A Homérosznak tulajdonított, ám nem homéroszi mű, vagyis a Békaegérharc a középkorban is népszerű volt, olvasták. És aki nem tud görögül? A görög Bizánc és a Kelet nyelve lett, míg a latin Rómáé és a Nyugaté. Ebben a nyelvi elszeparálódásban kis hazánk a nyugathoz csatlakozott, vagyis a latin nyelv messze ismertebb, elterjedtebb volt, mint a görög (ami nem jelenti azt, hogy nem beszéltek görögül, csak kevesen). Így a latinizált világból könnyen kicsúszhatott volna egy ilyen remekmű! Ám a Békaegérharcnak is elkészült a latin fordítása, hogy senki olvasó ember) ne maradjon békacsata nélkül.
A fordító Bartholomaeus Frankfordinus Pannonius, magyarosan Frankfurter Bernát, aki feltehetően Budán született, és mint Janus Pannonius, az ő neve is Pannonius (nyilván ez még nem garancia a honi szülöttségre). 1519-ben jelent meg Bécsben a latin nyelvű Batrachomyomachia, ám még mindig nem száz százalék, hogy Bernát fordította. De valószínű.
Ennek kapcsán (is) sokat meditáltam rajta, hogy ki a magyar író. Elsőre rávágja az ember, hogy mindenki, aki magyarul ír. Ott van a két Zrínyi, Péter és Miklós. Zrínyi Miklós tényleg egy vérbeli magyar költő, miközben horvát bán. De magyarul írt. Meg latinul. A testévre nem írt magyarul. Ha egy szerbnek azt mondod,hogy Zrínyi magyar, habzó szájjal harapja át a torkodat. Aztán ott van Petőfi, született Petrovics, szlovák származású, ám magát magyarnak mondja, és a költészete…nos, igencsak magyar. És ő is írt latin nyelven is. Akkor amit latinul írt, az nem magyar irodalom? Vagy Janus Pannonius, aki latinul írt, és a költeményeit fordításokból ismerjük. Ő mégis magyar írónak számít. Hát nem tudom hova tenni azt a temérdek írót, költőt, akik akár Magyarországon éltek, de latinul írtak. Vagy vegyesen. Aztán meg az iskolás könyvek úgy mutatják be a bimbózó ifjúságnak a magyar irodalmat, mint valami szegényes, csökevényes, szégyellni való kacatot. Na jó, ott van Arany meg Petőfi meg Csokonai (akik szintén írtak latinul), de a többi… csak kullogott a boldogtalan magyar irodalom a felséges példák után. Nem, nem és nem! Ha 1844-ig hivatalos volt a latin nyelv, most miért csodálkozunk, ha sokan ezt használták? Miért nem lehet egyszerűen elfogadni, hogy mi, itt Európa közepén valójában nagyon szerencsések voltunk/vagyunk a sokszínűségünk, soknemzetiségünk, soknyelvűségünk miatt? Nem gondolom, hogy mazsolázgatni kellene ezeket a dolgokat, meg hogy mi a magyar irodalom, hanem habzsolni ezt a gazdagságot. De nyilván ez az én személyes véleményem.
A lényeg: Frankfurter Bernát latin nyelvű Békaegérharcát azonnal fogyaszthatjátok, mert az interneten elérhető, az „Opera quae supersunt” című kötetben, a Gryllus című komédia után. Katt ide és jó olvasást!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése