Fontos dolog az önbizalom, de a helyes
önértékelés sem utolsó a fontossági listán. Valójában nagyon nehéz a kettő
között egyensúlyozni. És hát lássuk be, az arányok nagy részben függenek az
ember eredményességétől és a társadalmi megítéléstől. Vagyis attól, hogy a
környezetünk hogyan ítéli meg az önbizalom-önismeret arányunkat. Első ránézésre
ez valami biztos pontnak tűnik, olyannak, amire mint visszajelzés bátran
hagyatkozhat az ember. Pedig a megítélés egy nagyon ingatag dolog!
Lássuk csak a XVI. században élt Charles
Dumoulin esetét! Korának híres jogásza volt Franciaországban, vagyis a
környezete elismerte munkásságát, és a jelek szerint az önbizalma is megvolt.
Több könyvet is írt, lévén elismert szaktekintély, nem sajnálta a bölcsessége
magvait két kézzel szórni. Az érdekessége ennek az egész történetnek, hogy
minden könyve elé – a mostani divatos könyvajánlók vagy sejtelmes mondatok
helyett – egy rá jellemző, amolyan védjegy-mondatot biggyesztett. Így hangzik a
híres Dumoulin-mondat:
EGO, QUI
NEMINI CEDO ET QUI NEMINE DOCERI POSSUM.
Vagyis: Én, aki senki előtt nem hátrálok meg, s akinek senkitől
nincs tanulnivalója.
Értem, hogy az egészséges önbizalom fontos
dolog, de azért nem túlzás ez egy kicsit?!?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése