Aeneis gyerekeknek

   Volt egyszer egy Mosó Masa Mosodája, amiből lehetett olvasni, amikor még nem ment a dolog zökkenőmentesen. Meg a Gőgös Gúnár. Aztán bíztak benne, hogy a többi halad a maga útján. Végül is...

   Mostanság már sok 'kezdő olvasóknak' való könyvet látok, ami szerintem nagyon hasznos dolog, főleg amikor a célközönség lelkesen mutogatja, hogy ő már ki is olvasott egy 'igazi' könyvet (értsd: nem mesekönyv). Aztán a könyvek világa egyszer csak beszippantja anélkül, hogy tudatosulna benne. És ez jó dolog.

   Szép nagy betűk, kevés szöveg, könnyű szavak. Talán az angol nyelvtanulóknak szánt könnyített olvasmányok (MacMillan/ Oxford/ Longman) mintájára készítik ezeket, egészen hullámzó kínálattal. Ezek a z angol nyelvű könyvecskék többnyire ismert történetet/regényt dolgoztak fel, a  hosszabb, leíró részeket kihagyva, átfogalmazva egyszerűbb mondatokkal és minimális szókinccsel, hogy a nyelvtanulónak legyen egy kis sikerélménye, és a tanulást is segíti, hiszen élő szövegben találkozik nyelvtani jelenségekkel, szavakkal. Vannak persze kifejezetten kisebbeknek készült olvasnivalók, sőt nagyobbaknak is olyanok, amik már nem átdolgozások, hanem kifejezetten erre a rövid műfajra készültek. Egy hosszú, forró nyári szezonban az összes világirodalmi klasszikust kiolvastam angolul – zanzásítva. Nem volt rossz.

   Latin nyelven is vannak ilyen egyszerűsített olvasmányok, amiket kifejezetten hasznosnak és élménydúsnak találok, hiszen az ember kitépi a haját, mire egy Cicero-körmondatban eljut az igéig. Szóval nem baj a tanulást, értést segítő egyszerű olvasmány! Nyilván ezeknek hazánkban kevéssé van kultusza, de szerintem nem ördögtől való egy kis könnyű olvasmány (vagyis nem szégyen, ha érti is az ember).

   És elérkeztünk a magyar olvasnivalókhoz. Vannak kortárs magyar írók gyerekeknek szóló írásai (nem átiratok), német nyelvből fordított rövid történetek (kicsit ostoba történetek), vannak non-fiction történetek, képregényes mini-sztorik – szóval mindenféle. Lehet válogatni, hogy mit olvasson a gyerek, és kell is, hogy ne kínszenvedés legyen az olvasás, ne büntetés, hanem élvezet, szórakozás.

   Amire természetesen felkapom a fejem, az ókori történetek. A Napraforgó Kiadónál jelent meg Olvass velünk! sorozatban az Aeneis. Mostanság mára görög-római kultúra nem mondhatni, hogy szerves része lenne a közművelődének, inkább az iskolai terror eszközévé süllyedt. Nyugaton a görög-római mitológia a reneszánszát éli, remélem hozzánk is csepeg a lelkesedésből. Hosszú felvezetés után lássuk magát a könyvet!

   Az Aeneis kiváló történet, kalandos, mesés, izgalmas: tökéletes az ifjúság számára. Ám bárminemű mitológiai előismeret nélkül vajon érthető-e? Vagyis a mítoszok már alig vannak jelen a mesekönyvek lapjain. Mennyit fog megérteni belőle, aki olvassa? Kilenc éves kortól ajánlja a kiadó, szerintem is tökéletes a korosztálynak.

   A történet 67 illusztrált oldalba van sűrítve, becsületére legyen mondva, a cselekményt rendesen végigköveti. Persze ami kimarad, a miértek. A végén szerepel egy névmutató, mert a történet hemzseg a gyerekek szánára ismeretlen nevektől. Nem tudom, mennyire világítja meg az összefüggéseket és kapcsolatokat ez a néhány mondatos jegyzet, egyáltalán egy gyerek elolvassa-e ezeket... A megfogalmazott kérdéseim tesztközönségre várnak!

Toni Rodríguez oldaláról...

   Az illusztrációk olyanok, mintha egy számítógépes játékból lennének kivágva (ez nem feltétlenül baj). Rajzolóként a külső borítón Toni Rodrígez neve szerepel, ám a belső kolofónon már Antonio Maínez. Nem kérem, nem lehet minket megvezetni holmi latinos nevekkel! Mindkét illusztrátorra rákerestem, de Aeneis-illusztrációkat egyikük sem jegyez, sőt, a stílusuk is más, mit a könyvben szereplő rajzok. A számítógépes játékokat is megpróbáltam megnézni, de lássuk be a Total Warnál elakadtam (és ez nem onnan származik).

   Összegezve egy remek kis könyv, kételyeim meg kétségeim mindig vannak, de erről a célközönséget kellene megkérdezni. Amit viszont nem értek, hogy ebben a sorozatban, sőt sok kezdő olvasóknak szóló sorozatban a világirodalom legcombosabb műveihez nyúlnak. Értem ezalatt az Anna Karenina hatvan oldalon, Dickens magyarul is feledésbe merült művei, Hamlet, Don Quijote, Ivanhoe, Jane Eyre... ezek nagy része nem is gyerekeknek való. Vagy amolyan szerkesztői virtus, hogy ki tud minél nagyobb monstrumot minél kisebb műként lerövidíteni?

Antonio Maínez saját oldaláról...