A rómaiak és az idő

Homérosz és az óra - kicsit giccses, de azért belefér :-)

   Az idő egy igen elvont fogalom. És relatív. De azért mégis van, hiszen telik, múlik, feltartóztathatatlanul halad a maga útján minden élő és létező számára. Mégsem tudjuk igazán megragadni a lényegét, bár becsületükre legyen mondva, igen sokan próbálkoztak vele. Bölcs tanácsok ezrei dőlnek a nyakunkba az interneten is, hogy „ragadd meg a pillanatot!”, „éld úgy az életed, mintha minden pillanat az utolsó lenne!” (na igen, a memento mori múlhatatlan bölcsessége) és a helyes időbeosztás meg az én-idő meg az időhatékonyság no és mindfullness... tényleg, megkérdezte már valaki ezeket az újkori bölcseket, hogy mi is egyáltalán az idő? Nyilván nem...

   Bárhogyan is, az idő mégiscsak van, a maga -számunkra – absztrakt formájában. És ezt tudták már az ókoriak is, hogy aki megszületik, az meg is fog halni. Csak talán egy kicsit lazábban kezelték a dolgot, mint mi. A késés egy megbeszélt találkozóról még a mobiltelefonok kora előtt is órákat is jelenthetett. Még régebbre visszatekintve pedig napokat is! Tényleg ennyire fontos a pontos idő, vagy csak mi csinálunk belőle akkora ügyet?

   Iulius Caesar köztudottan a nagy naptár-reformer, aki megalkotta a maihoz többé-kevésbé hasonlatos naptári rendszert. A „régi” naptár még a földműveléshez, a mezőgazdasághoz igazodott. Vagyis az idő a termények elvetése, növekedése, aratása körül forgott, és a felkészülés a télre. A téli hónapok alatt a természet „halott”, vagyis nincsenek mezőgazdasági munkák, a magok elzárva a héjukban alszanak. Ez az idő valójában nem is számított, tehát a hónapok teljesen közömbösek voltak, hogy hány napból állnak. A tavasz, az élet, a naptár akkor kezdődik, amikor a természet feléled, a mezőgazdasági munkák megkezdődnek. Ez azért elég laza naptár, nem?

   A naptár, bár nap-tárnak nevezzük, eredetileg a hold fázisait követte. Vagyis hold-hónapokban számoltak, ami igencsak elér a mai szoláris naptári rendszertől, ami a nap mozgását követi. Tehát a régi naptárat akár nevezhetnénk hold-tárnak is!

   A január hónapot i.e.153-ban vezették be a naptárba, de még ez sem hozott valódi eredményt, hiszen az év végére így is „betömörítették” a kimaradt napokat (például a szökőév napjai) és a hold-hónapok még mindig nagyon eltértek a nap-hónapoktól. Mit is jelent ez pontosan? Egész egyszerűen megfogalmazva, ha nincs egy rendes naptárod, akkor néhány év alatt a fix napok (napéjegyenlőség, napforduló), bár fix napok, és mint olyanok, megtörténnek, de a számításaid szerint nem minden évben ugyanakkor következnek be. Vagyis más az elmélet és más a gyakorlat. Néhány év alatt a nyárnak nevezett hónapok „elvándorolnak” és azt veszed észre, hogy már nem is nyár a nyári hónap! Furcsa, nem? Józan paraszti ésszel az ember azt gondolná, hogy a nap felkel és lenyugszik, ha minden nap húzok egy vonalat, és keresztet a jeles napokra (napfordulók), akkor azok mindig meghatározott rendben fognak következni. Ez önmagában igaz is, de ott a hold. Nő, dagad, kitelik, fogyatkozik, majd eltűnik. Teszi ezt a maga rendszerében, a maga ciklusában. És ha ezeket a ciklusokat rávetíted a napokra, és a napokat rendszerbe foglalod – na itt van a turpisság! Mert ez a ciklus mégsem ismétlődik hibátlanul évről évre! Ide kell egy zseniális naptár!

   Caesar az egyiptomiakhoz fordult naptár-ügyben, hiszen már ő is belátta, hogy a fény Keletről jön. A hold alapú naptárrendszert lecserélték nap-tárra, és az első évben, amikor bevezette az új naptárt, a „hibák” kompenzálása végett egy egészen hosszú, 445 napos évet sikerült alkotni. Az éves naptárt a papok (pontifexek) készítették el és hirdették ki, így Caesar amikor pontifex maximus lett (a papok főpapja), kézbe vehette a naptár-ügyet. Legálisan. Mert ez bizony szent dolog volt, és tényleg: nem kis felelősség volt kimondani, hogy mely istennek mely napra esik az ünnepe!

   Természetesen ez a naptár nem volt „tökéletes”. Már a pontifexek is felismerték annak szükségességét, hogy néha szökőévet kell tartani, amikor hosszabb az év, vagyis meg kell toldani egy nappal, hogy kijöjjön a matek. Ezt a plusz napot februárra tették be, ám úgy vélték, hogy három évente szükséges a hónapot meghosszabbítani. Ezt a malőrt Augustus korrigálta, aki a jól végzett munka eredményeként a nyolcadik hónapot gyorsan el is nevezte magáról.

  Még egy érdekesség: a rómaiaknál a hét nem hét napból állt, hanem eredetileg nyolc napból. Ez az idő két vásár között, vagyis ez a Nundinae időszaka. Valamikor i.e.19. és 14. között vezették be a hét napos hetet, erős asztrológiai befolyásra. Vagyis az asztrológia egyre divatosabb lett, és mivel hét bolygót ismertek, a hetes szám erősen meghatározta az időszámítási rendszert is.

   No és az órák? A rómaiak szerettek pontosak lenni és tudni a pontos időt. Persze nem annyira mániákusan, mint mi, de azért fontosnak tartották. A nap óráit napórával és vízórával számolták (a vízóra a klepszidra). A napóra hátránya, hogy ha nem süt a nap, nem lehet megtudni a pontos időt. Viszont garantáltan pontos, és nem kell vele külön foglalkozni. A vízóra már több figyelmet igényel (hiszen újra kell tölteni), de még éjszaka is működik, szemben a napórával. A leghíresebb napóra a Mars mezőn felállított egyiptomi obeliszk volt, a Solarium Augusti!

   A napóra másik hátránya, hogy a nappalok bizony nem egyforma hosszúságúak. Télen rövidebbek, nyáron hosszabbak. Vagyis egy napóra szerint nyáron egy napban hosszabbak az órák, mint egy téli napban! Végül is ennek nem volt nagy jelentősége, hiszen a napóra viszonyításul szolgált. A találkozókat is ennek szellemében beszélték meg: a nap második órájában, a nap harmadik órájában. Az pedig mindkét fél számára ugyanakkor következett el, vagyis a késésre nem maradt más kifogás!