A delfinek titkos világa

A delfineket azt hiszem minden korban szerették az emberek. Vidám állatok, barátságosak, nem félnek az embertől. Néha szentként tisztelték, néha persze megették őket, de ez sem sokat változott az idők során. Vázafestményeken, falfestményeken jól felismerhetőek, már a krétai Knósszoszi Palota falain is megtalálhatók de még az elnagyolt mozaikokon is könnyű beazonosítani az alakjukat. Lássuk csak mit is jelent a delfinség!

delfines görög fülbevaló

Nézzük csak, kik azok az elvetemültek, akik megeszik a delfineket! Strabón ír róluk (ők a káldeusok):

„A mostani khaldaisokat hajdan khalybseknek nevezték; éppen ezeknél épült Pharnakia, amelynek a tenger melletti részen nagy haszna van a tonhalfogásból (legelőször ugyanis itt fogták ezt a halat), földjében pedig bányáiból, most a vasbányákból, azelőtt pedig az ezüstbányákból. Általában ez az egész partvidék nagyon keskeny, mert mindjárt fölötte emelkednek az ércbányákban és erdőkben bővelkedő hegyek; a földművelést nem nagyon űzik. A bányászoknak tehát az ércbányákból kell megélniök, a tengerészeknek pedig a halászatból, mégpedig főképpen a tonhalakból és delphinekből; ezek ugyanis követik a különböző tonhalak rajait, meghíznak és könnyen megfoghatók, mert a zsákmánytól csábítva a part közelébe jönnek.”

(Strabón: Geographika 12,549; fordította Földy József)

Ephesos, Törökország

Persze a káldeusok vad emberek (a görögök szemében), hiszen a görög hajósok kedvenc útitársa a hajót kísérő delfin. Mi több, ez a felettébb értelmes jószág szerintük a helyes utat is meg tudta mutatni a tévelygőknek (Odüsszeusz tehát tudatosan bolyongott, vagy kevésbé valószínű, hogy útja során egyetlen delfinnel sem találkozott, aki megmutassa a haza vezető utat).

Ariónnak, a legendás énekesnek segítettek. Az alábbi Lukianos-szemelvény nem csupán azt mutatja meg, hogy a delfinek mennyire szeretik az embereket, hanem a delfineket egy egészen új oldalukról ismerhetjük meg, miszerint igencsak muzikálisak, vagyis élnek-halnak a jó zenéért. Lukianos elbeszélésében pedig épp egy delfin elegyedik beszélgetésbe Poszeidón tengeristennel, hogy megvitassák a tenger történéseit.

Poszeidón és a delfinek

POSZEIDÓN

Szép tőletek, ó delfinek, hogy úgy szeretitek az embereket. Hajdan is, amikor Inó gyermeke anyjával együtt a Szkirónisz-szirtekről a tengerbe esett, ti fogtátok ki őket és hoztátok ki az iszthmoszi partra. Most, delfin, ezt a Méthümnéből való kitharódoszt is kihalásztad a tengerből lantjával és köntösével együtt, s kiúsztál vele Tainaroszba. Ha nem vetted volna idejében észre, a kalózok rútul végeztek volna vele.

DELFIN

Ne csodálkozzál rajta, ó Poszeidón, hogy jót cselekszünk az emberekkel, mi is az emberekből változtunk tengeri lényekké.

POSZEIDÓN

Neheztelek is Dionüszoszra, hogy miután hajócsatában legyőzött benneteket, még el is változtatott, pedig elég lett volna, ha csak úgy hódoltat, mint másokat, akiket leigázott. De mondd, ó delfin, mi történt Ariónnal?

DELFIN

Periandrosz – úgy vélem sok örömét lelte benne és hogy művészetében gyönyörködjék, gyakorta hívatta. Így Arión a zsarnok jóvoltából igen meggazdagodott. Elfogta a vágy, hogy hazájába, Méthümnébe hajózzék és ott mutogassa vagyonát honfitársainak. Holmi gonosztevők hajójára szállt és elég óvatlanul megmutogatta nékik, mennyi kincset, ezüstöt visz magával. Ahogy az Égei-tenger közepére értek, a hajósok titkon összesúgtak-búgtak, halálát tervezve. Arión azt mondta nékik (a hajó mellett úsztam, úgyhogy mindent hallottam): „Ha már így döntöttetek, engedjétek, hadd vegyem fel köntösömet és énekeljek gyászdalt magamért és azután vessem bele magamat önként a tengerbe.” A kalózok beleegyeztek és Arión felöltötte a köntösét, majd megrázóan énekelt és a tengerbe ugrott abban a szent hitben, hogy azonnal meghal. Én felfogtam és a hátamra vettem, azután pedig kiúsztam vele Tainaroszba.

POSZEIDÓN

Megdicsérlek, hogy így szereted a zenét! Szépen leróttad háládat azért, hogy hallhattad Arión énekét.

(Lukianosz, Istenek párbeszéde, Tengeri istenek 7. fordította Jánosy István)

Erosz delfinen lovagol, Tunézia

A delfin azt állítja, hogy azért szeretik az embereket, mert hajdan maguk is emberek voltak. Álljunk meg, mi ez? A tengereken szabadon portyázó kalózok mindenkit foglyul ejtettek, akitől úgy remélték, pénzt vagy értéktárgyakat tudnak kicsikarni. Elég óvatlanok és meggondolatlanok voltak, hiszen egy alkalommal Dionüszoszt is foglyul ejtették. Szó szót követett, végül Dionüszosz a kalózokat delfinekké változtatta. Dionüszosz és a kalózok történetének izgalmas meséjét Ovidiusnál olvashatod (Átváltozások III.Pentheus története, 670. soroktól kezdődően), amit nem idézek itt, mert elég hosszú.

Poszeidón feleségét, Amphitritét is egy delfin mentette ki, és Poszeidón nem maradt hálátlan, a delfint az égre emelte és csillagkép alakjában megajándékozta a halhatatlansággal. Amúgy nem csak mint csillagkép szerepelnek, hanem a vidám tengeri teremtmények Poszeidón kacagó kíséretéhez tartoznak. Sokszor ők húzzák a tengeri szekerét is, vagy csak önfeledten fickándoznak a habokban.

„Nézeget, ott van-e a Lant, s egyszerre csak azt veszi észre,

Még az Oroszlán is félig a vízbe merült.

Még az imént csillag-díszében láttad a Delfint,

s harmadikán szem elől hirtelen elmenekül.

Boldog, mert titkos szerelemben jó vezető volt,

s mert hordozta a lant lesbosi énekesét.”

(Ovidius: Fasti II. 77-82. sorok, fordította Gaál László)

delfines szökőkút, Karpathosz, Görögország

Aztán eljött a középkor, de a delfinek maradtak. Isidorus ugyan kicsit lekezelően 'tengeri disznónak' nevezi őket, de az eszességüket, kedvességüket és zenebolondságukat nem vitatja. Szintén középkori legenda, hogy élt a Nílusban egy olyan delfin, akinek fűrészes fogai voltak, olyan erősek, hogy még egy krokodilt is képes volt vele felszabdalni! Mi több, azt tartották, hogy olyan jó szaglással rendelkezik, hogy meg tudja különböztetni az élőt a halottól (azért egy vizihulla nem gyenge bukéval rendelkezik), és az élőt a partra segíti, a halottat meg...nos, arról nem szól a történet, hogy mit csinál a halottal. De ez egy delfineket népszerűsítő poszt, így ne is várjatok tőlem semmi sötét kis titkot ezekről a fantasztikus lényekről!

Fishbourne, Roman Palace, Anglia

Az ókeresztény képzőművészet is lelkesen ábrázolta a delfineket. Tengeri jelenetben gyakran látjuk, hogy Krisztus egy polippal küzd, és segítő társa a delfin. Talán egy kicsit a Poszeidón-kultusz alakult át a keresztény értékrendnek megfelelő szimbólummá.

Későbbi korokban is gyakran találkozunk a delfinnel – sisakokon. Hadvezérek, hős harcosok, katonák sisakján jelenik meg a delfin, mint a gyorsaság, hűség és leleményesség jelképe.

Mogontiacum, Mainz, Németország

Szintén népszerű a 'festina lente' (gyorsan siess) jelmondathoz társuló, horgony körül fickándozó delfin. Ebben az értelemben a gyorsasághoz a szilárd kitartás és remény társul (mármint a horgony képében).

A magyar kultúrkörben volt/van tengerünk – nincs tengerünk vitán túl lássuk be, nem bővelkedünk a tengeri témájú ábrázolásokban. Azért itt-ott felbukkan a delfin, de ebben az értelemben Jézust jelképezi. Azért beszélni szeretünk róla, delfint látni, delfinnel találkozni a szabadság egy megnyilvánulása, ahogyan Babits is mondja, „Láttam a delfineket cicázni, láttam az édes Adriát”. Persze szeretjük az itt-ott felbukkanó delfineket mindenféle módon magyarázni, szerintem egyszerűen egy kedves állat, egy szerethető figura, vidám jószág, aki lévén a tengerek lakója, nekünk egy kicsit egzotikus.

Pergamon Múzeum, Izmir, Törökország

Miskolczi Gáspár pedig a méltán híres 'Egy jeles vad-kert' című munkájában (a Magvető Kiadó Magyar Hírmondó sorozatában újra megjelent 1983-ban, az idézet a 329. oldalról való) szintén fejtegeti a delfinek titkát. És igen, mert felfedi előttünk, hogy a delfin bizony böfög!

„A Delfin negyedik neme a Cethalaknak, melly közönségesen tengeri Disznónak is neveztetik, ezokáért, mert hasonló orra vagyon mint a Disznónak és valamikor magát a tengerből hirtelenséggel felüti, szintén úgy is böffent, de igen nagyon, mint a megijedett Disznó.

Felette igen kövér állta, és temérdek hájjal bővölködik. Valamiképpenhogy azért a Négylábú állatok között legfőbb és nemesebb az Oroszlán az ő sok szép virtusiért, azonképpen a Delfin is minden tengeri nagy bestiák között az ő sok szép tulajdonságaira nézve legnemesebb s emlékezetesebb is.”

Pompeji, Mars és Vénusz háza

Ma már mindenféle ábrázolásával találkozhatunk, az ékszerektől kezdve a tetoválásokon át a tapétáig. Szeretjük őket, mert vidámak, mert mindig kacagnak és nekünk, közép-európaiaknak a tengerek végtelen boldog világát idézik.