Valaha, talán nem is olyan nagyon régen, a
világ legmenőbb munkájának tartottam, ha az ember könyvesboltban dolgozhat. A
közhiedelemmel ellentétben nem azért, mert az ember egész nap olvas (ez
ráadásul nem is igaz, nem hagynak), hanem azért, mert láthatja az új könyveket,
és szinte mindenhez hozzáférhet. Végül is kiderült, hogy ez sem igaz, de akkor
is, elmondhatom, hogy egy nagy kaland volt. Mára már nem szeretem a
könyvesboltokat. Épp azért, mert annyira sekélyesek lettek. Most biztosan
elcsodálkozol, kedves olvasó, de látogass el egy szép, nagy könyvesboltba, és
nézd meg alaposan a kínálatot! Szép borítójú, drága, divatos könyvek állnak
hegyekben. Úgy tűnik, hatalmas a kínálat. De hol vannak a versek (a pár divatos
költőtől eltekintve), a klasszikus magyar irodalom, hol vannak az
ismeretterjesztő, tudományos könyvek? Különösen a magyar irodalom hiányát
fájlalom, mert annyi jó író van/volt, akiket eltüntettek a feledés
süllyesztőjében, hogy erőszakkal propagált, kevéssé érdemes alkotóknak
biztosítsanak nagyobb teret. „Magyarország a tízmillió író hazája” - vagyis
nálunk mindenki ír. De ha ez igaz, hol vannak a tündöklő tehetségek? Izlandon,
északon is mindenki ír, és lám, ki is nőtte magát egy rakás népszerű író. Talán
azért, mert publikálták őket, mert fejlődhettek? Itt még lehetőséget sem
kapnak. Időről időre ugyanazokkal a nevekkel találkozni a 'magyar irodalom'
polcokon is. Szomorú.
A klasszika-filológiáról nem is beszélve. A
régieket nem adják ki újra, újak meg... Hagyjuk a miérteket, tény, hogy az
érdeklődőnek nincs könnyű dolga, ha ókorbubus könyveket keres.
A legkézenfekvőbb megoldás a könyvtár. Igen
is és nem is. Valaha a könyvtár tényleg gyűjtötte a könyveket, és legfőbb
feladata a ritkaságok, régi kincsek őrzése volt. Most már sok könyvtárban a
polcokon is a divatos, könyvesboltokban kapható, keresett könyvek sorakoznak,
de a raktár mélyéről elő lehet ásni azért az ókori témájú, régebbi könyveket. Persze
az évek során sok kiárusítás volt, amikor az adott könyvtár fillérekért árulja
ki a régi kincseit. Így szereztem meg sok könyvet, 50 – 100 forintokért képes
albumokat, antológiákat, tanulmányköteteket, nem Devecseri-féle fordítású
Homéroszokat.
Persze a pecsét marad, hiszen minden könyvnek megvan a maga sorsa, a maga élete. Nem csupán kis fiókkönyvtárak, de a központi Szabó Ervin könyvtár is szokott tartani ilyen kutyavásárokat. Kutyavásárnak hívom, mert gyakran levegő után kapkodva sikoltozom, hogy miket találok ilyen helyeken. És ha már könyvtár-vásár, érdekes műfaj a régi gyárak, üzemek, bezárt iskolák könyvtárai, amelyek szintén potom pénzekért vagy nem ritkán ingyen (!) keresnek új, gondos gazdit. Ilyen a GANZ MÁVAG üzemi könyvtárából szerzett Fol-Mazarov -féle Thrákia és a thrákok című könyv is (Gondolat Kiadó, 1984.).
Ma már furcsának tűnik, hogy egy munkahelynek
legyen közkönyvtára, ahová az ember csak úgy beülhet olvasni munka után. Ez
valahogyan teljesen kikopott a kultúránkból. Sajnos.
Ugyanilyen kincsesbánya a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár, ahonnan Gorbovszkij Elsüllyedt legendák (Kozmosz Könyvek, 1986.) című könyvét zsákmányoltam. Furcsa, ezek egyike sem 'régi' könyv, úgy a szó könyvgyűjtői értelmében, ám ilyesmiket ma már alig lehet fellelni – mármint nemigen adnak ki ilyen jellegű ismeretterjesztő könyveket (igen, aki most mutat egy példát, hogy VAN, annak üzenem, hogy valóban VAN, de nem olyan tömegével, mint akár a nyolcvanas években – vitát félretéve, az ismeretterjesztés azért háttérbe szorult).
Következzen viszont egy igazi könyvritkaság,
egy gyöngyszem! A Besztercebánya Királyi Főgymnasium Ifjúsági Könyvtárának
pecsétje a Vagács-Schiebinger Latin stílusgyakorlatok című könyvben van
(Szent István Társulat, 1902.) Külön érdekessége, hogy lévén tankönyv, akik
használták, beleírták a nevüket. Négy tulajdonosa volt a könyvnek, kettejük
életútját a régi újságok, hírek nyomán végig is tudtam követni. A könyv, a
bejegyzések, lábjegyzetek, firkák, kis megjegyzések sokkal többet meséltek,
mint a könyv maga.
A Római vígjátékok könyvem is már volt
másé, valamikor régen. Az ex librisek izgalmas világa amúgy is kedves témám,
mindig felvillanyozódom, ha ilyen könyvet sikerül szereznem. Van olyan példány
is, amelynek több tulajdonosa volt, több ex libris is van benne. Imádom! Ezek a
példányok általában kedvesek voltak másoknak is, remek állapotban vannak,
vigyáztak rájuk.
Kedves sorok az ajándékozótól az
ajándékozottnak, amelyek gyakran elég személytelenek (lásd iskolai
jutalomkönyvek, repi ajándékok), ám mégis, a koruknál fogva így is sokat
elárulnak egy letűnt világról. Mint az elvtársnak szóló ajánlás a Lamb: Világhódító
Nagy Sándor című könyvben (Gondolat Kiadó, 1961.). Vajon az elvtársat
tényleg érdekelte a történelem, Nagy Sándor élete, vagy jobb híján vették neki?
Szerintem ismerték az ízlését és kedves ajándék volt. Ja igen, a Gondolat Kiadó
könyveit én is nagyon szeretem!
Az ex librises, ajánlásos könyvek forrása a könyvszekrény
– biztosan van valami hivatalos neve, én szak szekrénynek hívom. Az
önkormányzat által kihelyezett kétajtós szekrény, ahová a megunt könyveket
lehet kihelyezni és felmarkolni. Zseniális hely. Valódi kincsesbánya!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése