A Békaegérharc véres története

   Az Iliász-paródiaként – egész pontosan travesztiájaként (lásd lapvégi jegyzet) – számon tartott Békaegérharc első ránézésre egészen viccesnek tűnik, hogy a békák és egerek sereget alkotnak, és antik görög hősök módjára megvívnak egymással. És tényleg, szó szerint sereget alkotnak, felfegyverkeznek, és heroikus küzdelmet vívnak egymással. És heroikus halált halnak, véres, nyaszatolós, már-már horrorisztikus elemekkel tarkítva. És a finálé: Borzalmas. Csak mint az Iliászban. Semmi megkönnyebbülés, semmi boldog végkifejlet.

   A tóparti ütközet cselekménye mindössze egyetlen nap alatt zajlik le. Akár csak az Iliász tíz napja, ez is annyira eseménygazdag, hogy akár éveknek is tűnhet. Bár nem is, sokkal inkább igaz rá a végtelenség, az a fajta soha véget nem érő rémálom, ami a háborúk sajátja. Amikor kitágul az idő, nincs eleje, sem vége, csak úgy lebeg minden a pillanat borzalmában. Rendben, egy tóparti békacsata azért nem ennyire drámai jellegű, ám az időtlensége a könnyed műfaj ellenére nagyon érződik.

   Ahogyan annak lennie kell, az első sorok a Múzsák meginvitálásával kezdődnek. És hogy az olvasó ne gondoljon mindjárt holmi mesére, a csata jelentőségét egyenesen a Gigászok harcához méri. Ebbe a pátosszal megágyazott nyitányba kocog be egy kisegér, aki épp most menekült meg egy éhes macska szájából. Piheg, a tóparton pedig kortyol néhányat a nagy ijedelemre. Egy béka placcsan elébe, és meg se várja, hogy az egér levegőhöz jusson. Bemutatkozik. Vérbeli antik hős módjára az egész családfáját felsorolja, hogy a most még idegen egérnek szemernyi kétsége se maradjon, mekkora fenséges, jó házból való, előkelő és remek valakit sodort elé a tó hulláma. Ő lenne Pöfögőpofa (végig a Devecseri Gábor -féle fordításban szereplő neveket használom, az idézetek is mind az ő fordításai), Iszapos és Vízileány büszke sarja (ikrája?), Éridanosz szülöttje.

   Végre az egér is szót kap, és jó szokás szerint a bemutatkozásával igyekszik rálicitálni új ismerősére. Merész nyitás: ő olyan híres, hogy nincs a világon senki, aki őfelőle ne hallott volna. Vagy ha mégis, hát jó, most bemutatkozik. Amolyan 'na jó, legyen' stílusban. Az uzsonnaszökevény egér maga a nagy Morzsacsenő, a még nagyobb Tésztafaló és Lisztbenyaló sarja. Születési helyet nem nevez meg, csak mellékesen tudjuk meg, hogy Lisztbenyaló királynő „megszült a kunyhónkban”. És amivel még büszkélkedhet – a vitéz hőstettei mellett – az az, hogy mennyi miden finomat ehet, és evett is már élete során.

   Több sem kell a békának, meginvitálja a beles egeret a saját palotájába. Ami a tó közepén van. Mégiscsak békalak! Morzsacsenő nem tud úszni, és nem is szándékozik megtanulni, így Pöfögőpofa megengedi, hogy a hátán ülve tegye meg a vízi utat a palotájáig. Egy vérbeli hős pedig nem retteghet! Homérosz világában vagyunk, ezt egy pillanatra se feledjük. A tó, bár nem a tenger, de akárcsak Homérosz végtelen azúrkék tengere, a kis tó, ami kicsit inkább lápos, még az sem kizárt, hogy egy nagyobb pocsolya, borszínű. „Bíbor hullámok mosták” Morzsacsenő lábikáit, aminek egyáltalán nem örült.

   A rossz előérzet pedig sohasem alaptalan, jött is egy sikló, amitől mindketten megrémültek. Pöfögőpofa elegáns békatempóval továbbúszott, ám új barátját ledobva hátáról, mit sem törődött vele, hogy Morzsacsenő NEM tud úszni. Ja, és még a bajba jutott egér-hérosz haldoklását is biztos rejtekből figyeli, eszébe se jut segíteni.

   Morzsacsenő hosszan agonizál, fuldoklik, haldoklik a számára gyilkos közegben, néha alámerül, majd felbukkan, hogy hosszan átkozódó monológját mind végimondhassa. „Megbűnhődsz egerek seregétől, nem menekülhetsz.” - hangzik el a viszály magvait elültető baljós mondat.

   Az átoknak egy fültanúja a parton lebzselő egér, Tálbanyaló. Hanyatt-homlok rohan a többi egérhez, hogy elcincoghassa a történteket. Mindenki felháborodik, gyűlést rendelnek el Tésztafaló házánál (a kárvallott apa-király). Az egérkirály kicsi testében egy valódi görög hős lelke rejtőzik. Veszteséggel sújtott vérvonala kihalni látszik, hiszen Morzsacsenő a harmadik fia, akit elveszít (nem tudjuk, hogy van-e még több ifjú, de úgy tűnik, nincs). Az első fiát egy macska hurcolta el: „ó, az a gyűlöletes, ki lyukon kívül lecsapott rá” - vagyis egy tényleg nagyon komisz macska-asszasszínó volt, hiszen csalt. A második fiú egy egércsapdában lelte halálát, és most, az apa legnagyobb bánatára a harmadik fia is halott („ez ottan feküszik hátán, már messze a parttól,/ víz tetején úszkál szegény, a mocsár közepében.”). Tetézve a bajt, a tetem még mindig a tóban puffad, senki nem hozta ki a gyászoló apának, hogy tisztességgel eltemethesse. Tésztafaló pedig vérbosszúért, háborúért kiált! Az egérnép kitörő lelkesedéssel fogadja a békák totális eliminálásak tervét.

   Az egerek fegyverkeznek: lábvértjük kettétört babból készül (amit maguk rágtak az éjjel formára), a páncéljuk nádrafeszített szíj (amit egy megnyúzott macskából készítettek – feltehetően az első halott egérkirály-fiú vendetta-hadjáratának alkalmával), pajzsuk egy mécses közepe, a lándzsájuk hosszú tű, sisakjuk pedig borsóhéj. Vagyis a teljes ókori hadi arzenált láthatjuk – környezettudatos kivitelben.

   A harci készülődés közben egy egeret követségbe küldenek a békához, hadüzenettel. Ő pedig szintén nem akárki, hanem a nagyszívű Sajtvájó fia, Fazekakbabemászó. Szembesíti Pöfögőpofát tettével, hogy tudják, hogy tudja, hogy bűnös. Pöfögőpofa természetesen tagad, és a gyanúsítgatást az egerek támadásának tekinti, vagyis a legjobb indoknak, hogy kiirtsák az egereket a tó vidékéről (talán az ismert világból is, vagyis a tó környékéről).

   A békák is felfegyverkeznek a maguk öko-harcos módján:

 „mályvalevélből lábvérttel fedték be a lábuk,

mellvértjük meg a halványzöld szép céklalevél volt,

majd káposztalevélből jó pajzsot remekeltek,

hosszu hegyes sásból lándzsát is hord vala mindjük,

és fejüket sima kagylóval védőn boritották.”

   Ez a nagy hadi készülődés és tombolás felhallatszik az egekig, ahol Zeusz atya nyugtalan pillantását a kis tóra veti. Látja, mi készül, és kérdi az isteneket, hogy válasszon magának mindenki szurkolótábort (egerek kontra békák). Athénét nevetve kérdezi, hogy kit támogat. Az istennő egyik harcoló felet sem preferálja, mert az egerek bár ott lebzselnek a templomában, de jelenlétük inkább csak kárt okoz, a békák meg a folyamatos kuruttyolásukkal nem hagyják aludni (ami különösen merész tett, ha egy istennőnek fáj a feje és pihenni szeretne). Vagyis a harcoló felek isteni támogatás nélkül maradtak: az Olümposz lakói kényelmesen elhelyezkednek, és figyelik a műsort.

   Az Iliászban Próteszilaosz teszi először a lábát a trójai földre, ő ugrik ki a hajóból, és azonnal meg is hal (felesége, Laodameia, amikor meghallja férje halálhírét, öngyilkos lesz). A Békaegérharcot Magasanbrekegő (béka) merész lándzsahajítása nyitja meg. Büszkenyali pedig az első egér áldozat, aki a görög hősökhöz méltóan, kicsiny egér-teste ellenére fenséges sorokban dől a földre, mint az élettől megfosztott, kidőlt fa.

   A csata és az öldöklés kezdetét veszi, hasonlóan részletgazdag leírással, mint az Iliászban. A békák és az egerek hullanak, hősiesen megvédik a halottaikat és aljas módon, pajzsukat eldobva menekülnek. Szakadnak a combok, reccsennek a bundák – a részletes veszteségeket és hősöket egy külön bejegyzésben fejtem ki.

   Akhilleusz Patroklosz halála után elveszíti az emberségét és féktelen öldöklésbe kezd, még a Szkamandrosz folyóval is harcol – itt is feltűnik a legendás egér-hérosz, Buktacsenő (Rágó fia és Kenyérlopó unokája – szintén neves hősök). Ez az a pont, a halálosztó egér-terminátor feltűnése, amikor Zeusz atya megelégeli a csatát (azt hiszem már alig van életben bárki is), és Pallasz és Árész közbeavatkozásával véget akar vetni a háborúnak. Ám egyikük sem elég erős ahhoz, hogy ennek a legendás ütközetnek véget vessen. Ide bizony Zeusz villámai kellenek!

   A békák és az egerek tényleg komolyan gondolták a másik kiirtását, hiszen még az isteni villámok sem vetették vissza a vérszomjukat, folytatták a gyilkolást. Zeusz erősítést vet be: jönnek a rákok, „vasháttal, görbe karommal”. És ekkor... na mi történt? A rákok LEVÁGTÁK az egerek farkincáit, kezeit és lábait. Ekkor sápadtam el, ezek a borzalmak túl soknak bizonyultak az én állatszerető szívemnek. Hogy miért kell újabb mészárlással véget vetni a háborúnak?!? Nyilván, aki ezt látta és még tehette, elpucolt. De akkor is. Borzalmas!

Travesztia: Szó szerint azt jelenti 'átöltöztetni'. A szatíra egy változata, amely a gúny tárgyává tett eredeti alkotás tartalmát megőrzi, de formáját megváltoztatja (szemben a paródiával, ahol a tárgy változik meg és a forma változatlan).

Az illusztrációk Fedor Flinzer munkái, az 1878-as német nyelvű Békaegérharc kiadásban jelent meg.