A legutálatosabb bika története

   Mi, emberek, büszkék vagyunk a kreativitásunkra. Valóban, sok jó ötlet és újítás nagyot lendített a világ kerekén. De ugyanennek a zsenialitásnak van egy másik oldala is: ezeket a jó ötleteket gyakran nem jó célkora használjuk (és ez mg nagyon szofisztikált megfogalmazása volt annak, hogy borzalmas célokra aljasítjuk le a legjobb ötleteket). Erre nyilván már nem vagyunk annyira büszkék. Ilyen találmány a bronz bika is, ami azért egy picit kilóg az emberiség rémtetteinek sorából, mert valójában sosem szolgált mást célt, csakis a kínzást és borzalmas kínhalált. Tehát a legendás bikának sosem volt egy szemernyi értelme sem, bár a legenda szerint valódi bika-hangon tudott bőgni. Lássuk most a bronz bika történetét!

    Phalariszról, Agrigentum türannoszáról szicíliai Diodórosznál olvashatunk. Az attikai Perilaosz készített egy művészi kivitelű bronz bikát, hogy lenyűgözze Phalariszt. Ez a bika a megszólalásig élethű volt, sőt, még aztán is, hiszen pont ez volt a különlegessége, hogy valódi bika-hangot adott ki. Az oldalára a mester készített egy kis ajtót, azon keresztül be lehetett jutni a bika testébe, és ott az ember bármilyen hangot adott ki, a bikából kintről csakis hamisíthatatlan bika-bőgést hallottak. Ezt az orrába rejtett számtalan kis síppal és tölcsérrel érte el, a bőgés mechanizmusa azonban titok maradt. Phalariszt elbűvölte az elmés szerkezet, és mindaddig csodálattal figyelte a csillogó testű bikát, amíg Perilaosz fel nem fedte előtte, hogy a bika segítségével leszámolhat ellenségeivel. Ha a bika hasa alatt tüzet rakat, a bent rejtőző embert gyakorlatilag meg lehet sütni, és nem kell a kétségbeesett üvöltését végighallgatni, hiszen a kintiek csak a bika bőgését hallják.

   Phalarisz, bár kegyetlen türannisz volt, ez azért még őt is elborzasztotta. Rávette Perilaosz mestert, hogy mutassa be nekik a bika működését, és másszon be a bronz szörnyeteg gyomrába. Természetesen rá is záratta az ajtót, és az imént hallott utasítások szerint be is gyújtott a bika hasa alatt. Viszont nem akarta a bikát egy emberáldozattal megszentségteleníteni, így nem várta meg, amíg Perilaosz megsül a bikában: még pislákolt benne az élet, amikor kirángatta a bronz jószág testéből és lehajíttatta a sziklákról. Tehát végül is megölette a beteg fantáziájú mestert, de azért mégsem a saját találmányában tette mindezt.

   Azt gondolom azért az ókoriak is tartottak ettől a borzalmas szerkezettől, bár a rómaiak hírhedtek arról, hogy előszeretettel vetették be ellenségeik ellen a bikát. Vagyis zsidókat, keresztényeket szívesen pörköltek a bronz bikában, hogy tényleg olyan erős-e a hitük, mint vallják. Nyilván a bika maga nem az eredeti, Perilaosz által készített prototípus volt, hanem annak mintájára számtalan bronz bika készült, és ha nem is használták, elrettentésnek éppen elég volt megpillantani a gőzölgő orrlykait. A legenda szerint sok vértanú végezte a bikában, mint Szent Antipász és Tarzuszi Szent Pelágia is.

   Bár a bikát felnyitni nem lehetett egy túl szívderítő látvány, a szicíliaiak állítólag a bikában maradt, összeégett csontokat ékszerként hordták (bár szerintem inkább talizmán lehetett, amolyan bajelhárító fajta, semmint szépséges ékszer vagy büszkeség tárgya).

    Az viszont, hogy ez a bika tényleg létezett, Cicerónál olvashatunk. Scipio Africanus Karthágó lerombolása után, mint becsületes és igaz római polgár, visszaadta az agrientóiaknak a bronz bikát. Így ír róla Cicero a Verres elleni beszédében:

„Néhány századdal később P. Scipio Carthagót elfoglalta; amely győzelmében – lássátok ennek az embernek kiválóságát és lelkiismeretességét; hogy egyrészt a legdicsőbb erény hazai példáinak örüljetek s másrészt annál nagyobb gyűlöletre méltónak ítéljétek ennek a (Verresnek) hihetetlen vakmerőségét – összehívatván az összes szicíliabelieket, mivel tudta, hogy igen sokáig és igen gyakran zaklatták Szicíliát a carthagóiak, mindent összekerestet; megígéri, hogy neki nagy gondja lesz arra, hogy mindaz visszaadassék az egyes városoknak, amije mindegyiknek volt. Akkor azok, amik egykor Himerából vitettek el, amikről ezelőtt szólottam, Thermae lakóinak adattak vissza, mások a gelabelieknek, ismét mások az agrigentumiaknak, melyek közt volt a hírhedt ércbika is, amely állítólag minden zsarnokok közül a legkegyetlenebb Phalarisé volt, amelybe az büntetés végett eleven embereket szokott beledobatni és azután alágyújtani. Amely bikát midőn Scipio visszaadott az agrigentumiaknak, állítólag azt mondta nekik, hogy méltányos dolog meggondolniok, melyik hasznosabb az agrigentumiaknak, saját honfitársaik uralma alatt szolgaságban lenni, vagy a római népnek engedelmeskedni, minthogy ugyanaz az emléke van náluk honfitársuk kegyetlenségének és egyúttal a mi kegyességünknek.”

(Cicero Verres elleni beszéde, IV. beszéd, fordította Dankovits Béla)

És végezetül egy igazán modern megközelítése a történetnek: Eörsi István Phalarisz című novelláját itt olvashatjátok.