Miért éppen Mezopotámia?

   Arról, hogy honnan indult útjára az ember szellemi fejlődése, sokat lehet vitatkozni – és meg is teszik. Szinte mindenkinek van róla határozott elképzelése, véleménye, álláspontja, legyen szó tudományos szereplőkről vagy a vitában laikus résztvevőkről. Európában általában a görögöket szeretjük megnevezni, mint szellemi őseink, mint a kultúránk megalapítói. A nyugati tudósok pedig nem győzik a tényeket kozmetikázni és 'finomítani', hogy bizony az általunk oly szeretett görögök is 'csak' tanulták a kultúrát – másoktól. Na jó-jó, a mükénéi kultúra még belefér az európai világképbe, egy kicsit lássuk be görögösítettük is őket, hogy jobban elfogadhatóak legyenek a mai világnézetünk számára. De az a nézet, hogy a kulturális örökségünk – igen, a mai formájában – valójában a Közel-Keleten szökkent szárba, nos, a politikai és vallási nézeteink miatt egy kicsit nehezen emészthetőek és befogadhatóak. Pedig a kulturális jelenségekre ennek a térségnek mindig van egy korábbi példája. Az más kérdés, hogy mi esetleg ezt nem akarjuk látni...

   Zárójelben megjegyzem, hogy most a 'közös' európai kultúránkról beszélek, nem a másik kritikus kérdésről, a Kárpát-medence egyes népeinek ázsiai eredetéről, hanem a tankönyvi, görög-római kultúrkör, civilizáció és állami berendezkedés továbbéléséről. Az egy másik, káprázatosan izgalmas téma.

   Akkor hát miért éppen Mezopotámia? Mert hihetetlenül sokat köszönhetünk nekik, és ideje, hogy belássuk, a kultúránk az ő nyomdokaikon fejlődött azzá, amilyennek ma látjuk. Talán egyszer a mai Irán, Irak és Libanon térségére is jönnek békésebb, boldogabb napok, amikor végre mi, európaiak is felfedezhetjük az értékeiket. Lássuk, hogy mit adott nekünk Mezopotámia!

1.) A város biztonsága. Egy nagyvárosban élni a rengeteg hátránya mellett az ókorban mégiscsak jó dolog volt, hiszen olyan fajta biztonságot nyújtott, amelyet akkoriban másképp el sem lehetett képzelni. A kisebb települések, amelyek nem rendelkeztek természetes védelemmel úgy mint hegyek, gyakorlatilag teljesen védtelenek voltak mindenkivel szemben. Házaikat agyagból, vályogból építették, és a természeti csapások mellett egy-egy átvonuló rablócsapatnak sem jelentettek komoly kihívást. Ezzel szemben a város egy termeszvár, ahol egymás hegyén-hátán laknak az emberek, ám egy erős fallal körülvett létesítmény, védhető, infrastruktúrája és kapacitása is van a védekezésre. Vagyis: elég ember él benne, hogy hatékonyan fel lehessen lépni az esetleges támadások ellen. Időszámításunk előtt négyezer évvel már komoly védelmi rendszerrel, masszív falakkal körülvett városokat építettek. Hiszen ez az első városok lényege!

2.) Tudatos termelés. Amíg az ember műveli a földjét, gondoskodik a családjáról, környezetéről, nem feltétlenül keres új, innovatív, hatékonyabb módszereket a termelésre. Viszont épp a városok, a rengeteg ember, akiket élelmezni kellett, hozza az igényt, hogy a mezőgazdaság hatékonyabbá váljon. Vagyis: ugyanannyi munkával többet termeljenek. És igen, a földművesek és állattartók képessé váltak ellátni náluk, a szűk környezetüknél jóval szélesebb kört, vagyis egy egész várost tudtak élelmezni. Ez pedig azt jelenti, hogy már nem kell mindenkinek a napi betevő megtermelésével foglalkozni, vagyis új feladatkörök, munkák jöhetnek létre!

3.) Írás és adózás. Egy nemszeretem téma, de mégiscsak a városi lét, a szervezett társadalmi együttélés fontos része az adó. Vagyis az összeg, amit befizetsz a köz javára, hogy aztán valamilyen formában visszakapd. Például hogy megvédenek. Nem csak fizikailag, hanem a vagyonodat is. Hiszen ott az írás, ami rögzíti, hogy mi a tiéd és mi a másé. És rögzíti azt is, hogy megfizetted-e az adódat. Az ókori Mezopotámia legfontosabb iratai, hiszen bármilyen unalmasan is hangzik, a monotonitásból rajzolódik ki az ókori élet mindennapjai. Lehet filozofálni, hogy az írás a szent szövegek, a vallási élet szolgálatában állt, minden bizonnyal ez IS igaz, de nagyon hasznos és kézzel fogható eszköze volt a hétköznapi élet irányításának, vagyis az elszámolásoknak.

4.) A mérték. És nem filozófiai értelemben, hanem a maga kézzel fogható valójában. Mivel élénk kereskedelmet folytattak, ez szükségszerűen hozta az igényt, hogy az adott-vett dolgoknak egységes mértéke legyen. Vagyis mindenki számára egyértelműek legyenek a feltételek. A közös együttélés alapjai. A sumérok mindennek az alapjául a 60-at vették. (Ne kérdezzétek miért, ezek a bizarr matematikai fejtegetések számomra az okkultizmus témakörébe tartoznak!) A naptáruk a holdállásokat követte, ami igen sokáig használatban volt. Mi több, a várandósságot még nem is olyan régen is holdhónapokban számoltuk!

5.) Kereskedelem. Bár a Közel-Kelet maga egy paradicsom, ahol minden szárba szökken (most tekintsünk el az évezredek időjárás változásától), néhány dolgok azért mégiscsak hiánycikknek bizonyult. Ilyen például a fa és a kő, ásványok és egyéb nyersanyagok. Igen, a kő egy olyan triviális dolognak tűnik, hiszen az ember azt gondolja, hogy na, kő aztán mindenhol van, de ez nem igaz. Ahogyan a Duna–Tisza közén sem hemzsegtek a kőházak, a Tigris és Eufrátesz köze is igencsak szegény volt a köveket illetően. Vagyis nagyon kevés ház épült kőből. És bár az agyag végtelen mennyiségben állt rendelkezésre mindkét esetben, azért mégiscsak hatékonyabb kőből építeni egy épületet, mint napon szárított vályogtéglából, ami gyorsan öregszik, rongálódik, rövid élettartamú és gyakorlatilag folyamatos figyelmet és gondozást igényel. Vagyis feltalálták a kereskedelmet: ami neked sok van, cseréld el arra, amire szükséged van! És innen már csak egy lépés, hogy ne csak cserélj, hanem egy köztes 'eszközt' használj, ami értéket mér, vagyis a pénzt.

6.) Törvények. Bár megint a nemszeretem témája a városoknak, lássuk be, az emberi együttélés nélkülözhetetlen feltétele. Amolyan szükséges rossz. Az írásba foglalt szabályok hatékonyan rendezték a félreértéseket. A maguk néma szigorával szabályozták a rendet. A rendet, amit az uralkodó teremt, a felkent, az istenek földi helytartója, és az a szerepük, hogy az életet egyértelművé tegyék, az együttélést megkönnyítsék, a kérdéses helyzeteket rendezzék. Ezeket ma már nagyon 'szigorú törvényeknek' tarjuk, a szemet-szemért elvet amolyan bibliai barbarizmusnak tekintjük, de ha elvonatkoztatunk a modern világképünktől, ez egészen egyszerűen nem a gyengék társadalma volt. Igen, erről is lehet moralizálni, de akkor is ez van.

7.) Uralkodók, királyok, kiválasztottak és vezetők. Az uralkodók, vagyis az elsők az emberek között azért lettek elsők, mert ők voltak a legjobbak. A legerősebbek, a legbátrabbak, a legtökösebbek. Ma már ezt tesztoszteron-szagú maszkulin dominanciának címkézzük, ám az ókori világ veszélyes hely volt, elkellettek a tökös férfiak. Lásd Odüsszeusz esete jóval később, amikor húsz év után hazatér Ithakába. Elvileg az ő királysága, ott a fia, mint örököse, ott a felesége, ám ez mind kevés ahhoz, hogy az a királyság valóban az övé is maradjon. Vagyis a hazatérés azt (is) jelenti számára, hogy újra ki kell vívnia a vezető szerepet a maga számára, hiszen ez messze nem egyértelmű. Mi több, ez a mintázat még a rettegett Atilla és Dzsingisz Kán esetében is igaz volt: mindketten elég erősek voltak, hogy egy birodalmat felépítsenek, de haláluk után más már nem tudta egyben tartani.