Árész, a háborúisten

   Kedveseim, mint sejthetitek, véres, erőszakos és nyaszatolós történet következik. Ezt a zsenge ifjúság védelmében mondom, bár tudom, mi sem izgalmasabb, mint egy hátborzongató, erőszakos és véres történet. Én szóltam.

   Talán a legkevésbé kedvelt, ám annál inkább tisztelt isten az olümposzi tizenkettőből. Bár Zeusz és Héra fia, maga az apja, az istenek és emberek vezére sem kifejezetten szívlelte, ahogyan azt az Iliászban is olvashatjuk:

„Ej, ne nyafogj, mellém ideülve, nekem, te csapongó;

minden olümposzi isten közt legjobban utállak:

mindig a harc kedves neked és a viszály meg a dúlás:

mert az anyád konok és iszonyú lelkét örökölted,

Héráét: kit alig tudok én leigázni szavammal”

(Iliász, V.889-893 sorok, Devecseri Gábor fordítása)

  Amennyire a görögök nem tudták, hogyan utálják finoman, Mars, Árész római megfelelője mindjárt Jupiter után a legnépszerűbb isten a római vallásban. A családi boldogtalanság még az isteneket sem kerülheti el. Zeusz ezzel az Árésznak címzett becsmérlő mondatával saját feleségét is minősíti. De hogyan lehet egy isten...borzalmas? Lássuk!

   A rómaiakkal ellentétben a görögök a háborút nem tartották valami fenséges, patetikus, dicsőíteni való dolognak. Természetesen tisztában voltak vele, hogy a hadakozáshoz bátorság (szó szerint isteni eredetű inspiráció) szükségeltetik, ezért ugyan megadták neki a kellő tiszteletet, de nem rajongtak érte kitörő lelkesedéssel, mint mondjuk Apollónért (aki szintén jó néhány kellemetlen dolgot is adott az emberiségnek). Mindeközben nem feledkezünk meg a spártaiakról, akikre a fentebb elmondottak nem igazak. És bár az ókoriak sommásan megállapítva nem igazán kedvelték a hadistent, az újkori kultúra felfedezte magának, és a számítógépes játékoktól kezdve a mitológiás filmekig nagy népszerűségnek örvend a vérontás és az erőszak istene.

  Árész neve átkot vagy romlást jelent. Ezzel együtt/ ennek ellenére a mükénéi görögöknél már i.e.1200-ból nyomai vannak az Árész-kultusznak. Kevés kultuszhelye és temploma volt, ám Hérodotosznál a szküthák kapcsán egy érdekes leírást olvashatunk az Árész-kultuszról:

„Ilyen módon és ilyen áldozatokkal áldoznak a többi sitennek, Árésznek azonban a következőképpen. Minden terület központi helyén emelnek Árésznak egy szent dombot, úgy, hogy rőzsekötegekből hatalmas – széltében és hosszában három-három sztadion, magasságában valamivel szerényebb – halmot raknak, amelynek lapos teteje négyszög alakú, három oldala meredek, de a negyediken fel lehet rá jutni. Erre évente még százötven szekér rőzsét hordanak, mert a zivatarok idején megsüllyed az építmény. Ezen a dombon aztán minden kerület elhelyez egy régi vaskardot, Árész jelképeként. A kard előtt minden évben juhot és lovat áldoznak – sokkal több áldozatot mutatnak be neki, mint a többi istennek. Az elfogott ellenségből minden századikat feláldozzák, de nem úgy, mint a jószágot, hanem másképp. Mert az embereknek bort öntenek a fejére, aztán egy edény fölött levágják őket, majd felviszik az edényt a rőzsedombra, s a vérrel lelocsolják a kardot. Eközben a domb mellett a következők történnek. Tőből levágják a lemészárolt ember jobb karját, majd feldobják a levegőbe, aztán elvégzik az áldozati szertartás egyéb teendőit, és elvonulnak. A kar pedig ott hever, ahová hullott, s a holttest külön.”

(Hérodotosz: a görög-perzsa háború, IV. könyv 62. Muraközi Gyula fordítása)

   Ha már férfias játékok, a hadisten szép termetű, atlétikus férfiember volt. Ábrázolásain elengedhetetlen kellékei a sisak, pajzs és a kard...és itt gyakran az ábrázolt attribútumok felsorolása véget is ér, hiszen ezeket a kiegészítőket leszámítva csont pucéran szokták ábrázolni. Na jó, saru azért néha van, de a tökéletesre formált idomait nem szokták rejtegetni a hadistent lelkesen tanulmányozó halandók elől.

   Állata a kutya, és bár a kultuszában megesik, hogy kutyát áldoznak neki, ez azért mégiscsak furcsa dolog, mert egyik istennek sem illik az ő szent állatát feláldozni. Persze a kutya nem mint szent állat szerepel, csak mint kísérő...de akkor is.

   Úgy tartják, hogy valahol Thrákiában született, ami illik is az istenhez, hiszen vad, kegyetlen és barbár vidéknek tartották. Árészt nem csak a saját apja, de a többi isten is megvetette és elítélte. Történt egyszer, hogy a lányát, Alkippét (aki majd Daidalosz anyukája lesz) megerőszakolta Halirrhotiosz, Poszeidón fia. Árész, a felbőszült apa, amolyan balkán-tempóban le is gyilkolászta Halirrhotioszt. Az istenek tanácsot ültek, hogy mi legyen a sorsa. Először kimondták a bűnösségét, de másodszorra megváltoztatták az ítéletet és felmentették. Történt mindez Athénban, az Akropolisszal szemben, azon a helyen, amit később Areiopagosznak neveztek el, vagyis Árész dombjának. Itt tanácskoztak az arkhónok a fontos ügyekben és súlyos vétkekben.

   A háború istene nem jár egyedül: egész kis udvartartása van, akik versenyt rendezhetnének, hogy melyikük a legkevésbé népszerű. Első helyen mindjárt Árész nővére szerepel, Erisz, a viszály istennője, a rendetlenség isteni megtestesítője. Még egy nő szerepel ebben a rettegett csapatban: Énüó, a harci zaj és a háború megszemélyesítője (ő a rómaiaknál Bellona), aki kedvét leli a kifosztott városok és a patakokban folyó vér látványában. További kísérők Árész fiai: Deimosz, a rémület megtestesítője és Phobosz, a rettegés istene, aki halálfélelmet kelt a harcosokban, hogy megfutamodjanak. Mindkét fia a szerelemistennőtől, Aphroditétól született.

  Árész, a szemrevaló, istentestű isten, igencsak nagy kanállal falta a nőket. Ennek a tökéletes testnek Aphrodité sem tudott ellenállni. A szerelemistennő Héphaisztosz, a sánta kovács felesége volt, amikor is szerelmi viszonyba keveredett a nőcsábász, arrogáns istennel. Héphaisztosz egy láthatatlan finomságú hálót sző, ami egy romantikus délután alkalmával foglyul ejti a szeretőket, és hát igen, ott és úgy, ahogyan és amit csináltak, gyakorlatilag becsomagolta őket a háló. Történt mindez az istenek nagy mulatozására, hiszen nem maradt egyetlen halhatatlan sem, aki ezt a megalázó jelenetet ne tekintette volna meg. Mindezt részletesen elolvashatjátok az Odüsszeia VIII. énekében, amikor Odüsszeusz Alkinoosz királynál vendégeskedik, és az énekmondó Démodokosz épp ezt a történetet adja elő.

   Aphroditéval a viszonyukat ne mis titkolták, összesen hat közös gyermekük született, Phobosz és Demiosz, akikről már volt szó, Erosz és Anterosz (Anterosz a boldogtalan szerelmesek bosszúálló istene). Nem csak Aphrodité volt a szeretője, hanem még sokan mások is, például Aszeria nimfa, akitől Oinomaosz született (éliszi király, Hippodameia apja) vagy Küréné nimfa, aki Diomédészt szülte neki (igen az a Diomédész, aki az Iliászban is szerepel). Szintén Árész lánya Pentheszileia, a harcos amazon, erősen az apja természetét örökölte.

   A trójai háborúban a trójaiakat segíti, akik az isteni támogatással meg is nyerték volna a háborút, ha Athéné nem kavar be. Aki szintén szegről-végről háború-istennő, ám őt mégis tisztelik, szeretik, talán épp azért, mert nem az öncélú öldöklést támogatja, hanem a szükséges rosszat igyekszik ésszel, csellel és bölcsességgel átvészelni. Az Iliász amellett, hogy Akhilleusz haragjának eposza, vastagon Árész gaztetteinek és (nem gaz) tetteinek tárháza.

   A trójai háborúba akkora szenvedéllyel vetette bele magát, hogy még a csatákban is részt vett. És hogy értsük, a trójai háború nem volt egy kismiska csata, még maguk az istenek is megsebesültek, sőt, a háború rettegett isten, Árész maga is megsebesült, kénytelen volt visszavonulni! De ezt mondja el inkább Homérosz maga, hiszen nála jobban nem lehet:

„Szólt s megütötte az aigiszton őt, bojtos hadivértjén,

félelemébresztőn, mit Zeusz villáma se ver le:

itt sujtotta a véresArész őt dárdahegyével:

ő meg hátraszökellt, sziklát ragadott fel a földről

izmos markával, feketét, nagyot és egyenetlent,

melyet az emberek otthagytak, hogy lenne határkő:

ezzel ütötte nyakon dühös Árészt: tagja elernyedt,

s elnyúlt hét holdon, porral mocskolta be fürtjét,

felcsörrent körülötte a vért; nevetett nagy Athéné

és dicsekedve beszélt hozzá, szárnyas szavakat szólt:”

(Iliász, XXI. ének 400-409. sorok, Devecseri Gábor fordítása)

   Athéné, a bölcs és megfontolt istennő így győzedelmeskedett a dühödt Árészon, és mindennek tetejébe még ki is nevette, vagyis megszégyenítette a másik istent.