Néhány éve a gazdasági válság a könyvek árát sem kímélte. Mint ahogyan mindennek, a könyveknek is elszállt az ára (és persze a fizetések mindezt nem követték). Mondtak ekkor mindenfélét, hogy drága lett a papír, meg a könyvön dolgozó szakembereknek is több pénzt kell adni, Kínából a szállítás rém drága, meg úgy általában, minden költség megnőtt. Először is, miért kell Kínából szállítani? Ja, mert az itthoni nyomdákat már megölték. Nyilván azok is drágábban dolgoznának, de legalább lennének. Jók voltak azok a hazai könyvek… Mindez egyébként mélységesen igaz, drága lett a nyersanyag és a munkaköltség is. De. Mindig van egy de.
A leharcolt, mentett könyveimet át szoktam kötni, sőt, teljes körű felújítást végzek rajtuk. Több, mint tíz éve. Szétszedtem már jónéhány könyvet, a legkülönfélébb kiadóktól. A tapasztalat: az ötvenes – hatvanas években (és onnan visszafelé) a kötésnek volt egy igen jó minősége. Ez nem a szép papírt meg a csillogó borítót jelenti (néha teljesen különböző színű papírokat is használtak egyetlen könyv nyomtatásához), hanem maga a könyvtest bekötésének minőségét. Stabil, erős, biztos munka, minden benne van, ami kell. Ami már nem mondható el a mostani könyvekre. Ami díszkiadás meg luxuskiadás néven fut, az gyakran egy ragasztott kis vacak, kemény táblába csirizelve. Persze a borító „nagyon szép”, xy grafikus készítette. De attól még egy silány munka a könyv teste. Néhány könyvészeti remekműtől eltekintve ez az általános könyvpiaci körkép. Silány papír, ócska kötés. És ez még csak a külcsín. Bár nem gondolom, hogy túl nagy elvárás egy könyvvel szemben, hogy ne csak egyszer lehessen elolvasni… Ezzel szemben a régebbi könyveket sokan olvasták, és még mindig használhatóak. Lehet a mai ízlésnek már nem felelnek meg, de kiállták az idő próbáját, szemben a mostani, überdrága könyvekkel, amik néhány év után viseltesebbnek tűnnek, mint a matuzsálemek.
Aztán térjünk át a belbecsre. Sokszor már azért nem olvasok el egy olyan könyvet, ami az elmúlt tíz évben jelent meg (főként a külföldi regényekre, világirodalomra gondolok), mert szinte biztos, hogy a fordítás rossz lesz. Ez nem az én hű-de-kifinomult ízlésem, hanem az a fajta nyelvi barbarizmus, ami miatt egy nyelvvizsgán simán megvágnak. Magyartalanságok, ostobaságok, értelmetlen baromságok. És amikor már az eredeti szöveg sem kell, hogy lásd, hogy vacak, az nagyon gáz. Például a legutóbbi olvasmányom 5. oldalán az „indián nyár” kifejezés helyett „indiai nyár” (a szövegből kiderült, hogy az író az indián nyárra gondolt). Aztán az autó kerekei „fánkok”. Satöbbi, hátborzongató baromságok. Nem szoktam az ilyeneket gyűjteni, mert nem érzem létjogosultságát annak, hogy a rossz dolgokkal töltsük meg az elménk. Ja, és nem egy-két ilyen hibát lehet kiszúrni egy könyvben, hanem több tucatot. Mindeközben fordító, lektor és korrektor is fel van tüntetve, hogy dolgozott a könyvön. Ha csak egy szerencsétlen, akit a mókusok elé vetettek, végigolvasta volna, amihez a nevét adja, nem lenne tele gépelési, elütési hibákkal. A számítógép korában, digitális nyomtatás, meg ilyenek. Nem a kézi szedés korszaka, könyörgöm! Egyébként a kézi szedés korszakában nem volt ennyi hiba egy könyvben…pláne nem helyesírási.
Az a sok ember, aki a könyvön dolgozik, tényleg néha elolvashatná, hogy mihez adja a nevét, mert az elmúlt tíz év silánynál silányabb termékei tényleg az árucikk szintjére süllyesztik a könyvet és vele együtt az egész kultúrát. És még drága is. Eltekintve attól a néhány kiadótól (főleg szakkönyvek), akik előtt le a kalappal, mert valódi értéket árulnak (most nem arra akarom kihegyezni a dolgot, hogy tetszik-e a könyv tartalma vagy sem): jó minőségű szöveg, valódi, gondozott szöveg, becsületesen bekötve.
Régebben még az is szóba került, persze ma már hírét sem hallani, hogy a jobban eladható könyvek bevételéből fedezik a kisebb példányszámú, de szükséges megjelenésű könyveket. Például a klasszikus magyar irodalom. Huszonévvel ezelőtt, a pláza-virágzás hajnalán, még ha bementél egy könyvesboltba, biztosan tudtál venni egy Móricz, Krúdy vagy egy Jókai kötetet. Ma már ott boldogtalankodik az a néhány diákkönyvtáras kiadás, ami „kötelező olvasmány”, és annyi. Mert nincs rá igény. Mert nincs rá igény? Nyilván, ha nem lehet kapni, senki sem fogja megvásárolni.
Az meg, hogy a papír ára felment, oké, de mi a helyzet az évek óta a raktárakban magányoskodó könyv-hegyekkel? Azoknak miért ment fel az ára? Arról még nem olvastam semmi bölcset. Meg a régi könyveknek. Arról meg már végképp ne is beszéljünk, hogy mennyi egy könyvben az a tartalom amit nem az író írt. Régen szellemírónak hívták, most mesterséges intelligenciának.
Azt hiszem maradok a régi, poros, dohánytól bűzlő, megsárgult könyveknél. Ez egy szomorú folyamat, ami zajlik, csak senki nem akar beszélni róla.
UI: A képet az MI csinálta. Azt kértem tőle, hogy csináljon olyan képet, ahol az ókori Görögországban egy macska Homérosz Iliászát olvassa. Tök cuki kép, nem? Szerintem az ókori Görögország a Szunion-fok akar lenni, ami az ókorban még nem volt olyan romos, mint a mai látogató szeme elé táruló látkép. A jobb oldalon lévő arany rögbi-labdát nem tudtam azonosítani, de a macska határozottan nem Homéroszt olvas. Végül úgy voltam vele, biztosan későbbi skolasztikus. De akkor is…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése