A szerelem napja

  Össze-vissza futnak a fények, és sokszor csak az árnyékokban vesszük észre, milyen szép is lehet a világosság. Ma a szerelem napja van. A szerelemé, amely mást jelenthet neked és nekem. A szerelemé, amely többek közt múlandó, többek közt sötét verem, többek közt a „szeretlek is, meg nem is” örök küzdelme. Mindenesetre szép.

   Gondolom, egy mai szerelem számára végül is mindegy, ám jó hallani, hogy a Valentin-Bálint nap eredetéről megoszlanak a vélemények. Olyanok, mint a szerelem: egyetlen dolog biztos, hogy létezik.

   Hogy aztán ez a nap a virágot szerető Bálint püspök mártírhalálával vagy a szintén nagyon régen élt Valentin afféle csodatevésével összefüggésben van-e, nehéz ma már eldönteni. Bálint püspököt lefejezték, Valentin pedig, annak ellenére, hogy bizonyos csoda alapján visszaadta börtönbeli fegyőre lányának szeme világát, mielőtt elhunyt, hagyott egy üzenetet a lánynak arról, hogy „a te Valentinod”.

  Szeretni jó. A gyűlöletben is van hasonlítható érzelem: a másság imádata. Odi et Amo, írta a római költő, gyűlölök és szeretek, repítette világgá a hírt. A két fogalom egymáshoz tartozik. Catullust, ahogy írta, ölte e kín, mi pedig a szerelem napját ünnepeljük ma.

   A szerelem mindig emlékcsokor is, és sokszor csak valamihez viszonyítva érzékeljük létezését.

   Ahogy rügyben a virágzás, a szerelemben is meglehet a továbbélés lehetősége. És aztán jöhetnek a gyerekek, a szerelem gyümölcsei, akik szintén szerelmesek lesznek. Először szüléikbe, aztán saját magukba, majd egy másba. Egy másvalakibe.

   A líra logika, de nem tudomány, írta a költő. Éppen a szerelem napján fordítható meg igazán a mondat tartalma: a szerelem tudomány, ám sohasem logikus. Vagy mégis?

   Bevalljuk-e mindig érzelmeinket? Jó-e, ha egyszerre hangzik el a „szeretlek” halk bugása mindkét fél részéről? És, ha igen, miért csak egy nap van az évben, amely úgymond a szerelemé?

   Tényleg, csak egy ilyen nap van? 

Bozsik László

Dunántúli napló, 1992. február 14.

a cikk a hungaricana.hu oldalról származik