Daidalosz, a legendás építész

Bryan Larsen - Daidalosz

  Daidalosz nevével valószínűleg Ikarosz kapcsán találkoztál legelőször. Ikarosz Daidalosz fia volt, és a krétai szökéshez készített szárnyakat, mindkettőjüknek. Ezekkel sikeresen ki is szabadultak, de Ikarosz, az elbizakodott fiú, nem hallgatott apja figyelmeztetésére és túl közel szállt a naphoz. A szárnyak pedig viasszal voltak összeragasztva, a nagy melegben pedig a ragasztás megolvadt, a szárnyak széthulltak és a fiú a tengerbe zuhant. A szomorú apa élete végéig gyászolta a fiát és átkozta magát a találmányáért. Ám Daidalosz az ókor egyik legnagyobb feltalálója, építésze, szobrásza, kovácsa, mérnöke... szóval méltán híres ember, lássuk a zsenit!

   Mint oly gyakran a ragyogó legendák esetében, Daidalosz életéről, valódi személyéről igen keveset tudunk. Legenda viszont annál több van. Sebaj, kalandozzunk az ókori vizekre és lássuk, ki mit mond Daidaloszról! Platón szerint az Erekhtheidák családjából származott, amely a hagyomány szerint athéni volt. Bár egyesek szerint Daidalosz krétai származású, nem kizárt, hogy ennek oka a hosszú ott tartózkodása és nem a ténylegese származása. Platón szerint az apja Méritón és innen van a méritonidész név. Hyginus szerint viszont az apja Eupalamosz volt, megint mások szerint Eupalamosz nem az apja, hanem a fivére volt. Talán Krétán született? Valószínűleg ezt már sosem fogjuk megtudni. Viszont a „fő” legendák Kréta szigetéhez kapcsolják a nevét. Mindenesetre a legendabeli anya is érdekes: Platón szerint Alkippész, Kekropsz leszármazottja, aki Athén alapítója. Mindenesetre ezek a legendás felmenők ne ma véletlen termékei: a héroszokhoz hasonlóan Daidalosz is egy kicsit 'isteni' volt, ám ő nem a hőstetteiben, nem a szörnyek és legyőzhetetlen ellenfelek lemészárolásával írta be magát a halhatatlanok könyvébe, hanem a zseinalitásával, az isteni művészetével és ötleteivel.

      A görögök szerint ő az attikai építőművészet megalapozója és kifejlesztője. Pauszaniasz szerint pedig Kréta a hírnevét (a Minótauruszon kívül) Daidalosz utolérhetetlen szobrainak köszönhette. Az egyik szobrát magáról Héraklészról készítette, és azt beszélik, hogy a szobor annyira élethű volt, hogy a hős egy éjszaka, amikor megpillantotta, ellenségnek vélte és lesújtott rá (naná, Héraklész előbb üt, aztán kérdez). Diodórosz szerint a portréfestés művészetét Athéné istennőtől tanulta, és annyira élethű képmásokat készített, hogy azokat le kellett éjszakára kötözni, nehogy megszökjenek. Platón viszont azt is elmondja, hogy ezek a portrék bizony nem mindig voltak szépek, néha kifejezetten durvák és elnagyoltak voltak, így tényleg bizonyítottnak látszik a művészetében az isteni jelenlét (vagyis 'némi segítség nélkül' nem is tudott remekművet alkotni).

   Leghíresebb munkája mégis a krétai Labürinthosz, vagyis a labirintus. Ezt Mínosz, krétai király megbízására tervezte meg és építette fel: valójában egy jólfésült börtön, ahová a király Pasziphae királyné nemkívánatos zabigyermekét kívánta elhelyezni – és mindenki mást biztonságban tudni. Pasziphaé ugyanis szerelemre lobbant egy Poszeidónnak szánt szépséges bikába, és...hát igen...úgy esett, hogy megesett a csúf eset, és megszületett a bikafejű, embertestű szörny, a Minótaurusz. Nem akart a palota szokásaihoz és az etiketthez alkalmazkodni, hanem felfalt mindenkit és antiszociális magatartást tanúsított, így érthető, hogy Mínosz király igazán nem kívánta tovább kerülgetni. Tényleg, miért nem ölte meg? Jogos a kérdés, ám a Minótaurusz nemzője egy isteni bika, szóval egy ilyen lény leszármazottjára kezet emelni több mint öngyilkos küldetés.

Becca Stadtlander - Ikarosz

  De mit keresett Daidalosz Krétán? Nos, nem a görög szigetvilágot fedezte fel egy kellemes nyaralás alkalmával, hanem menekült. Igen kérem, az isteni zsenialitással megáldott feltaláló bizony menekülni kénszerült. Daidalosz már legendás hírű feltaláló volt, amikor unokatestvére, Perdix, egy hal gerincét vizsgálgatta, és rájött, hogy el tud vele vágni egy botot. Akkor készített egy hasonló eszközt fémből, és gyakorlatilag ezzel feltalálta a fűrészt. Na ez már sok volt Daidalosznak és átjárta a méreg és még a pórusaiból is irigységet verejtékezett. Nem töprengett sokat, hanem egyszerűen lelökte a tehetséges fiút az Akropoliszról, nehogy versenytársa lehessen. Az athéniek viszont rájöttek, és a gyorsan ítélő törvényszék száműzetésre ítélte a feltalálót. Zseniális ötletek ide vagy oda, megkapta az elbocsájtó szép üzenetet, így irány Kréta!

   A Labürinthosz másik érdekessége, hogy bár Daidalosz váltig állította, hogy ő találta ki, az egyiptomiak azért bejelentkeztek, hogy ők már jóval Daidalosz előtt építettek labirintust, amiből élő ember magától ki nem tudott jutni. Bár ők eredetileg sírnak építették, de azért mégis. Mi több, a Daidalosz által készített szobrok, amitől a sok szép szobrot látott görögöknek leesett az álla, azok is egyiptomi mintára készültek, egyiptomi arányok miatt olyan különlegesek. Nem ő lenne az első zseni, aki egyiptomi tudást hoz Európába!

Frederick Leighton -
Daialosz és Ikarosz

      Kész a labirintus, amit valójában mind a mai napig nem tudjuk, hogy hol is volt pontosan. Egyes elképzelések szerint maga lehetett a knosszoszi palota. Bár a palota tele van hosszú, egyenes folyosókkal, lehet a labirintus csak egy allegória az egyébként igencsak szövevényes palotára, amit a legenda szintén Daidalosz nevéhez köt. Ha valóban olyan hatalmas volt, mint az elbeszélésekben, akkor talán kellett volna belőle maradni valaminek, amit mi, kései utódok lelkesen kiáshatunk. Ki tudja! Szóval a dühödt Minótaurusz ott köröz a labirintus folyosóin, nem tud kijutni, minden rendben zajlik Krétán. Ekkor behajózik Thézeusz és összerondít mindent. Megöli a Minótauruszt, összeszűri a levet Ariadnéval, a király lányával, aki önszántából elhajózik a hőssel. Daidalosz kiesett a király kegyeiből, hiszen titkon (mint kiderül, nem sikerült jól a titoktartás) Aridané és Thézeusz tervéről nem csak tudott, hanem segítette is a fiatalokat. Daidalosz fiával, Ikarosszal beköltözhetett az immár megüresedett Labürinthoszba.

  Kréta egy sziget, amit jól őriztek, Daidalosznak és a fiának esélye sem volt elmenekülni. Ezért találta ki a fékezhetetlen agyvelejű feltaláló, hogy hagyják el a szigetet a levegőégen keresztül: vagyis repüljenek el, mint a madarak. Hosszas tervezgetés és mérlegelés után elkészítette a legendás szárnyakat, amelyet felcsatoltak a vállaikra, és irány a végtelen ég!

  Ikarosz hosszasan tanítgatta a repülés fortélyaira, és folyamatosan figyelmeztette, hogy ő fog elől menni, a fiúnak követnie kell. Elméletben minden jól ment, el is indultak, ám a szabadság és a magasság mámora annyira megszédítette a fiút, hogy eszébe sem jutott fegyelmezetten követni apját, hanem felszállt, egészen közel a naphoz. A viaszból készült ragasztás viszont nem bírta a meleget, elengedte a tollakat, és a fiú lezuhant. Ez a hely lett Ikaria. Daidalosz elsiratta fiát, majd egy szardíniai pihenő után megérkezett Cumaeba (Itália). Itt felajánlotta a szárnyait Phoibos Apollónnak, majd tovább utazott Szicíliába. Az itteni király szolgálatába állt, és a művészeteken túl hadművészetre tanította a népet és az uralkodót. Közben Mínosz király megneszelte a szökést és égen-földön kereste Daidaloszt. Persze tudta, hogy nem lesz könnyű megtalálnia, ezért ő is cselhez folyamodott. Egy feladványt talált ki, amit Daidalosz könnyű szerrel meg tudott oldani, ám rajta kívül senki sem. Azt kérdezte az útjába kerülő emberektől, hogy át tudnának-e vezetni egy fonalat egy tengeri csiga csavaros házán. Ezt senki sem tudta megoldani, de Kamikosz városában a király azonnal hívatta Daiadaloszt, aki a fonalat egy hangya lábához kötötte, a csiga túlsó végén pedig egy csepp mézzel csalta át az állatot. Természetesen Mínosz azonnal rájött, hogy ez csakis Daidalosz lehet és már a vérére szomjazott. Ám Daidalosz olyan jól kitanította a hadművészetekre a szicíliaiakat, hogy ez a turné Mínosz király életébe került. Egyes legendákban a szicíliai király lányai ölték meg Mínoszt, akit elcsaltak a fürdőbe, más változatban maga Daidalosz végzett a királlyal: nyakon öntötte forró vízzel.

a Playmobil is ráharapott a témára...

   A tanulság? Mindenki, minden ember vagy fél-ember, akit az istenek kegyeltek, vagyis mondjuk azt szerettek, nagyon nagy árat fizetett ezért a megkülönböztető figyelemért. A hősiesség, az erő, a bátorság, a tudás sosem volt ingyen, az istenek kitüntetett figyelme pedig nem bearanyozta a halandók életét, hanem emberfeletti terheket rótt rájuk. A jutalmuk a nevük halhatatlansága lett, ami az ókorban mindennél fontosabb volt, még a jó és boldog életnél is fontosabb. Akárcsak Akhilleusz, aki nem kért a nyugodt és biztonságos életből, hanem igencsak kalandos, ám felejthetetlen életutat választott (Dante Poklában találkozunk Akhilleusszal, aki épp azon kesereg, hogy ő bizony inkább lett volna bárkinek a rabszolgája, csak élt volna, de ne felejtsük el, hogy Akhilleusz egy pogány hérosz, Dante pedig minden zsenialitása ellenérte is egy keresztény kultúrkörben nevelkedett szellem.)