okokból nem valósulhat meg. Pedig a különbség nagyon fontos. Aki nem akar társaságban lenni, az a legkevésbé sem magányos. Egyedül lenni nem rossz dolog. Az ember hallja a saját gondolatait (nyilván ez a bökkenő, hogy van, aki nem szereti hallani ezeket, és inkább kényszeresen egy humán nyájba menekül), önálló gondolatokat fedezhet fel. A küklópszok szemmel láthatóan jól érzik magukat egyedül. Akkor miért szörnyetegek, hogy nem járnak gyűlésbe?!? Ugyanazért, amiért az autistákat szellemi fogyatékosnak nevezik. Pedig azok, akik az önellátásra képesek, de 'antiszociálisak', a társadalom azonnal beteg embernek, rokkantnak, fogyatékosnak, hiányosnak címkézi. Van persze több ilyen állapot is, nem mondom, furcsa dolog szembesülni vele, amikor valaki úgy néz rajtad keresztül, mint az üvegen, de ettől ő még nem rossz és nem lóg ki a közösségből. Más. A küklópszok nem vitatják meg egymással a dolgaikat. Na és? Az őket érintő döntéseket maguk hozzák. Vannak ilyen renitensek a társadalomban is, de csak úgy, mint a magányosok, őket is megbélyegzik. Önfejűek, nyakasok, öntörvényűek, satöbbi. Miért baj ez? A döntések következményei így is, úgy is, az érintetten fognak lecsapódni. Vagyis ha másvalaki dönt helyetted rólad, akkor is a következményeket neked kell viselned. Rossz döntés esetében áldozat leszel, aki aztán nyalogathatja a sebeit és hibáztathat másokat. Ha viszont magad hozol rossz döntést, csakis magadat hibáztathatod, vagyis sokkal motiváltabb vagy, hogy helyrehozd (és talán több eszközöd is van mindehhez). A küklópszok ilyenek, önfejűek. Akkor ez most rossz dolog?

Pavel Alarcon

   Másodszor: nincsenek törvényeik. A törvény és az igazság egymásnak nem szinonimái, noha szeretnék ezt sugallni, de már Antigoné tragédiája óta tudjuk, hogy e két fogalom a lehető legtávolabb állhat egymástól. A történelem során pedig a jogrendszer kifejlődésével párhuzamosan az igazság egyre mélyebbre süllyedt a társadalomnak nevezett fertőben. Semmi más nem történt, mint hogy az élősködők ide is beették magukat, és a közjó meg az igazság nevében kiépítették a gyengék társadalmát. A küklópszoknak nincsenek törvényeik. Mégsem irtották ki egymást, és nem indultak pusztító hadjáratokra. Mi több ,a kecskéiket sem ették meg az utolsó szálig, tehát valahogy működik a dolog. Csak pont ez az apró momentum sikkad el: valahogy működik a dolog. Bár nincs társadalmuk és nincsenek törvényeik, mégis egymás mellett, együtt élnek – valahogy. Na, ez a nagy titok.

Andrew Drownes

  Harmadszor: nem gazdálkodnak, csak lezabálják azt, ami magától megterem. Valami hasonló lehetett az ősközösségekben is. Erre a jelenségre ráhúzni, hogy 'rossz' szintén nem ilyen egyszerű. Amikor túlszaporodik egy közösség, egy csoport, nem lesz elég a 'magától megtermő' élelem. Adott a gazdálkodás. De az a jól szervezett társadalom, amire Odüsszeusz oly büszke, és amiről úgy gondolja, hogy a világ minden szegletét át kellene hatni, nos, ez az a társadalom, ahol már a homéroszi kor óta is a csoport egy nagyobb hányada dolgozik azért, hogy egy kisebb rész felzabáljon előle mindent. És ehhez kell a jogrendszer, hogy lenyomja a dolgozó tömegek torkán, hogy jól van ez így. Homérosz még nem is sejtette, hogy ez a remek struktúra egészen addig fog 'fejlődni', amíg azt is elhitetik a csoport tagjaival, hogy neked szükséged van rá, hogy mértéktelenül fogyassz. Megteremtik a vágyat az olyan dolgok után, amik abszolúte feleslegesek. A küklópszok annyit fogyasztanak, amennyi van. És bár a mezőgazdasági munkákat vérmesen hiányolja a kultúrájukból, azért kiderül, hogy a kecsketejjel (ami mellékesen veszettül finom) egész jól gazdálkodnak, hiszen sajtot, savót és egyéb tejtermékeket készítenek. És egy ember leélheti az életét tejtermékeken, megelőlegezem a külkópszoknak a bizalmat, hogy ők is vígan eléldegéltek tejtermékeken (és egy kis husin, de ez a mi korunkban már vérlázító kannibalizmusnak hat).

Jon Hodgson

   Összegezve mi a baj a küklópszokkal? Hogy nem felelnek meg a görög társadalmi normáknak. Az elfogadás, ami a mai korunk talán hangzatos vezérmottója is lehetne, a legkisebb mértékben sem valósul meg. Elfogadás, mert a küklópszok, köszönik szépen, nagyon jól elvoltak, amíg Odüsszeusz és kis csapata meg nem jelent és nem akarta rájuk erőszakolni a maga világképét. Itt a baj gyökere, hogy Odüsszeusz egy átlagos erőszakos, köldöknézegető európai, aki képtelen elfogadni, hogy máshogy is lehet élni. És mindennek tetejébe még felvilágosultnak, széles látókörűnek tartja magát, aki önkényesen elítélhet bárkit, aki az ő mércéinek nem felel meg. Odüsszeusz egészen olyan, mint egy mai brit a Balkánon: kegyként tekint rá, hogy eljön hozzánk, és mindegyik úgy viselkedik, mintha ő hozná el a fényt és nélküle még a kőkorban élnénk. Az alkalmazkodás, a tolerancia hiánya. És az elfogadás, amiről nagyon szeretünk beszélni, de csinálni már kevésbé. Odüsszeusz itt az európai ember prototípusa, azt gondolom itt van hozzánk a legközelebb, mintha nem is választana el minket az évezredek szakadéka.

David Plunkert

   A küklópsz megette a társakat? Őszintén szólva, nem csodálkozom. Lássuk be, nem minden előzmény nélkül tette. Ha én lettem volna Polüphémosz, garantáltan Odüsszeusszal kezdtem volna a lakmározást!

Howard David Johnson