Az ókori görögök azt terjesztették magukról,
hogy ők bizony halhatatlan és avatott szakértői a jó bornak, az ő
borfogyasztási kultúrájuk a legkifinomultabb és ennél fogva az egyetlen
emberhez méltó borkultúra. Mindezt olyan mély meggyőződéssel tették, hogy a
kései utókor sem kételkedik benn, hogy a görögök aztán tudták, hogy kell inni.
Máig a görög borkultúra a mércéje a civilizált borélvezetnek, borfogyasztásnak,
sőt, úgy általában a borkultúrának. Mi több, a görögök büszkék a boraikra. De
mi is az igazság? Tényleg a görögök a borbajnokok?
Talán igen, talán nem. A nagy büszkeségnek
mindig van valami bibi a hátterében. Jelen esetben sincs ez másképp, hiszen
amit a görögök fennen hirdettek magukról, az csak részben igaz. Lássuk azt a
híres borkultúrát!
Az ókorban a folyóvíz ritka kincs volt, a természetes vizek pedig nem álltak korlátlanul az emberek rendelkezésére. Ami ma már olyan természetes, hogy csak kinyitjuk a csapot, és folyik a víz, nem olyan régen is még hatalmas kiváltság, luxus volt. És ez nem csupán a fürdés kényelmére igaz, hanem a mosogatás, mosás, és az ivás esetében is. Vagyis ha nem tudsz bárhol, bármikor inni, a világ máris egy kicsit kényelmetlenebb hely lesz! A települések, falvak, városok nem számítottak higiénikus környezetnek (sok ember = sok hulladék és végtermék), így a friss víz komoly gondot jelentett a háztartásokban. Gyakran a nagyobb városok közelében lévő folyóvizek is kétes tisztaságúak lettek épp az emberi jelenlét miatt. És nem volt ám palackozott víz minden éjjel-nappal nyitva tartó boltban! A vízfogyasztás a tisztítás nélkül egy komoly veszélyforrás volt (tele van mindenfélével, szó szerint hemzseg benne az élet!). Mit tesz a bölcs ember? A maga eszközeivel készít tiszta és biztonságos italt. Vagyis erjeszt. Bort, sört, pálinkát, alkoholos italokat, kultúránként változó, hogy ki mit főz. Azok aztán tényleg tiszták!
A bor a mai szeszes italok körében egy
viszonylag alacsonyabb alkoholtartalmú ital, az ókorban viszont még nem volt
olyan pontos meghatározása, hogy miben mennyi alkohol van. Csak jó erős volt,
és kész. Vagy híg. De kellő mennyiség fogyasztása esetén a hatás garantált
volt: erről számos ókori szerző számol be, hogy az alkoholizmus egyidős az
emberiséggel. Viszont 'biztonságos' ital volt, lehetett bátran fogyasztani.
Gyerekeknek is adtak, ami ma már furcsa, pedig még süldő lánykoromban is a
sápatag, vérszegény lányokat pálinkával kúrálták.
Ezt a bort pedig a görögök általában
keverték valamivel: mézzel, mésszel, faszénnel, bármivel. A mai ízlésünknek egy
kicsit talán furcsák ezek az ókori ízek, de ők szerették. A kész főzetet pedig
a fogyasztók – a művelt görög ember – vízzel keverve itták. Ez a hígítási arány
a kulcsa mindennek: ez az arány határozza meg, hogy épp egy baráti beszélgetés
zajlik, jeles vendég lenyűgözése, könnyed családi vacsora vagy féktelen
dorbézolás és lerészegedés zajlik. Vagyis a kulturáltság és a civilizáltság épp
az adott keverék kikeverésével mutatkozik meg! Ahogyan ma az ételhez választunk
bort, a görögök a szituációhoz választottak – fröccsöt. Mert a bor az bor, erős
vagy híg, édes vagy fanyar, de nincs az a széles spektrumú megkülönböztetése,
mint napjainkban.
És erre a jártasságukra és kifinomultságukra
a görögök végtelenül büszkék voltak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a
túlzott alkoholfogyasztás távol állt volna a filozófusok népétől! Nem, kérem, a
görögök is előszeretettel itták le magukat a sárga földig. Aztán persze ha ezt
más tette...szóvá tették.
Így például a görög kultúrát oly mélyen
tisztelő makedón Nagy Sándor népét is simán lebarbározták. Miért? Mert
hígítatlanul itták a bort! Kutyák, akiknek nincs kultúrájuk a pancsoláshoz. Na
itt van a kutya elásva. A görög borok az ókorban is némi jóindulattal inkább
közepes minőségűek voltak. A makedón borok viszont prémium kategóriásak voltak.
Gondoljunk csak a legendás Midas király kertjére, ami Miezában lehetett, a
borbarát Szilénosz legendás álmát is itt aludta. Ez az a hely, ami már az
ókorban is a legjobb borok hazájának számított. Vagyis nem a görög borok, amik
vagy túl édesek, vagy túl fanyarak voltak. A görögök azért kevertek a boraikba
oly lelkesen szinte bármit, mert önmagukban ihatatlanok voltak. Fel kellett
javítani! Ám a makedón borok legendásan kiválóak voltak, tehát nem kellett
rajtuk semmit változtatni, mi több, vízzel hígítani sem volt szükséges, hiszen
tökéletes volt önmagában.
Szóval mi is a helyzet a barbárokkal és a jó borokkal? Szerintem simán irigyek voltak, amit némi kulturális mázzal igyekeztek palástolni...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése