Prométheusz a Kaukázusban

   A titán Prométheusz az emberi faj nagy barátja és pártfogója volt, hiszen ellopta az életet jelentő tüzet az istenektől (na nem mintha nekik nem maradt volna, mondjuk azt, inkább lopott belőle). Ezzel a kis gaztettel gyakorlatilag fenekestül felforgatta a világ rendjét, hiszen önállóságot és szabadságot adott az emberiség kezébe (egyéb gaztettekről most ne is beszéljünk). Egy ilyen akció nyilván nem maradhat következmények nélkül, hiszen a tűz az nem egy olyan valami, amit csak úgy vissza lehet venni, mint egy láda kincset. A tudás szikrája, a fejlődés lehetősége, a tanulás útja. Szóval Zeusz ehhez mérten szabta ki a büntetését az elvetemült titán számára. Leláncoltatta egy öles sziklához (amit még egy emberfeletti, szuperhős-erejű titán sem bír szétmarcangolni) és egy sast küldött naponkénti zaklatására. A kikötözött Prométheuszt minden nap meglátogatta Zeusz sasmadara (ez esetben nem az isten jelent meg naponként a feladat végrehajtására, „csak” legjobb madarát bízta meg ezzel a – lássuk be – sastürelmet próbáló feladattal, hogy minden egyes nap csipkedje meg egy kicsit a máját. A büntetés a fájdalmon túl természetesen az volt, hogy a nap hátralevő részében a szétcincált seb és megcsipkedett máj begyógyult. Majd csak Héraklész fogja megszabadítani hősünket, aki bár a szívén viselte az emberek sorsát, ám ha megkérdezed, hogy az emberek ezért cserébe mit tettek érte: semmit. A lőtéri kutya nem foglalkozott vele, hogy mi van Prométheusszal.

   Pedig Zeusz egy káprázatos helyet jelölt ki büntetésül. Nevezetesen a Kaukázus szikláját. A Kaukázusét, ami akkor a világ végét jelentette. Bár nyilván a világ vége nem feltétlenül kell hogy rút és ocsmány és félelmetes táj legyen. A világ vége lehet egy fantasztikusan elbűvölő, festői táj is. Hogy aki eljut a világ végére, megkérdje magától 'akarok én innen tovább menni?' és a válasz nyilván nem, hiszen a létező világok legszebbikében kötött ki. Ez a mai Fekete-tengerkeleti partja, Oroszország és Grúzia területe. Itt élnek a páratlan aranyművességükről és táltos paripáikról híres szkíták, az íjfeszítők, oké, egy kicsit vad vidék, de tele titkokkal, csodával, misztériumokkal, amit görög barátaink is igencsak kedveltek.

„Árja nép, Árész virága,

kik kaukázus közelében

sziklavárban fenn lakoznak,

hősi hadsereg, érchegyű

dárdát zúgva ragadnak.”

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz

(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

   Itt van Kolkhisz is a közelben, amit ma Kutaiszi grúz várossal azonosítanak. Itt szórja magából az aranyport az Aranygyapjú, itt van Medea sárkánya, aki vigyáz az isteni birkára, ezer és ezer történet helyszíne ez a ma is mesés táj.  Ám a Kaukázus sziklája, ahol Prométheusz 30 ezer évig hizlalta a máján az isteni sast, a mai Oroszország területére esik, a Szocsi Nemzeti Park részeként. Szocsi, a Fekete-tenger partján található népszerű szovjet fürdőváros. A legenda életre keltéséhez a már önmagában is pazar sziklára egy hatalmas, ember nagyságúnál jóval nagyobb Prométheusz szobrot helyeztek. Ez a bronzszobor a napfényben úgy tűnik, mintha színaranyból lenne, Prométheusz megszabadulásának pillanatát örökíti meg.

   A káprázatos látvány része egy bővizű forrás is, és mivel az egész Kaukázus egy élő legenda, egy dobogó szív, természetesen ez sem „csak úgy” egy forrás. Agura Zeusz minden tilalma ellenére mégiscsak megszánta Prométheuszt, és minden nap meglátogatta. Friss vizet adott neki és kimosta sebeit, ezzel enyhítette a titán szenvedéseit. Neki is meg kellett fizetnie az együttérzéséért: amikor Zeusz megtudta, ledobta a szikláról és vízeséssé változtatta. Ez a vízesés ma is látható. A sziklát Sas-sziklának hívják ma is, rengeteg sas fészkel itt manapság is. A hegységet gyertyánok és tölgyesek borítják, tölgyesek, Zeusz szent fái. Semmi sem véletlen.

Agura-vízesés

Sas-szikla