Útban az Aquincumi Múzeum fele – ha a budai
oldalról közelítjük meg a múzeumot – egy hatalmas bevásárló-komplexumot
láthatunk, nevezetesen egy Auchan áruházat. Jelen korunk totálisan boldogtalan
ámbár önazonos jelképe a pénzköltés méretes temploma. Jellegtelen,
építészetileg végtelenül fantáziátlan és sivár gipszkarton hodály, ahol
huzamosabb idő után az ember minden képzelőereje és fantáziája elillan. Sosem
gondoltam volna, hogy a sokat szidott Kádár-kockákat szellemtelenségben alul
lehet múlni, de az idő bebizonyította, hogy minden lehet még a rossznál is
rosszabb. Lévén Aquincumról van szó, a néhai római városról, a rémálmok álmodói
római kori kézírásos betűkkel ('Aquincum' felirat) és néhány térképrészlettel
(a rekonstruált városképről) azt is mondhatnám, díszíteni igyekeztek az amúgy
inkább repülőgép hangárra emlékeztető förtelmet. Persze bentre már nem jutott
egy fikarsznyi ókoriasság sem, de végül is bánja kánya, szerintem sem dobott
volna sokat az enteriőrön.
Szóval a bevásárlóközpont a néhai aquincumi
polgárváros területén kívül fekszik, vagyis a városfalon kívüli területről van
szó, és mint ilyen, igen, temető volt. Ez a temető Aquincum polgárvárosának
déli fala mellett helyezkedik el, és mintegy 150 méter hosszan kíséri a városba
vezető utat. A legkorábbi sírokat a 2. század első harmadára datálják, és a
feltárások szerint a temetőt a 2-3. század folyamán végig használták (vagyis
folyamatosan temetkeztek ide). Aztán valamiért felhagytak a temetkezéssel ezen
a területen, műhelyek, raktárak és az
üzleti életre utaló épületek bukkannak fel. Persze nem lakóházak, a rómaiak
voltak annyira babonásak, hogy friss temető tetejébe azért nem építettek
lakóházakat. Az élénkebb képzelőerővel megáldottaknak megjegyzem, hogy főként
hamvasztásos sírokról van szó, tehát nem kell az ipari létesítmények tövében
kikandikáló csontvázakat elképzelni!
De ez az állapot sem tartott soká, mert a
késő római korban ismét temetőként funkcionált a mai pláza területe: egészen a
4-5.század fordulójáig temetkeztek ide. Ez az új-régi temető már a korábbi
sírkövek felhasználásával készült, nagyon sok követ az új temetkezések,
sírépítmények kialakításához újra felhasználtak. Aztán pedig a sírok nagy
részét széttúrták, feldúlták, felforgatták és kirabolták, ami talán nem is
csoda, hiszen a vízvezetékek mentén haladó mai Szentendrei út a történelem
során szinte folyamatosan a környék sztrádájaként működött.
Ennek a szomorú sorsú temetőnek az emlékére
néhány megmaradt szarkofágot kiállítottak a bevásárlóközpont oldalában a 'zöld
felületnek' csúfolt gyepszőnyegre. Amit a történelmi fosztogatók nem végeztek
el, befejezte az újkor: a szarkofágok gyakorlatilag szemetesként funkcionálnak.
Három szarkofág került bemutatásra, mind a három felirat nélküli. Az egyiken
még némi faragott minta – pelta, amazonpajzs – felfedezhető, de a másik kettő
teljesen 'üres'. Mivel a szarkofágokra is csak abban az esetben volt érdemes
feliratot faragni, ha volt, aki elolvassa, vagyis a felszínen látható
szarkofágokra került csak felirat. A gyakori sírrablások, vandalizmus miatt egy
idő után már nem hagyták a ládákat a felszínen, hanem elásták őket, mélyen a
földbe, ergo nem maradt értelme, hogy feliratokat, sírverseket, mintákat
véssenek rá. És ekkor már az is mindegy volt, hogy honnan is származik az a
bizonyos sírkő, tehát az 'újrahasznosítás' ipara fellendült.
Amikor a mai MOM park területén az elődjét,
az optikai műveket építették, azt is egy 'használaton kívüli' temetőre
építették. Nyilván nem lehet minden egykori temetőt érintetlenként kezelni,
mert az élőknek is kell valahol lakni (hát még shoppolni!), de akkoriban
diszkréten csak 'felszámolt' temetőnek nevezték a korábbi 'örök' pihenőparkot.
Aztán néhány éve, amikor a Duna vízállása rekord alacsony volt, és még a
leszakadt (Dunába robbantott, szétbombázott) régi Lánchíd teste is látható volt
a víz alatt, a Műegyetem magasságában láthatóvá váltak a Dunába beömlesztett
sírkövek – a MOM területéről. Kicsit azért furcsa látvány volt a folyómederben
pihenő százötven-kétszáz éves sírkövek, felirattal meg mindennel. Így múlik el
a világ dicsősége.
Visszatérve az Auchan-szarkofágokhoz,
egyiknek sincs fedele, és mivel nem is faragottak, szerencsétlen sorsú
szarkofágok tényleg úgy festenek, mint egy jobb napokat is megélt virágláda. Az
első előtt még egy feliratos tábla is látható, kis türelemmel olvasható is,
küzd az enyészettel, de vesztésre áll. A második előtt egy néhai tábla
tartóoszlopa árválkodik, a harmadik láda pedig magára hagyottan, a távolság
száműzetésében árválkodik, a lelhető legtávolabb a bejárattól. Az emlékek
gondozása természetesen amolyan perverz utópia, hiába a múzeum közelsége, hiába
a bevásárlóközpont magántulajdonlása, senkit nem érdekelnek a múlt magányos
őrei. Bár az egész bevásárló-hodály annyira szívfacsaróan szomorú képet fest,
hogy három sorsára hagyott ókori kőláda már nem ront rajta sokat. Beton
mindenütt, a csenevész kis fák pedig megperzselt leveleikkel próbálják megvédeni
magukat a tomboló nyári napsugárzástól. Azt hiszem a rómaiak nem ilyen világot
álmodtak...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése