Dolgozz egy életen át...és még azon is túl

  A gazdagság és a jólét egyik fontos összetevője, hogy legyen kinek fitogtatni, mutogatni. Különben mit ér az egész? Ha nincsenek csodálóid, irigyeid, akkor valóban van értelme a feleslegesen felhalmozott javaknak? Na ugye, nincs. És ha már láblógatással töltöd az életed és harácsolással, valószínű, elképzelésed sincs róla, hogy mit is jelent a munka. Mármint amit nap mint nap után el kell végezni, gyakorlatilag mindig úgy, mintha előröl kezdenéd. Tudod, mint a takarítás sziszifuszi munkája: mire végzel, kezdheted is az elején. Ez egy nehéz dolog. Pláne nehéz az olyan társadalmak számára, mint az ókori egyiptomiak. Ők ugyanis hittek a túlvilági életben, mi több, biztosak voltak benne, hogy az élet ugyanúgy folyik tovább odaát, mint itt. Nyilván kis csavarokkal, de azért a lényeges dolgok változatlanok maradnak. Vagyis sommásan megfogalmazva úgy gondolták, hogy a túlvilági jólét és gazdagság is ahhoz köthető, hogy valaki megdolgozik érte. Ahogyan a búzát is el kell vetni, gondozni, betakarítani, a lisztet megőrülni, a kenyeret megsütni – szóval úgy vélték, hogy mindezek a folyamatok a túlvilágon is működnek. Mármint talán nem épp a gabonatermesztés a kulcs, de a tény, hogy sokak verejtékes munkájából kevesek profitálnak, az mindenképpen működési elve kell legyen az árnyékvilágnak is.

   Az egyiptomiak nagyon komolyan vették a túlvilághitet, tehát amit mi szokásnak/rítusnak/babonának tartunk, az számukra szent kötelesség, valóság, mindennapos dolog volt. Olyan körültekintéssel készültek a túlvilági létre, ahogy a mai ember egy nyaralásra készül. Legyen repülőjegyed, útleveled, utasbiztosításod, költőpénzed...és ha ókori egyiptomiként a túlvilági létre készültél, vagyis a legnagyobb utazásra, akkor legyen rabszolgád, hiszen bármi is vár rág odaát a nagy titkok földjén, nehogy neked kelljen dolgozni. Vagyis: vigyél magaddal kellő számú rabszolgát, akik a másik életben, a halál után is dolgoznak helyetted!

  Az egyiptomi sírok egyik izgalmas melléklete a rabszolga-miniszobrok egész serege. Szép számmal kerültek elő sírokból, és egy-egy sírból nem csupán egy-egy darab szobrocska került napvilágra, hanem több esetben egész seregnyi rabszolga, szolgáló, dolgos kéz várta ura/úrnője parancsát a túlvilágon. Természetesen egy fáraónak egész hadseregnyi szolga lesi a kívánságát. Ezek az usébti vagy sabti figurák: a túlvilági rabszolgák. Üdvözült, az örökkévalóságba dermedt lelkes mosollyal várják uruk parancsát, éber fülekkel hallgatják uruk szavát. Ők garantáltan soha nem szöktek meg, nem engedetlenkedtek és nem feleseltek vissza. De vajon kinek a szelleme, lelke lakott ezekben a figurákban? Kik azok, akiket örökkön örökké tartó szolgaságra kényszerítettek?

   Nagy számuk miatt a világ minden pontján találsz a múzeumokban kis sabti-figurákat (na jó, nyilván nem az ipari múzeumokban), egészen változatos kivitelezésben. Vannak, akik tényleg úgy néznek ki, mint egy rabszolga, és olyan öltözékben is vannak. És bár feltehetően nem mezőgazdasági munkát képzeltek el számukra az örök vadászmezőkön, mégis, sok figura pontosan az életben végzett mezőgazdasági munkák közepette jelenik meg. De vannak egészen díszes darabok is, gondosan kidolgozott, művészi darabok. Vannak múmia-sabtik, amikor maga a túlvilági szolga is múmia. És vannak egészen előkelő emberek is, élőként ábrázolva. Általában felirat is van a testükön, ez arról szól, hogy teljesítik gazdájuk parancsát és akaratát Osiris birodalmában.

  És természetesen nem csak a tehetős emberek tartottak igényt a túlvilága rabszolga-seregre, de maguk a munkás emberek is. Ez érthető is, hiszen egy végigdolgozott élet után az ember a túlvilágot inkább valamiféle pihenésként szeretné elképzelni és nem az örök munka világaként. Szóval aki csak tehette, legalább egy incifinci kis szolgát tetetett maga mellé a sírba. Ezek a „szegényebb” sírmellékletek gyakran fából készültek, vagy viaszból, ami a leginkább elérhető anyag volt. Igen ám, de szemben a fajansszal és a kővel, ezek az anyagok finoman szólva sem időtállóak. Mi történt, amikor a szolga-baba feladta a harcot az idővel és tönkre ment? Na ugye? És tudták ezt már maguk az egyiptomiak is. Szerintem volt pár álmatlan éjszakájuk emiatt...