Ha eddig figyelemmel kísérted a külföldi
kiadványok nagy latin tankönyvmustra sorozatot, akkor már biztosan te is egy
kicsit belefáradtál a sok egyforma nyelvkönyvbe. A szokványos tankönyv-sémákból
egy kicsit kilépve most lássunk valami újat!
A Conversational Latin is amerikai kiadás, a
Bolchazy-Carducci Publishers adta ki, 2007-ben. A szereksztők Laurie Haight
Keenan és Georgine Cooper, szerzőként pedig John C. Traupman szerepel. Már a
borító is klasszikus latint és neo-latint ígér: vagyis egy latin tankönyvhöz
képest vékonyka kiadvány egy egész időutazást ígér! Hát az ilyesmibe muszáj
belepillantani, nem?
Ha magyar kiadványhoz kellene hasonlítanom,
az 1000 kérdés 1000 válasz könyveket mondanám, ami tök jó könyv, de sajna a
latin változata nem készült el. Persze ezek a könyvek céltudatosan a szóbeli
nyelvvizsga témakörei köré építik fel a mondanivalójukat, szókincsüket,
miközben átfogó társalgási témákat ígérnek. Nem mondok el vele nagy titkot, ha
fellebbentem, hogy a nyelvvizsgának és az élő beszédnek gyakorlatilag semmi
köze egymáshoz. Most is tennem kell egy kis kitérőt. Szentimentális
történeteimet ha inkább mellőznéd, folytasd az olvasást a következő
bekezdéstől!
Szóval a nyelvvizsgák világa. Valamikor a
kilencvenes évek legelején, amikor az orosztanárok épp lapátra kerültek, de
divatos angoltanárok még nem álltak az oktatási intézmények rendelkezésére nagy
tömegekben, érdekes helyzet alakult ki a nyelvoktatás világában. Az
orosztanárokat gyorstalpalón képezték át angoltanárokká, vagyis nem ritkán csak
néhány leckével jártak a tanulók előtt. A szovjet kultúra, nyelv és az egész
világ egy pillanat alatt hullott a semmibe, és jött a NYUGAT, a hamburger, a
kosárlabda és Amerika...és minden, ami amerikai: zene, filmek, ruhák, és nyelv.
Minden olyan gyorsan megváltozott. A fiatalok, akik ebbe nőttek bele, azok
számára már természetes volt a Depeche Mode Viszockij helyett. És az angol
nyelvű popzene (lehet szeretni vagy gyűlölni, de a hatása kétségtelen) az angol
nyelvet, a passzív nyelvtanulást is magával hozta. Vagyis: a fiatalok elég
hamar megtanulták a beszélt nyelvet, ám az iskolapadban trenírozott tanárok nem
azt a nyelvet tanulták. Volt is ebből elég konfliktus. Egészen olyan elvetemült
dolgokat is megengedtek maguknak, hivatkozva az oktatói tekintélyre vagy
nemtudommire, hogy azokat a fiatalokat, akik kint tanultak (tehát náluk sokkal
magasabb szinten és színvonalon bírták a nyelvet) módszeresen terrorizálták.
Sok olyan eset volt, hogy az illető éveken keresztül külföldön tanult (Anglia,
Amerika), hazajött, és egy középfokú nyelvvizsgát nem tudott letenni. Persze,
akkor még a mindenható Rigó utcai rémálom uralta a nyelvvizsga-piacot, és előszeretettel
terrorizálták azokat, akik garantáltan többet tudtak náluk. A nyelvvizsgával
rendelkező szorgalmas diákok viszont gyakran külföldön, élő nyelvterületen
csődöltek be. Ez elég gáz, lévén a nyelvvizsga a beszélt nyelvi szintet
hivatott tükrözni, de azt hiszem ezt a gordiuszi csomót nem én fogom megoldani.
És különben is, a latin egy egggggészen más tészta! (mi több, paszta :-))
Visszakanyarodva a Cornversational Latin
könyvünkhöz, a következő témákat dolgozza fel: köszönések, család, iskola, napi
rutin, sport és szabadidő, az emberi test, egészség, ételek és italok, az idő
kifejezése, öltözködés, otthon, vásárlás, időjárás, állatok, érzések, satöbbi.
Teszi mindezt huszonöt fejezetben és hat extra fejezetben függeléknek álcázva.
Természetesen a helyes latin kiejtést is oldalakon keresztül elemzi.
A fejezetekben rövid, praktikus mondatok
vannak, angolul és latinul, tükörfordítással. A mondatok végén egy mini
szótár-részt kapunk, majd vidám feladatokat, hogy mi, egymás közt, mit is
kezdjünk a frissen megszerzett tudásunkkal. Páros- és csoportfeladatok, nyilván
intézményi oktatásra fejlesztve. Ezek amúgy jó dolgok, kicsit talán idegen a
magyar mentalitástól, de hasznos a tanulás szempontjából.
A könyv végén egy teljes szószedet is kapunk,
ami nagyon korrekt, hisze na főnevek esetében a szótövet szépen elkülönítve
írja, birtokosesettel, nemmel. Aki viszont az ókori és az újkori latin
elválasztását jelentő vastag fekete vonalat keresi, csalódni fog. Mert az egész
könyv valójában egy vidám modern latin, ókori kulturális alapokon. Ez
dicséretnek mondom, mert nem rugaszkodik el a „klasszikus” latintól, nem akar
ultramodern világot teremteni egy gyakorlatilag halott nyelvnek, csak amolyan
ízléses módon játszik vele, hogy egy kicsit élvezetesebb, vidámabb,
szórakoztatóbb legyen a tanulás. Nyelvtani magyarázatokat nem tartalmaz, hiszen
ez a módszer már Comenius Orbis Pictuszában is megtalálható: tanuld meg a
nyelvet használat közben és ne a nyelvtanon keresztül! Szerintem kiváló ötlet,
nyilván a nyelvvizsga-náciknak most vérben forog a szemük, de lássuk be, a
nyelvtanulásnak nem kell(ene) traumának lennie, hanem egy szórakoztató,
természetes és vidám dolog!
Ajánlom a könyvet vidám és szabad szellemű
olvasóknak, akiket nem fenyeget a kötelező nyelvvizsga rémálma, hanem csak úgy,
élvezettel és könnyedséggel kalandoznának egy kicsit a latin világában. Kell
hozzá angol, de nem vészes. A fejezetek felépítésében már a megtanult latin is
segíti a további mondatok értelmezését. Szóval csak bátran, egy kis bonbon ez a
könyv!
 |
| néhány oldal a könyvből |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése