Mini műremekek

   Az ókori ékszerek úgy általában lenyűgözőek. Az ötlet, a kivitelezés, a gazdagság – miniatűr mesterművek. Különösen izgalmasak a kámea-kövek, hiszen ezek egy kicsit többet mutatnak meg az ókori világból, nekünk, laikus szemlélőknek is. Előkelő, gazdag emberek portréi, mitológiai jelenetek – csupa olyan dolog, ami egy kicsit közelebb visz az ókori hétköznapok világához. Amíg a könyvekben, kiállítási katalógusokban nézzük ezeket a részletgazdag, hihetetlenül finom műveket, fel se tűnik, hogy a valóságban ezek nagyon picikék: egy bross, egy melltű, medál vagy egy gyűrű ékköve. Már az elkészítésük is külön tudomány! A felnagyított képeket pedig még mindig tökéletesnek tűnnek, mintha eredetileg is sokkal nagyobb képnek tervezték volna. Pedig ezek a parányi csodák tényleg egy ékszer foglalatába készültek!

  Később is, a történelem során szinte töretlen népszerűségnek örvendtek a vésett kövek, még a nagymamám is viselt ilyet, a legszebb ékszerei között tartotta ezeket a darabokat, amiket ő maga is örökölt, ki tudja honnan. Női portrék profilból, arcélek, elegáns frizurák. Talán a téma is keveset változott. Azt gondolnánk, hogy ez egy női ékszer, de nem igaz, a férfiak is előszeretettel viselték!

  Maga a miniatűr kőfaragás egész komoly múltra tekint vissza. A kámea-köveket, ahogyan ma ismerjük őket, nagyjából i.e.300 körül kezdték el „gyártani” Alexandriában. De ekkorra már az ékkövek, kövek faragásának nagy hagyománya volt. Az ókori Egyiptomban mindenféle kőre szívesen faragtak uralkodói portrékat, hősök arcképeit, híres mitológiai jeleneteket, és tették mindezt mini kivitelben, tehát nem a méternyi magas sztélék és reliefek világa ez, hiszen ezeket a kis „képeket” szívesen tartották maguknál, akár kabalaként, akár szerencsét hozó talizmánként. Már az i.e.1500-as évekből is ismerünk ilyen faragott mini-köveket, de akkoriban még nem csupán ékköveket faragtak, hanem gyakorlatilag mindenféle követ. Bár később a skála ismét szélesebbé vált, gondoljunk csak a mini faragott fa ékszerekre vagy a különféle faragással díszített kagylókra és a kagylókból, csontokból készített ékszerekre!

   Az ókori görög leányok szívesen viseltek Erósszal díszített kámea-ékszereket, ezzel is utalva rá, hogy eladó sorban vannak, és alig várják azt a valakit, aki felébreszti bennük a szenvedélyt. Erósz nem csupán felhívja a figyelmet az ébredező szerelemre, hanem talizmánként azon munkálkodik, hogy viselője számára minél hamarabb meg is valósulhasson.

   A kámeák alapanyaga gyakorlatilag bármilyen kemény anyag lehet. Eredetileg különféle kövekből faragták ki, de készülhettek üvegből is. A kámea-kő egy igen káprázatos változata, amikor nem egynemű anyagból faragják ki, hanem pl. színes, rétegzett kőből, vagy az üveg esetén könnyebben megvalósítható színes, réteges üvegből. Ilyenkor a faragás által a színrétegek előtűnnek, a kép színes és még plasztikusabb lesz. Ezek az üveg-kámeák a rómaiakra jellemzőek, ők fejlesztették tökélyre. A legdrágábbak a keményebb kövekből készült kámeák (ónix) voltak, ám aki ezeket nem tudta megfizetni, azoknak készültek az üveg-kámeák. Ezek az üveg alapú ékszerek olyan tökéletes kivitelezésűek, hogy sok darab esetén ránézésre nem is lehet megkülönböztetni a valódi drágakőből készült daraboktól. Idővel persze már tudatosan törekedtek rá, hogy az üveg ékszereket ne is lehessen megkülönböztetni a valódi drágakövektől!

   Ezt a színes technikát természetesen nem csupán az ékszerek esetében alkalmazták, vázák, poharak, serlegek, különleges edények díszítésénél is találkozunk vele. Ugyanolyan lenyűgöző a hatás, bár talán a minta jobban kivehető. Ha legközelebb egy múzeumban vagy képeskönyvben látsz egy vésett ékkövet, jusson eszedbe a névtelen művész, aki talán hónapokon keresztül, aprólékos munkával dolgozott azon a parányi ékszeren!