Egy törött, hiányos sírkő láttán mindig azon
kattogok, hogy mi lehetett a mára elveszett/láthatatlan részen. Nyilván valami
nagyon izgalmas, érdekes dolog. Az Aquincumi Romkert látogatásakor az
oszlopcsarnokos Lapiradium megtekintésekor is láthatunk egy ilyen hiányos
sírkövet, a falra rögzítve, mintha akár alatta is lehetne a hiányzó rész.
A romkert területéről került elő, vagyis az aquincumi polgárvárosból, egész pontosan a macellum, a vásárcsarnok területéről. Hogy hogyan került oda, arra nem derült fény. Mi több, a hiányzó rész sem került elő, és most már elég valószínűtlen, hogy valaha megismerjük ennek a kőnek a teljes történetét. Miért érdekes mégis? Természetesen a mitológiai lények miatt. A sírkőnek csak a legfelső része maradt meg, az oromzat, melyben egy rozetta látható. Két oldalt oszlopok fognak körül egy kagylóboltozatos fülkét, amiben feltehetően egy portré volt. A kagylófülke amúgy olyasmi, amiben Tiberius Claudius Satto portréja van, vagy amit a Meggyfa utcai Herkules-villa mozaikos fedett termében láthatunk fülke. És igen, itt a kagylófülke felett, az ív két oldalán fickándozik egy-egy hippocampus, alias tengeri ló.
Némi egzotikus felhangja van a magyarországi
kagyló- és egyéb tengeri lények ábrázolásának (legalábbis számomra). Bár a
rómaiak ettek osztrigát itt, Aquincumban is, és tevecsapatok trappoltak a Duna
partján és egyéb izgalmas dolgok történtek itt, de azért egy tengeri állat –
bocsánat, egy misztikus tengeri állat – azért mindig felkavaró látvány a
Kárpát-medence közepén. Egyébként annyira nem is misztikus állat, csak egy
kicsit...
Ki is ez a hippocampus? Tengeri ló, tengeri csikó, csikóhal egy kis mitológiai csillámporral. Vagyis a csikóhal egy létező tengeri jószág, bár lóra a legkevésbé sem emlékezet...na jó, az arca talán egy kicsit ló-arc. De csak erős jóindulattal. Szóval a tengeri csikóhal egy kicsit átalakult a mitológiában, és valós hibrid lénnyé lényegült: elöl, szügyig ló, hátul halfarka van (néha kígyófarok, szelídebb látomásokban sellőfarok – vérmérséklet kérdése). Már a mükénéi kultúrától kezdve találkozunk az ábrázolásával, mindig a tengeri jelenetek szereplője (naná, ilyen hátsóval!), a tengeristen kísérője, tengeri szekerek húzója. Természetesen a görög művészetbe is átfickándozott, itt akár szárnyakkal felszerelve is találkozhatunk vele, amint Poszeidón szekerét húzza, totális lovakra jellemző önelégültséggel. És ami megvolt a görögöknek, az kellett a rómaiaknak is, így a tengeri ló is továbbúszott a római kultúrába. A császárkorban nagyon elterjedt, tengeri jelenet elképzelhetetlen a jelenlétük nélkül. Viszont kedvelt témája a szarkofágoknak, a sírköveknek és a halotti kultusz ábrázolásainak. Szimbolikája a bajelhárítás, így feltehetően a halottat védi a túlvilági problémáktól. Mondanom sem kell, egy ilyen különleges lény a mágikus receptkönyvekből sem hiányozhat, mint fontos hozzávaló: Plinius szerint kiváló afrodiziákum és a hajhullás hatékony ellenszere is. És ha nem tengeri jelenetekről van szó, a hippocampus mindenképp vizes lény: szökőkutak, csobogók, kutak ornamentikájának is kedvelt alakja. Mint a római Trevi-kút, hová is lenne a világ a hippocampusok nélkül!
Ezt a fantasztikus világot eleveníti meg ez
a kis töredék, remélem ha meglátod a kunkori farkukat, eszedbe jut a
hippocampusok misztikus világa!
Maga a sírkő darabka viszonylag kicsi, 42x65
cm-es, 11 cm-es vastagsággal.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése