Tankönymustra - Essential Latin

   A könyvre teljesen véletlenül akadtam rá, természetesen nem akkor, amikor klasszikus latint oktató könyveket kerestem. Vulgáris latin ügyben kutakodtam, és valamiért ez a könyv mindig szerepelt az első tíz találatban. Mondanom sem kell, hiába a mesterséges intelligencia jó szándékú ajánlása, a könyv köszönőviszonyban sincs a vulgáris latinnal. Viszont kiváló nyelvkönyv egy kis klasszikus latin tanulásához!

  A tankönyv GDA Sharpley munkája és az amerikai Routledge kiadó gondozásában jelent meg a könyv 2000-ben. Számos kiadást megért, digitális formában is elérhető. Illusztrált, vidám, kedvcsináló kis könyv, vagyis amolyan igazi amerikaias lendülettel, latin könnyen, gyorsan, könnyek nélkül. Ígéretekkel már tele van a padlás, de lássuk a valóságot!

   Igen, léteznek emberek, akik könnyebben tanulnak nyelveket, mint a többiek. Ugyanígy vannak, akik szebben rajzolnak vagy tudnak táncolni, de ez semmiképp nem jelenti azt, hogy akinek nincs meg ez a természetes tehetsége, az ki lenne zárva például a nyelvtanulás élvezetéből. És vannak azok a hihetetlen akaraterővel és önfegyelemmel rendelkező emberek, akik minden nehézséget, minden akadályt összeszorított foggal tűrnek és rendíthetetlenül haladnak a céljuk felé, noha a tehetség dolgában igencsak hátrányban vannak. Mindig mondom, hogy mások vagyunk, és ez nem baj. Így más módszerek felelnek az egyikünknek, mint a másikunknak. Más könyvek, más tanár, más tanulás. Ez nem baj, ez jó dolog, hogy a mai világban lehet válogatni. Próbálj ki egyet, kettőt, ötöt, más módszert. Valami majd működni fog. És ez a legnehezebb: megtalálni a NEKED jó könyvet és a neked megfelelő tanulási folyamatot. Mert tanulni jó dolog, de erre én is sok telesírt zsebkendő után jöttem csak rá. Tehát ha még keresed az 'igazit', nézd meg ezt is, és döntsd el magad, hogy megfelel-e a céljaidnak!

  A vidám ábrákkal fellazított tankönyvek sajnos gyakran nagyon tömények vagy nagyon felszínesek. Bár sok esetben egy kép többet tud elmagyarázni, mint egy hosszú, körmönfont litánia az új nyelvtani jelenségről – azért mindig egy kis fenntartással kezelem a tökmenő képes könyveket. Vérbeli ókori latin ígér, ami már önmagában egy hipotetikus kijelentés, hiszen az egész Birodalom számtalan népből állt, a latin maga is egy folyamatosan formálódó nyelv volt. Könyvtárnyi anyaga van az 'igazi' ókori latinnak, és elszánt kereszteslovagok módjára védik az igazukat a latin avatott ismerői. Mindez a háború – kimondatlanul is – Róma, azaz Róma város nyelvi helyzetéről szól. És még arról sem, hiszen a császárkorra Róma messze kinőtte magát és egy ókori metropolisz lett belőle. Egy kicsit olyan a latin az ókorban, mint ma az angol, azzal a kivétellel, hogy az angol a mai formájában egy végtelenül leegyszerűsített nyelv, és szédületes karrierjét pontosan ennek az egyszerűségének köszönheti. Mindenki, aki kommunikálni akar, legalább egy kicsit tud angolul, hiszen egy mongol, egy arab, sőt egy szlovák emberrel is gyakran angolul csevegünk. A német már komplexebb, bonyolultabb, az orosz meg pláne. Az angol viszont alapszinten nagyon könnyű, így alkalmas az emberi kapcsolatok megnyitására.

  Az iskolában sokat tanultam angolul, a rendszerváltás gyermekeként az oroszt már nem tanították, hanem első osztálytól kezdve jött az angol és a mézédes bódulatot ígérő angolszász kultúra. Tizenkét év angoltanulás után megjött az internet és a közösségi média világa, ahol aztán be lehet vetni a megszerzett nyelvtudást. Azt hiszem nem mondok vele újat, hogy a tanított és a beszélt, használt nyelv köszönőviszonyban nincs egymással. És ez nem a tanítás hibája, épp ellenkezőleg: az angol nyelv, amiatt, hogy világnyelvvé vált, hihetetlenül gyorsan változik, formálódik. Ezen lehet filozofálni, hogy jó vagy rossz dolog, de kétségtelenül létező jelenség. A fészbukot nemigen használom, inkább a twittert. Elég egy hónap lustálkodás, és újra lehet felszedni a legújabb kifejezéseket, szavakat, szófordulatokat, rövidítéseket. Az évente megjelenő Oxford szótár is csak megadóan kullog a trendek után. Szédületes vihar és fantasztikus kaland ezt a nyelvi tornádót belülről szemlélni! Az újítások, változások, alakulások viszont nem csak az angol anyanyelvűeknek köszönhetőek. Sőt, talán épp nekik a legkevésbé. Számtalan nép tanulja meg és használja – a maga saját nyelvi gondolkodásán átszűrve. Emlékszem még a tanulásban milyen fontos elemnek tartották, hogy angolosan fejezd ki magad, ne a magyar gondolataidat fordítsd le angolra, hanem tanulj meg vérbeli angol kifejezéseket, anglicizmusokat. Ez tök jó dolog. De a világ egyre sebesebben pörög, az emberek pedig kommunikálni akarnak. Nem csak angolos dolgokról. Sokszor ez a közvetítő nyelv más kultúrák megértéséhez. Akkor pedig arról a bizonyos kultúráról beszélünk, és hogy megértsük, egy kicsit a gondolkodását is fel kell vennünk.

   Például az arabok. Nagyon szeretem azt a hihetetlenül gazdag kultúrát, amit mi lássuk be, kevéssé ismerünk. Az arabok szenvedélyes emberek, a nyelvük hihetetlenül gazdag és kifejező (olvassunk csak egy kis Firdaúszit – Devecseri Gábor fordításában), és lelkesen mutatják meg ezt a szellemi gazdagságukat az érdeklődőnek. Lehet tőlük kérdezni, a közel-keleti illem és vendégszeretet a virtuális térben is működik. Persze egész kevés európai tud arabul, így az általános kommunikációs nyelv az angol. Amolyan arabos-angol. Amit egyszerűen nem lehet imádni. A színes arab szóvirágok, indaként tekeredő mondatrészek egészen felpezsdítik az angolt. A képi gondolkodásuk visszatükröződik a számukra idegen nyelvben. Az indiaiaknál szintúgy. Egy egyszerű mondatot olyan filozófiai mélységgel tudnak megtölteni, hogy valóságos szellemi csemege a soraikat olvasni. Angolos? Nem. Szerencsére. Egyedi, ötletes és interkulturális. Új szavakat gyártanak, a közismerteket pedig újabb és újabb tartalommal töltik fel. És ezt azért javarészt maguk az angol ajkúak is szeretik, hiszen a saját nyelvüket gazdagítja. Néha kicsit hőbörögnek, hogy ez meg az így nem helyes, de néhány szópárbaj után már magukévá is tették az új kifejezést. Így megy ez. A világ népei elképesztő lendületben tartják a nyelvet!

   És így lehetett ez a latinnal is a három kontinensre kiterjedő Birodalomban. A latin maga még akkor sem lehetett volna egy egységes nyelv, ha szigorú szabályrendszere van. Ja, és még az sem volt. Bár minden bizonnyal nem ilyen tornádó-jelleggel változott, de hiszem, hogy a sokféle nyelvet beszélő népcsoportok igenis sokat és gyorsan változtattak rajta. Szóval amit tanulunk, az csak a csontváz. Egy csontvázból pedig nem lehet egy élőlényt – vagy legalábbis elég nehéz – rekonstruálni – ám meg kell hagyni, ez egy nagyon szemrevaló csontváz!

   Miután elengedtük a 'valódi és hamisíthatatlan latin' problémáját, békéljünk meg a ténnyel, hogy a ma elfogadott iskolai latint fogjuk megtanulni. Vagyis ha egy időutazásba csöppennénk, nem biztos, hogy egy burdigaliai (Bordeaux, ma Franciaország) tabernában fogunk tudni kérni két sült hattyút egy korsó árpasörrel, de Ovidiust olvasni azt biztosan fogunk tudni.

   A könyv mindössze tizenhárom leckére bontja az alap-közép latin tudnivalókat, ami azt jelenti, hogy egy-egy leckében bizony sok anyag van, nem lehet a könyvön két hét alatt végigvágtatni, hiába a sok vicces rajz. Történelmi témák, történelmi korok, egy kis kereszténység és egy kis nőtanulmány, szóval távol áll a hagyományos római értékrendtől, sokkal inkább a mai igényeket igyekszik kiszolgálni, de nincs is ezzel semmi baj. Természetesen van egy britanniai fejezet is, hiszen New Yorkban nem voltak rómaiak (bár a Duolingo példamondataiban lelkesen Novum Eboracum szerepel), azért kell egy kis angolszász zamat, különben nagyon elrómaisodna a becsületes olvasó. A tankönyv végén pedig plusz nyelvtani magyarázatok szerepelnek, amiket talán azért nem mertek magába a leckébe beletenni – ahol amúgy adekvált helye lenne – mert akkor tényleg elborzasztóan combos, izmos nyelvtankönyv benyomását keltené. A cél pedig a könnyedség volt, mintha a latin nyelv egy vidám kis kacagtató bonbon lenne. Hát így az is. A szószedet mellett megoldások is lapulnak a könyv végén, még a mondatfordításokhoz is. Szóval tényleg jól felkészültek.

  Az egész könyv kevesebb mint 300 oldal, alap latinra kiváló segédeszköz. Rövid példamondatok, nyelvtani illusztrációk, majd gyakorlatok következnek. Nagy előnye, hogy sok magyar nyelvkönyvvel ellentétben nem pusztán tényeket közöl, hanem azzal tanít, hogy a különbségeket, az árnyalatokat kiemeli. Vagyis nem egyszerűen fogadd el ezt meg azt, hanem vedd észre, hogy jé, ez így és úgy működik. Szerintem sokkal aktívabban tanul az ember így.

   A kulturális szösszenetek nem a szerző saját írásai, hanem remek ízléssel kiválasztott szemelvények ókori auktoroktól. Ezt persze érdemesebb magyarul olvasni, de minden esetben megadja a helyet, így akár leckénkét is fel lehet lapozni az adott ókori írót, hogy magyarul olvashassuk a szemelvényt. Bár senkinek nem lesz belőle baja, ha angolul olvassa. Azt hiszem ez csak az én megrögzött szokásom.

  Már az első leckétől kezdve nem csupán az alaktani jelenségekkel foglalkozik, hanem a mondattan is párhuzamosan tanulható a leckékben. Ami egy picit talán zavaró lehet, ha még sosem tanultál latint, de ezekre a dolgokra vissza lehet térni, semmi károd nem lesz belőle, ha előbb tanulod meg az alaktant és gyakorlod be, majd utána merülsz el a mondattan rejtelmeiben.

  Sok jó feladat van a könyvben, ami igen hasznos, ám mivel ilyen nagy léptékben halad, az alapos gyakorláshoz biztosan szükség lesz még további feladatokra. Jó kis nyelvkönyv, szívesen ajánlom!