Óbudai séták - A centurio lakóháza

Óbuda számtalan római kincsével egyszerűen nem lehet betelni. A centurio lakóházáról korábban már írtam, de érdemes ide visszatérni. Maga a műemlék nem is olyan régi darab, mégis saját története van. De lássuk végre, miről is van szó!

A Flórián téri (rettenetesen ronda) bevásárlóközpont főbejáratával szemben egy buszmegálló található. Innen rápillantva szinte észre sem lehet venni a római emléket. Ha az ember a felüljáró felől közelíti meg a shopping-monstrumot, a műemlék szintén nem látható. Ám a szerencsések, akik a villamosmegálló felőli zebra irányából közelítenek, kitűnő rálátást nyerhetnek az említett lakóház maradványaira. Persze ami még látszik belőle. Itt lakott a centurio. De ki is ő? Valami ilyesmi:

igen, ő is lehet, de mégsem...

...ő már inkább!

Aztán az Ókori lexikont fellapozva ezt olvashatjuk a centurióról:

És még egy kicsi a római hadsereg szerveződéséről, tényleg csak szőrmentén:

Míg a katonák egészen szűkös barakkokban aludtak, emeletes ágyon, addig a vezér egy kicsit tágasabb, határozottan elegánsabb lakást kapott, amit nem utolsó sorban nem kellett tíz másik társával megosztania. Ez a privát lak a kaszárnyaépületek végében kapott helyet, szóval szemmel tartotta az embereit – és azok is őt, viszont (ezt sokan hajlamosak elfelejteni).

Öt hasonló épület állt itt, de csak ez az egyetlen épület került bemutatásra. 1984-ben, a Flórián téri aluljáró mellékhelyiségeinek kialakításakor került elő az épület, egészen pontosan egy csőtörés miatt az illemhelyet el kellett telepíteni máshová. Némi turkálás és furkálás után találták meg a Vitruvius szavaival élve, 'korinthosi rendszerű lakóházat'. A lakóháznak elegáns oszlopos belső udvara van, az udvaron pedig vízmedence. Két oszlop is előkerült, megtörve bár, de az udvar eredeti magasságát megőrizték nekünk.

A főbejárata a Via Principialisszal (erről is lesz majd szó egy másik óbudai sétában) egy párhuzamos, 4 méter széles útról nyílik. A ház mérete nagyjából 28x20 méter lehetett – a bizonytalan adatok oka nem az, hogy nem tudták lemérni a falak hosszát, hanem amolyan jó magyar szokás szerint a feltárás is csak amolyan félig-meddig történt meg. A bejárat egy kőburkolatos folyosóra nyílt, ez vezetett a peristyliumba, az oszlopos udvarba. Innen nyíltak a lakóhelyiségek, és egy másik, az átellenes oldalon található kisebb kijárat. A legnagyobb helyiség (reprezentatív helyiség – vagyis itt lehet fogadni a vendégeket) kétszárnyú ajtóval nyílott erre a belső udvarra, és a terrazzo padló nyomait is megtalálták (persze ezt mi már sajnos nem láthatjuk). És még a festett fal is elképzelhető ebben a helyiségben!

Az épület falaiból viszonylag sok megmaradt, így a régészek megállapították, hogy a kőből készült lábazati falakon vályogtégla volt. Erről a megoldásól már túl lelkesen így ír Vitruvius:

„Ami a favázas falat illeti, jobb szeretném, ha fel sem találták volna; mert amennyire hasznos gyors megépítésénél és a térnyerésnél fogva, annyira nagyobb és általánosabb bajt okozó is, mert szinte a tűzveszélyek fáklyájául van teremtve. Jobb tehát az égetett téglafal költségeire nagyobb kiadásokat is fordítani, mintsem az ilyen favázas, kevésbe kerülő házban örökös veszély közt élni. Ide járul, hogy ennél a függőleges és ferde dúcok szakadásokat idéznek elő a vakolaton; midőn t.i. bevonják őket, a nedvességet magukba szívják és megdagadnak, de megszáradva ismét összehúzódnak, s így eltávolodva a vakolattól, ennek vastag rétegét összeszaggatják.”

Ennek ellenére az egész Birodalom, és Pannonia is hemzseg az ilyen építészeti megoldásoktól. Ám mi, a romok látogatói, csak a kőfalat látjuk, így megengedhetjük magunknak, hogy egy pompás, Vitruviusnak is kedvére való ókori mediterrán lakóházat képzeljünk el!

Az udvart övező oszlopokból kettő előkerült, így a magasságot pontosan meg lehetett határozni (ami 237 cm-t jelent). Az is kiderült, hogy az oszlopok nem talapzaton álltak, hanem az alapozáson elhelyezett kő hasábon. Mi több, mivel csapolásra utaló nyomot nem találtak, az oszlopoknak feltehetően fejezete sem volt, így az áthidaló fagerendák közvetlenül az oszlopokon feküdtek! Ez azért is érdekes, mert az eredeti műemléki helyreállításban egy ilyen keresztbe fektetett fagerenda is szerepelt, hogy érzékeltesse az udvar méreteit, az oszlopok magasságát. Persze ezt már hiába keressük. Valahogy így festett a frissen helyreállított 'a centurio lakóháza':

A lakóház rekonstrukciójának leglátványosabb eleme a medencés udvar, és az azt körülvevő oszlopsor. Ezek nagyjából ma is látszanak, bár az eredeti öt plusz egy csonka és öt ép oszlopból három csonka, meg két kiborított oszlop maradt. 2015-ben is jártam ott és fotóztam, akkor még egy utolsó oszlop tartotta magát. Azóta volt ott egy baleset: egy autó belerohant a mini romkertbe. Természetesen a romok helyreállítása évek múltán sem történt meg, így mára egyetlen büszke oszlop sem hirdeti a néha peristylium méreteit.

a 2015-ben készült képek

Nagy változás még a kövezet. A szabadtéri múzeumokban oly sikeresen alkalmazott vörös és fehér kavics hiánya. A vörös kavics jelzi, hogy egy falakkal határolt tér belső helyiség, fedett. A fehér kavics a szabad ég alatt álló, vagy félig fedett részt jelenti. Ezek nagyon hasznos információk, pláne a római emlékek esetében, ahol a falak gyakran még térdig sem érnek. Persze az 1984-es fotó fekete-fehér, de azért nagyjából látszik, hogy melyik a belső terem, azaz a nagy, reprezentatív terem, a szárnyas ajtókkal és az eredeti helyen hagyott küszöbkővel. Mára ezek a kavicsos jelzések teljesen eltűntek. Nem tudom, mi lett vele, a zsúfolt Flórián téren nem álltam neki kapirgálni, hogy lássam, ott lapul-e a színes kőzúzalék a gazdagon burjánzó növénytakaró alatt. Felteszem nem vitték el, csak a természet visszafoglalta, ami az övé.

Szintén látunk a régi fotón egy lépcsősort, amin kulturált módon a látogató lejuthat a romokhoz. Első látogatásomkor csak átadtam magam a leplezetlen örömnek, és megvadult strucc módjára vágtattam le a domboldalon. Lentről már feltűnt a lépcsősor, ám mentségemre szóljon, hogy nyáron, a dús és burjánzó növényzetben azért nem feltétlenül lehet észrevenni... Persze a téli – kora tavaszi képeken már jól látható a bizonyos lépcső, amit a civilizált látogatók számára készítettek. Szemét, kosz – erről már nem is szólok. És a rengeteg patkánycsapda. Gondolom nem ok nélkül...

A romkert kialakítása mélyítéssel történt, vagyis jóval a mai járószint alatt látható (ezért is a lépcső). A római kori oszlopsor mögött egy könnyfakasztóan rusnya beton támfal van, amiből időnként szivárog a víz. Nem akarom tudni, honnan és mi. Így néha maga a római udvar is vízben ázik, ami igencsak megnehezíti a megtekintést. De mint tudjuk, az ókorbubusok megszállott rajongók, holmi modern kori nehézség vagy apróbb kellemetlenség nem tarthatja őket vissza! Bár egy szép falfestés, vagy egy művészi graffiti sokat emelne a hely fényén, de csak csendben álmodozom.

A beton támfalon, a falanszter tetején, a bevásárlóközpontból kifele menet némi tájékoztató tábla is olvasható. Azért valami.

Azt gondolom mindenképp érdemes felkeresni, mert bár az Aquincumi Múzeum nem érzi a sajátjának és nem tekinti becses kincsének (ahogyan a budapesti római romok nagy részét), azért még így a rom romjaiban is káprázatos látvány. Egy peristylium azért megdobbantja az ember szívét!

+1 érdekesség: az áruház is a római örökséget meglovagolva reklámozta magát (dátum nélkül):