Az ógörög nyelv, noha görög, nem azonos a
mai, modern göröggel. Az ógörögöt (így sommásan) az i.e.9. század és az i. sz.
6. század között használták, mind az archaikus korban, a hellenisztikus és a
klasszikus korban egyaránt. Persze a dialektusok eltérőek, de nagyjából ez az
az időintervallum, amit az ógörög nyelv korának szoktak tekinteni. Az ógörögöt
a középkori görög követte, majd a mai görög.
De mi is a dialektus? Egyfajta nyelvjárás.
Megkülönböztetünk dór, ión és attikai dialektust, és természetesen a homéroszi
dialektust, amivel leginkább Homérosz műveiben találkozunk. A különféle
dialektusok egyaránt megtalálhatóak történeti munkákban, költeményekben.
A legkorábbi ránk maradt görög nyelvű
feliratok főként tárgyakon szerepelnek, néha csak egy-egy szó. Ezek alapján
megállapítható, hogy az írás iránya jobbról balra haladt, vagyis pont fordítva,
mint a mai (európai) írásunk. Viszont héberül és arabul ma is jobbról balra
írnak. Aztán az írástudó írásszakértők legborzalmasabb kijelentése következik:
az írás fejlődése következtében... Állj. Mintha az írás iránya bármiféle
fejlődést jelentene: nem, nem és nem! Az írás alakulása, változása nem egy lineáris
folyamat, ahogyan a vallások változása sem az, és az egész történelem nem egy
rózsaszín mese, ami a boldog végkifejlet fele hömpölyög. Lényeg a fontos, az
írás iránya egyszer csak balról jobbra fordult. (És igen, ezt az összes hozzám
hasonló balkezes alá tudja támasztani, hogy ez bizony nem a boldogság és a
fejlődés kulcsa.) Például örök szerelmünk, az Iliász is jobbról balra van
leírva.
Lelkes kutatók szeretik a szavakat mérlegre
tenni, és megállapították, hogy az Iliász és Odüsszeia hemzseg a hosszú görög
szavaktól. Természetesen a leghosszabb szavak babérkoszorús bajnoka sem lehet
Homérosz, hiszen ezt a címet a szószámolók Arisztophanésznek adták.
Az ógörög nyelvben már feltűnik a nemek
kérdése, hiszen minden szónak háromféle neme lehet: nőnemű, hímnemű vagy
semlegesnemű. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a görögök világképe szerint
minden dolognak háromféle aspektusa van, vagyis az élettelen dolgok ezáltal
illeszkednek be az élő univerzum, világmindenség testébe, hogy nemet kapnak,
nemi aspektusuk lesz, ettől válnak valamilyenné, valamivé. A görögök szerettek
sokat filozofálni, ezen már meg sem lepődünk.
Az ógörög nyelv különlegessége még, hogy
bevezette a magánhangzókat az írott nyelvbe. Sok ősi nyelvnél a magánhangzókat
nem írták le, mert egyértelmű volt, vagy az írástudók úgyis tudták, anélkül is
megértették a szöveget. Ez a dolog, bár apróságnak látszik, mégis világformáló
gondolat, és kihatott egészen a mostani nyelvekre is.
És végül a központozást se feledjük, hiszen
az írott szövegnek új és új mélységeket ad, értelmez, magyaráz, és a nyelvi
szabályokon túl többletjelentést hordoz.
Az ógörög nyelv elsajátítása nem a hihetetlenül bonyolult nyelvtanban rejlik (aki átküzdötte magát a latinon, nem fog fennakadni), hanem titka a holt nyelvek varázsában rejlik. Nem az ógörögöt kell megtanulni, hanem görögnek kell lenni, göröggé kell válni és görögül kell gondolkodni. Ez a különbség az élő és a holt nyelvek között. Az élő nyelveket elsajátítod és használod őket, míg a holt nyelvek magukévá tesznek és téged használnak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése