A rómaiak és az ő csodálatos kerjeik

  Mi jut eszedbe arról, ha azt mondom „kert”? Virágokkal ékesített, gondozott gyep, árnyas fák, kényelmes kerti bútorok, netán egy medence vagy egy kerti csobogó? Mindenképp valami mestermű, valami fenséges, a természet igába hajtása, megzabolázása. Nem is baj, ha a csodát nem te magad hoztad létre a két kezed munkájával, hiszen egy rakás kertész várja a megbízást, hogy valami látványosat varázsoljon a birtokodban lévő földdarabból.

  Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy van egy mutatós kerted, azt ne akarnád mindenkinek megmutatni: vagyis a kerted egyfajta díszként szolgál, és akkor „működik” jól, ha minden arra elmenő látja, hogy milyen szép, ápolt és fenséges kerted van. Vagyis míg az ókori emberek a kertet az épület legbelsejében helyezték el, mára az élettér teljesen „kifordult” az eredeti helyéről, vagyis a kert van kint, és a szobák is ablakkal rendelkeznek az utcafrontra, tehát bárki beláthat. Egy római ember számára a kert jelentette a pihenést, anélkül, hogy mások közben megfigyelnék őt. Vagyis a kert egy „rejtett” dolog volt, amolyan családi kincs, és a valódi kikapcsolódást, feltöltődést jelentették.

  Ám nem minden kert olyan kert, amilyenben növények, fák, madarak élnek. A rómaiak ugyanúgy kertnek nevezték azokat a helyiségeket, amelyekben bizony egy szál fű sem nőtt – ellenben a falak gazdagon ki voltak festve kerti jelenetekkel, amolyan kerti csendélettel. Abban pedig megvolt minden, ami egy kertbe kell: színes, burjánzó virágok, fák, egzotikus madarak, kerti szökőkutak, csobogók, madáritatók vígan fürdőző madarakkal. Nevezhetnénk akár kerthelyiségnek is!

  Két típusát ismerjük a kerti jelenetekkel díszített helyiségeknek. Az egyik változat, amikor egy „ablakot” festenek a falra, és a néző azon keresztül láthat ki a természetre. Ezek az ablakos falfestmények nagyon realisztikusak, mindig valami olyasmit mutatnak, amit az ember amúgy is láthatott volna, ha épp lett volna ott ablaka, és épp kinézett volna a ha-ablakon. Aratási jelenetek, vidéki életképek, mezőgazdasági munkák – mindez akár Róma kellős közepén. Ugyanis a derék római polgár a lelke mélyén sosem szakadt el a mezőgazdasági munkáktól, ezek a jelenetek pedig az ősi kötelességére, a földművelésre emlékeztették. Igaz, hogy sok városi ember már egy búzakalászt sem ismert volna fel, de ezek a falusi munkák annyira rómaiak voltak, hogy teljesen természetesen hatottak egy elegáns, drága luxusvillában is. Plinius szerint pedig az egészséges falusi munka és a dúsan termő növényzet látványa már vizuálisan is jótékony hatással van az emberre, mert felidézi a munka nemességét és hasznosságát.

Fannius Synistor villája

  A másik típus talán ismertebb Pompejiből, amikor az egész falfelület festett, nincs keret, nincs határ, a teljes felületet kerti jelenet borítja. Az ember úgy érzi, mintha tényleg belépne egy valódi kertbe. Ilyen híres festett kertje Augustus császár feleségének, Liviának volt (természetesen a valódi kertek mellett). Ezek a festett kertek hihetetlenül kifinomultak, valódi botanikai tudással kellett rendelkeznie a festőnek, hogy ezeket az élethű, valóságos képeket meg tudja alkotni. Sok növényt a botanikusok ma is pontosan be tudnak azonosítani, és igaz ez a kertben röpködő madarakra is. Ezek a profi kertek is amolyan utópisztikus béke-üzenetek, hiszen míg a mezőgazdasági jelenetek az Aranykor békés termelését és harmonikus munka világát idézik, ezek a professzionális kertek amolyan ellenpontjai a durva, kegyetlen és sokszor barbár világnak. Ezek a kifinomult elme menedékei, ahol az értelem megpihen és szépségben fürdőzhet.

Livia villája

  Természetesen a növények nem véletlenszerűen lettek összeválogatva, hanem már a rómaik számára is jelentéssel bírtak. A borostyán Bacchushoz tartozott, az ő világát idézte meg. A tölgy Jupiter szent fája, Augustus császár koszorúja is tölgyből készült. A pálmafélék a győzelmet jelentik, a Palatinuson is voltak (igazi) pálmák, amit a Birodalom győzedelmességével, legyőzhetetlenségével azonosítottak. A babér Daphnét idézi meg, aki Apollón elől menekülve babérfává változott. Mind a megfestett növények, mind a madarak általában valamilyen mitológiai történetre utalnak (főként az átváltozós történetekre), és így már érthető, hogy bizonyos növények miért kerültek egymás társaságába, noha nem feltétlenül láthatjuk őket a természetben egyazon időben virágozni. Mindez szimbolika: a misztikus kert, ami messze túlmutat azon, hogy egy kert egy növényekkel teli hely.

  Egy római mást látott egy kertben, mint mi, mai szemlélők. Egy római egész legendákat idézett fel, régi történetek jelentek meg lelki szemei előtt, egy festett kert felért egy nyílt üzenettel, ami a gazdája nagyságát/ gazdagságát/ termékenységét/ prosperálását hivatott közvetíteni. Egy római olvasott a kertből, a megjelenített fák, virágok, madarak sokkal többet jelentettek számára, mintsem „ez egy szép kert”. Látod, semmi sem az, aminek látszik...