Szépítkezz úgy, mint egy római nő!

    Elnézve a mai drogérák bőséges kínálatát, az ember lánya bizony zavarban van. Hihetetlenül sok és sokféle termék áll a nők rendelkezésére, hogy szebbek legyenek. De ez a sok cicoma valóban a szépséget szolgálja? Ha végignézel az utcán, sok nő szemmel láthatóan mindent megvett, amit kapni lehet és magadra lehet kenni, ám szépnek a legkevésbé sem nevezhetőek. Ez inkább egyfajta megnyilvánulása annak, hogy az ember lánya elfogadta a társadalmi játékot, és kifejezi, hogy ő bizony naprakész, ápolt, igényes és igen, tehetős is, hiszen ezt a sok cuccot megvásárolni és megfizetni bizony nem olcsó mulatság.

  Az ókorban is hasonló volt a helyzet: a szépítkezésnek sokkal mélyebb jelentése van, mint csupán a szó jelentése: szépítkezés. A nő deklarálja a helyét a társadalomban, üzen a férfiaknak, üzen a nőknek. És nem egyszerűen szép akar lenni, a divat, a szépítkezés nagyon távol áll a szépségnek még a fogalmi eszményétől is. A római nőknek is hihetetlenül sok fegyverük volt, hogy megmutassák, ők is felvették a harcot. Hajfestékek, bőrápolók, szemfestékek, rúzsok, körömlakkok, ékszerek és rejtett kincsek a hajban ruhákon, testen. Egy kicsit sem voltak rosszabb helyzetben, mint a mai lányok, nők, asszonyok!

   Míg egy férfi egy szépen beredőzött togában férfi és kész, addig egy nőnek ezer kicsi trükk és finom eszköz van a tarsolyában, hogy sokkal többet eláruljon magáról. Bár első ránézésre a római női ruhák eléggé egyformának, egyhangúnak tűnnek, ne higgyünk a szemünknek, mert az ördög a részletekben lakik!

Frizura

  A római nő naprakész a hajviseleti trendekkel. Követi a császárnők frizuráját, bármi áron, még ha nem is áll jól neki. Hiszen a divat nem arról szól, hogy a nő szép legyen! A hajviselet az egyik leglátványosabb elem a római nő megjelenésében, tehát egyik legfontosabb része a megjelenésének. Nem esztétikai célokat szolgál, hanem sokkal inkább a társadalmi helyzetet tükrözi. Vagyis azt, hogy a nő és családja mennyire tehetős, mennyire befolyásos. És azt is kifejezi, hogy a nő mennyire veti alá magát a társadalmi elvárásoknak!

  Egy római nő, ha csak tehette, tartott egy rabszolgalányt, aki minden nap megfésülte. Egy ügyes lány, aki el tudta készíteni az éppen divatos frizurát, megbecsült kincs volt, akár egy írni tudó rabszolga. Jó barátnők akár kölcsön is adták egymásnak az ilyen rabszolgalányokat, hiszen egy profi frizura már fél siker. A frizurakészítő rabszolga az ornatrix, a kor minden tudományát ismerte a hajtincsek megformázása érdekében. Ezek a frizurák természetesen nem egy copfot jelentettek, hanem csigákat, fonatokat, tekerések és csavarások rejtélyes szövevényét, amit tényleg nem lehet otthon, egyedül, könnyen-gyorsan elkészíteni.

   A frizura mellett a sminket is elkészíthette, bár a tehetősebb nők külön lányt tartottak a hajuk és az arcuk gondozására. Aki pedig dúskált a javakban, akár két-három rabszolgát is tartott, hogy gondozzák a haját.

Smink

   Akárcsak napjainkban, az ókorban is a jó smink az alapozásnál kezdődött. Vagyis a menő az ólomfehér volt, amit szó szerint kell érteni, hiszen az alapozásra használt krém ólommal és krétaporral készült. Igen, ez finoman szólva mérgező és egészségtelen, de a nők mindig is megtettek mindent, hogy ők legyenek a legszebbek! Sajnos ez egy ugyanolyan ördögi kör, mint a rossz alapozó: minél többet használták, annál jobban tönkrement a bőrük, és utána már tényleg szükség volt a használatára, mert elcsúnyult a bőr.

   A rúzst pirosítóként is használták az orcára. Mielőtt a férfi olvasóknak felszaladna a szemöldökük, hogy mi értelme az egésznek, hogy kifehérítik az arcot, aztán megpirosítják (hiszen amúgy is pirosas, nem?!?), leszögezem, hogy a dolog nyitja az az egyszerű tény, hogy nagyon nem mindegy, hol van az a piros, üde folt. Mert természetesen ahol van, ott nem jó, szóval máshova kell rakni. Rúzs. A népszerű piros színt, a téglavöröset tényleg téglaporból készítették. Ezek vastag, zsíros krémek voltak imádnivaló pici tégelyekben, a mai csavarós rúzs még sehol sem volt.

   A smink fontos része a szemfestés, vagyis a szem körberajzolása, lehetőleg feketével. Szénfeketével, vagyis szénnel. Készítettek por alapú szemhéjfestékeket is különféle ásványokból és növényekből. A sáfrány vöröses-sárgája kifejezetten népszerű szín volt. Az ásványok közül a malachitból készítettek kékeszöld szemfestéket. A szemöldök hangsúlyozása szintén fontos volt, vagyis azt is vastagon átfestették feketével. Az arcfestés női dolognak számított, noha az egyiptomiaknál a férfiak ugyanúgy sminkeltek, a rómaiak a festett férfit gázosnak találták. Persze aki kiruccant Egyiptomba, nem állt ellen a sejtelmes selymeknek és a varázslatos fekete szemek csábításának! Na, de azért Rómában nem illett ilyesmit csinálni.

   A sminket eltávolítani nagyjából ugyanannyi munka, mint felrakni. Ez sem volt másképp az ókori Rómában. A tehetősebbek az otthoni fürdőikben kényeztették magukat és engedték, hogy az ügyes rabszolga-kezek lemossák a festéket róluk, a többieknek meg ott volt a közfürdő. Zsíros krémekkel és olajokkal távolították el a kozmetikumok maradványait. Ez is a női testápolás szerves része volt.

Illatok

   Az ókorban is szerették a finom illatokat, akárcsak mi. Rengeteg -féle illatszert készítettek. Növényekből, magvakból, és gyakorlatilag bármiből, aminek az illatát kellemesnek és vonzónak találták. Ismerték az illatok kinyerésének különféle módjait, mind olajban, mind zsírban kinyert parfümöket, illatos kenőcsöket készítettek és előszeretettel használtak, aki csak megengedhette magának. Ezeket is művészi kivitelű apró tégelyekbe, üvegcsékbe tették, amiket mind a mai napig szájtátva csodálunk a múzeumokban. A keleti parfümöket is nagyon szerették, az volt a luxus kategória. Egzotikus illatok, a távoli kelet varázsa és a misztikum fuvallata.

Tényleg semmi sem változott.